Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

Vajtay Gabriella másodgenereciós amerikai magyar, férjével és négy felnőtt fiával együtt aktív alaktója New Brunswick (New Jersey állam) magyar közösségének. Beszélgetésünk apropója a Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) által alapított Reconnect Hungary Birthright trip nevű, magyar származású 18-28 éves amerikai/kanadai fiataloknak szóló, kéthetes magyarországi utazásról szóló programja, amely igény esetén egyhetes erdélyi utazással egészül ki, és aminek jelentkezési határideje február 29.

Mesélj szüleidről és családodról egy keveset.

Szüleim ‘56-os magyarok, itt találkoztak New Brunswickban, én már itt születtem. Akkor is nagy magyar közösség élt New Brunswickon, ami manapság sem sokkal kisebb, bár a magyar templomokba már sokkal kevesebben járnak. Szüleim ugyanabban a Szent László római katolikus templomban esküdtek, mint mi. Ott kereszteltek engem is és a mi gyerekeinket is. Egész életemben cserkészkedtem, a férjemmel is a cserkészeten keresztül ismerkedtem meg, de mivel ő néhány évvel idősebb, nem egyszerre voltunk cserkészek meg regösök (azaz cserkész néptáncosok), viszont húgaival nagyon jó barátságban voltam, így egész életemben ismertem az egész családot. Miután összeházasodtunk, négy fiunk született: a most 33 éves István Mihály (a harmadik Vajtay István a családban), a 32 éves András, a 28 éves Gergely és a 26 éves Dani. Ők is mind végigjárták a cserkészetet és a magyar iskolát, ahova mi egyébként nem jártunk. Szombat reggelente a magyar iskolához felkelni felnőttként sem volt könnyű az egész hét után; én örültem legjobban, amikor már kiöregedtek belőle, de végigcsináltuk. Továbbra is aktívak vagyunk a magyar közösségben, Pista mindig is tevékenyen részt vett a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) életében, évek óta ő az alelnök, én pedig elsősorban rendezvényszervezéssel és kapcsolatokkal támogatom a helyi szervezeteket. A fiúk is mindenhol segédkeznek: a legfiatalabb heti szinten jelen van a cserkészetben, de a többiek is beszállnak egy-egy programba, amikor csak tudnak.

ReklámTas J Nadas, Esq
Vajtay Gabriella – Credit: ReConnect Hungary

Ha nem jártatok magyar iskolába, honnan az erős magyar nyelvtudás? Férjed nagyon jó szónok is.

Otthon magyarul beszéltünk, mert szüleink nem is tudtak angolul, csak az évek folyamán tanultak meg. Gyerekkoromban elég sűrűn jártunk Magyarországra, nyaranként több hetet töltöttünk ott. Minden rokonunk ott élt, anyám ’56-ban egyedüliként érkezett nagy családjából. Később már kevesebbet tudtam Magyarországra járni, a különböző elfoglaltságok, a nyári cserkésztáborok és a sport miatt. Én a princetoni Balettintézetben nőttem fel, minden hétvégén azzal voltam elfoglalva. Amikor érkeztek a gyerekek, körülbelül háromévenként sikerült családostól Magyarországra látogatnunk. Pistával is tudatosan próbálunk otthon magyarul beszélni egymással, különösen amikor a gyerekek kicsik voltak, mert fontosnak éreztük, hiszen máshol nem hallották a magyar nyelvet, csak a cserkészetben és a magyar iskolában, de az csak heti pár óra. Tudtuk, hogy ahhoz, hogy a nyelv megmaradjon, otthon magyarul kell beszélnünk. Az igazi kérdés, hogy az egyhónapos kisunokánk, a negyedik Vajtay István fog-e magyarul beszélni. Édesanyja nem magyar származású, úgy sokkal egyszerűbb lenne, habár vannak házasságok, ahol mindkét szülő magyar, a gyerek mégsem beszél magyarul… A fiainkat érdekli a magyarságuk; a feleségek és barátnők is mind tudják, hogy ez számukra fontos, aminek nagyon örülök, mert ez az egyetlen esély arra, hogy unokáink is tudjanak majd magyarul.

