“Ekként e vár egész kerülete 1100 lépés. A déli fal közelében sok egymás végtibe sorozott üreg van, a többek között egy 40 lépés átmérőjü, ily tekintélyesebb bemélyülésben négy kerek öblösülés, (H) mutatkozik. Ezen gödrök szabályszerü elrendezése arra mutat, hogy ottan épitkezések állottak. A fennebb leirt zömtorony közelében másik négyszög gödör (K) tünik fel, mely körül olyan módon döng a föld, mint mikor boltivezet felett lépdel az ember. A néphit ide helyezi a várnak kincscsel telt azon pinczéjét, mely csak minden 7-ik évben nyilik fel; de a kincs varázslat és tündérek őrizete alatt lévén, – bár többen kisérlik meg – kihozni nem lehet.

Óriások épiték és lakták e várat – mond a néprege – olyan óriások, kik midőn Fehérvártt elsőt harangoztak, borotválkoztak; másik harangszókor öltöztek, s a harmadik harangszóra még is megérkeztek misére.

Az óriások kipusztultával, azok ivadéka, a tündérek költöztek e várba; azok laknak most is ott a vár arany oszlopokon nyugvó földalatti osztályában s csendes éjszakákon, midőn a telehold önti szét ezüst sugárözönét, a vigadó tündérek muzsikája és éneke lehallik a falukba is.

Ismét más rege azt mondja, hogy e vár Firtossal együtt még akkor épült, mikor a völgyeket viz boritotta, s ekkor csolnakon jártak át innen Firtosra. Firtos volt a fővár, itt és Tartódban is csak akkor szabadott gyergyát gyujtani, mikor Firtos magas tornyában világot élesztettek.

ReklámTas J Nadas, Esq

Titokszerüt és csudást vadászó regék, ama homályos, messze századok viharai által elmosódott hagyománytöredékek ezek, mik ha e várat költői varázsfátyollal vonják is be, de történetére kevés világot deritenek.

Hanem e vár nagy terjedelme s fekvése itt, az egész Udvarhelyszéken uralgó magas hegycsucson, mutatja, hogy az jelentékeny központi vára volta székelyföldi várlánczolatnak, mely a Küküllő- és Homorodvidéki várakat egybeköté a Nyikómenti és Sóvidéki várhálózattal. A Nagy-Galambfalvánál leirt Várfele alig negyedórányira van ide, az innen Küküllő völgyére lerugó előhegyek egyikén. Jól látszanak ide a szemben lévő Galathvára, Zeta és Máré várai, s maga Budvár is, a rabonbáni szent erőd, itt közel a várnak aljában szerényen huzza meg magát. Tul pedig a Firtos és Tartód látszanak, melyekkel a rege is egybeköti.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Forrás: legendarium.ro

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.