63. alkalommal rendezték meg május 4-én Clevelandben a Cserkészbálat, ami a helyi cserkészmozgalom egyik legnagyobb éves eseménye. Nemcsak a felnőtt korba lépő fiatalokat mutatják be ebből az alkalomból, hanem a cserkészet is megmutatkozik a szélesebb társadalmi nyilvánosság előtt. Idén 220-an ünnepeltek a Woodside Event Center dísztermében, és a jól sikerült bál valóban a fiatalokról szólt.

Egy kívülálló számára, aki először vesz részt a rendezvényen, már az elején feltűnik a közösség összetartása. Mintha egy nagy család tagjai gyűltek volna össze estélyi ruhában, hogy együtt ünnepeljenek. A program is szervezettebb, hiszen több mint hat évtizedes hagyomány alapján zajlik a menetrend. Idén is a cserkészinduló közös éneklésével kezdődött az est, majd a műsorvezetők, apja és lánya, Balássy Géza és Balássy Alexandra köszöntötték két nyelven az egybegyűlteket. Felvezetőként az eseményt szervező Cserkész Barátok Körének gondolatait tolmácsolták, miszerint a cserkészet a nemzeti és kulturális örökségben, a hitben és a természetszeretetben gyökerező tradícióként olyan emberi értéket képvisel, amelyet őrizni és ápolni kell. Ezt tekintették alapvető feladatuknak a múltban, és a jelenben is: tudásuk átadását a következő nemzedékeknek. Munkájuk legfőbb biztosítéka a szűkebb és tágabb közösség pártfogásában van, ami a cserkészet iránti elkötelezettség mellett az erkölcsi, illetve anyagi támogatásban mutatkozik meg.

A műsorvezetők: Balássy Géza és Balássy Alexandra

A CSBK elnöke, Horváth Mihály üdvözlő beszédében mindezt külön kiemelte, és köszönetét fejezte ki a sok segítségért és hozzájárulásért. A bál bevétele is adomány, amelyből többek között a cserkészek nyári táborokba, vezetőképző tanfolyamokra való utazását fedezik, de idén újdonságként tombolát is szerveztek, amelynek egyetlen nyertese megkapta az összeg felét. Hatásos volt a promóció, az elsőbálozók ugyanis több mint ezer dollárt gyűjtöttek a tombolajegyek árusításából. Az elnök bemutatta az est díszvendégeit, akik szintén köszöntötték a jelenlévőket. Bőjtös László tiszteletbeli főkonzul beszédében elismerését fejezte ki azért az értéktöbbletért, amelyet a cserkészet a diaszpóra megmaradása érdekében tesz, és kiemelte az utánpótlás, a fiatalok szerepét, akik tovább viszik a hagyományt. A chicagói főkonzulátust Pálmai Zsuzsanna konzul, közösségi diplomata képviselte, aki dr. Bencsik Zita főkonzul üdvözletét és szavait tolmácsolta. Méltatta a nagy múltú clevelandi cserkészetet, amelynek történetében megmutatkozik a közösség összetartásában rejlő erő, amiből a jelenünk és a jövőnk is táplálkozik.

Pálmai Zsuzsanna konzul köszöntötte a vendégeket, mellette Horváth Mihály, a CSBK elnöke

A vacsora előtt Ft. Mezei András, a Szent Imre és Szent Erzsébet Templomok plébánosa mondott áldást, majd közösen elénekeltük az imát. A vacsorát követően került sor a Cserkészbál legjobban várt részére, az elsőbálozók bemutatására. A folytonosságot jelképezi az a tradíció, hogy az apák maguk vezetik fel lányaikat és adják át párjuknak, hogy a fiatalok előadják a nyitótáncot. A lányok hagyományosan fehér ruhát viselnek, sok esetben a felmenőiktől örökölt hímzett darabokat, fejükön kézzel készített koronát, kezükön virágdíszt. Idén két elsőbálozó páros mutatkozott be: Halácsy Enikő és Balássy Sebestyén, valamint Szigeti Julianna és Somogyi Ferenc, akikhez másodbálozóként Dunay Sofia és Toldy Máté, valamint Szentkirályi Júlia és Pál Gergely csatlakozott. Megható volt hallgatni a felkonferálásuknál, hogy mindannyian több mint tíz éve cserkészek. Solomon Ilona vezetésével ügyesen betanulták a táncot, és magabiztosan adták elő a keringőt. Ez után adta meg az engedélyt a bál megnyitására Szentkirályi Pál, a szövetség vezetőtisztje.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq
Az első- és másodbálozók nyitótánca (Fotók: Alex Gyerman)

A vendégsereg ekkor elárasztotta a parkettet, és kezdetét vette a várva várt mulatozás. A zenét a Harmonia Zenekar szolgáltatta Walt Mahovlich vezetésével, és olyan kiváló hangulatot teremtettek, hogy minden percet sajnáltunk, amikor nem játszottak. Változatos repertoárjukban a szalonzenék, a népzene és a jazz sztenderdek is jól megfértek egymással, sőt KCSP-s társam, Patarica Edvin kérésére még kólót is húztak nekünk. A bál egyik legemlékezetesebb pillanata volt számomra, amikor a clevelandiek csatlakoztak hozzánk, és együtt roptuk a dél-szláv körtáncot az ohiói éjszakában. A fiatalok egyébként is kitettek magukért, egész este mulattak, gazdag tudásukról adva számot a különböző tájegységek táncaiból. Éjfélkor a Cserkész Regös Csoport palotás bemutatója koronázta meg az estét, amikor is egy új koreográfiával debütáltak. A régit nem láttam, ez viszont látványosra és profira sikeredett.

https://www.facebook.com/BocskaiRadio/videos/399125820815009/

Megtisztelő volt, hogy részt vehettem a cserkészet nagy családjának bálján, amelynek egy adott pontján név szerint köszöntötték a „mestereket” is: a cserkészvezetőket, a parancsnokokat, a szövetség más városból érkezett vendégeit és az est főszervezőjét. Jó érzés volt megtapasztalni a generációk közötti összetartást, és csatlakozni a fiatalokhoz, feltöltődni a jókedvükkel, energiájukkal és a reménnyel, hogy az itt élő magyarságnak valóban van jövője.

Még több fotó: IDE  kattintva

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Previous articleLengék az Erie-tó partján – rajzfilmbemutató Clevelandben
Next articleHősök napja megemlékezés
A Bocskai Rádió Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa 2018/19-ben. Rádiós és újságírói tapasztalataival 9 hónapig segítette munkánkat. Színvonalas eseménybeszámolóival, interjúival, esszéivel gazdagította írott és rádiós anyagainkat. Részt vett a Cserkész Rádió és TV szerkesztésében, a Duna TV számára készített riportok készítésében, valamint Diaszpóra hírek és Clevelandi emlékek témában saját rovatokat indított. Ötletéből született meg az 56-os karácsonyi emlékek háromrészes filmes riport. Színházi és dramaturgi tapasztalataival hozzájárult a nemzeti ünnepek méltó clevelandi megünnepléséhez az október 23-i és március 15-i műsorok összeállításával. A Bocskai Filmklub első évadának szakmai szervezője volt.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.