Távozik posztjáról a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatója. Rastislav Púdelka lemondását Marek Maďarič miniszter január 31-i hatállyal elfogadta. Az ország egyik legnagyobb kulturális intézményének (18 szakmúzeum tartozik kötelékébe, beleértve a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumát is) igazgatója egészségi okokra hivatkozva kérte felmentését posztjáról, tájékoztatta a sajtót a nemzeti múzeum PR-menedzsere, Silvia Turnerová. A kulturális minisztérium honlapján is közzétett információ szerint a tárcavezető Púdelka döntését tudomásul vette, és megköszönte az elmúlt négy évben az intézmény élén végzett munkáját. Posztjára pályázatot írnak ki, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat azonban még nem hozták nyilvánosságra. Rastislav Púdelka 2010. február elsejétől vezette az intézményt, korábban az SNM miavai múzeumát igazgatta. Nem hivatalos értesülések szerint lemondása összefüggésbe hozható a leégett krasznahorkai vár felújítása körül kialakult helyzettel. Púdelka funkcióját pályázat útján nyerte el, azt a Peter Marákyt váltotta, akit Marek Maďarič 2009 nyarán – máig tisztázatlan okokból – leváltott. Az esetet Maráky akkor úgy kommentálta: „Megszokott dolog ez a menedzseri posztokon.”
Egy kerületi lap egyik cikke így kezdődik: „Bár a kreativitás idegen szó, gyakran mégis az az érzésünk, mintha ezt a képességet a magyarok találták volna fel.”
Bizony, a „kreativitás” idegen szó, de van rá magyar, nem is egy: találékonyság, ötletesség, leleményesség, alkotó szellem. Sajnos, ma nyelvileg kevésbé vagyunk leleményesek, nemcsak kevés új magyar szót alkotunk, még a meglévőket sem találjuk meg.
A cikk további részében is hemzsegnek a fölösleges latin szavak: rekvizitum, kollekció, produktum, installál, emblematikus, objektek, szubjektek. A kollekció magyarul gyűjtemény, de sok esetben nem az idegen szó első jelentése illik szövegünkbe. Egy parányi gondolkodással meg lehet találni a megfelelő magyar szót. Például a rekvizitum első jelentése ’kellék’, de itt: „művészek, tudósok sportok rekvizitumai” egyszerűen (használati) tárgyai. „A legegyszerűbb eszköz… is magasztossá válhat, ha tudjuk, mily tiszteletet parancsoló produktum született általa. A produktum általában termék vagy alkotás, de itt inkább teljesítmény. „Felkértem… festőket és szobrászokat, hogy installálják egy-egy alkotásukba a pipák, botok… sokaságát”: szerkesszék bele egy-egy alkotásukba; „emblematikus tárgyai” helyett írhatta volna, hogy jellegzetes vagy jellemző tárgyai. Objekt és szubjekt magyarul nincs. (Ahogy leírtam, alá is húzta a helyesírás-ellenőrző.) Magyarul a latin szavakat, ha már használjuk őket, végződésükkel együtt használjuk: objektum = tárgy, szubjektum=egyén. A relikvia egyébként ereklye, de híres emberek tárgyairól ezt nemigen mondhatjuk, inkább azt, hogy emléktárgy.
„K. T. ötlete a hazai képzőművészek színe-javát olyan kreatív alkotásokra ösztönözte…” – eredeti alkotásokra…
Ugyanezt tapasztaljuk, akárhol hallgatunk tudományos előadást, még ott is, ahol a magyar nyelv védelme a téma. Nincs sajátos, csak specifikus, nincs szempont vagy nézőpont, csak aspektus. Tüntetés helyett demonstrációt mondanak a tévében, és ha egyszer elhangzotta robbanás szó, a következő mondatban detonáció van. A megelőzést már nemcsak az orvosok mondják prevenciónak, s a hagyományőrzők a nyelvi hagyományra fittyet hányva tradícióról beszélnek.
Nem minden idegen szót tudunk nélkülözni, némelyik olyan sajátos fogalmat nevez meg, amely azelőtt nem létezett. Ha csak az ilyeneket használnánk, föl sem tűnnének, sőt, ezek gazdagítják nyelvünket.
