Két hónapja Bock Attila, művésznevén Márió, a harmonikás első alkalommal Clevelandbe hozta nagyszerű mulatós zenéjét és kimagasló zenei tudását, amellyel a Magyar Biznisz Klubban szórakoztatta a nagyérdemű vendégsereget.
Aki nem ismeri Máriót, csupán röviden róla pár mondatban elmondom a legfontosabbakat. Tapolcán nevelkedett két testvérével együtt. Már 5 évesen elkezdett harmonikán játszani. Fiatalkorában gyakran tartózkodott külföldön, ahol matróznak, gondolásnak, bárzenésznek, virágárusnak állt. A Márió név Velencében ragadt rá, ezt használja a mai napig művésznévként. Külföldi útjaira is mindig magával viszi harmonikáját, amivel gyakran játszik és szórakoztatja az embereket. 2001 októberében csatlakozott Lagzi Lajcsi és a Dáridó csapatához, ami a TV-fellépések által meghozta számára az országos ismertséget és népszerűséget. 2002 végén be is fejeződött a Dáridó, és a műsorukat átkeresztelték Szuperbulira. Ezzel a műsorral járták az országot, és közben megjelent néhány igen sikeres lemeze. Márió első albuma A harmonikás címet viseli, amelyen régi slágereket énekel saját feldolgozásban. Az ezt követő években folyamatosan jelentek meg a lemezei: a Velencei nyár, Érted szól a szerenád, Könnyek nélkül, Válasszunk egy csillagot, Angyalszárnyon.
Máriót, a Harmonikást a koncert után megkértük, hogy beszéljen egy kicsit magáról, arról hogy mit jelent neki a zene, mit jelent a diaszpórában élő magyaroknak zenélni, egyszóval arról, miért jó ma magyarnak lenni.
Az alábbi linken meghallgatható a beszélgetés: