Gregor József Rákosligeten 1940. augusztus 8-án született. Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, basszus hangfajjal, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

 

A művész kezdetben vegyésznek készült, de terveibe beleszólt az 1956-os forradalom. Nem akart énekes lenni, de tíz éven át tanult hegedülni. Énekére a rákosligeti katolikus templomban figyelt fel egy zenetanár, amikor Gregor a disszidált kántor helyett énekelt. 1957. február 5-én felvételizett a konzervatóriumba. 1957 és 1959 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanulója, de tanulmányait három év után félbehagyta. 1959-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára, de a maga sajátos, és nem mindig a jó modorú stílusa miatt, mindkét iskolából eltanácsolták.

1963-ban a Szegedi Nemzeti Színházba ment próbaéneklésre, ekkor figyelt fel tehetségére és énektudására Vaszy Viktor karmester-igazgató, aki biztatta, hogy képezze a hangját, s azonnal szerződtette. 1964 és 1988 között a szegedi társulat énekese volt. Első szerepe A varázsfuvolából Sarastro. 1976-tól rendszeresen vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban is. Az 1988–89-es évadban a Győri Kisfaludy Színház tagja volt. 89 és 91 között a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának igazgatója. Az Egyesült Államokban az 1980-as évek végén mutatkozott be a portlandi operában. Itt 2002-ig gyakori vendég volt. Többször szerepelt a Houston Grand Operában, illetve 1994 és 1995 között a New York-i Metropolitanben tizennyolc alkalommal lépett fel, három különboző szerepben.

Gregor József 2006 szeptemberében bejelentette, hogy nem vállal több fellépést, sem színházban, sem koncerten. Egy hónappal később, október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült, amelyet állapota miatt felesége vett át. Ekkor már gyomorrákkal küzdött. Súlyos betegséget követően 2006. október 27-én hunyt el. A szegedi Belvárosi Temetőben nyugszik.

Tulajdonképpen Gregor József zenei mindenevő volt. Opera- és oratóriumszerepek tömege mellett énekelt operettet, sanzont, mindenfélét.

Önmagát buffóbasszistának tartotta. Az általa oly sokra tartott művészi kisugárzás és drámai erő, hit a zenében és az életben minden alakításában és megszólalásában megjelent. Mint Falstaff, Ozmin, Bartolo, Pomádé király és a többi buffószerep alakítója ellenállhatatlanul mulatságos és lenyűgöző volt.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.