A hosszú, várakozással teli pandémiás időszakot követően a Nemzetpolitikai Államtitkárság ismét elindította a Kőrösi Csoma Sándor Programot. A Bocskai Rádió háza táján folyamatosan elkél a segítség, ebben 2013 óta évről évre a KCSP-s fiatalok vállalnak szerepet. Érdekesség, hogy a korábbi lány ösztöndíjasokkal ellentétben, idén egy fiatalember: Erdélyi Áron lesz Molnár Zsolt igazgató jobbkeze.

YouTube player

Áron egy Budapeshez közel fekvő kisvárosból, Dabasról érkezett, ide köti gyermekkora és általános iskolai tanulmányai. Később a magyar fővárosban bontakozott ki: a gimnázium után a Szent Pál Akadémia teológia karán találta meg érdeklődési körét. A fiatal fiút mindig érdekelte a hittudomány és a teológia. Rossz érzést keltett benne, hogy nem tud eleget a Bibliáról és Jézus tanításáról. Jelenleg harmadéves az egyetemen, a clevelandi időszakra passzív jogviszonyra váltott, hogy teljes mértékben koncentrálhasson a Kőrösi Csoma Sándor Programban vállalt kötelezettségeire.

A KCSP-ről fiútestvérétől és unokatestvérétől hallott, előbbi fontolgatta a jelentkezését, utóbbi pedig kilenc hónapot kint töltött Melbourn-ben. Áron fülébe az unokatestvére ausztráliai élményei ültettek bogarat, ekkor döntötte el, hogy ő is szerencsét próbál.

A pályázati űrlap kitöltésénél minden jelentkezőnek meg kell jelölnie a kompetenciáit, hogy a számára legtesthezállóbb munkát jelöljék ki számára. Áron a programszervezés, média, cserkészet, egyház kategóriákból a médiát választotta ki, mivel az egyetem mellett a budapesti Hit Rádió médiaműhelyének aktivistája. A Hit Rádiónál eleinte cikkeket írt, műsorokról készített beszámolót, majd – főként nemzeti ünnepek alkalmával – helyszíni riportokat, kisebb felméréseket készített, videós formában. Szerkesztői feladatai az utóbbi időben kiszélesedtek a műsorvezetésre és az élő bejelentkezésre is. Alapvetően aktuálpolitikai tematikában dolgozott. Eddigi pályafutása alatt a Jeszenszky Zsolttal készített interjúra a legbüszkébb. A politikai hobbistával az USA jelenlegi helyzetéről, a kormányzati szerveik állapotáról, az óriáscégek befolyásáról, valamint a Demokrata és a Republikánus pártok és jelöltjeik győzelmi esélyeiről beszélgetett.

ReklámTas J Nadas, Esq

Az ösztöndíjas iskolai tanulmányai során hallott a diaszpóráról először. Amikor megtudta, hogy Cleveland lesz az állomáshelye, azonnal beleáásta magát a magyar közösség történetébe. Magyarországról – főleg a Bocskai Rádió online felületeinek köszönhetően – azt tapasztalta, hogy a clevelandi közösség rendkívül aktív, az emberek büszkék származásukra és  a magyarságot az erős összetartozástudat erősíti. Kiutazása előtt Miklós Melánia, egykori KCSP ösztöndíjast kérte meg, meséljen a clevelandi életről. A beszélgetés a következő beszámolóban található: https://www.bocskairadio.org/a-bocskai-radio-uj-kcsp-osztondijasa-erdelyi-aron-rendhagyo-bemutatkozasa/ )

A Bocskai Rádiót szeretném tovább erősíteni, további minőségi és jó műsorokat készíteni. Itt szeretném majd a maximális energiámat beleadni – fogalmazott Áron. Már saját rovatot is vállalt a rádióadásban: a Dalok szárnyán szerkesztője lesz az elkövetkezendő kilenc hónapban. Régóta gitározik, és nem csak az aktuális, de a korábbi évtizedek zeneszámainak is ismerője.

Természetesen nagyon kíváncsi magára a városra is, szabadidejében egy-egy közeli nevezetességet szeretne felfedezni. Olyan fogadtatásban részesült, amiről nem is álmodott. Úgy érzi, semmiben nem szenved hiányt.

Kedves Áron! A Bocskai Rádió szerkesztői csapata és az egész közösség nevében szeretettel köszöntünk! Áldásos munkát és sikerélményeket kívánunk ösztöndíjas tartózkodásod idejére!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.