Férjedről köztudott, hogy ügyvéd, tavaly ment nyugdíjba. Te mivel foglalkoztál a Reconnect előtt?

Amíg a gyerekek felnőttek, otthon voltam velük, de közben én is sokat segítettem a cserkészetben és az iskolában és ahol még kellett, főleg rendezvényszervezéssel – ez az, amit tudtam itthonról csinálni. Aztán ahogy a gyerekek kirepültek a családi fészekből, elkezdtem egyre komolyabb szervezési munkákat vállalni, így a kétévente szervezett Cserkészbál mellett például az évente megrendezett nagyszabású Magyar Fesztivál szervezésébe is bekapcsolódtam. Amikor átvettem a szervezést, addigra már csak öt-hat árus maradt. Az volt az elképzelésem, hogy mivel a Magyar Múzeum (az American Hungarian Foundation) elég messze van a központtól, legyenek árusok végig az utcán egészen odáig, hiszen akkor az egészet végigjárják az emberek és a Múzeumba is eljutnak. Nem egészen jött össze, de azért az árusok számát ötről 50-60-ra tornásztuk fel az elmúlt években. Igaz, hogy most már nem csak magyar árusok vannak, hiszen New Brunswick-ban a régi magyar környéken mára egy nagy spanyolajkú közösség lakik, és párat ezekből az árusokból is mindig beillesztünk a kínálatba, mert anyagilag segít; a különböző programok, vendégszereplők, a színpad és a biztosítások ugyanis rengeteg kiadást jelentenek.

Vajtay család – Credit: Vajtay Gabriella

Gondolom e sok szervezői tapasztalatnak köszönhetően kértek fel a Reconnect Hungary vezetésére, ami a Hámos László alapította Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) egyik programja.

Igen, maga a HHRF is egy kis szervezet, csak páran dolgozunk benne és mindenki csinál mindent. Én is próbálok hozzájárulni, amihez csak tudok, de elsősorban a Reconnect Hungary Programmal foglalkozom.

Előttem Latkóczy Emese vezette a Reconnect Hungary Programot, de amikor néhány éve meghalt Hámos László, Emese lett a HHRF ügyvezető igazgatója, én így kerültem a Reconnect Hungary-hoz igazgatónak.  Van egy KCSP-sünk, Indri Dániel Janisz és most ment vissza Erdélybe két gyakornokunk, ők is a csapat tagjai. Szekeres Zsolt a HHRF elnöke, ő a budapesti irodában dolgozik Ivicsics Viktorral. A kolozsvári irodánkat pedig Moldován Árpád Zsolt vezeti. A Reconnect Hungary program 2011-ben kezdődött, George Pataki kormányzó lánya, Allison javaslatára azzal a céllal, hogy segítsünk az Észak-Amerikában élő másod-, harmadgenerációs fiataloknak felfedezni magyar gyökereiket, megismerni és megszeretni Magyarországot. Mindenki nagyon jó ötletnek tartotta, hiszen a hasonló izraeli program akkor már létezett és voltak más mintáink is. 2012 nyarán létrejött az első magyarországi út, ahol a résztvevők Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkoztak a Parlamentben. Kiváló program volt már első évben is, és azóta is minden résztvevő kitűnő programnak tartja.

Mik az alapfeltételek, hányan és honnan jelentkeznek és végül kik jutnak el Magyarországra?

