Antal-Ferencz Ildikó írása, megjelent angol nyelven a hungarianconservative.com weboldalon.
A New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub (angolul, Hungarian American Athletic Club, HAAC) az észak-amerikai magyarság egyik legfontosabb társadalmi és kulturális szervezete. A 110 éves évforduló alkalmából csillogó eleganciával feldíszített, egyébként is különlegesen szép, állítólag Észak-Amerika legszebb amerikai magyar klubtermében rendezett ünnepi műsoron az alapító tagokról is megemlékeztek a színpadon felállított fotókkal és mécsesekkel. A himnuszok eléneklését követően a résztvevőket Kovács Mózes korábbi klubelnök köszöntötte, aki év eleje óta ügyvezető elnök hiányában, Stumpf Mária korábbi klubelnökkel együtt átmenetileg vezeti a klubot. Ezután Pásztor István New York-i főkonzul üdvözölte az egybegyűlteket. A színvonalas kulturális programot a klubhoz tartozó Csűrdöngölő felnőtt-, a Mákvirág gyermek-néptáncegyüttesek és a Fészer Banda, valamint a Magyarországról érkező Nagy Ibolya Déryné-díjas operett-primadonna és Boncsér Gergely operett-énekes biztosították, a táncos hangulatról a Csonka Tünde énekesnővel kiegészült Horváth Duó gondoskodott. Ceremóniamester Bott-Varga Denisa, korábbi klubelnök és néptánccsoport-vezető volt.
A HAAC rövid története
Ahogy az emlékfüzet bemutatja: amikor tizenhárom lelkes, sportkedvelő amerikai magyar fiatalember 1913. július 4-én feledhetetlen győzelmet aratott (16-2 arányban, Middlesex megye akkori leghíresebb baseball csapata ellen), megszületett egy olyan klub alapításának gondolata, amely egész évben segítené a magyar fiatalok törekvéseit, és nemcsak a sport, hanem a közös szórakozás és a kultúra területén is. Ugyanazon év október 23-án megalapították a HAAC-ot, alapítási napként a július 4-ét jelölve. A klub első otthona az egyik alapító tag, Gödry Mihály otthonában volt. Amikor 1914-ben a Szent László római katolikus plébánia felépítette iskoláját és nagy tánctermét, gondoskodtak arról, hogy abban az ifjúságnak is legyen helye; így vált a helyszín a fiatal klub tagsága számára is nyitott sport- és szórakozóhellyé. A klub történetének legjelentősebb eseménye a saját székház építése volt, a város és környéke áldozatkész magyarságának köszönhetően. Az 1959-ben felavatott impozáns székház lett a város magyarságának központja, a környékbeliek büszkesége, kulturális és társadalmi életének, nemzeti ünnepeinek színhelye.
Amikor a szomszédos Robert Wood Johnson Kórház terjeszkedése miatt újra költözniük kellett, először egy távoli helyszínt ajánlottak fel nekik, de a klub vezetősége ragaszkodott a „magyar környékhez”, így végül hosszas tárgyalások után létrejött az egyezség a klub jövőjéről, és 2006-ban felépült az új, jelenlegi székház. A klubnak továbbra is legfontosabb feladata a magyarság összefogása; céljuk, hogy minden magyar szervezet rendezvényét meg lehessen náluk tartani. Tagjai az Egyházak és Egyesületek Bizottságának; a többi magyar szervezettel együtt emlékeznek meg a nemzeti ünnepekről; havonta pénteki vacsorákat, minden évben szüreti bált és karácsonyi partit szerveznek, a hétvégi magyar iskola itt tartja az évzáró ünnepségét és szavalóversenyeit, a cserkészek a Mikulás-ünnepségüket, miközben állandó otthont adnak az eseményen fellépő két néptánccsoportjuk számára is.
A pandémia ideje alatt nagyot változott a klubtagság demográfiája, sok idősebb tag elköltözött, visszavonult vagy elhunyt, a fiatalabb családosoknak pedig felfordult a napi életritmusa. Bár 2022-ben a programok újraindultak, az éves magyar fesztivál, a többi hagyományos rendezvény, és a tánccsoportok is megmaradtak, az önkéntes segítők száma drasztikusan csökkent, és a klub azóta is nehezen talál magára. 2023-ban újabb nehéz időszakhoz érkeztek: három évnyi elnökség után lemondott tisztségéről Bott-Varga Denisa, és a klub történetében először elnök nélkül kezdték az évet. Jelenleg Kovács Mózes és Stumpf Mária, a klub korábbi elnökei közösen igyekeznek a klub életét zökkenőmentesen továbbvinni, és megbízható vezetői utánpótlást találni. A járvány túlélése nagymértékben köszönhető a Nemzetpolitikai Államtitkárság által létrehozott Bethlen Gábor Alaptól kapott pályázati támogatásoknak. A klubot és a néptáncoktatók munkáját nagymértékben segítik azok a fiatalok, akik a szintén a Nemzetpolitikai Államtitkárság által létrehozott Kőrösi Csoma Sándor (KCSP) program ösztöndíjasaként érkeznek minden évben 9-10 hónapnyi időtartamra, hogy együtt dolgozzanak a helyiekkel a magyar közösségi élet és népi hagyományok ápolásán.
