A hét verse

Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál, Eszembe jutottál, Kicsiny kis leányka, Te a nagy világnak Legnagyobb gyémántja! Teli van a Duna, Tán még ki is szalad. Szivemben...

Kodály Zoltán mesternek Oly árvák ők mind, az öregek. Az ablakból néha elnézem őket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé – vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek...

Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa...

Te azt hiszed, hogy most, s csak egyszer élünk, s azt is nyomorban, kétségek között? Egy felsőbb, önző hatalomtól félünk, s szívünkbe félelem és harag költözött? Akkor hiszem,...

Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyők alatt. Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fütyölt a fán. Sárga rigó, huncut rigó, azt...

Mi az ember célja? Csak boldognak lenni! Jó lenne megtudni, mit kell érte tenni? Meg kell változtatni az egész világot, úgy kell felkutatni tán a boldogságot? Eljön majd...

Úgy fáj már minden, minden idebenn: A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj, Minden, mi általreszket szívemen, Legyen az ember, muzsika, vagy táj, Úgy fáj...

Mesélj nekem apu, Mi az, hogy becsület? Hogyha az van nekem, Jár érte tisztelet? Milyen lesz apu, Az igaz szerelem? És ha majd elmúlik Akkor az fáj nekem? Vannak-e apu, Ma is istenek? Hisznek-e...

Csepp asztalon éppen csak annyi hely, Hogy elfér rajta Tányér és Kehely. A kis szobában annyi levegő, Hogy elfér benne négy-öt térdelő: A házinép imádkozik velem: Fölöttünk szénapadlás, azon...

A Hősök emlékére. Valahol a rónaságban él egy ember egymagában. Sebzett szíve ma is vérzik, katona volt, azt beszélik. Olyan, mint más ifjú legény, álmodozó, nagyon szerény. Honnan...

Az orgona kezdte! Szinte csobbant, mikor a kertben megcsapott: fűszere gázként gyűlt a roppant éj tavába, a völgybe, ahogy nyomta a párás ég: nehéz volt, mint sűrű zene, mint...

Özönvíz-táj ez, tág és szédítő, a kőkorszaknál ősibb az idő, emlékezés sem kísér az úton – Ekképp mesélték, csak innen tudom: mikor pelenkám volt még és dadám s a...

I Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja A martíromság büszke pálmaágát, Ha ünnepelnek s megszeret az élet, Míg a nem ismert mámor üdve jár át: Fölvillanó szemekkel én csupán...

Az útszél: csupa pitypang, A bokrok: csupa füttyhang. Rigó fuvoláz; rája tíz Zugból is felcsivog a csíz. Hallgatja még a rest éj Félálmában a kastély, Emelve tornyát álmatag, Mint nyújtózó kart,...