Edvin Marton Nagyszőlős-ön, 1974. február 17. -én született. Sport Emmy-díjas magyar hegedűművész és zeneszerző. Népszerűségét a crossover, vagyis modern klasszikus stílusban előadott szerzemények – a 2006-os téli olimpiai játékok, műkorcsolya produkcióihoz írt zenéi és a gáláján való élő szereplése – hozták meg.
Tiszaújlakon járt általános iskolába. Először ötévesen vett a kezébe hegedűt, de a vonót már háromévesen tarthatta. Hétévesen már Mozart hegedűversenyeit játszotta. Első koncertjén – 1986 novemberében – tizenkét évesen a Moszkvai Szimfonikusokkal játszott. 83 és 90 között a Csajkovszkij Állami Konzervatóriumban tanult, majd 90-től – miközben ösztöndíjjal 94-ben Juilliard School of Music, 95-ben pedig a bécsi zeneakadémián tanult egy-egy évet – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségek tagozatára járt, ahol 97-ben végzett hegedűművész szakon. A Berlini Filharmonikusoknál debütált.
2005 októbere óta tagja a Tehetséges Magyarország Alapítvány testületének, az úgynevezett Tehetség Tanácsnak. 2009-ben újjászervezte a Bécsi Strauss Zenekart – Vienna Strauss Orchestra-t – aminek 2015-ben, Amerikából hazatérve a zenei vezetőjének kérték fel. 2013-ban egy kétéves zenei szerződés miatt költözött Miamiba családjával.
Világszerte turnézik és többek között olyan előadókkal lépett már színpadra, mint Seal, Zucchero, vagy a Supertramp és Gloria Gaynor.
2008-ban jelent meg az “A hegedű hercege, Edvin Marton titkos élete.” című életrajzi könyv – Victoria Rose tolmácsolásában –, melyet angol, magyar, román és orosz nyelven is kiadtak.
Felesége a 2005-ben a Miss Balaton cím elnyerésével ismertté vált Gombosi Adrienn, akivel 2009-ben házasodtak össze. Az azóta már privát séf, ételstylist és receptíró Marton Adriennel két gyermekük van, Maxim és Noel.
Öt nyelven beszél: magyarul, ukránul, oroszul, angolul és németül.
(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)