Washington, 2022. szeptember 8., csütörtök (MTI) – II. Erzsébet páratlan államfői képességével és állhatatosságával hozzájárult az Egyesült Királyság és Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítéséhez és különlegessé tételéhez – áll a Fehér Ház közleményében, amelyet II. Erzsébet halálára adott ki Joe Biden amerikai elnök és felesége. A Capitoliumon félárbocra eresztették az amerikai nemzeti lobogót a királynő iránti tisztelet jeléül.

Az elnöki házaspár legmélyebb együttérzéséről biztosította a királyi családot, amely “nem csak egy királynőt, de anyát, nagymamát és dédanyát is elveszített”. A közleményben hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államok polgárai minden gondolatukkal osztoznak az Egyesült Királyság és Nemzetközösség polgárainak fájdalmában.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy

II. Erzsébet egy egész korszakot fogott át uralkodásával, egy állandóan változó világban a britek generációi számára az állandóságot jelentette, és büszkeséget adott nekik.

Az első olyan brit uralkodó volt, akihez az emberek azonnal személyesen kapcsolódni tudtak világszerte – áll a búcsúüzenetben.

A Fehér Ház közleménye kiemeli II. Erzsébet szerepét a jótékonyságban, olyan célok szolgálatában, amelyek lelkesítettek, felemeltek embereket és gyarapították lehetőségeiket. A királynő élen járt az újonnan létrejött független országok tiszteletében.

Számára nagyon fontos volt a népek szabadságának ügye.

Felidézik, hogy Joe Biden elnök 1982-ben találkozott először az uralkodóval egy szenátusi delegáció tagjaként, és 2021 júniusában az elnöki házaspárt fogadta II. Erzsébet.
Az elnök reményei szerint szoros barátság fog kialakulni közte és az új brit uralkodó között. A búcsúüzenet azzal zárul, hogy II. Erzsébet öröksége kiemelkedő helyen szerepel majd a brit történelem lapjain és a világ történetében.

(MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.