Négy arany, 2 ezüst és 1 bronzérem a magyar “zsákban” csütörtökön, és egy döntő még most következik… És igen, ezen a bizonyos utolsó döntőn bejött a negyedik magyar aranyérem, a női 4X200-as gyorsváltónak köszönhetően!

Kapás Boglárka kezdte a csütörtöki “menetelést”, aranyérmet nyert 800 méter gyorson a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

Az UTE 23 éves versenyzője, aki 2012-ben Debrecenben arany-, két évvel később Berlinben pedig bronzérmes lett ezen a távon, 8:21.40 perces idejével mindössze 19 századdal maradt el saját országos csúcsától.

london

Kapás a táv negyedéig a harmadik helyen tempózott, de féltávnál már az élen haladt. Onnantól kezdve fokozatosan növelte az előnyét, s még hajrában sem tudták megközelíteni.

Ez volt a magyar úszók harmadik aranyérme a londoni kontinensviadalon, az előző kettőt Hosszú Katinka nyerte 400 méter vegyesen és 200 méter háton.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

A sort Hosszú Katinka folytatta, címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

A Vasas 27 éves sportolója már pillangón is elsőként fordult, de igazán háton húzott el a mezőnytől, előnyét pedig végig megőrizte, végül 2:07.30 perccel csapott elsőként a célba.

Hosszú pályafutása 12. Eb-aranyérmet szerezte, Londonban pedig harmadszor diadalmaskodott, ugyanis ezt megelőzően 400 méter vegyesen és 200 méter háton is győzött.

A finálé másik magyar résztvevője, Verrasztó Evelyn 2:12.91 perccel ötödik lett.

Cseh Laciék

Cseh László arany-, Kenderesi Tamás pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

A kedden 50 méteren ezüstérmes Cseh a szám világbajnoki címvédőjeként kétséget sem hagyott formája felől, és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott. A pályafutása 13. Eb-aranyát megszerző, 30 éves versenyző 1:52.91 perccel csapott elsőként a célba, így mindössze 21 századdal maradt el saját országos csúcsától.

Kenderesi elmaradt az előfutamban elért egyéni legjobbjától, de 1:55.39 perces idejével így is harmadik lett pályafutása első felnőtt világversenyén, ráadásul mindössze négy századdal volt lassabb a második dán Viktor Bromernél.

Hosszú Katinka ezüstérmes 100 méter háton

Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 100 méter háton Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

A bajai versenyző a 200 méter vegyesen aratott győzelme után bő félórát pihenhetett, majd közvetlenül az eredményhirdetés után kellett ismét vízbe ugrania. Az első 50 méteren még harmadikként fordult, majd fokozatosan megközelítette az élen haladó dán Mie Östergaard Nielsent, de utolérni már nem tudta, 58.94 másodperces idejével 21 századdal kapott ki tőle.

Hosszú hétfőn 400 méter vegyesen, kedden 200 méter háton, csütörtökön pedig korábban 200 méter vegyesen győzött, azaz a negyedik érmét nyerte Londonban.

Bohus Richárd ezüstérmes 50 méter háton

Bohus Richárd ezüstérmet nyert 50 méter háton a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

Aranyérmes a női 4×200 méteres gyorsváltó

Aranyérmet nyert a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású női 4×200 méteres gyorsváltó a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.