(Márciusi Nap, nagy a te hatalmad S magyar Márciust, magyar forradalmat Nem gyújtottál ránk ezer évig mégsem: Ültünk örökkön jeges senyvedésben.) S verje meg az Isten a verejtékünket, Verje meg veréssel egész életünket, Ha tovább tengődünk ilyen kábult-árván, Csókunkat a szánkban, álmunkat a párnán, Gyermeket ígérő legszebb ingerünket, Verjen meg az Isten, verjen meg bennünket, Verje meg a tettünk, verje meg az álmunk, Dunai-tiszai régi megállásunk, Verje a múltunkat, verje a jövőnket S betyáros magunkból elkövetkezőket, Ha el nem tiporjuk, kik utunkat állják: Magyar Márciusunk minden akadályát. Verje meg, verje meg, ha van verő Isten, Aki csak egy kicsit ósdit akar itten, Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni Mindent, ami régi, ezeréves holmi, Mindent, ami senyveszt, mindent, ami árul S Etelközt teszi meg hű magyar határul. Óság-tartók népe most ront ellenünkbe: Fiatal Március, most nézz a szemünkbe S úgy adj nekünk erőt, sugarat, hatalmat, Amily híven hisszük ezt a forradalmat. Nekünk forradalmas minden futó óra, Gőgös, gazdag grófra s gazdagult zsidóra Haragszunk és vagyunk egyazon haraggal, Tán ki sem mondható, gyilkos indulattal. Mert a világ siet s most kerül dűlőre: Érdemesek vagyunk életre s jövőre? Büdös úr-szag, pénz-szag sehol így nem kábít, Minden: változásért és újért kiált itt. S ha papok tömjénjük gőgösebben rázzák, Mindezek halálos sorsunk magyarázzák: Petőfi szavánál van szükség jobb szóra: Mindent meglátóra, mindent fölrugóra. E fényes Március csatasorba állít: Végre talán eljut bús Magyarországig. (Márciusi Nap, nagy a te verésed, Csodatevőn szép te megérkezésed, De akard végre, hogy mi is akarjunk, De akard végre, hogy csúnyán ne haljunk.)
A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány – vagy épp fordítva, a magány hozza magával a szeretethiányt?
Ott, hogy már gyerekkorban csak arra koncentrált szüleink generációja, hogy a gyerek sikeres legyen. A lehetőségek adása közben elfelejtettük, hogy a szülő akkor tesz a legtöbbet gyerekéért, ha szereti, és ha ki is mutatja azt.
A szeretet nem egyenlő a lehetőségek megteremtésével. Így a szeretet, annak kimutatása az első helyről hátrébb sorolódott. Az a gyerek, aki nem érzi szülei szeretetét, nem tanulja meg annak természetét, és így nem tudja tovább adni saját gyerekének. Tehát, az értékrend az, ami változott.
Új szeretetnyelv – a megfelelés
A gyerek akkor kap elismerést szüleitől, ha valami jót, hasznosat tesz. Így abba a csapdába esik, hogy meg kell felelnie ahhoz, hogy szeressék. Amikor egy gyerek nem tud megfelelni egy elvárásnak, bűntudat ébred benne, ez pedig csak tovább rontja a helyzetet.
Tehát, azt gondolja, hogy nincs feltétel nélküli szeretet, meg kell azt vásárolnia, a fizető eszköz pedig a megfelelés. A szeretet szükséglet – létszükséglet -, nem kikerülhető, meg kell tanulni, és használni kell tudni.
A szeretetpótlék
Az a felnőtt, aki gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, egész életében csak ezután sóvárog, szomjazik rá. Azért, hogy szeressék, mindent megtesz. Vállalja a megaláztatást, befolyásolható és zsarolható lesz.
