Erőt kell felmutatni a Székely Szabadság Napján

Közös sajtótájékoztatót tartottak a március 10-ei marosvásárhelyi felvonulást megelőzően az SZNT, az RMDSZ, az MPP, az EMNT, valamint az EMNP vezetői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Mint...

Migrációs válsághelyzetet hirdetett a kormány az egész országra

Az kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet - jelentette be szerdán Budapesten Pintér Sándor belügyminiszter. A miniszter rámutatott: szerdán 0 órától Szlovénia,...

Nógrádi: borult a bili Brüsszelben

A törökök erre a csúcsra rendkívüli módon felkészültek – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egyetemi tanár az M1 Ma reggel című műsorában. A mostani...

Magyaroké az agykutatók első Nobel-díja

Három magyar kutató kapta az “agykutatás Nobel-díjának” is nevezhető Agy-Díjat (The Brain Prize), melyet a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány első ízben ad...

Lemondott az MKP elnöke

Lemondott Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke. Az MKP a szombati parlamenti választásokon mindössze négy százalékot szerzett, így nem került be a szlovák...

A horvátok erősítenék az együttműködést a visegrádi országokkal

A kelet-európai országok mellett Horvátország a közép-európai országokkal is szélesíteni kívánja együttműködését - jelentette ki Miro Kovac horvát külügyminiszter kedden a zágrábi Magyar Intézetben.  A...

Így fogadná vissza Törökország a menekülteket

Törökország kész visszafogadni az Európai Unióba igyekvő menekülteket - erősítette meg Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Izmirben görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal tartott találkozóját követően.   "Törökország...

Nem engedélyezik a székely szabadság napjának felvonulását

Maros megye prefektusa nem tekinti engedélyezettnek a székely szabadság napja alkalmából csütörtökre meghirdetett marosvásárhelyi felvonulást és tiltakozást.  Lucian Goga prefektus, a román kormány Maros...

Történelmet írhat Szlovákia

Elképzelhető, hogy a modern szlovák történelemben először kisebbségi kormányzás lesz Szlovákiában a múlt hétvégi parlamenti választások nyomán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában...

Aranyérmes a magyar férfi párbajtőr-csapat a junior vívó Eb-n

Aranyérmet nyert kedden a magyar férfi párbajtőr-csapat a junior vívók újvidéki Európa-bajnokságán.  Az Eb honlapja szerint a magyar együttes a svéd és a német csapaton...

Ellenzéki vélemény

Tatabánya, 2016. március 8., kedd (MTI) - A Jobbik elnöke szerint kijelenthető, hogy a mostani kormány az elmúlt huszonhat év legkorruptabb kormánya, amely intézményesítette...

Irodalmi est az evangélikus gyülekezetnél

Szombat este egy lelkes, több mint 30 fős, verskedvelő csoport gyűlt össze a Clevelandban a Nyugatoldali evangélikus gyülekezet által megrendezett vacsorás irodalmi estre.  Nem formális...

Orbán: “Meg kell állítani Brüsszelt”

"Meg kell erősíteni a saját védelmi vonalainkat is, és csak saját magunkra, a saját védelmi vonalainkra számíthatunk. Ha kell, Szlovéniától Ukrajnáig fogunk védekezni" -...

Magyar film Oscar díjas!

34 év után ismét magyar film kapott Oscar-díjat, ez a bravúr utoljára Szabó István Mephisto című alkotásának sikerült 1982-ben. Nemes Jeles László filmje, a Saul...

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe