Egy új texasi törvény értelmében fegyveres civilek csoportjai segítenek a biztonsági erőknek az Egyesült Államok déli határán a határsértő illegális bevándorlók kézre kerítésében – ismertette hétfőn a The Western Journal című konzervatív hírportál.

Az új törvény lehetővé teszi, hogy fegyveres civilek feltartóztassák és átadják a hatóságoknak a migránsokat. Kinney megye seriffje a hírportál szerint már hónapok óta együttműködik ilyen csoportokkal. „Az elképzelés az, hogy ha a migránsok tudják, hogy el fogják kapni őket, akkor majd máshová mennek” – hangoztatta Brad Coe, az amerikai határőrség volt munkatársa.

„Még most is a mexikói rosszfiúkkal van dolgunk”

Mike Vickers, a Texasi Határőr Önkéntesek vezetője a New York Post című amerikai lapnak nyilatkozva felidézte, hogy

Tas J Nadas, Esq

texasi lakosok már 1823 óta részt vesznek a határvédelemben, vagyis amikor megalapították a Texas Ranger alakulatot,

amelynek feladata volt megvédeni a texasi telepeseket és földjeiket. „Még most is a mexikói rosszfiúkkal van dolgunk” – mondta Vickers az ember- és kábítószercsempészekre utalva.

A polgárjogi és civilmozgalmak máris panaszt emeltek

Ugyanakkor számos bírálatot váltott ki, hogy felfegyverzett magánszemélyek működnek együtt a helyi hatóságokkal a déli határon az illegális bevándorlás feltartóztatásában. Az Amerikai Polgári Jogi Unió (ACLU) például panaszt tett az ügyben az amerikai igazságügyi minisztériumnál.

Az ACLU azt követeli, hogy a tárca indítson vizsgálatot Texas érintett állami ügynökségei és önkormányzatai ellen.

Mindazonáltal a demokrata párti Joe Biden elnököt komoly bírálatok érik a republikánusok részéről, akik azt állítják, hogy liberális bevándorlási politikájával az elnök migrációs válságot váltott ki, miközben a tiltott déli határátlépések száma történelmi csúcson áll. Greg Abbott texasi kormányzó, aki republikánus politikus, egy októberi interjújában azzal vádolta Bident, hogy fittyet hány a határon kialakult problémákra és – mint fogalmazott – továbbra is a „nyitott határok” szerinte katasztrofális politikáját hirdeti.

Biden emigrációs politikája csődöt mondott

Ted Cruz és John Cornyn texasi szenátorok JOE Bidennek címzett levélben álltak ki a kormányzó helyzetértékelése mellett.

A két republikánus párti politikus szerint az utóbbi nyolc hónapban több mint egymillió illegális bevándorló kelt át a határon az Egyesült Államokba, s számuk 2021 végéig kétmillió is lehet. Példaként hozták fel, hogy a texasi Del Rio határátkelőnél naponta több mint ezer migráns érkezett. Az Egyesült Államok Vámügyi és Határvédelmi Ügynökségének (CBP) pénteki tájékoztatása szerint csak novemberben mintegy 174 ezer határsértő migránst tartóztattak fel a déli határon.

(Mandiner / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.