“Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.”

 (Sík Sándor: Az acélember)

Szeptember harmadik hétvégéjén megtartotta soros gyűlését a bizottság, amely a cserkészpark működését, karbantartását és fejlesztését irányítja.

Minden évben háromszor gyűl össze a Cserkészpark Bizottság. Bejárják a park területét, szemlézik az épületeket, felszerelést és felderítik az esetleges problémákat és fejlesztési lehetőségeket. A gyűlés alkalmával értékelik az előző év tervezett és megvalósított munkálatait, kitűzik a következő évekre vonatkozó terveket.

A bizottság sikeresnek mondta az új gyengélkedő épület befejezését, a régi gyengélkedő épületet felújítását azaz átalakítását, amely most négy szobával, egy tussolóval szolgálja a táborozókat. Az elmúlt év folyamán a park parancsnoksági épületében kicserélték a bútorzatot, újrafestették az épület belső részét, a két örsvezetőképző altábor épületeit, valamint a cserkészbolt épületét felújították és kifestették. Minden évben sok befektetést igényel az altáborok által használt faasztalok felújítása, emellett minden évben foglalkoznak a vízhálózat, valamint a vízelvezetés karbantartásával.

Legnagyobb eredményként az új konferenciaépületük (ahol a gyűlést is megtartották) épülését könyvelték el, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósíthatnak meg. Az épület befejező munkálatait a KMCSSZ 2020-as Jubileumi nagytáborára tervezik befejezni, és a táborozók használatába adni.

A sokrétű munka majdnem ötven-hatvan önkéntes cserkészvezető munkáját dicséri. Áldozatos munkájuk nélkül nem sikerülne a Cserkészparkba látogató kiscserkészek és cserkészek igényeit kielégíteni. A jövő újabb komoly kihívásai a 2020-as 1000 személyre tervezett Jubileumi Nagytábor sikeres levezetése és hosszabb távlatban pedig újabb táborozóhelyek  kiépítése, hogy a növekedő igényeket hatékonyan tudja a Cserkészpark szolgálni.

Patarica Edvin
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.