Kamaszoknál, fiatal felnőtteknél jellemző, hogy kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, hogy a testiséggel pótolják az őszinte, szerető érintés hiányát. Belőlük lesz az az idősebb ember is, akinek harminc cicája van, miközben szörnyen magányos…
Az elutasítás
Mindenki átélte már azt, amikor nagy szüksége lett volna arra, hogy szeressék, és amikor szeretetet kért, de azt nem kapta meg. Ez olyan kudarc, amivel kevesen tudnak jól megbirkózni. Azok az emberek, akik ezt a sérülést, a csalódást rosszul kezelik, esetleg a megalázottság érzése is társul hozzá, könnyen bezárkózhatnak saját világukba.
Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is magukra zárják az ajtót. A csalódás érzésének elkerülése miatt kizárják a szeretetet az életükből. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet, mert önbecsülésük a képességükön fog alapulni, amivel sokszor nehéz érvényesülni.
A testi tünetek
Ilyen a fejfájás, a légszomj, maga a félelem is tünetként jelentkezik. Megemelkedhet a pulzusszám is. Jellemző tünet a hátfájás, mivel a szeretethiányos ember izmai merevebbek. Jelentkezhet gyomorfájdalom, vagy akár hányinger is.
A bőrön allergiás reakciók keletkezhetnek. A szeretethiány egy stresszes állapot, tehát minden tünet, ami a stresszre jellemző, a szeretethiányra is igaz.
Milyen adatok, tények mutatnak arra, hogy egyre kevesebb a szeretet?
Gyerekeink nagy része nem játszik társasjátékot, nem érdeklődik a többi ember iránt. Inkább elvonulnak és a számítógéppel játszanak. Minden harmadik házasság válással végződik, egyre több a magányos ember. Egyre több az alkoholbeteg, nyugtató függő, kábítószerfüggő, depressziós.
Egyre kevesebben mondják azt nap mint nap szeretteiknek, hogy: szeretlek. Mindenki csak kapni akar – akár szeretetet is – és pedig minél többet, minél gyorsabban. Adni viszont csak akkor, ha épp van rá ideje…
Ibi barátnőm érdeklődött a minap liba után és egyből a József Attila verse jutott eszembe:
De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni, S öt forintér kuglert venni. Míg a cukrot szopogatnám, Új ruhámat mutogatnám, Dicsekednék fűnek fának, Mi jó dolga van Attilának.
Gyerekkorom óta valami édes-keserű gondolatok kavarognak bennem ettől a verstől. Most is akárhányszor eszembe jut mindig megkívánom a libacombot, mindig megsajnálom József Attilát, hogy neki mennyire nem jutott ki a jóból. Ha elkészítik ezt a mai ételt, akkor gondoljanak rá is egy kicsit.
Hozzávalók
6-7 fontos fiatal liba, vagy 4 libacomb
só, bors, majoránna, szegfűszeg, fokhagyma
alma
burgonya
piros káposzta
1 fej hagyma
köménymag
cukor, ecet
A húst mossuk meg, szedjük ki belőle a tollmaradékot, sózzuk, borsozzuk be, szórjuk merg majorannával, súroljuk be tört fokhagymával és tegyük egy jókora tepsibe. A liba belsejébe tegyünk egy egész almát, amit előtte megtűzdeltünk 5-10 szem szegfőszeggel. Ettől ízesebb lesz a lúd belseje. Készíthetünk egy tűzdelt almát mindenki számára, mert köretnek is nagyon finom. Öntsünk egy kis vizet a liba alá, fedjük le alufóliával és 370-390 fokon legalább egy és fél órát puhítjuk. Majd vegyük le a fóliát és készre, pirosra sütjük a hús mindkét oldalát. De ne szárítsuk ki !
Amíg a liba sül, megmossuk a burgonyákat és héjában megfőzünk, megtisztítjuk és összekockázzuk. A vörös káposztát sarvaljuk le. Kevés zsiradékon kezdjük párolni. Szórjuk rá a köménymagot, kb. két nagykanál cukrot, sózzuk, önthetünk alá egy pici vizet, hogy ne égjen le. De ne vizezzük agyon, mert a káposzta enged levet! Fedjük le és pároljuk késze. Néha persze keverjük meg. Ha már kész, kevés ecettel, ha kell még cukorral adjuk meg a végleges ízét (édes-savanyúra).
