Az amerikai Debrecen és aki nélkül ma a Szent Korona nem lenne otthon – Clevelandben és az amerikai Toledóban folytatódnak az utazók kalandjai a magyar örökség körül.
YouTube player
Fejes Dorottya & Kurucz Dániel írása

Az amerikai Debrecen megér egy misét. Így még az ötödik epizód is Clevelandben kezdődik, hogy aztán a rész végére Toledóba érjünk, Packóékhoz. Feltöltődésre felkészülni, történelem- és kultúraszeretők előnyben.

Még a 65. cserkésznapon ígértük meg Mészáros Andreának, hogy nem hagyjuk ki a Clevelandi Magyar Múzeumot sem. Jó döntés volt, annak ellenére, hogy inkább tűnt egy nagyobb boltnak, mint európai szemmel vett múzeumnak – elvégre egy pláza földszintjén található a belvárosban. Belépve azonnal elfogott minket az eklektika hangulata. Székelykaputól az amerikai pláza kóla és popcorn légkörén át a legkülönfélébb népviseletig mindent megtalál az arra látogató, vagy ahogy Andreáék mondanák: „a gyökereiket keresők”. Amerikában a családi múltat kutatók száma évről évre gyarapszik. Szinte nem is találkoztunk olyannal, aki legalább a nagyszüleiig ne tartaná számon a származását.

Ahogy Andrea az összes ereklyét körbemutogatta nekünk, időnként hozzátette az Ohióba érkezésük történetét is.

Minden tárgynak felbecsülhetetlen eszmei jelentősége van, amit otthon nem is tudunk igazán értékelni.

„A kicsi és a nagy dolgoknak is lelkük van. A Székelykapu az épp itteni munka, de ezek a ruhák például azért utazták át a fél világot a clevelandiak bőröndjeiben, hogy ne felejtsük el, mi az a népviselet.”

ReklámTas J Nadas, Esq

Még a 2000-es években sem volt könnyű vagy épp olcsó mulatság egy családnyi repjeggyel oda-vissza átszelni az óceánt, így házon belül kellett berendezkedni. Úgy tűnik, Johannesburgtól New Brunswickig, Caracastól Clevelandig egy kaptafára járt a magyarok esze, ha a megmaradásról van szó.

„Közösség, kultúra, nyelv, gasztronómia. Ez a kulcs, hogy Clevelandban még most is ötezer ember folyékonyan beszél magyarul, akkor is, ha már a nagypapája is az Államokban született.”

Erről mesél büszkén Szigeti János, miközben Szentkirályi Endre „Magyarnak lenni Clevelandben” című könyvét tartja a kezében. Endrét azonban nem szpojlerezzük el, ő majd szombaton jótáll magáért. A múzeumból kilépve megkerestük Mezősiék pékségét, ahol a rengeteg kenyér, kalács és sütemény készül már évek óta az összes clevelandi magyar eseményre.

Ez alkalommal még a Hello HuGo sem volt elég, hogy a Transylvania Bakery-t megtaláljuk Dél-Clevelandban. Szomszédok útba igazítása kellett, hogy a „magyar kenyeres családot” megtaláljuk. Lajos és Edit évtizedeken át főzték, sütötték szó szerint tonnaszámra a finomságokat egy családi ház oldalában, mostanra azonban elegük lett. „Pótolhatatlan veszteség” ők itt helyben, ahogy Endre fogalmazott.

„Megtettük a magunkét. Nyugdíjas éveinkre pedig visszaköltözünk. Na, nem Erdélybe, hanem találtunk egy tündéri helyet a Tisza mellett az anyaországban. De a gyerekek maradnak.”

És akkor most álljunk is itt meg egy pillanatra. Folyton csak szaladunk. Ahogy meséli Lajos a magyar-amerikai gasztronómia különbségeket, az alapanyagok jelentette kihívásokat, úgy csöppenünk bele Krúdy Gyula világába.

Egyszer csak rádöbbenünk, hogy milyen egyszerű is a honvágy képlete. Elegendő némi só, liszt és víz.

Máris elfelejtünk minden rosszat, ami csak felgyülemlett otthonról, vagy ahogy Krúdy mondta volt egy másik életben:

„Az első fogás magyaros töltött káposzta legyen. A vékonyra vágott káposztát két nappal előbb főzesd meg jó puhára és csak azután rakasd bele összefőzésre a szükséges kellékeket. Nevezetesen a vastag marhaszegyet, füstölt disznóhús zsírosabb részeit, nem feledkezvén meg a csülkök, körmök, pirított füstölt szalonnák, ízesítő fűszerek, bors, paprika, babérlevél, kaporról sem. Második fogás apróra pirított, töpörtyűs, juhtúrós galuska legyen. Amennyiben akadnának közöttünk kákabélűek, ezek részére rummal leöntött csurgatott palacsintát javallok.”

