Budapest/London, 2013. november 13., szerda (MTI) – Kurtág György zeneszerzőnek és Schiff András zongoraművésznek ítélte oda az idén Aranymedálját a 200 éve alapított londoni Royal Philharmonic Society (Királyi Filharmóniai Társaság).

Image_1_Gold_medal_149x149A nemzetközi zeneélet egyik legrangosabb kitüntetését december elsején adják át Kurtág Györgynek és december 21-én Schiff Andrásnak a brit fővárosban – közölte az Editio Musica Budapest zeneműkiadó szerdán az MTI-vel.
A 20-21. század zenei életére jelentős befolyást gyakorló, jelenleg Franciaországban élő zeneszerző december elsején, feleségével Kurtág Mártával ad koncertet Londonban, a Queen Elizabeth Hallban. A műsorban a Hipartita és a Játékok mellett egy Kurtág által készített Bach-átirat is szerepel Kurtág György és Kurtág Márta előadásában – olvasható a Queen Elizabeth Hall honlapján.
Az Aranymedált 1870-ben alapították Ludwig van Beethoven születése 100. évfordulóján, hogy emlékezzenek a társaság és a német zeneszerző között fennállt szoros kapcsolatra. A Royal Philharmonic Society rendelte meg Beethoventől a IX. szimfóniát. Olyan kimagasló zenei alkotó személyiségek nyerték eddig, mint Brahms, Britten, Sibelius, Walton, Prokofjev, Rachmaninov, Richard Strauss, Stravinsky, Delius, Elgar, Vaughan Williams, Lutoslawski, Ligeti, Messiaen, Henri Dutilleux és Elliott Carter.
Kurtág György első operáját a Salzburgi Ünnepi Játékok felkérésére írja. A mű Samuel Beckett
neves brit drámaíró 1957-ben született drámája, A játszma vége alapján készül, a zeneszerző várhatóan 2015-re fejezi be a kompozíciós munkát.
A december 21-én 60 éves Schiff András november 26-tól öt hangversenyen a számára egyik legfontosabb zeneszerző, Johann Sebastian Bach Goldberg-variációit szólaltatja meg, majd december 20-án eredeti kéziratból Beethoven Diabelli-variációt játssza, 21-én pedig egy nagy koncerten zárja a Bach- és Beethoven-sorozatot a londoni Wigmore Hallban.
Schiff – hangsúlyozza az RPS közleménye – olyan kiemelkedő muzsikusok sorához csatlakozik, mint Sir Simon Rattle, Dame Janet Baker, Daniel Barenboim, Mitsuko Uchida, Thomas Quasthoff, Sir Bernard Haitink, Nikolaus Harnoncourt, Alfred Brendel, Plácido Domingo, Pierre Boulez és Claudio Abbado.
http://royalphilharmonicsociety.org.uk/index.php/rps_today/news/kurtag_schiff_medal

baa \ kut \ pdm

MTI 2013. november 13., szerda 16:37

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.