Szentkirályi Judit nagy sikernek értékeli a Clevelandi Magyar Iskola szavalóversenyét. Harminchat gyerek vett részt a szavalóversenyen, első osztályostól ötödikesekig voltak versenyzők, a legnagyobb korosztályban az őrsvezetők mérkőztek meg egymással.

YouTube player


A Clevelandi Magyar Iskola 1958-ban alakult meg dr. Papp Gábor kezdeményezésére. Úgy látta, hogy a cserkészet is, meg a magyar kör az nem lesz elég arra, hogy a gyerekek megtanulják szüleik anyanyelvét. Gábor bá huszonnyolc évig volt az iskola igazgatója. Változó létszámokkal működtek, olyan különösen sikeres tanév is előfordult, hogy száz diák járt a magyar iskolába. A vezetői stafétát Bogárdy Imre vette át, akit Szentkirályi Ödön követett. Ödön bá több mint húsz évig volt igazgató, Tábor Bea és Tábor Krisztina munkáját folytatta – nyolc évvel ezelőtt – a jelenlegi vezető, Szentkirályi Judit.

A 2021-2022-es tanévben 50 gyerek tanul a Clevelandi Magyar Iskolában, közülük harminchatan indultak a szavalóversenyen. A legkisebbeket Kerecsendi Katalin tanítja, a harmadik osztályban Nt. Tamásy Éva vezeti a foglalkozásokat, negyedikben pedig Bandi Gyöngyi a csoportvezető. Az ötödik osztály tanára Nt. László Imre, az őrsvezető képzésre felkészülő osztállyal pedig Csia Pál tanul, minden évben ezt a csoportot viszi, már 1990 óta.

A fiatalok lelkesen jönnek, látszik a szemükön az öröm, játszva tanulnak, és ezt szeretik. –  Judit hozzátetette, hogy a kezdeti lelkesedés alább szokott hagyni tinédzser korban, de összességében mégis azt tapasztalja, hogy amikor felnőnek a tanulók, értékelni tudják, hogy megtanulták a nyelvet. A járvány elmúltával ismét vissza kell szoktatni a tanulókat a magyar iskolába, az online alkalmak nem járultak hozzá a stabilitáshoz. A tanári gárda arra kéri a szülőket, hogy motiválják a gyermeküket, vegyenek új lendületet, és ismét legyen rendszeres program a hétköznapi magyar iskola. Már azzal is sokban tudják segíteni a tanárok munkáját és a tanuló nyelvismeretét, ha otthon odafigyelnek arra, hogy magyarul kommunikáljanak.

ReklámTas J Nadas, Esq

A Clevelandi Magyar Iskola felnőtteknek szóló tanórákkal is hozzájárul a nyelvmegtartáshoz és a magyar jövőhöz. Dr. Fehér Krisztina, a Cleveland State University vendégoktatója vállalta, hogy két éven át segíti szakértelmével és tudásával az amerikai magyarok nyelvtanulását. A kezdő és haladó csoport nemrég egybeolvadt, nyolc lelkes diák jár hétről hétre a foglalkozásokra, köztük Krisztina lengyel nemzetiségű férje.

Tudományosan bizonyított, hogy a tanulók agyi fejlődéséhez egyaránt szükség van önálló munkára és csoportosra, ugyanakkor olyan gyakorlatokra is, ami a memóriájukra épül. A verstanulás mint házi feladat nem túl gyakori az amerikai iskolákban, pont ezért hasznos, hogy a hétvégi iskolákban kipróbálják magukat ilyen megmérettetésen. Nem utolsó sorban a szavalás ahhoz is hozzájárul, hogy önbizalmat gyűjtsenek, és a későbbiekben ne okozzon gondot közönség előtt megszólalni. Most még némelyik elsős szégyellősen, csendesen mondta a magyar verset, de évről évre több bátorságot szereznek, és magabiztosabban tudnak majd az anyanyelvükön szerepelni.

A szavalóverseny két fordulóban zajlott. Első héten az osztályban hallgatták meg a gyerekeket, második alkalommal pedig öt zsűritag előtt szerepeltek. Külön pontozták azt, hogy nyelvileg helyesen hangzott-e el a szavazat, és külön értékelve lett az előadás stílusa. Ezek a feltételek egyenlővé tették az indulók esélyeit, mert azok sem kerültek hátrányba a nevezésnél, akik egyébként nem beszélik jól a magyart. A zsűri soraiban ült Zsula Mária, Gulden Julianna, Daróczy Zsuzsanna, Globits Zsuzsanna és Györky Annamária.

A versek listáját évről évre hagyományozódik a generációk között. A tanárok még Szentkirályi Ödön bától és Papp Gábortól vették át a repertoárt, amit időnként frissítenek új költeményekkel. A szavalóverseny érdekessége, hogy a szülők bevonásával történik a verstanulás. A tanulók nem az iskolában próbálják memorizálni a verseket, hanem házi feladatként kapják otthonra.

Minden résztvevőnek szeretettel gratulálunk, a zsűri pontjai alapján a következő rangsor született:

 

1. osztály:

  1.     helyezett: Lipian Lili
  2.     helyezett: Bilek Nina
  3.     helyezett: Deák Abigél

3. osztály:

  1.     helyezett: Deák Péter
  2.     helyezett: Solomon András
  3.     helyezett: Lipian Kristóf

4. osztály:

  1.     helyezett: Beeler Evalina
  2.     helyezett: Nyári Rebecca
  3.     helyezett: Boda Cintia 

5. osztály:

  1.     helyezett: Solomon Mária
  2.     helyezett: Pekar Isabella
  3.     helyezett: Barabás László

Örsvezető osztály:

  1.     helyezett: László Markó
  2.     helyezett: Barabás Anna
  3.     helyezett: Hornyák Simon

A verseny üzenete a szülőknek és a diaszpóra magyarságának az, hogy nem szabad feladni a reményt, senkiről nem szabad lemondani azért, mert gyerekkorában nem tud magyarul. Mindent meg kell tenni, ami a harmadik generációs gyerekek szemében vonzóvá teheti a nyelvet, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy száz év múlva is lesz magyar szó az Egyesült Államokban.  

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.