A jelentkezési alapfeltételek: 18-28 év közötti, magyar származású, érettségizett (azaz középiskolai végzettséggel rendelkező) amerikai vagy kanadai állampolgár, aki nem élt Magyarországon 12 éves kora után. Nem kell, hogy beszélje a nyelvet. Elsősorban az USA keleti partjáról érdeklődnek, de mostanra szinte az ország minden tagállamából (és persze Kanadából) volt jelentkezőnk vagy résztvevőnk (talán csak Alaszka kivétel, de még Kansas-ből, sőt Hawaii-ról is voltak. Igyekszünk olyan csoportot összeállítani, hogy az egész Észak-Amerikát képviselje. Azokat választjuk ki, akikről egy személyes interjú alapján úgy gondoljuk, hogy tényleg elkötelezettek és az egész program, a magyar kultúra, történelem is érdekli őket, azaz nemcsak a szüleik „nyomják” őket ebbe az irányba, és nemcsak a romkocsmákat vagy a sörkerteket akarják látni. Az évi jellemzően 30-35 jelentkezőből 20-25-öt szoktuk befogadni. Csoportdinamika és logisztika szempontjából is ezt a létszámot tartjuk jónak, így mindenkire tudunk egyénileg is figyelni és egy kisbusszal mehetünk mindenhová. Egyszer tettünk kivételt, a Covid-járvány után 2021-ben csak tíz fiatalt vittünk, mert nem voltunk biztosak benne, hogy hogyan tudunk Budapesten mozogni a korlátozások miatt. Kicsit izgultam, de végül az az út is nagyon jól sikerült. Van egy másik, Reconnect Hungary 29+ néven futó programunk 29-59 év közötti résztvevőknek, náluk legalább öt főnek kell összejönnie ahhoz, hogy induljon a program az adott évben.

Az idei program június 26-a és július 9-e között zajlik; a jelentkezés február 29-ig tart. Van még hely?

Persze! Már vannak jelenkezőink, de vannak még helyek. A toborzás egyébként az egyik legnehezebb feladatunk, mert azt szeretnénk, hogy ne csak a keleti partról, New Yorkból és New Jerseyből jöjjenek a résztvevők, hanem Amerika-szerte és Kanadából is. Az egyik legnagyobb kihívásunk megismertetni a programot azokkal, akik olyan tagállamban élnek, ahol kevés a magyar, mint például a már említett Kansas-ben. Hirdetünk a közösségi médiában, sok magyar eseményen személyesen is jelen vagyunk és különböző egyetemekkel is kapcsolatba léptünk.

A kiválasztást komoly felkészítés követi. Erre miért van szükség?

Február végén lezárjuk a jelentkezést, majd végiginterjúztunk mindenkit, és amint összeállt a csoport, elkezdjük kiadni a felkészítő anyagokat, például hungarikumokról, Trianonról, vagy éppen a roma ügyről. Tavaly például Veszprémben voltunk, mert a város Európa kulturális fővárosa volt, ezért Veszprémről is küldtünk feladatokat. Három-négy hónapon keresztül aktívan küldjük az információkat és számon is kérjük, hogy azért ne legyenek teljesen tudatlanok. Van, aki még magyarul is beszél, de legtöbbször a nulláról kezdjük. A résztvevők nagy részének jellemzően van egy emléke a nagymama csirkepaprikásáról, de semmi többet nem tud Magyarországról. Van olyan feladat, amit egymással meg kell beszélniük; van, amikor meghívunk egy szakértőt, például Szigeti Tamás Clevelandből a Trianontól ‘56-ig tartó időszakról tartott történelmi előadást nekik, amihez hozzászóltak, megvitatták és kaptak olyan feladatot, amit később Budapesten csoportosan adtak elő. Tavaly téma volt Petőfi és a Himnusz is, most még nem tudom, idén mi lesz a fő tematika, de majd kitaláljuk. Tehát mire a New York-i Főkonzulátuson találkozunk – onnan indulunk minden évben – már valamennyire ismerik egymást a résztvevők. Az is feltétele a programnak, hogy aznap reggel 9-re mindenki New Yorkba érkezzen és vegyen részt egy orientációs napon, aminek estéjén együtt indulunk repülővel Budapestre. Ekkor megismertetjük őket a leghasznosabb magyar szavakkal és ismerkedő játékokat játszunk velük; Pásztor István főkonzul úr is mindig eljön beszélgetni velünk az ebéd alatt. Nagyon gyorsan elmegy az a pár óra, és mire elindulunk, addigra már nagyon összemelegednek.

