Thomka Beátának

Magadba nézz, ha szólít a vágyDanyi
s a kétség, mert sehol máshol
nem lelhetsz rá, s ha ez vétség,
vállald, –

mert, lehet, Ott van fűben, fában,
vele hajolva a szélben,
vele szikkadva a nyárban,
s mégse van, neked, nekem,
meg se érint, bármily közel
léphetsz hozzá .. .

Ne keresd hát sehol másban, mint magadban,
egy csendesülő pillanatban, mintha tudnád,
a vágy s a kétség tőle való … Elméd
görnyedez alatta, s lázong.
Ő nem ilyennek akarta, s magát másnak
hitte, s másnak az ember, –

pedig csak élő anyag, ha ez kevés;
formálódunk az időben, mint a fűszál,
mint a fák, mint vízpartok,

s ő bennünk remeg mozdulatlan,
-atlan, -etlen, sugárzóan
és kínzóan, élni tanít, ő,
a mondhatatlan, a hihetetlen,
a soha sincsen, a sehol sincsen.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.