A hagymás krumpli alá már tudunk használni a sült liba zsírjából. Egy akkora lábasban amekkorában elfér a krumplink, kevés libazsíron a fej apró-kockára vágott hagymát pároljuk üvegesre, paprikázzuk meg és azonnal szórjuk rá a megtisztított, összekockázott főtt krumplit, izlés szerint sózzunk és melegítsük össze.
Tálalhatjuk is a teljes menüt. Jó étvágyat kívánunk!
“Ady mindenekelőtt végzetes fizikai meghatározottsággal, a felkarmolt seb sajgásával, a terhes asszony vajudásával: magyar, erdélyi magyar és köznemes. Ezt az erdélyiséget mozdulatain, beszédén, pózain, egész testére kiélő lelki formáján láthatták azok, akik közelebbről ismerték. Erdélyi magyar és magyar nemes volt minden sejtjében a magyarság minden elmult századával. Magyar nemes, aki úr a maga portáján (és az egész élet az ő portája volt), aki zsarnok a jóságában, zsarnok a rosszaságában s éppen ezért a zsarnokságáért halálos daccal független. Magyar, akinél csak bravuros megvillanás lehet az akarat, hősi túlzás és azértis vitézkedés a tett, aki elduzzog a közepes könyöklő demokráciától, mint egy megríkatott mesekirály. Magyar, akinek gyötrelem a kifejezés, megmondása a bentörténö világnak. Erdélyi magyar, a nyugati kulturával mélyebben átitatott erdélyi magyarság mély kulturvágyával. Az a lelki alkat, ami Bánfy Dénes, a két Wesselényi és sok tekintetben Bánfy Dezső voltak s amilyeneket az erdélyi kuriák megmaradt multjában még lehet látni.
Soha még költő sajgóbban, gyötrelmesebben magyar és múlt nem volt, mint ő. A múltnak, fajiságának, társadalmi osztályának élő integritása az, ami meghatározza tragikumát s ott van művészete minden gyökérszálánál.
Ez a magyar, ez az erdélyi magyar, ez a magyar nemes, a Verbőczys, öklös, kalodás múltnak ez a fiatal zsarnoka, megnőve a lángész arányában a byroni légió romantikus gigászává, beleszületik a megtatarozott Magyarország zagyva demokráciájába. És amint bitang jószág lett a régi kuria, koldus anakronizmus a régi magyar úr: idejét múlt fényüzés lett a lángész, a világ a kis közepesek tolongó lökdösése lett. A magyar időtlenné vált az új idöben, ahol nem bravúr, nem hősi felbuzdulás, nem valóságot felejtető álom kell. S mert idegen élelmesek árasszák el az élet mezeit, idegennek gyűlöli a demokráciát, félreduzzog a jövő megrohant útjaitól s mindinkább lehetetlenné lesz a vad törtetésben. S mert az új kultúra, nyugat új ideái, a forradalmi igazságok idegen ügyesek kezében hódító fegyeverek lettek, botor érzékenységgel riad el tölők. Ezt a végtelen hontalanságot korban és hazában, ezt a fájó kitagadottságot az élet meghódításából, a piaci versenynek ezt a halálos lehetetlenségét érzi Ady. Nincs többé külön Ady és magyarság. Ady és múlt: beteg megtágulással ő az egész magyarság, az egész múlt, a magyar fátum megteljesedése. Minden nagyszerű időtlensége, vére, temperamentuma, fizikai mivoltának rejtelmes bonyolultsága: minden ennek a fajnak és ennek a múltnak teljes szintézise. Ő nem Ady, nem egyén, ő a magyar, az örök magyar, aki halálos dáridókat tart, ha építeni kellene, duzzog, ha versenyezni kellene, gőgös úr, ha meg kellene alkudni s álmodik, mikor kenyeret kellene keresni. Az ős fatális magyarság teljessége a Toldi Miklósok, Kárpáthy Jánosok fajtájából.