Mit tartalmaz a két hetes program?

Budapesti összekötőnk Bába Szilvia, aki a programot mesterien állítja össze, az égvilágon „mindenkit” ismer. A két hét hosszúnak tűnik, de gyorsan eltelik; és amikor összerakjuk a programot, mindig több az ötlet, mint az idő, és inkább azon kell gondolkodnunk, mit fogunk kihagyni. A turisztikai vonulatot illetően nem lehet kihagyni se a Zsinagógát, se a Bazilikát, vagy épp a Széchenyi fürdőt. Mindig egy csoportos vetélkedővel, kincskereső programmal kezdjük, amivel ők maguk járják be a várost, majd visszamegyünk egyes jellegzetes helyekre, amikor jobban megnézik, tanulmányozzák. Nagyon fontosnak érezzük azt is, hogy kimozduljunk a fővárosból, azért, hogy legyen egy teljesebb képük az országról. Tavaly Veszprémben voltunk, de általában Tihany a balatoni élmény. A táncház eléggé elterjedt már Amerikában is, így oda is mindig elvisszük őket. Igyekszünk magyar ételekkel megismertetni őket és régóta járunk Pécselyre, egy kis borászatba, ahol a borász előadást is tart nekik, és van egy területe, ahol szürkemarhákat tenyésztenek, ott a gyönyörűszép táj, nem messze a Balatontól, így általában azt a kettőt összefűzzük. Emellett az országon kívülre is el szoktunk menni, idén úgy néz ki, Muravidékre utazunk.

A honlapotok szerint a túra részeként szakmai programokat is szerveztek. Melyek ezek?

Igen, minden évben szervezünk egy egynapos emberi jogi műhelyt, ami az egyik legfontosabb programunk, amikor jellemzően jogi szakértőket hívunk meg előadónak Magyarországról, Kárpátaljáról, Erdélyből, stb. Az egész nap célja az, hogy a résztvevők tisztába kerüljenek bizonyos kisebbségi emberi jogi kérdésekkel, és amikor visszajönnek, akkor sokféleképpen tudják az ügyet segíteni, például a közösségi mediában, lobbizással, stb. Már két éve a Ludovika gyönyörű épületében tartjuk, számukra igazán megható, hogy ott lehetnek. Latkóczy Emesén kívül az utóbbi években ott szokott lenni Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium „Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért” felelős miniszteri biztosa, Dr. Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének (EUSTRAT) megbízott intézetvezetője; Bocskor Andrea, kárpátaljai magyar politikus, az Európai Parlament képviselője és Gyurcsik Iván PhS, PhD,  aki rektori tanácsadó a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Regionális Együttműködési Tanszékén, egyben az egyetem Kisebbségpolitikai Osztályának Kutatócsoportjának vezetője, és korábbi lengyel nagykövet.

Emellett majdnem minden évben sikerül Németh Zsolttal, a Parlament Külügyi Bizottságának elnökével is találkoznunk. Az irodája melletti nagy, impozáns teremben zajlik egy kerekasztal-beszélgetés, igazi ENSZ-feeling van: mindenki kap mikrofont, és kérdezhet. Erre előtte készülünk egy kicsit, hogy érdemi kérdéseik legyenek, de úgy érzem, nagyon őszinte válaszokat kapnak ott Németh Zsolttól, aki nagy támogatója a programnak. Ez is imponál a fiataloknak, hogy egy ilyen fontos ember rájuk szánja az idejét és válaszol a kérdéseikre. Aktuális eseményekre is rá szoktak kérdezni, emellett gyakran előjönnek zsidósággal kapcsolatos kérdések, mert a résztvevők között jellemzően vannak zsidó származásúak is, és többen voltak már a hasonló, izraeli programon, ezért is tudnak a mienkről, és ők saját családjuk tapasztalataival kapcsolatos kérdéseket tesznek fel. Nemrég Bencsik Zita volt chicagói közösségi diplomatát is meglátogattuk, amikor a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerikai Főosztályának vezetője volt. Gyönyörű irodájában személyesen fogadott minket a stábjával, ott is volt előadás, és tőle is lehetett kérdezni. Emellett szoktunk a résztvevőknek start-up cégekkel is találkát szervezni. Egy alkalommal volt egy ikerpár résztvevőnk, akiket a divattervezés érdekelt, ezért összehoztük őket egy menő divattervezővel. Tehát próbáljuk a csoportra is szabni a programokat.

