A Magyar Baráti Közösség jubileumi, 50. Itt-Ott Találkozóján ismét több nemzedék és számos észak-amerikai magyar közösség képviselői gyűltek össze az ohiói Lake Hope, vagyis a Reménység tava partján. Az idei program középpontjában a fél évszázados közösség története, a magyar kultúra továbbadásának kérdése, valamint az egymást követő nemzedékek kapcsolata állt. A jubileumhoz kapcsolódva az 1956-os forradalom 70. és az Egyesült Államok 250. évfordulója is helyet kapott a programban. A találkozó legszebb pillanata mégis az volt, hogy olyan fiatalok is bekapcsolódtak a közösség életébe, akiknek már a szülei és nagyszülei is Itt-Ott résztvevői voltak.
A Reménység tava az Itt-Ott Találkozó helyszíneként földrajzilag is alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok különböző részeiből érkező magyarokat összekösse. A jubileumi alkalomra a keleti parttól – New Yorkból és New Jerseyből – éppúgy érkeztek résztvevők, mint Chicagóból, Wisconsinból vagy más közösségekből. Megyeri József, az MBK gondnoka szerint az Itt-Ott ereje éppen abban rejlik, hogy a résztvevők az itt kapott erőt saját közösségeikbe is hazaviszik. József számára különösen fontos, hogy az idei program ne csupán a felnőtteket szólítsa meg: az előadásokat zene, mese és tánc egészítette ki a legkisebbek örömére, és angol nyelvű programokkal azokat is igyekeztek bevonni, akik már kevésbé használják a magyar nyelvet.
A találkozó ugyanakkor nemcsak előadásokról szólt. A délelőtti kötött programokat közös ebédek, majd kötetlen együttlétek, strandolás, csónakázás, kézműves foglalkozások és tánc követte. Különleges helyet foglalt el a környék egykori magyar bányásztelepüléseinek és temetőinek felkeresése. A 19. században számos magyar érkezett Ohio szén- és vasbányáiba, közösségeik emlékei pedig ma is felfedezhetők a templomokban, temetőkben és az egykori településeken. A résztvevők olyan családok leszármazottaival is találkoztak, akik generációk múltán is őrzik magyar származásuk emlékét. Megyeri egy történetet is felidézett egy olyan családról, ahol a magyar identitás már humoros családi mondás formájában maradt fenn: ha a gyerek rosszalkodik, azt mondják rá, „na, már megint magyar vagy”.
Megyeri József tizenhat évesen vett részt először Itt-Ott Találkozón, és azóta szinte minden évben visszatér. Az ötvenedik jubileum a személyes identitásának a része: „Engem ez a hét felújít, egy olyan erőt ad a magyar közösségben, hogy tovább dolgozzak, hogy tovább tudjam vinni ezt a szikrát” – fogalmazott. Az Magyar Baráti Közösség (MBK) egyik korábbi gondnokának, Böjtös Lászlónak a gondolatát idézve hozzátette: „kovász szeretnénk lenni”, vagyis amit az ember az Itt-Ott közösségében kap, azt vigye haza, és építse be saját közösségének életébe. Megyeri szerint az Itt-Ott kezdettől fogva olyan nyitott szeminárium és találkozó, ahol mindenkit meghallgatnak és testvérként fogadnak. „A találkozók erőt adnak arra, és buzdítanak, és kedvet adnak arra, hogy együtt szolgáljuk a magyar közösséget.
Az MBK találkozójának főelőadója Berecz András mesemondó és népdalénekes volt. A jubileumi héten mesével, énekkel és zenével lépett közönség elé, ám ahogy fogalmazott, nem azért érkezett, hogy egyszerűen jókedvet csináljon: a néphagyomány egyetemes és sokszor komoly igazságait szeretné közelebb vinni az emberekhez. Az amerikai magyar közösségekben tett látogatásai során pedig ő maga is sokat kap: történeteket, tapasztalatokat és példákat a megmaradásról.
„A vidámság azért nagyon jó csomagolóanyag, mert nem rögtön veszi észre az emberiség, hogy itt komoly dologról van szó” – mondta. Az előadó szerint a mese és a népdal nem pusztán szórakoztatás, hanem olyan örökség, amely az emberi sors fontos kérdéseiről beszél. Saját pályája sem előre eltervezett döntés eredménye volt: ahogy fogalmazott, „nem én választottam, hanem ez az út választott engem”. Sokféle munkát végzett, mielőtt harmincéves kora körül felismerte, hogy a népdalban és a mesében van igazán otthon. „Mikor előre néztem, egy nagy fekete lyukat láttam. Most, hogy hátra nézek, nyílegyenesen haladtam a pályám felé” – idézte fel. Úgy véli, a fiataloknak is érdemes követniük azt, ami igazán vonzza őket, még akkor is, ha eleinte nem látják pontosan, hová vezet az út.