És ebbe a magyarba, ebbe az erdélyi magyarba behullott Párizs, mint egy fogantató márciusi éjszaka s a múltnak, a vérnek, a dacnak fia új elrévüléssel mered a felfedezett életre. Hát van költészet, mely megmondja az élet megfoghatatlan elsuhanásait, van kultúra, mely szépség és korlátlan élet, van megszélesedett emberi jövő, mely nem piszkos verseny tiprása. Nem, és ez nagyon fontos: nem nyugati gondolatokat, nyugati érzéseket, nyugati formákat és kifejező eszközöket adott neki Párizs. Párizs csak a tavaszi szél, mely megmozdítja ezt a dermedt magyart, ezt a fájdalmas minden magyart, hogy faja elátkozott kincseit felássa, hogy eltemetett, eltiport magyar gondolatoknak, magyar szenvedéseknek adjon életet magyar formákkal, a magyar nyelv eddig rejtett eszközeivel.
És itt teljesedik meg a tragédia, melynek szinpadán az egyetemes magyar Ady lesz. Ő a vérbe, idegekbe épített múlt, a végzetesen meghatározott faji ember érzi magában egy újjászületés élet-halálra szóló elhívását. Minden, amit le kell rombolnia: a múlt s fajának dermedt idegzete, önmagában van. Ő a próféta és a megostorozott nép, ő a bíró és a megidézett vádló. Milyen könnyű volt az egészséges, egylelkű Petöfinek ostorozni az elmaradt magyart, mely nem ő volt. De Ady éppen ennek a fajnak a teljessége gyönyörű hibáival, nagyszerű élhetetlenségével, hősies anakronizmusával, végzetes hullásásval. Igy lesz lírája a legegyénibb és legszociálisabb, mert annyira az egész faj, hogy a fajnak tragédiája, vivódása a jövő elött minden mozdulatában személyes ügye. A magyarság az ő belső tragédiája.
És mikor a nyugati ekék felsebzik ezt az ősmagyar televényt, egy nagy születés láza kezdődik. Itt belső gyötrelem az alkotás. Az élet meg nem mondott mozdulásai, formátlan formák, a lélek titkos gyökérszálai tátognak szavak után. És hogy tovamozduló frisseségében adja az életén átvillanó szépet, véréből, husából kell előtépnie új szavakat, meg kell facsarnia az egész magyarságot, hogy új ritmusokba törhesse az új sírást. Ez a megszenvedő fogamzás adja azokat a bizarr, zordon zúgású szavakat, melyek egy új költészetet jelentenek. Igen: éppen ez a sajgó múlt, ez a végzetes faji meghatározottság adja költészetét, mely mégis új, amennyiben a fejlődés folyamán valami új lehet s amilyent a magyar irodalomban csakis Berzsenyi, Csokonay, Katona nevei jelentenek. Mert mégis ő volt a nagy felszabadító, a végzetes megmozdulás, amely után minden szabadság és minden mozdulat lehetséges volt.
És éppen ezért belső tragédia forradalmisága, mert egy éppen benne gyötrödő múlt s egy egész életébe beágyazott fajiság szenvedte azt. Ez a forradalmiság egész más, mint Petőfié. Ez a forradalom először is önmaga ellen, fajtól és mőlttól meghatározott élete föltételei ellen is mozdult s nagy öleléseiben a jövő felé mindig a saját halálát szorította magához. Mert ő először is Zápolya, csak azután Dózsa György, előbb Kárpáthy János, csak azután Kárpáthy Zoltán. Vére és anyaga szerint csak olyan értelemben lehetne forradalmár, mint Bercsényi, a magyar urak eb ura fakós felmozdulásával. De mert benne van egész faja, egész vérével szenvedi a demokráciát s érzi, hogy ő és a magyarság ebben a szemérmetlen versenyben mindig Ézsau marad. Ezért kel fel véréből a vörös nap. Ez már nem Petőfi forradalmisága. Itt nem szabadságról s a francia forradalom burzsoá örömeiröl van szó. A Dózsa György szimbóluma teljes igazságává teljesedik. Kapitalizmus és szabad verseny csak halál lehet Adyra, az egyetemes magyarra. És mert középkor már nem lehet, hát jöjjön a vörös nap, mely halált hozna Adynak, az egyénnek, de egyetlen megváltás fájdalmas magyarságának. Neki ez a forradalom bosszús lihegés és gyötrő cilicium. Az ő prófétaságának, forradalmiságának gyökere egy gyötrelmes, termékeny, organikus anakronizmus.
