Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos október 21-én Clevelandbe érkezett, hogy együtt emlékezzen meg az 1956-os szabadságharcról a diaszpóra magyarságával a Szent Imre katolikus templomban. Részt vett az ünnepi szentmisén, majd Mindszenty József hercegprímás, bíboros-, valamint az ’56-os szabadságharcos emlékműveinek megkoszorúzásán a belvárosban, a délutáni megemlékezés díszvendégeként pedig beszédet mondott az ünnepi műsoron. Ez után készítettünk vele egy rövid interjút.

Szilágyi Péter immár másodszor vett részt az ’56-os szabadságharcról való megemlékezésen Clevelandben, ami felemelő érzés volt számára, hiszen egy nagyon erős közösség található itt, amely őrzi nyelvünket és kultúránkat. Mindig jó érzés számára visszatérni és megtapasztalni azt a jó példát, amivel a clevelandi magyarok elől járnak. A nemzetpolitikának fontos küldetése, hogy segítse a határon túl élő honfitársainkat, akár a Kárpát-medencéről, akár a diaszpóra területeiről van szó, amit a kormány szavakkal, tettekkel és támogatások formájában is kifejez. Szilágyi Péter az ezekről szóló hírekkel, valamint Magyarország üzenetével érkezett az Amerikában élő magyarokhoz. „Tovább visszük ’56 eszméjét, és emlékezünk azokra a magyarokra, akik kivívták függetlenségünket, szabadságunkat, és a vérüket áldozták azért, hogy ma szabadon élhessünk” – idézte miniszteri biztos úr a közös célkitűzést.

Örömét fejezte ki, hogy Cleveland városa ismét hozzájárult az ’56-os eseményekről való méltó megemlékezéshez azzal, hogy a városházára kihelyezte a magyar nemzeti zászlót. „Ezáltal alkalmunk van a többségi nemzet számára is megvallani, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és milyen küzdelmek árán jutottunk a szabadságunkhoz” – mondta. A belvárosban megkoszorúzott Mindszenty-szobor és az ’56-os emlékmű is ezt szolgálja: hogy emlékezzünk és emlékeztessünk másokat is arra, hogy miért adta oly sok magyar az életét hatvankét évvel ezelőtt.

Dr. Szilágyi Péter miniszteri biztos és az interjút készítő ösztöndíjasunk, Miklós Melánia

Szilágyi Péter a haza háláját tolmácsolta a diaszpóra magyarságának, amiért kitartottak és hallatták a hangjukat, amikor Magyarországon az nem volt lehetséges. Köszönetet mondott, amiért 1990 óta szoros kapcsolatot tartanak fent az anyaországgal, és megerősítette, hogy a kormány folytatni kívánja a 2010-ben megkezdett munkát, amelynek célja e kapcsolat szorosabbra fűzése. A hétvége során miniszteri biztos úr Chicagóban, Clevelandben és Diotroitban is találkozott a magyar közösségek vezetőivel, és a regionális diaszpóra tanácskozásokon ismertette a kormányzat legújabb programjait. Ezek nemcsak külhoni támogatásokat jelentenek, hanem haza is várják a diaszpórában élő magyarokat, mind látogatóba, mind letelepedés céljából.

Mindaz, amit a clevelandi látogatás során újból megtapasztalt – az összetartás, a nagy létszámú és aktív közösség, a fiatalok részvétele és ahogyan őrzik a magyarságukat -, megerősítették abban, hogy „ezért érdemes tenni, dolgozni és fogni egymás kezét”.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.