Január 18-án, Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) szervezésében 2013. január 18-án 18 órakor kerül sor a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségére, amelyet ezúttal is a zentai Művelődési Ház színháztermében rendeznek meg.

Az egybegyűlteket Dudás Károly, Magyar Örökség díjas író, a VMMSZ elnöke üdvözli, majd ünnepi köszöntőt mond Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa.
A rendezvényen sor kerül a VMMSZ Magyar Életfa díjának, Aranyplakettjének és Plakettjének ünnepélyes átadására, illetve a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2012 című pályázat eredményhirdetésére is.
Magyar Életfa díjban Erdei Ernő, pancsovai művelődésszervező, Hódi Sándor adai pszichológus, társadalomkutató, közíró, Tóth Rozália, csókai népdalkörvezető, népdalénekes és Vass Borsodi Borbála, topolyai nyugalmazott irodalomtanár, versfelkészítő részesül. Aranyplakettet a Kaláka együttes, Plakettet pedig a Csalóka zenekar, valamint Fodor István a zentai levéltár igazgatója, Juhász Irén, oromhegyesi nyugalmazott tanító, művelődés- és közösségszervező, Kisimre Árpád, topolyai néptáncoltató és koreográfus, illetve Pál Károly bácsfeketehegyi művelődésszervező kap.
A műsorban közreműködik Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny szólóének és –hangszer kategóriájának nyertese, Török Tilla, Junior Prima díjas népdalénekes, akinek a produkciójában közreműködik Török Flóra és Török Ádám. Színpadra lép még Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó néptáncospár, a Fokos zenekar, valamint a Kossuth- és Prima Primissima díjas Kaláka együttes.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.