


200 éve született meg Petőfi Sándor Kiskőrösön, és 175 éve annak, hogy a márciusi ifjak élén, 1848. március 15-én kirobbantotta a forradalmat. Ez a tavaszi nap az Egyesült Magyarok Egyletek naptárában is piros betűvel van szedve. Ugyan Petőfi élete túl korán fejeződött be, de költészete és hazafias cselekedetei olyan mély nyomot hagytak a magyarok emlékezetében, ami mindmáig meghatározza identitásunkat úgy a diaszpórában, mint a Kárpát-medencében.

Dr. Szentkirályi Endre, az Egyesült Magyar Egyletek elnöke a forradalom és szabadságharc emléknapja előtt a philadelphiai Magyar Tanyán mondott ünnepi beszédet. Az EME elnöke clevelandi születésű – és életében mindössze két esztendőt élt a városon kívül -, de mégis közel áll a szívéhez a tanya. Felszólalásában fejtegette: van-e még jelentősége a diaszpóra életében a 1848-as eseménynek? Nyolc clevelandi templom, ahol magyarul imádkoznak és a huszonhárom működő civil szervezet a válasz a kérdésre. Van jelentősége! Anno Petőfiék a közös cél érdekében összefogtak és egységbe tömörítve az erejüket, sokat áldoztak a közjóért. A hangsúly pedig az egységben, a közösségen van: „Össze kell fognunk, minden különbözőségünk ellenére meg kell egymást értenünk, és együtt kell működjünk. Hogy továbbra is éljünk és viruljunk. 1961-ben elkezdődött itt valami. Egy marék magyar, távol a hazától, összegyűlt. Nekik sem volt könnyű, és ma sem könnyű. De ők felépítettek egy közösséget, ami még ma is áll… és él… és működik. Sőt.”
Az EME korábbi elnöke, Rátonyi-Nagy Valéria indította útjára a hagyományt, hogy Cleveland belvárosi főkönyvtárában (Cleveland Public Library) elhelyezett Petőfi-szobornál egy évben egyszer tiszteletét tegye a közösség. Az Egyesült Magyarok Egylete az idei évforduló kapcsán megemlékezést tartott a költő mellszobránál. Biró Gergő, az EME KCSP-ösztöndíjasa Petőfi Sándor A hazáról című költeményét szavalta el:
Vagy üstökös vagy, oh magyar
Dicsőség! mely jött s távozék,
Hogy századok multával ujra
Lássák fényét a népek s rettegjék?
Petőfi clevelandi szobrának alkotója a túrkevei születésű Finta Sándor (1881) volt. Szegény családba született, nem volt könnyű sorsa, de gyermekkorától kezdve ott bujkált benne az alkotás csírája. Faragott ifjúkorában, amikor csikósbojtár volt, faragott akkor, amikor egy családi tragédia okán börtönbe került, és akkor is, amikor az első világháborúban szerzett sérülése miatt kórházba kényszerült. Kihívásoktól kicsit sem mentes sorsában kitartott, míg az 1920-as évekre, végre szobrászművészként mutatkozhatott be. 1923-tól New York-ban élt, a clevelandi magyaroktól pedig a fenti megbízást 1930-ban kapta. Petőfi Sándor szobra azóta a főkönyvtár harmadik emeletének folyosóján díszeleg. A városi könyvtár néhány évvel ezelőtt restaurálta, így kiváló állapotában díszeleg rajta a friss koszorún lévő trikolór.
A clevelandi központi megemlékezés március 19-én, vasárnap volt az Első Magyar Református Templom dísztermében. Az Egyesült Magyar Egyletek megemlékezése református istentisztelettel kezdődött. Római katolikus szentmisével, ünnepi műsorral folytatódott, végül fórummal zárult. Az ünnepi szónok Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságáról érkezett, Dr. Szilágyi Péter személyében. Helyettes államtikár úr köszönetet mondott a clevelandieknek, hogy harmadik, negyedik generáció óta is tartják a megmaradás lángját, működtetik a cserkészetet, a magyar templomokat, a múzeumot. Van élet a magyar iskolában és anyanyelven szól a hallgatókhoz a Bocskai Rádió. Beszédének fő üzenete a következő volt: „Azon értékek mentén kell harcolnunk, amelyeket 1848-ban az akkori márciusi ifjak harcoltak. Az a legfőbb vágyunk, hogy legyen újra béke”. Dr. Marton Máriusz adventista lelkipásztor zenei szolgálattal, a cserkészek népi jellegű táncos-dalos összeállítással, a Nebuló magyar iskola pedig külön produkcióval készült a nagyérdemű számára.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!