Hát így. Így kell óceánnyi különbségeket beforrasztani egyszerű dolgokkal. Pedig nekünk elhiheti a kedves olvasó, hogy politikai és világnézeti különbségek csapnak össze a messzire került magyarok közt, de mégis vannak univerzális összetartó erősségeink. A szeretet és a jóindulat is teret kell, hogy kapjon, akkor is, ha valaki nem egy cserkész vagy néptáncos alkat. Erre érzett rá Lajos is, amikor 30 éve megalapította a pékségét.

„… minket itt befogadtak.

Szeretem az amerikai életemet, sőt az országot is, de hazája csak egy van az embernek.

Ahogy tudtam, hozzátettem itt is az országhoz, de a kenyeremet én döntöm el, hogy hol sütöm.”

Nem valószínű, hogy seattle-i otthonában Simonyi Károly olvassa e sorokat – mármint, hogyne lenne lehetséges –, de Endrét elhallgatva valószínűleg még ő is megkönnyezi gyermekkora ízeit. Olyan ősi dolog ez, ami kiirthatatlan a természetünkből.

„Onnan lehet tudni, hogy egy gyerek itt született, hogy nem eszi meg a májat, igazából semmilyen belsőséget. Errefelé azt csak a feketék eszik, meg mi. Aztán évente párszor a magyar napokon megeszik a kolbászt a gyerekek és rácsodálkoznak egy párhuzamos valóságra. Látom az arcukon, hogy ízlik és ezt nem értik.”

Van, akinek azt mondják a szülei, a kolbász és a hurka zöldségből készült – egészíti ki Editet Lajos, miközben a stábot kecsketejjel kínálják. Az interjú végeztével Lajos gyorsan visszakapcsolja a magyar rádiót, és hozzáteszi, hogy most épp nincs a Bocskai Rádiónak adása, ami az USA legrégebbi magyar rádiója, de később majd hallgassuk azt mi is.

Addig is Magyarországról hallgatjuk a híreket – ahogy ezt teszik sokan az internet istenének hála.

Kifelé menet Lajos egy mondata még megütötte a fülünket, miszerint az egyik süteménybe magyar meggyet használ. Kérdeztük, hogy az miképpen lehetséges. Ő pedig elmesélte Mészáros Andrea egy történetét, csak épp palántával. Ugyanis még a ’70-es években valaki bőröndbe rejtve, titokban kihozott Michiganbe egy újfehértói fürtös meggyfa palántát. Tekintve, hogy jóval finomabb, mint az addig tenyésztett amerikai meggy, hamar nagy karriert futott be a magyar kistestvér. Mára a legtöbb gazda is inkább a Balatont termeszti. Ja igen. A Balatont könnyebb kiejteni, így átkeresztelték, de legalább nem Michigan patriótára, így megmaradt valami hazai a jó kis újfehértói fürtöskéből. Adam Brooks innen meríthette a Francia Csók egy sztoriját – főszponzorunk a Szerencsejáték Zrt., vajon mekkora szorzót adna erre?

„Apropó Balaton. Ott ugye már voltatok? Nemrég még a Tvrtko is forgatott velük.”

Szerencsére Mezősiék hiányában sem marad gasztroélmény nélkül Cleveland. Sőt, az USA-szerte híres étterme, a Balaton él és virul immáron nemzedékek óta. Új helyén, de mégis közel a régi magyar negyedhez, a Buckeye-hoz, túl az Orbán virágbolton, de még nem a külvárosban.

„Hozzánk is gyertek! Igaz, nem vagyunk annyian, mint a chicagóiak, de azért igyekszünk. Majd meglátjátok.”

Meg is láttuk. Bálint Erzsébeték hipp-hopp megtöltötték a toledói magyar házat hangulattal, lelkesedéssel. Első pillantásra úgy tűnt, egy korai Woody Allen-film díszletébe csöppentünk, pedig csak a „szokásos” Bacon-Sör Fesztiválra sürgölődött mindenki. Toledo, pontosabban Kelet-Toledo magyar negyedében valaha elfért volna Sári és Bugyi település együtt, és még úgy is körbesétálhattuk volna, kétszer. Mára azonban Pittsburgh-höz hasonlóan itt is lámpaoltás előtt vagyunk.

Az Erie-tó szépsége, vagy talán a munkalehetőségek miatt, de New Brunswickhoz és Clevelandhez hasonlóan a szokásos New York-i első állomást követően már az 1870-es évektől rengeteg szerencsét próbáló érkezett az amerikai Toledóba.

„– Ti nem ismeritek a sztorit?

– Ezt szerintem csak nagyon kevesen tudják.

– Mondjuk az igaz, hogy a Packo’s nem tűnik elég magyaros névnek első hallásra…, de ha úgy ejtem, hogy Packó család? Ugye? Így azért átjön.”

