A Jónak lenni Jó adománygyűjtő műsor idei célkitűzése közelebb kerülni egy olyan világhoz, ahol az autizmussal élő gyerekeket, felnőtteket elfogadják, családjaikat pedig segítik a társadalomban. A közeljövőben pedig egy szakértőkkel ellátott diagnosztikai és terápiás központot terveznek, ahová Magyarország minden pontjáról érkeznének a szakemberekhez a családok. A Bocskai Rádió a diaszpóra magyar hangjaként azzal, hogy felhívja a figyelmet az adományozásra a tengerentúli magyar média és az Anyaország közmédiája közötti jó kapcsolatot is szeretné elmélyíteni.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

A Jónak lenni Jó Magyarországon lassan évtizedes múlttal rendelkezik, idén 9. alkalommal került meghirdetésre. Az első jótékonysági akció apropóját Böjte Csaba alapítványának húszéves létrejötte adta. Meglepetésükre az első alkalom nagyon jól sikerült, a közmédia munkatársai elhatározták, hogy minden adventben felkarolnak egy nemes ügyet. A kedvezményezettek között volt azóta az évek során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Katolikus Karitasz, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. De szenteltek adománygyűjtést a cukorbeteg gyerekek és fiatalok javára, valamint a koraszülött babák mentésére.

Az idei fókuszt az autistákra helyezték, egészen pontosan az Együtt az Autistákért Alapítványra. Sajnos Magyarországon szinte minden ötödik-hatodik családban előfordul autizmus spektrumállapottal együtt élő gyerek vagy felnőtt. A társadalmi probléma pedig abban rejlik, hogy nem tudunk róluk eleget. Ezért az érintettek segítése a magyar lakosság edukációjával kezdődik. A felvilágosításon túl az a cél, hogy létrehozzanak egy olyan diagnosztikai és terápiás centrumot, ahol szakemberek fogadják majd a családokat az ország minden pontjáról. Az adománygyűjtő kampány szervezői és az autistákkal foglalkozó alapítvány képviselői úgy vélik, azzal, hogy az emberek bekapcsolódnak a jótékonyságba, közelebb kerülnek a témához és elfogadóbbakká válnak a csoporttal szemben is.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

A koronavírus-járvány időszaka kissé komplikálttá teszi a Jónak lenni jó lebonyolítását és a jótékonysági munkát. De az előző hetek megfigyelései arról tanúskodnak, hogy az emberek egy krízisekkel teli év végén is fantasztikus erővel fognak össze: Az interjú elkészítésekor érkezett a friss információ Siklósi Beatrix projektvezetőhöz, hogy a befolyt pénzösszeg elérte a 42 millió forintot. Mindez azokból az 500 forintos telefonhívásokból és sms-ekből jött össze, amit az emberek a 13606-os adományvonalra indítottak.

Ha vannak olyan Amerikában élő magyar vállalkozók és cégtulajdonosok, akik bekapcsolódnának anyagi segítséggel, azt nagyon szívesen veszik a projekt munkatársai. Ha bárkinek kérdése merülne fel vagy felajánlásával kapcsolatban szeretne üzenni, azt a jonaklennijo@mtva.hu címen teheti meg. Ezen kívül az Együtt az Autistákért Alapítvány és a Médiaklikk.hu Jónak lenni jó műsoroldalán megtalálható az a számlaszám, ahová a támogatásokat várják. Kiemelendő, hogy a közmédia a reklámért és az információ-közvetítésért felelős, minden beérkezett támogatás egyenesen az Együtt az Autistáért Alapítvány számlájára érkezik.

Már hagyományosan évről évre érkeznek tárgyi felajánlások is úgy magánszemélyektől, mint ismert emberektől. Ezek közül némelyik fix áron kerül meghirdetésre, némelyik pedig licitálás tárgyát képezi majd advent negyedik vasárnapján reggel 9 órától este 22 óráig. Az idei felajánlások között vannak híres magyar sportolók, olimpikonok eszközei, a művészvilág adományai például színházi előadás formájában. Mindenki a maga területéről próbál valamivel hozzájárulni a nemes célhoz. Áder János köztársasági elnök úr és felesége, Herczegh Anita egy értékes sakk-készletet ajánlott fel. A megvásárolható és az árverésre bocsátandó tárgyak egyaránt a mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ weboldalon böngészhetők. Nem csak kézzel fogható adományok érkeztek: valaki egy autista sportolót biztosít a jövőben támogatásáról, egyes vállalatok pedig építőanyaggal vagy tervezéssel szeretnék segíteni az autista centrum mihamarabbi megvalósulását. Ez is azt bizonyítja, hogy ha ott van valakiben a segítő szándék, azt többféle módon is meg lehet valósítani.

A közmédia csatornái a jótékonysági időszak zárónapján, december 20-án egy egésznapos meghitt és méltó műsorfolyammal készülnek a nézők számára. Különleges, erre az alkalomra készített produkcióval és klip-premierrel készül például Ákos, de Miklósa Erika és Kökény Attila is a fellépők között lesz.

Az amerikai magyar diaszpóra első felajánlásai már meg is érkeztek Magyarországra. Összesen 900 dollárral támogatta az autista gyermekeket és családjaikat Ország Tibor, az Ohio-i Magyar Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Bocskai Rádió. Ne csak szűk környezetünkben, országhatáron belül igyekezzünk jót tenni, hanem távol, az Anyaországban élő magyar testvéreinkkel is. Jónak lenni jó!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.