Human Rights Workshop 2022 – Credit: ReConnect Hungary

Mindez fejenként 2100 dollárba kerül, amiben gyakorlatilag minden (utazás, szállás, ellátás, stb.) benne van. Mit érdemes még tudni a finanszírozásról?

New Yorkba saját költségen kell eljönniük és onnan saját költségen hazamenniük, emellett ez az összeg nem fedezi az extra kiadásokat, például plusz csomag szállítását és egyéb személyes költségeket, de minden mást igen. A résztvevők által fizetett díj körülbelül egyharmada a teljes költségnek. Fontosnak tartjuk, hogy ne legyen teljesen ingyenes, így jobban értékelik a programot a résztvevők és azok jelentkeznek, akiket valóban érdekelnek a magyar gyökereik. A kérdés tehát az, miből fedezzük a másik kétharmadot. Megpróbálunk jótékony célú rendezvényeket szervezni, mert ugyan a magyar állam támogat a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amiért nagyon hálásak vagyunk, de rengeteg további költségünk van. Szerencsénkre az elmúlt négy évben a New York-i Főkonzulátuson meg tudjuk szervezni a jótékonysági eseményünket, és ha minden igaz, május 11-én a New York-i Magyar Házban is lesz egy hasonló rendezvényünk. A munkám tehát nagyon-nagyon sokoldalú; mondhatom, hogy minden, ami a programhoz hozzátartozik: a hirdetés, a toborzás és kiválasztás, az anyagi fedezet összegyűjtése. De ehhez hozzá vagyunk szokva, hiszen itt Amerikában ez így működik. Nagyon jó, hogy immár van egy KCSP-sünk, aki ebben segít, de segítenek az alumnik, azaz a program korábbi résztvevői is.

Láttam a honlapon, hogy visszatéréskor választaniuk kell egy alumni kötelezettséget. Például mit?

Az egyik ‘16-os résztvevőnk, Alex Frohlinger például New Yorkban színész-táncos, nagyon energetikus, ő fogja össze az alumnikat. Van, aki nagyon keveset vállal, de sokan vannak, akikkel a programot követő években is folyamatos kapcsolatban vagyunk; és a kettő között mindenféle verzió előfordul. Ha például szeretnék egy reklámvideót, szólok nekik és valaki szívesen elvállalja az elkészítését. Vagy szívesen eljönnek a jótékonysági vacsorákra önkénteskedni azok, akik New York környékén élnek. Több nagyobb városban vannak magyar fesztiválok, olyankor a környékről felhívok valakit, hogy menjenek ki egy sátorral és reklámozzák a Reconnectet, ezt is szívesen megteszik. Itt a környéken általában én magam megyek, a távolabbi helyszíneken viszont őket mozgósítom. Előfordul, hogy csak úgy váratlanul felhívnak, hogy láttam-e ezt vagy azt a cikket Magyarországról vagy Kárpátaljáról. Mondhatom, hogy egy olyan baráti – szinte családi – kapcsolat alakult ki köztünk, hogy bárkit bármikor bármilyen üggyel felhívhatok, szívesen veszik és segítenek is.

Ez több mint száz fő, amióta te vezeted a programot, és összesen legalább kétszáz vagy több, vagyis egy jelentős amerikai magyar származású fiatal bázis. Ők maguk tudnak valamit ezzel kezdeni?