A halódó költöt azzal üdvözölték a megváltozott viszonyok emberei, hogy ime elérkezett az ő forradalma. Vajjon nagy sötét szemei mit mutattak e szavakra? Az egyéni verseny féktelenebb, a fertelmes tőke több kezű mint valaha. Pannonia batárja még arcátlanabb vidámsággal csörtet. És az Ady forradalma? Kijátszott milliók fojtott dühe morajlik.”
1919, Ady halála utáni napon
Szabó Dezső Egyenes Úton, Tanulmányok Budapest, 1920
A BOCSKAI RÁDIÓ 344. honismereti rejtvényjátéka. 2014. január 26.
344. honismereti rejtvényjáték - 2014. január 26.
A megfejtéseket itt a weboldalon, egész vasárnap vagy műsoridőben a következő telefonszámon lehet közölni : +1 (216) 397-4438. Kérjük, hogy csak az egyik lehetőséget válasszák.
A kérdéseket Veres Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Tóth Gizike, Bálint József, Jakab Erzsébet, Németh Edith, Király Franciska, Bárányné Kerecseny B. Alice, Nagy Erzsébet, Tóth Lajos.
Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:
Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.
Cím: Magyar Múzeum, Galéria 1309 East 9th Street (felső emelet) Cleveland, Ohio 44199
Telefon: (216) 523-3900
Nyitvatartási idők: Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig. Szombaton csak rendezvények alkalmával.
Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig
191 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza. A mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Tehát, ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart! Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága), később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: “Te benned bíztuk eleitől fogva”, vagy az evangélikusok “Erős vár a mi Istenünk” kezdetű Luther éneke. Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor. Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva. Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában? Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan – ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban. Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően. Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés – ott ezt az első számú nemzeti feladatot – elárulták! OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok. OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra – mindegy, hogy milyen indokkal – ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha hagyjuk. OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy – állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem. OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt aljas támadást. OTT, ahol az emelkedő árak ellenére – lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár – csak és kizárólag a CD-k és DVD-k – ott már a globalizmus ütött tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor. OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni. És cselédsorba a 21.-ik században. Wass Albert írja: “aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is.” Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat. A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy: Magyarország bajban van! S legelőször azért, mert ez a 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve. Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével – a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől. Magyarországot tehát meg kell menteni! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának, Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt.
Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2014. január 17., péntek (MTI) – Oroszország mindent megtesz a szocsi téli olimpia biztonságáért – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfő.
