Készülünk a 2020-as Jubileumi Nagytáborra

Október első hétvégén 34 cserkész látogatott el a Sík Sándor Cserkészparkba, Kanadából, New Yorkból, New Jerseyből, Pennsylvaniából, Clevelandből. Mindannyiukat egy dolog motiválta, minél több munkát elvégezni, cserkész testvéreinkkel találkozni és kellemesen szórakozni.

A munkaakciókra szüksége van a parknak, ami évente 3 nagy cserkészeseménynek ad helyszínt. Egy átlag táborozó, látogató nem is gondolná, hogy mennyi háttérmunka folyik a parkban az év folyamán. Felkészíteni a táborozásra, a tábor folyamán szolgálni, és az idény végén “bezárni” a parkot, mind a műszaki csoport feladata. Azonban nincs kapacitásuk olyan nagyszabású munkaprogramra, mint amelyet 30 ember meg tud valósítani. Ezért született meg az ötlet, hogy egy munkahétvége folyamán, egy nagyobb csapattal támogassuk a műszaki csoportot. A megvalósítást követően elmondhatjuk, hogy igazából sokkal sikeresebb eredményt hozott, mint amit vártak.

A következő munkákat végeztük: táborhelyek tisztítása, közel 100 száraz fa kivágása, tönkök kiszedése; az úthálózat mentén benyúló faágak, amelyek zavarják a forgalmat, metszése; az altáborok raktár-épületeinek rendberakása (polcok behelyezése, szigetelése, rendszerezése); a fő konyha (amely akár 700-800 táborozó igényeit is ellátja) rendberakása; a hűtőház felszerelése új polcokkal; a felújított ŐV barak bepakolása; ventillátorok felszerelése a LŐV barakban, és a cserkészboltban.

A Fenyőkatedrális, és a Csűr nagy figyelmet igényel hiszen ezek adnak helyet a Szentmiséknek és Istentiszteleteknek; fontos méltóképpen foglalkozni velük. A Csűr mellett egy kis épületet helyeztünk el, amely otthont ad az Istentiszteletek allatt használt oltárnak, székeknek, emellett ruhaakasztókat szereltünk fel, és felújítottuk az ajándékba kapott oltárt. A Fenyőkatedrális bővítése, száraz fák kivágása, kitisztítása is megtörtént. A felsorolt munkákból is látszik, hogy bővül a park táborozókat befogadó képessége. Ez természetesen egyre több fenntartási munkát jelent, a területek, épületek rendszeres karbantartását. A munkahétvégén átnéztük egyes épületek villanyhálózatát, lenyírtuk a füvet.  Szélesitik a bejáratnál lévő parkolót; a hétvégén megtörtént ennek a területnek a kitisztítása. Folytatódik a parkoló kialakítása, táborhelyek vízlecsapolása október folyamán, és az új épület belső munkálatai is.

Az októberi munkaakció sikerére való tekintettel, látva a tenni akarók motivációját, a park iránti szeretetük kifejezését, és az elért eredményt, a Park vezetősége úgy döntött, hogy szükség van még hasonló megmozdulásokra, és már szervezik a tavaszi munkahétvégét.

Ezúton szeretnék a Park és a Jubitábor vezetősége nevében köszönetet mondani mindenkinek,  aki részt vet és részt fog venni a jövőben az ilyen munkahétvégéken, vagy bármilyen módon segítette, segíti a park működését. Köszönet Dala Irénnek a mellékelt képekért.

Patarica Edvin
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa

A munkahétvége résztvevői:

Dala Irén, Lőrincz Ede, Martonosi István, Karikó Lili, Vaski Lisa, Keresztúri Ildikó, Márton Edit, Nádas Krisztina, Robert Wood, Myslenski Adrienne, Szigeti Tomi, Szigeti Mátyás, Jasper Ferenc, Ország Andi, Ország Tibor, Schlóder Miklós, Kontra Tamás, Jálics Miklós, Kocsis János, Stróber Ili, Stróber Laci, Sedenszki István, Varga Imre, Varga Csaba, Romhányi Réka, Gráber Pisti, Hokky Joseph, Hokky Péter, Ottó Edit, Ottó Laci, Daróczy Péter, Kovács Gyuri, Pigniczky Eszti, Patarica Edvin.

 

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.