Biztatjuk őket, hogy bárhol is élnek, kapcsolódjanak be jobban a környékbeli magyar szervezetek munkájába, de azért ez nem egyszerű. Például van egy lány Coloradóból, aki most New Jerseyben jár iskolába, és eljár New Brunswickra néptáncolni. Floridában például többen magyar klubot alakítottak az egyetemen. Mindenesetre mi elültetjük ezeket a magokat, amitől megszeretik Magyarországot és továbbviszik a magyarságukat.

A kéthetes program igény esetén kiegészül egy egyhetes erdélyi körúttal. Mit érdemes erről tudni?

Ha már ott vannak Magyarországon, hogy is lehetne kihagyni Erdélyt? Olyan fontos része Magyarország történelmének, és olyan csodálatosan gyönyörű; magyar szokásokat, hagyományokat pedig a maguk eredetiségében lehet ott látni. Olyankor tanulnak szőni, kürtőskalácsot sütni, olyan falvakba jutnak el, ahol még lovaskocsival hordják a tejet. Saját szemükkel láthatják, hogyan él az ottani magyarság. Ahogy én Magyarországon végig velük vagyok, úgy Moldován Árpád Zsolt Erdélyben. Viszont nem mindenkinek sikerül három hétre elutaznia, akár tanulás, akár munka miatt, ezért az a gyakori, hogy egyik évben elmennek Magyarországra, a következő évben pedig Erdélybe, de akkor csak az ún. Reconnect Transylvania programra. Legtöbben már ismerik egymást az adott évi vagy az azt megelőző évek programjairól. Erdélyben főleg élménygyűjtésről van szó, mert nagyon hosszú utat tesznek meg, Kolozsváron át egészen Segesvárig. Az út költsége fejenként 1200 dollár.

2022 ReConnect Transylvania – Credit: ReConnect Hungary

Emellett van egy 3-6 hónapos erdélyi ösztöndíjprogramotok is, a Reconnect Transylvania+.

Igen, ez egy teljes ösztöndíj és kapnak valamennyi napidíjat a szállás mellett, hogy meg tudjanak élni.
Eddig négy főt sikerült odaküldeni, akik Kolozsváron tartózkodtak. Később visszajönnek ide, és lobbizhatnak Washingtonban, vagy más, tisztán magyar célokra használhatják az erdélyi tapasztalataikat, kapcsolataikat. Zsolt intézi nekik a szállást és a munkát, segít nekik beilleszkedni az ottani magyar közösségbe, a mi dolgunk biztosítani az anyagi hátteret és megtalálni a megfelelő személyt. Idén szeptemberre már van két jelentkezőnk.

ReConnect Transylvania – Credit: ReConnect Hungary

Tavaly B. Nagy Péter akkori közösségi diplomata adta át neked, mint a Reconnect Hungary Birthright Program igazgatójának a Magyar Arany Érdemkeresztet, idén pedig egy másik díj várományosa vagy.

A tavalyi kitüntetést szövege szerint az „őseink múltját kutató amerikai magyar fiatalokat segítő diaszpóraprogram létrehozása és működtetése érdekében végzett, Magyarország kultúrájának, néprajzának és történelmének amerikai egyesült államokbeli megismertetését is szolgáló munkája elismeréseként” kaptam, amit nagy örömmel vettem át, de természetesen nem ezért végzem a munkám.

Április 20-án pedig azt a jótékonysági gálát rendezik meg New Brunswickon, amit a Magyar Múzeum (AHF) már nagyon sok éve megszervez még Molnár Ágoston alapító idejéből. Idén a Rutgers Egyetem klubjában lesz az esemény, és nagyon örülök, hogy a Reconnect Hungary-t választották. A „distinguished service award” elismerést pedig én vehetem át, ami szintén nagy megtiszteltetés a számomra.

Antal-Ferencz Ildikó

Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.