Március 13-án Clevelandben járt Pánczél Károly, a magyar parlament Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő. A chicagói főkonzulátus meghívására és diplomatáinak kíséretében érkezett városunkba, ahol meglátogatta a Magyar Múzeumot, a Szent Erzsébet templomot és a belvárosi magyar emlékműveket, délután pedig részt vett a cserkészházban rendezett Regionális Diaszpóra Értekezleten. Itt találkozott a clevelandi magyar szervezetek képviselőivel, és bemutatta a nemzetpolitika legújabb eredményeit. Miklós Melánia készített vele interjút.


Pánczél Károly
először járt az Egyesült Államokban, ahol „rácsodálkozott arra a kis magyar világra”, amely Ohio államban, Clevelandben fogadta. A számadatokat értékelve kiemelte, hogy a környéken élő 1 milliónyi magyar jelentősnek tekinthető egy olyan kis nemzet életében, mint a miénk. „Tudjuk, hogy itt hatalmas tartalékaink vannak” – nyilatkozta, majd hozzátette: a nemzet megmaradásának záloga az anyanyelv napi szintű használatában, a hagyományok ápolásában és a kulturális-szellemi örökség megőrzésében van. Ebből a szempontból „a nyugati magyarság nagy szigetével” való találkozást pozitívan értékelte. Úgy látja, hogy az erős asszimiláció ellenére „jó erőben van” az itteni diaszpóra: élnek a magyar szervezetek, szép számmal vesznek részt az eseményeken és működnek a kulturális körök.

Pánczél Károly elnök úr (középen) a Magyar Múzeumban

Az elnök úr a magyar kormány megbízásából érkezett a térségbe, és tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnöknek a világ magyarjai számára megfogalmazott aktuális üzenetét, mely szerint „a száz év magány időszaka véget ért”. A 20. század nem sok jót adott a magyarságnak, köztük a hazát szétszaggató Trianoni-szerződést, mára azonban elmúltak azok az évtizedek, amikor az anyaország nem törődött a határon kívül rekedt, illetve a világon szétszóródott magyarsággal. „Mindez 2010-ben változott meg, amikortól kezdve olyan törvények és programok születtek Magyarországon, amelyeknek köszönhetően leszámolhatunk ezzel a traumával” – mondta Pánczél Károly. „Az elszakított vagy elvándorolni kényszerült nemzet tagjai számíthatnak az anyaországra, és mi is számítunk rájuk” – hangsúlyozta.

Ezután a Nemzeti összetartozás bizottságának munkájáról beszélt, elhelyezve azt a nemzetpolitika államigazgatási rendszerében. A 2011-ben létrehozott parlamenti bizottság feladata a törvényhozás, azoknak a jogszabályoknak, új törvényeknek vagy változásoknak az előkészítése, amelyek a nemzetpolitikát szolgálják. Az új alkotmányi alaptörvény rögzíti, hogy az anyaország felelősséget vállal a határon túli magyarokért – minden egyéb határozat ebből fakad. Ezek közül Pánczél Károly a 2010-ben meghozott, kettős állampolgárságról szóló törvényt emelte ki, amely megteremtette a jogi kapcsolatot a nemzetrészek között, valamint a Nemzeti Összetartozás Napját. Elmondása szerint ez szándékosan a Trianoni-békediktátum napjára esik, ezáltal túlmutat a tragédián és az összetartozást fejezi ki.

ReklámTas J Nadas, Esq
Pánczél Károly előadása a Regionális Diaszpóra Értekezleten

Beszámolt arról is, hogy Magyarország az éves költségvetéséből 100 milliárdnyi összeget fordít nemzetpolitikára, amelynek végrehajtó szerve a Bethlen Gábor Alapkezelő, ahová a diaszpóra közösségek is pályázhatnak – ezzel a szervezettel is tartja a kapcsolatot az általa vezetett bizottság. Emellett hatáskörébe tartoznak az emlékezetpolitikai javaslatok és a tematikus emlékévek. Idén pl. II. Rákóczi Ferenc emlékévet hirdettek, jövőre pedig Trianon 100 éves évfordulójához kapcsolódnak. „Nem akarunk gyászévet hirdetni, előre nézünk, éppen ezért 2020 a Nemzeti Összetartozás Éve lesz” – nyilatkozta.

A magyar kormány minden évben bővíti azokat a programokat, amelyekkel az anyaországon kívüli magyarságot támogatja. Pánczél Károly az újdonságokat ismertette, kiemelve a babakötvényt, valamint a tavalyi évben a diaszpóra közösségek részére elindított támogatási lehetőséget, amelyre kulturális szervezetek, hétvégi iskolák, cserkészek pályázhatnak. Amerikából idén több mint 100 pályázat érkezett be, ezért a tervezettnél magasabbra emelték a pénzügyi keretet. Várhatóan minden érvényes pályázatot támogatnak, és az eredményt hamarosan közzéteszik. A Rákóczi Szövetségen keresztül elindított új kezdeményezésről is beszélt, amely a diaszpóra fiataljai számára, közel 1000 főnek nyújt lehetőséget, hogy Magyarországra utazzanak.

Csoportkép a március 13-i Regionális Diaszpóra Értekezlet résztvevőivel (Fotók: Pánczél Károly hivatalos Facebook-oldala)

A nemzeti ünnepet Pánczél Károly Chicagóban ünnepelte, beszédének fő üzenetét azonban a Bocskai Rádió hallgatóinak is megfogalmazta. „A világ magyarságának ünnepe március 15-dike, amelynek szabadságért folytatott küzdelme minden évszázadban összeforrt a független, szabad, keresztény Magyarországért való küzdelemmel, mint ahogyan az napjainkban is történik” – hangsúlyozta. Majd búcsúzásként azt kívánta a clevelandieknek, hogy boldoguljanak, erősödjenek, gyarapodjanak és őrizzék továbbra is a magyarságukat.

A borítóképen Pánczél Károly és kísérete, Dr. Sándor Tamás titkárságvezető láthatók.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.