A politikus több televíziós csatornának adott interjút, amelyből most csak részleteket közöltek az orosz sajtóban, mivel azt vasárnap sugározzák teljes terjedelmében. Putyin azt is hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy a biztonsági intézkedések ne legyenek szembetűnőek, ne nyomasszák a versenyzőket és a vendégeket, újságírókat, de hatékonyak legyenek. Az elnök kijelentette:”ha gyengeséget, félelmet mutatunk, akkor abban segítünk a terroristáknak, hogy elérjék céljukat”. Kifejtette, hogy “a nemzetközi közösségnek,- legyen az humanitárius, gazdasági, politikai – össze kell fognia, egyesíteni kell erejét a terrorcselekmények elleni küzdelemben, az ártatlan emberek gyilkolása ellen”. Az orosz államfő rendelete értelmében január 7-től példa nélkül álló biztonsági intézkedések léptek hatályba Szocsiban, ahol február 7-én kezdődik a téli olimpia. A hatóságok lépései elsősorban azt szolgálják, hogy megakadályozzák a Doku Umarov csecsen hadúr által mozgósított iszlám szélsőségesek támadásait. December végén Volgográdban két robbantásos merényletben 34 ember halt meg, mintegy 70-en megsérültek. Vlagyimir Putyin még hatályba lépés előtt, január 4-én módosította ezt a rendeletet és engedélyezte a tüntetéseket a szocsi téli olimpia idején, azzal, hogy előtte a város vezetésével és a biztonsági szervekkel kell egyeztetni. Az orosz hatóságok olyan megmozdulásokra is számítanak, amelyeknek a résztvevői a homoszexualitásnak a kiskorúak körében való népszerűsítését tiltó törvény ellen tiltakoznak majd. Külföldön élesen bírálják ezt az orosz szabályozást, amely nem csak tiltja, hanem bünteti is például a másság képviselőinek felvonulását. Tavaly decemberben előbb Joachim Gauck német államfő jelentette be, hogy nem utazik el a téli olimpiára, majd Washingtonban és Párizsban is bejelentették, hogy sem az elnökök, sem magas beosztású állami tisztviselők nem vesznek részt a nemzetközi játékok rendezvényein. Az orosz államfő Szocsiban olimpiai önkéntesekkel is találkozott. Egyikük felvetette, hogy a homoszexualitás népszerűsítése tilos Oroszországban, ők mégis szivárványszínű olimpiai formaruhát viselhetnek. Putyin válaszában kifejtette, hogy hazájában nem tilos az egyneműek kapcsolata. Azt mondta:”semmit sem tiltunk be, senkit sem viszünk el. Nálunk, ellentétben más országokkal, (a homoszexuálisokkal szemben) nincsen semmiféle felelősségre vonás”. Hozzátette: “nyugodtak lehetnek, nem kell feszengeniük, de kérem, hagyják békében a gyerekeket”.
75 évvel ezelőtt egy kartondobozt kaptak a finn kismamák az államtól. A doboz egyfajta kezdőcsomag volt, bébiruhákkal, gyermekjátékokkal és ágyneműkkel megpakolva – a dobozt pedig babaágyként is használhatták. Sokan vélik úgy, hogy ennek a doboznak köszönhető Finnországban a világ egyik legalacsonyabb újszülött kori halálozási aránya.
Ez a hagyomány az 1930-as évekre nyúlik vissza, és minden finn újszülött számára egyformán elérhető, függetlenül attól, hogy milyen családi vagy vagyoni háttérrel indulnak az életben. Ezt a dobozt ma is megkapja minden várandós nő Finnországban.
Mi van a dobozban?
– Matrac, matracvédő, lepedő, paplanhuzat, takaró, hálózsák vagy horgolt takaró – A doboz maga a kiságy – Téli overál, sapka, bélelt kesztyű és kiscsizma – Vékonyabb kapucnis overál és horgolt overálok – Zoknik és kesztyűk, kötött sapka és símaszk – Bodyk, rugdalózók és leggings-ek uniszex színekben és mintákkal – Kapucnis törülköző, körömvágó olló, hajkefe, fogkefe, fürdővíz hőmérő, popsikrém és fürdető rongy – Textilpelenkák és muszlindarabok – Képeskönyv és rágóka – Melltartóbetétek és gumióvszer
Tavaly ez volt a dobozban
A csomagban babaruhát, hálózsákot, kültéri felszerelést, babafürdetőt, valamint pelenkát, ágyneműt és egy kis matracot találnak a kismamák. A finn anyukák egyébként választhatják azt is, hogy a doboz helyett 140 eurós pénzbeli segítséget kérnek az államtól. Ezt azonban alig 5 százalékuk választja, mivel a doboz és annak tartalma jóval értékesebb.
Kezdetben csak a hátrányos helyzetű, rászoruló családokat illette a “babadoboz”, 1949-től azután kiterjesztették, és minden kismama számára elérhetővé vált. Egyetlen feltételt kellett teljesíteni: az édesanyának a terhesség első négy hónapjában meg kellett jelennie a terhességgondozáson. Ezáltal tulajdonképpen már a baba megszületése előtt is segítette annak egészséges, problémamentes világrajövetelét.