Berecz András 38 év után tért vissza a Itt-Ott táborba, és úgy érzi, az Amerikában megélt magyar identitás sajátos tapasztalatot adhat: „Aki itt az amerikai életet megismeri, és úgy marad meg magyarnak, az valami egész különlegeset tud, amit más nem.” Az idei műsorában ezért is volt fontos szerepe fiának, Istvánnak, akivel együtt mutatták meg, hogy a hagyomány átadható a következő nemzedéknek. Berecz szerint ennek egyik legfontosabb helyszíne maga a család: „A család az Istentől kapott biztosítási rendszer, nem kell hozzá senki ügynök.” A közös étkezések, beszélgetések és ünnepek pedig azt szolgálják, hogy a nemzedékek között megmaradjon a kapcsolat: „Egy fának akkor van egészsége, ha a gyökerétől a lombjáig folyamatos a keringés.”
Berecz András szerint különösen megható abba belegondolni, hogy a Reménység tava mentén egykor egy magyar bányásztelepülés feküdt, egykor egy másik közösség kereste ott a boldogulását, ma pedig magyarok gyűlnek össze ugyanott, hogy „a reményeit összegereblyézze a világból”, és egymásból merítsen erőt a megmaradáshoz.
A Magyar Baráti Közösség története egy Baton Rouge-i találkozással kezdődött. Ludányi András, Éltető Lajos és Csomai Gyurka egy levelező társaságot hozott létre, amelyből megszületett az Itt-Ott című kis folyóirat: az első szám még mindössze harminc címre ment ki, egy évvel később azonban már 250 címre küldték. A közösség az 1972-es herefordi találkozón lépett ki igazán a nyilvánosság elé, majd a későbbi találkozók után 1975-ben hivatalosan is megalakult a Magyar Baráti Közösség. Az alapítók célja kezdettől az volt, hogy politikai és ideológiai megosztottság helyett a magyar kultúra, a megmaradás és a Kárpát-medencével való kapcsolat legyen az összetartó erő.
A herefordi találkozó azért jelentett fontos fordulópontot Ludányi szerint, mert „kivezetett bennünket abból a buborékból, amelyben addig léteztünk. A nyitottság ugyanakkor félreértéseket is szült: az Itt-Ott közösségét egyes emigráns körök azért bélyegezték meg, mert nem kötötte magát sem a bal-, sem a jobboldali ideológiákhoz, és kapcsolatot tartott a Kárpát-medence magyar értelmiségével. Az alapítók azonban másban látták missziójukat: az amerikai magyarok kulturális megtartásában, valamint abban, hogy a cserkészetet, a magyar iskolákat és az egyházakat is erősítsék. Az Itt-Ott egyik alapelve a szabad fórum volt: minden jó szándékú magyart meg akartak hallgatni, aki a közösség építését szolgálja. Ugyanilyen fontosnak tartották, hogy a diaszpóra ne szakadjon el gyökereitől, ezért írókat, művészeket, zenészeket és közéleti szereplőket is meghívtak, hogy beszámoljanak a Kárpát-medence helyzetéről, és segítsék a magyar–magyar kapcsolatok erősítését.
1975-ben döntöttek úgy, hogy a folyóirat mögött egy hivatalosan bejegyzett szervezetnek is állnia kell. Így jött létre a Magyar Baráti Közösség, amelynek első gondnoka Éltető Lajos lett, és aki az amerikai hatóságok előtti jogi és szervezeti ügyeket is elrendezte. Az elnök helyett tudatosan választották a gondnok megnevezést: nem egy hierarchikus vezetői szerepet akartak létrehozni, hanem olyan önkéntest, aki a közösség gondjaival foglalkozik. Ludányi szerint ez a kifejezés egyházi közösségi hagyományból is származott, és jól kifejezte azt a szemléletet, hogy a gondnok feladata elsősorban a közösség megtartása, nem pedig az emberek saját elvei szerinti irányítása.
Az első évtizedekben egymást követték a különböző karakterű gondnokok: Éltető Lajos karizmatikus és elméleti alapokat teremtett, Sas Márton a gyakorlati és anyagi háttérre figyelt, Somogyi Balázs többek között a Duna Televízió vételének terjesztését és az anyaországi kulturális kapcsolatok erősítését segítette, míg Böjtös Lászlóval együtt fontos szerepet vállalt abban is, hogy magyarországi és kárpát-medencei művészek, írók, zenészek érkezzenek az Itt-Ott Találkozókra. Fülöp László idején inkább a szervezet szélesebb körű elfogadottsága került előtérbe, majd fokozatosan megjelent a fiatalabb nemzedék is.
