Mit gondol a család intézményéről a református püspök, az evangélikus esperes és a katolikus érsek? Hogyan szakít időt házastársára és gyermekeire a családügyi államtitkár és a Zsinat lelkészi elnöke? Mindez kiderült tavaly Kaposváron, amikor 2018-ban a családok éve volt Magyarországon, és ehhez a témához igazodva hirdettek ökumenikus fórumbeszélgetést. Feke György cikkét tesszük közzé.

A 900 főt befogadni képes református templomban tartott teltházas eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-zalai evangélikus esperes, katolikus részről Márfi Gyula veszprémi érsek, a református egyház képviseletében pedig Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint Steinbach József, a házigazda dunántúli egyházkerület püspöke vett részt.

A szűk egy órás beszélgetést vezető Köntös László dunántúli református főjegyző először azt a kérdést feszegette: hogyan látják a család szerepét és miért tartják egyáltalán fontosnak a közbeszéd tárgyává tenni?

„Az evangélikus egyház naptárában e témának szentelt programok minden évben szerepelnek és így a családokra fókuszálunk” – fogalmazott Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna. Ez a szemlélet abból a felismerésből táplálkozik, hogy csak akkor tudnak az evangélikusnak keresztelt gyermekekkel foglalkozni a hittanórákon, konfirmációi előkészítő alkalmakon, ha azok szülei fontosnak tartják a keresztyén értékeket. Márfi Gyula az Alaptörvényt idézte, mely védi „a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”, és a családi kapcsolatok alapját képező házasságot is. Emlékeztetett: a házasság alkotmányunk értelmében „férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség”, a katolikus egyház tanítása szerint pedig egyenesen szentség. „A házasság és a család egyaránt Istentől rendelt, vitathatatlan életrend. Erőforrás, megerősítő, kiteljesítő közösség, egyben a legkisebb gyülekezet” – egészítette ki az elhangzottakat református szemszögből Steinbach József.

Családban, biztonságban

„Férfi és nő magától értetődő, természetes kapcsolatáról azért érdemes beszélni, mert az evidenciák felbomlásának korát éljük – mondta Bogárdi Szabó István. A református egyházi vezető ezt a víz példájával szemléltette: „Tele van a világunk vízhamisítókkal, de csak akkor érzékeljük, hogy baj van, mindenféle zagyvalékot vagy mérget tesznek elénk, ha már régóta nem tiszta vizet iszunk.” Ezért, mint mondta, „középpontba kell állítani a családot”, hogy el ne felejtsük, „anélkül nincs élet”. A beszélgetés során a résztvevők mindegyike hitet tett a „tiszta víz”, azaz jelen esetben az egy férfi és egy nő élethosszig tartó elköteleződésén alapuló családmodell mellett, valamint értékelték az ezzel ellentétes társadalmi folyamatokat is.

„Hajlamosak vagyunk általánosítani a család szentségét fenyegető, média által felnagyított nyugati jelenségeket” – fogalmazott Novák Katalin, aki szerint bár a politikusok igyekeznek nagyon óvatosan fogalmazni a kérdésben, Magyarországon az emberek túlnyomó többsége egyetért az Alaptörvényben is lefektetett családképpel. „Ne feledkezzünk el a többségről sem” – üzente a kisebbségek jogaiért harcolóknak, az azonos neműek örökbefogadásáról pedig azt mondta: valójában a gyermeknek van szüksége szülőkre – apára és anyára –, nem pedig fordítva.

A gyermeknek van szüksége szülőkre, nem pedig fordítva

A veszprémi érsek szerint beszélhetünk pozitív és negatív másságról is: az például pozitív, hogy egy focicsapatban minden játékosnak van saját szerepe. De ahogy a kapufa nem egyenlő a góllal, az élettársi vagy azonos nemű kapcsolatok sem alternatívái a házasságnak” – mondta Márfi Gyula. Az evangélikus lelkipásztor általánosabb problémának tartja, hogy az ember nem igazodik Isten rendjéhez, hanem vállalja, sőt jónak mondja azt, amit régen bűnnek tartott: „Isten férfit és nőt teremtett, de mi elfelejtettük, kik vagyunk, próbáljuk átvenni egymás szerepeit.” Lelkileg, érzelmileg azonban nem tudunk felnőni a külső változásokhoz, szerinte ezért értéktelenedik el egyre inkább a kistelepüléseken is a család intézménye.

Bogárdi Szabó István arra emlékeztetett: a magyar családok mindkét világháborút megszenvedték, a fronton elesett férfiak sok esetben özvegyeket és árvákat hagytak maguk után a hátországban, majd a kommunizmus és az a téves elképzelés, hogy az állam mindent megold, szintén gyengítette ezeket a közösségeket. „A családok alkut kötöttek: a gyerekeket az állam neveli” – fogalmazta meg a püspök azt a jelenséget, hogy az oktatási rendszer az elmúlt évtizedekben számos szerepet és feladatot vett át a szülőktől és a tágabb családtól, rokonságtól. Mint mondta, az államnak nem feladata „kikísérletezni” az ideális családot, inkább Istenre kell bízni ezt a kérdést, aki a családot teremtette, aki a tízparancsolatban hangsúlyosan gondolt a családi kapcsolatokra, és aki maga is egy családba született, hogy megváltsa a világot.

Fontos az együtt eltöltött minőségi idő

Novák Katalin államtitkár a közös idő minőségére figyelmeztetett: ha együtt van a család, a szülők mutassanak jó példát, és ne osszák meg a figyelmüket családtagjaik és az okostelefonjuk között. Az államtitkár ugyanakkor lehetőséget is lát a technikában: a munkafolyamatok automatizálásával párhuzamosan megnőhet a szabadidőnk. „Csak az a kérdés, lesz-e még akkor kihez odafordulnunk?” Épp ezért – vallotta be – egy-egy programra ő is nemet mond, hogy a családjával lehessen.

„Heten voltunk testvérek, de a szüleink nem akartak minket uniformizálni, hanem bölcs belátással hagyták, hogy egymás után alakítsuk ki saját kis zugunkat” – mesélte Bogárdi Szabó István. A püspök szerint a saját kuckó mellett ugyanolyan fontos a közös kupac-élmény is: az, ahogy a maga természetességében együtt vannak a családtagok. Végül pedig a konyhák, az étkezés tereinek fontosságát hangoztatta: „Nálunk a vacsora szent. Inkább bemegyek korábban a hivatalba, hogy estére hazaérjek, mert akkor mind együtt vagyunk. Az ilyen alkalmak jók arra, hogy le tudjuk tenni a nap terheit, vacsora közben nemcsak az ételt rágjuk meg, hanem az élet dolgait is megbeszéljük.”

Forrás: reformatus.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.