Az ezer születésre jutó csecsemőhalandóság Finnországban 1936 és 2010 között
A 30-as években Finnország szegény országnak számított, és a csecsemőhalandóság is nagyon magas volt: 1000 újszülöttből 65 halt meg. Mára ez a szám 10 alá csökkent, ami elsősorban a 60-as években bevezetett nemzeti egészségbiztosításnak, illetve a kórházhálózat kiépítésének köszönhető.
Mára a kartondoboz az anyaság jelképévé vált Finnországban, nők generációi számára. Az anyukák számára a gyerek születését megelőző legjelentősebb esemény a doboz átvétele. De általában a többi családtagot is lázba hozza a doboz: mindenki kíváncsi, mi van benne, és az egyes ruhadarabok milyen színűek.
A doboz ráadásul sok időt is megspórol a finn kismamáknak, és nem kevés idegeskedést: így ugyanis nem kell a különböző áruházak árait összehasonlítgatniuk, és hosszú bevásárlókörutakat szervezniük a szükséges holmik beszerzésére. Ráadásul, mivel a dobozban lévő ruhák uniszexek, az egy-két évvel később érkező kistestvér is hordhatja bátyja vagy nővére kinőtt ruháit.
A doboz tartalma egyébként sokat változott az évek során. A 30-as, 40-es években sok ruhaanyag volt benne, mivel akkoriban jellemzően az anyukák maguk varrták gyerekeik ruháit. A II. világháború éveiben azután a textíliák kikerültek a dobozból, mivel a flanelra és a pamutra a védelmi minisztériumnak is szüksége volt. Ezeket tehát papírlepedőkkel és pólyákkal váltották ki.
Az 50-es években megjelentek a dobozban a kész babaruhák, a 60-as, 70-es évekre pedig ezeket már modern, rugalmas anyagokból állították elő. A hálózsák először 1968-ban került a csomagba, egy évvel később az eldobható pelenka is követte. Ez azonban az ezredfordulón kikerült a kínálatból, méghozzá környezetvédelmi szempontok miatt, illetve hogy a helyes szülői felfogást erősítsék a finn anyukákban.
Ugyanerre vezethető vissza, hogy kivették a dobozból a cumikat és a cumisüvegeket: ezzel a szoptatást akarták ösztönözni – ez sikerült is. Így került a dobozba egy könyv is, bátorítandó az anyukákat, hogy már egészen korán kezdjenek a kicsiknek meséket olvasni.
Mindezeken felül a doboz ma már szimbólum is: az emberek közötti egyenlőség és a gyerekek fontosságának jelképe.
A doboz rövid története
1938 – A finn Anyasági Támogatások Törvény bevezetése – a szülő nők kétharmada már ettől az évtől jogosult pénzbeli támogatásra vagy az anyasági csomagra, esetleg ezek keverékére.
A doboz kiságyként is használható, mivel a legszegényebbek otthonában nem biztos, hogy tiszta helyet tudtak volna biztosítani a baba pihenéséhez.
1940-es évek – Annak ellenére, hogy a háború miatt nagy hiányok vannak, a rendszer továbbra is működik, mivel sok finn család vesztette el otthonát a bombázások vagy az evakuálások miatt.
1942-1946 – A papír felváltja a baba pólyájához és az anya ágyneműjéhez való textilanyag.
1949 – Ettől az évtől kezdve már nemcsak a rászoruló anyáknak jár a csomag, hanem minden finn anyukának, aki részt vett a terhesgondozáson.
1957 – Az textilanyagokat és varráshoz való kiegészítőket felváltják a kész ruházati termékek.
1969 – A csomagba először kerül eldobható pelenka.
1970 – Miután egyre több a dolgozó nő, az eredetileg fehér és rugalmatlan ruhácskákat felváltják a könnyen mosható, rugalmas pamutdarabok.
2006 – Ismét textil – vagy mosható – pelenkák kerülnek a csomagba az eldobható változat helyett, a cumisüvegek pedig kikerülnek belőle, hogy ezzel is a szoptatásra ösztönözzék a mamákat.
Távozik posztjáról a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatója. Rastislav Púdelka lemondását Marek Maďarič miniszter január 31-i hatállyal elfogadta.
