


hozzávalók / 4 adag
- 45 dkg kenyérliszt BL80 (BL55-össel is működik)
- 2.5 dl víz (szükség szerint)
- 1 kávéskanál instant élesztő (kicsit kevesebb)
- 1.5 tk só
- 1 evőkanál finomliszt (a tál behintéséhez)
elkészítés
- A liszthez keverjük a sót és az élesztőt, jól elkeverjük őket (mivel többet nem nagyon kell keverni).
- Hozzáöntjük a vizet, elkeverjük kanállal (8-10 fordulat), hogy egyenletesen nedves legyen mindenhol a lisztes keverék. Ezután 12 órát kelesztjük (célszerű este/kora reggel elkészíteni). Az állaga nokedli tésztához hasonló, ne gyúrható tésztára számítsunk!
- 12 óra múlva kovászszerű massza lesz belőle, kiöntjük a tálból lisztezett deszkára (konyhapultra), áthajtogatjuk, mindkét oldalát belisztezzük, letakarjuk a kelesztéshez használt edénnyel, és további 15-20 percig pihentetjük. Ezalatt a sütő is bemelegszik.
- A sütőt felmelegítjük, egy fedeles, jénai edényt előmelegítünk a sütőben.
- Az előmelegített tálat liszttel behintjük, és beletesszük a tésztát. Lefedve, 35 percig sütjük, majd fedő nélkül 8-10 percig. Ilyenkor inkább figyeljük, nehogy megégjen.
- sütési hőfok: 250°C
- sütési mód: alul-felül sütés
- Forrás: nosalty.hu



