A hírek ártanak az egészségednek. Félelmet és agressziót generálnak, csökkentik a kreativitást és a mély gondolkodás készségét. A megoldás? Hagyj fel teljesen a hírfogyasztással!
Ezzel a hatásvadász lead-del jelent meg tegnap a The Guardian hírfogyasztást elemző cikke. A szerző Rolf Dobelli egy bővebb tanulmány-esszéjének kivonatát megpróbálom még tömörebben összefoglalni a Világfalu olvasóinak.
Dobelli szerint az elmúlt években elszaporodott civilizációs betegségek komoly problémát okoznak, és ebben a tekintetben a hírek épp olyanok az elmének, mint a testnek a cukor. A szerző tíz pontban foglalta össze a hírek negatív hatásait.
A hírek félrevezetnek. Ugyanis nem a lényegre koncentrálnak. Ha egy autó egy hídon halad, és a híd összeomlik, a hírek az autós állapotával vannak tele, nem pedig a híd szerkezeti hiányosságaival. Mert ami az autóval történik, az véresebb, emberközelibb, eladhatóbb. A hangsúly nem a fontos dolgokra, hanem a bulvárra kerül.
A hírek irrelevánsak. Egy év alatt átlagosan 12 ezer hírt olvasol el. Hányat tudnál ezek közül felsorolni? Hány olyan volt ezek között, ami valós hasznot, előnyt jelentett számodra az életedben? Igen kevés. Az emberek könnyebben felismerik, hogy mi az újdonság, mint azt, hogy mi a hasznos.
A hírek nem értelmeznek. A hírek olyanok, mint a buborékok a tengerben. Látványosan buggyannak a felszínre, de a mélység működésének megértéséhez nem segítenek hozzá. Az igazán fontos dolgokból nem lesznek hírek, mert ezek lassú és egyáltalán nem látványos folyamatok. A lényeg rejtve marad a mélyben.
A hírek mérgek a testnek. A hírek folyamatosan ingerlik az idegrendszeredet. A rövid, ütős sztorik glükokortikoid-kibocsátásra ösztönzik a szervezeted, ami gyengíti az immunrendszeredet és csökkenti a növekedési hormonok termelését. Más szavakkal stresszt és emésztési zavarokat okoz, gátolja a sejtek regenerálódását, növeli a szervezet kitettségét. További mellékhatásai lehetnek a félelemérzet, agresszió, csőlátás.
A hírek növelik a kognitiv hibák arányát. A tudás (képzete) magabiztossá tesz, a túlzott magabiztosság pedig ostoba hibákhoz és fölösleges kockázatvállaláshoz vezet.
A hírek visszafogják a gondolkodást. A gondolkodáshoz koncentráció kell. A koncentrációhoz nyugalom és idő kell. A híreket pedig éppen azért hozzák létre, hogy kizökkentsenek.
A hírek úgy viselkednek, mint a drog. Ahogy a történetek haladnak előre, egyre kíváncsiabbak vagyunk a folytatásra. A hírolvasás tehát egyfajta függőséget okoz, ezzel együtt roncsolja a képességeinket. Ha ugyanis tartósan csak híreket olvasunk, akkor az agyunk elszokik a hosszabb szövegektől, elemzésektől, könyvektől, és ezzel együtt elszokik az összefüggések, mélyebb kapcsolatok vizsgálatától is, csak a felszínes információkra vadászik, leépül.
A hírek pazarolják az idődet. Ha minden reggel negyed órát szánsz újságolvasásra, negyed órát az ebédszünetedből, és este még negyed órára elolvasod a napi sztorikat lefekvés előtt, ehhez hozzászámolod azt az időt, mire visszaáll az agyad, visszaszerzed a figyelmedet, akkor azt tapasztalod, hogy hetente fél napot pazarolsz a hírekre.
A hírek passzivvá tesznek. A hírek javarészt olyan dolgokról szólnak, amelyekre nincs ráhatásod, nem tudsz tenni semmit sem. Lassan hozzászoksz ahhoz, hogy a világ csak úgy zajlik anélkül, hogy bármiféle beleszólásod lenne.
A hírek megölik a kreativitást. Nem véletlen, hogy a matematikusok, irodalmárok és zeneszerzők életük fő műveit fiatalabb korukban hozzák létre. Az agyuk előtt végtelen lehetőség tárul fel, míg egy idő után a hírek és a tapasztalatok behatárolják a lehetőségeket, kijelölik a kereteket.
Hogy a fent összefoglalt világnézettel és érvekkel mennyire értünk egyet vagy sem, az vita tárgyát képezheti. Dobelli végső konklúziója szerint újságírókra szükség van, de a hírgyárosok helyett az oknyomozó újságírásra kellene fókuszálni, a társadalomnak ugyanis szüksége van az újságok ellátott funkcióra, a politikai-gazdasági szerveződések ellenőrzésére, az igazság keresőire. A legfontosabb dolgok azonban nem a hírekben, hanem a hosszabb értekezésekben és könyvekben rejlenek.
Forrás: vilagfalu.blog.hu