Át bizony. Főleg, hogy az 1932-ben alapított étteremlánc még ma is a család kezében van.

Igaz, a 4-5. generáció már nem beszél magyarul, de az étteremből nem csináltak egy századik McDonald’s-ot.

Meghagyták a 20. század amerikai külvárosi hangulatát, magyar beütésekkel. Az étlapot rokokói magaslatokba például nem is a két háború közötti világválság óta futó „magyar hot-dog” emeli fel, hanem a paprikás csirke. Szigorúan csont nélkül, mert arrafelé a csontról a húst csak a fekete övesek eszik meg.

„Sajnos, nem sajnos, de ha megkérdezzük az átlag amerikait, hogy mit tud a magyarokról, jó eséllyel a paprikás csirkét mondja.”

Ezzel segít nekünk megérteni Újvági Péter az átlag amerikai és Magyarország marginális viszonyát. Péter mellesleg Kelet-Toledóban nőtt fel, és a mai napig ott él, vagyis a „magyar negyedben”. Az igaz, hogy New Brunswickhoz vagy a clevelandi Buckeye-hoz hasonlóan a magyarok már nem itt élnek, de az Újvági család még őrzi a családi fészket. Magyar utca, egy-két címeres ház, templomok, és persze a Packo’s mutatja a múlt lassan feledésbe bújó darabkáit, de Erzsébet és Péter nem adja fel.

Sokakhoz hasonlóan az Újvági család is ’56-ban szabadult meg a kommunizmustól – egészen pontosan az osztrák-magyar határon.

Péter édesapja rengeteget mesélt a történelemről, így nem csoda, hogy Pétert érdekelni kezdte a politika. Az már inkább csodaszámba emelte, hogy a magyarok nagy részével és a családjával ellentétben mindezt a Demokrata Párt színeiben tette.

„Hagyjuk a pártpolitikát, az minden országban olyan, amilyen. Számomra a prioritások közé mindig is a kisebbségek, így a magyarok védelme tartozott. És ahol tudtam, azt hiszem, segítettem is. Erre büszke vagyok.”

Persze nem szereltünk GoPrót Péterre az elmúlt 40 évben, így nem mi vagyunk az életrajzírói. Annyi azonban bizonyos, hogy megakadályozta a helyiek összefogásával Kelet-Toledo nagy részének ledózerolását egy felesleges hídért – szegény St. Louis pl. ugyanezt nem úszta meg szárazon, de ne szpojlerezzünk. Péter a hidegháború derekán segített a magyar Szent Korona hazajuttatásában, és a rendszerváltozás hajnalától Magyarország jobb megítélésében. Részt vett Antall József temetésén is, az USA delegációjában.

„Régóta folytak a tárgyalások a Szent Korona hazaszállításáról és (Jimmy) Carter hajlott is rá, rögtön az elejétől, de a főtanácsadója (Zbigniew) Brzezinski nagyon ellenezte ezt. Miért? Kelet-európai aggyal úgy gondolta, hogy rengeteg szavazatot veszítenek majd, ha az USA gesztust gyakorol egy kommunista országnak. Erre kellett egy kicsit rásegítenem.”

Péter ugyanis mai szóval élve meghekkelte a rendszert.

Egy maréknyi amerikai magyarral együtt írásban kérte Brzezinskit, hogy a Szent Korona hazatérhessen

– enélkül nem valószínű, hogy a rendszerváltozásig visszatért volna. Különösen, hogy mindezt az amerikai magyar szervezetek tudta nélkül, az összes politikai kapcsolatát felhasználva hajtotta végre, azt a látszatot keltve, hogy a magyar közösség minimum megosztott e tekintetben. Más szóval a fiatal Péter túljárt a Brzezinskik eszén.

„A Szent Koronának Magyarországon van a helye. Ezt nem szabad túlragozni.”

Egy szó mint száz, toledói napunkat a Packó család híres „hungarian hot-dogjával” zártuk, ahol az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy hot-dog zsemlére (kiflire) fölkerülhetett a műsorunk neve – második magyarként. Az Amerikában kultsorozatnak számító M.A.S.H. szereplői, Bill Clinton, George Bush, Donald Trump, Joe Biden, és még sok-sok más hasonló szerénység társaságában. Az általános iskolás osztályfőnökeink úgyse hiszik majd el, de mindegy is. Továbbszáguldottunk Illinois legnagyobb városába, Chicagóba.

 

Találkozzunk február 4-én a TV2 képernyőjén!

Részletes útinaplónk itt olvasható el.

Hungarikumokkal a világ körül 6. évad.

5. rész: 2023. 02.04. szombat, 10:20, TV2.

Forrás: mandiner.hu

1 COMMENT

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.