Bemutatjuk Tóth Gergelyt, a kurzus vezetőjét, az egyetem lektorát

A Cleveland State University-n már néhány éve működik a magyar kurzus, de a koronavírus okozta új helyzet ahogy az életünk minden területét, úgy az oktatási rendszer megszokott rendszerét is befolyásolta, előtérbe helyezve ezzel az online tanulást. De a járványtól függetlenül is a felgyorsult világunkban megfigyelhető a felsőoktatás lassan, de online térbe áthelyeződésének tendenciája. A Clevelandi Állami Egyetem magyar nyelvoktatásról adunk most Önöknek bővebb információt.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Gergely a kurzust online változatát 2015-ben vette át dr. Szentkirályi Endrétől, aki a szellemi atyja volt a virtuális formátumnak. Ő alkotta meg a nyelvtani anyagot, amit a hallgatók saját azonosítójuk segítségével elérnek a weboldalon. Az élő tanár-diák kapcsolatot semmi nem helyettesítheti, viszont online oktatást kiegészítő jelleggel bír. Tudomása szerint csupán néhány felsőoktatási intézményben oktatnak magyar nyelvet Észak-Amerikában.

Maga az anyag Endre által a clevelandi mindennapok ismeretében úgy lett összeállítva, hogy mint gyakorlati, mint érzelmi szempontból összekapcsolja a hallgatót a magyar nyelvvel. Bemutatja a clevelandi magyar vallási és kulturális életet: erről szólnak a háttéranyag párbeszédei, háttéranyagai.

ReklámTas J Nadas, Esq

A diákok összetétele egészen vegyes, bárki jelentkezhet rá az USA-ból vagy akár az egész világból, életkortól függetlenül, nem kell hozzá diáknak lenni sem. A féléves, 300 dolláros tandíj fejében bármilyen tanulni vágyó személy részt vehet, ezáltal volt már olasz, koreai, spanyol hallgatójuk is. Két bevezetőórát ajánlanak, a tanulás struktúrája szerint őszi és tavaszi félévre oszlik, a résztvevők aránya változó. 2015-ben mindkét kurzust egyszerre hirdették meg, most már ősszel indul a kezdők számára a képzés, tavasszal pedig a folytatás. Természetesen akadnak lemorzsolódások, de az igazán kitartóak a tavaszi félév során mélyítik el tovább magyar tudásukat. A csoportokban a létszám 10-25 fő között mozog általában, életkoruk eltérő, főként felnőtt, dolgozó emberek.

Az online kurzusnak megvannak a nehézségei és a könnyedebb részei: rugalmasan zajlik az oktatás, viszont a csoport egymással nem találkozik, ami szokatlan lehet. Mindenki a saját tempójában halad, akkor jelentkezik be a honlapra, amikor lehetősége van, az anyag 7-8 fejezetre oszlik. Gergely igyekszik magyarázatokkal, illusztrációkkal szolgálni az oktatásban, kiegészítőanyagokat biztosítani, és a tanulók minden kérdését megválaszolni. Szereti a nyelvet a kulturális háttérben elhelyezni, zenékkel, kisvideókkal fokozva a lelkesedésüket. Ezzel élőbbé válik a szárazabb grammatikai anyag is.

A beiratkozók kétharmada magyar származású, ezért fontos lehet számukra, hogy a Magyarországon élő rokonaival tudjon kommunikálni. De teljesen különböző motivációk is előfordulnak: akad olyan külföldi, akit egyszerűen érdekel a magyar kultúra, és olyan magyar gyökerekkel rendelkező jelentkezők is vannak, akik a magyar állampolgárságukat szeretnék megszerezni, visszaszerezni, amihez alapvető nyelvtudásra szükségük van. Pozitív visszajelzések vannak túlsúlyban a kurzust elvégzett személyektől. A számonkérés életszerű szituációkban való kommunikálással mutatja be, hogy milyen szintet ért el a résztvevő. A kurzus végén osztályzatban nem, de ha igénylik, tanúsítványban részesülnek.

Azok számára, akik érdeklődnek a tanfolyam iránt, begyűjtöttük a legszükségesebb linkeket:

Részletek: https://class.csuohio.edu/world-languages/hungarian-studies

Tóth Gergellyel az alábbi email-címen tudnak kapcsolatba kerülni: tothgl@yahoo.com 

Tanfolyamkatalógus: csuohio.edu

A tanfolyam leírása: reg.learningstream.com

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.