A rendszerváltás új helyzetet teremtett az MBK számára. Míg korábban az Itt-Ott Találkozókon akár 250-en is összegyűltek, a magyarországi változások után a részvétel visszaesett, részben azért, mert immár könnyebbé vált Magyarországra utazni és ott tölteni a nyári szabadságot. Ezzel együtt az új generáció számára új feladatok jelentek meg: már nem ugyanaz a történelmi-politikai helyzet adta a közösség szervezőerejét, ezért más módon kellett megszólítani a fiatalokat.
„A saját életem egybeforrt a közösség életével” – mondta Ludányi András és hozzátette: az egyetemi oktatásban eltöltött negyven év mellett végül a magyar közösség szolgálata adott életének a legtöbb értelmet. A megmaradásért végzett munkát tartja az Magyar Baráti Közösség legfontosabb örökségének, és ezt a történetet most készülő könyvében is szeretné megőrizni.
A könyv azonban nem az egyetlen terv, amely még előtte áll. Több évtizede gyűjt anyagokat a toledói magyar negyed történetéről. Ha elkészül az MBK históriájával, a fennmaradó energiáját az említett munkára fordítaná. Az életmű számára így nem egyszerűen egy szervezet ötven évének dokumentálását jelenti, hanem annak a közösségi szolgálatnak a megőrzését, amelyhez saját életútja is szorosan kapcsolódott.
Az Itt-Ott története Ludányi visszatekintésében egy levelező társaságból kinőtt, önkéntesekre épülő közösség története, amely fél évszázadon át próbálta megtalálni a helyét az amerikai magyar életben, miközben változatlanul a kulturális megmaradást és a magyar gyökerekhez való kapcsolódást tekintette küldetésének.
Négy előadással érkezett a Magyar Baráti Közösség jubileumi Itt-Ott Találkozójára Marosán Csaba kolozsvári színművész. Petőfi Sándor költészetét, a magyar szerelmi lírát, Márton Áron püspök életét, valamint az 1956-os forradalom erdélyi történetét vitte színpadra, közös alapként pedig azt kereste, hogyan adhat erőt a kultúra és a múlt ismerete a jelen emberének. Meggyőződése, hogy az irodalom nem pusztán műveltség vagy szókincs, hanem olyan örökség, amely képes összekötni a nemzedékeket és az országhatárokon túl élő magyar közösségeket is. Az, hogy gondolatok és versek az óceánon túlra is eljutnak, önmagában bizonyítja a kultúra egyetemes erejét.
A jubileumi hét műsorai között különleges helyet kaptak a történelmi emlékezet alakjai. Márton Áron püspököt a 20. századi erdélyi magyarság egyik legnagyobb szellemi vezetőjeként idézte meg, míg az 1956, te csillag című előadásban azok előtt hajtott fejet, akik Erdélyben vállaltak közösséget a forradalommal, sokszor súlyos következményeket is vállalva. Marosán szerint azért kell ismernünk a múltat, mert „ha nincs gyökérzeted, akkor nagyon könnyen elfúj a szél”. A történelem és az irodalom ezért nem lezárt fejezetek, hanem kapaszkodók: példaképek, akikből erőt lehet meríteni a jelenben. A jövőt illetően ugyanakkor nem a veszteségekre helyezi a hangsúlyt, hanem a lehetőségekre. Dsida Jenő gondolatát idézve vallja: „Mindig magunkért, soha mások ellen.” Szerinte a határokon átívelő kapcsolatok korában a világ magyarsága soha nem volt ennyire közel egymáshoz, ezért nem elsősorban azt kell számba vennünk, mit veszítettünk, hanem azt, „hogy kik azok az emberek, akikre lehet bazírozni és közösséget építeni”.
Ennek a közösségépítésnek egyik legfontosabb eleme az örökség továbbadása. Marosán Csaba családjával együtt érkezett Észak-Amerikába, és útjuk során több magyar közösséget is felkerestek, így gyermekei számára is közvetlen tapasztalattá vált, hogy az óceánon túl is magyarul beszélnek, magyar kultúrát ápolnak és közösségben gondolkodnak.
Küldetésének része, hogy a színházat, az iskolát és a templomot egymáshoz közelebb hozza, és arra biztassa az embereket, hogy ismerjék meg az elődöktől kapott értékeket. Ennek szimbólumaként Reményik Sándor sorait emelte ki: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.” Mint mondta, mindannyian kaptunk ilyen lángot szüleinktől, tanárainktól, mentorainktól és elődeinktől, a kérdés pedig az, mit kezdünk vele. „Rosszul sáfárkodva elássuk, vagy jól sáfárkodva, még gazdagítva azt a talentumot, azt a lángot, amit kaptunk, továbbadjuk a következő generációknak” – fogalmazott. És ehhez szerinte nem mindig nagy dolgokra van szükség: „Ha egy fogpálcikát is arrébb tudunk tenni a közösségért, ha sok ember fogpálcikát tesz arrébb, akkor hegyeket, erdőket tudunk megmozdítani.”
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