A 110 év közös ünneplése
Köszöntő beszédében Kovács Mózes korábbi klubelnök, jelenleg ún. bizalmi (trustee) a 110. éves évfordulóról, mint a klub elismerésre méltó mérföldkövéről beszélt, amely szerinte magyar örökség jelképe; Pásztor István főkonzul jelenlétét pedig a nemzeti összetartozás jelképének nevezte, az óhaza és a diaszpórában élő magyarok között. „Ahogy visszatekintünk ezen hosszú és eseménydús útra, és megemlékezünk azokról, akik előttünk jártak, utat mutattak közösségünknek, időt, energiát és szeretetet szenteltek arra, hogy fenntartsák ezt a magyar házat a jövő nemzedékek számára. Ezek a személyek maradandó nyomot hagytak maguk után. Ma tisztelgünk előttük, azok előtt a már ismeretlen hősök előtt, akik lehetővé tették, hogy itt összegyűljünk, és folytathassuk az általuk megkezdett munkát”– fogalmazott, majd kitért arra, hogy a klub történetének egyik kulcsfontosságú kérdése az önkéntesség, hiszen, mint mondta, számtalan önkéntes önzetlen erőfeszítése által virágzott a klub, a múltban és a jelenben egyaránt. Az önkéntesek beletették szívüket és idejüket az események szervezésébe, a létesítmények fenntartásába, és megmutatták a következő generációk számára a magyar közösség javára végzett önkéntes munka fontosságát.
Figyelmeztetett, hogy a 110 éves múlt ünneplése mellett szem előtt kell tartani a jövőt is. „A fiatal generáció fontosságát nem szabad és nem lehet alábecsülni. Energiájuk, innovációik és elhivatottságuk nélkül intézményünk öröksége a múltban maradna. Ők azok, akik továbbviszik a hagyományokat, az értékeket, és a közösségi szellemet, amit olyan fontosnak tartunk. Nélkülük nincs jövő. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy a fiatal generáció megértse az elkötelezettség és önkéntesség jelentőségét.” Ahhoz, hogy ez megtörténjen, elmondása szerint nevelni kell a fiatalokat az adakozás, az önkéntes szolgálat és a közösségi részvétel értékének és fontosságának felismerésére, mert így lehet biztosítani egy olyan jövőt, ahol a közösség folyamatosan virágzik és növekszik. „Ma arra buzdítom magunkat, hogy biztassuk és támogassuk a fiatal generációt, és segítsük őket abban, hogy elkötelezett önkéntesek legyenek. Bátorítsuk részvételüket és támogassuk kezdeményezéseiket, ezzel biztosítjuk, hogy klubunk, ez a szép magyar ház aktív, jelentős és hű maradjon azokhoz a víziókhoz, amelyek előttünk jártak.” Végül kifejezte a vezetőség háláját a klub minden múltbeli és jelenbeli dolgozó tagja iránt a 110 éves úthoz való hozzájárulásukért, és az ünnepséget szervező bizottságnak a színvonalas rendezvényért, majd arra kért mindenkit, folytassák őseik tiszteletét, a rájuk bízott örökség védelmét és ápolását, tartsák életben az önkéntesség szellemét, és támogassák a fiatal generációt, mert „ők a jövő, a következő 110 év őrei”, végül megköszönve a vendégeknek a részvételt, Isten áldását kérte a közösségre.
Bott-Varga Denisa, az esemény háziasszonya ismertette az Észak-Amerika-szerte ismert és közkedvelt, az est során a vendégek szívét-lelkét balázstelki táncokkal gyönyörködtető Csűrdöngölő együttes rövid történetét. 1992-ben Sárközi Mária vezetésével alakult meg a magyar klub néptáncsoportja, tehát a klub 30 éve nyújt lehetőséget a helyi fiatalok számára a magyar folklór és néptánc megismerésére. Az együttes felnőtt tagjai 1998-ban társultak a helyi cserkészet regös (népi hagyományápoló) táncosaival, hogy eleget tegyenek a New Brunswick testvérvárosa, Debrecen virágkarneválra szóló meghívásának. A sikeres szereplés után egységes néptánc-csoportként folytatták a közös munkát, a mai napig a klub termeiben gyakorolva. Bár a Csűrdöngölő táncosai cserélődtek az évek során, tagjai immár a klub gyermek tánccsoportjának oktatói, így biztosítva, hogy a magyar néptánc és népzene a jövőben is megmaradjon a New Brunswick-i közösség számára. A későbbiekben bemutatkozó Mákvirág gyermek néptánccsoportról megtudtuk, hogy a heti táncpróbákon az utóbbi években alkalmanként átlagosan 80-100 gyerek vesz részt. Mint mondta, a Mákvirág táncosai fellépéseikkel színesebbé és emlékezetesebbé teszik a klub eseményeit, és hirdetik a magyar kultúra színességét a nemzetközi fesztiválokon is, hiszen táncosai minden évben sikereket aratnak a Pontozó nevű észak-amerikai magyar néptánc fesztiválokon, mind csoportos, mind szólista kategóriákban, és számtalan elismerést nyertek el a magyarországi néptáncoktatók és koreográfusok körében is. Az est során dél-alföldi táncokat adtak elő és a műsort a Csűrdőngölő fellépő tagjaival és Fészer Bandával együtt a hagyományos születésnapi köszöntővel zárták.
A két helyi néptánccsoport fellépései között lépett színpadra Nagy Ibolya, Déryné-díjas operett-primadonna, színésznő, műsorvezető, tiszteletbeli „Operett Nagykövet”, aki – mint a háziasszony ismertette – minden megjelenésével magas szinten népszerűsíti az operettet, mint hungarikumot. A nemzetközileg ismert InterOperett meghatározó művésze, valamint a Dankó Rádió alapító tagja, ahol a Túl az Óperencián című operett-műsort szerkesztette és vezette. Az ország szinte összes kőszínházában megfordult, és elénekelte a műfaj legszebb primadonna főszerepeit, de megtalálták opera és musical felkérések is. A zenés műfaj az élete, és hirdeti, hogy ezen belül az operett nem más, mint a mosoly muzsikája. A vele fellépő Boncsér Gergely, a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte pályafutását, majd az Operaház ösztöndíjasa lett, az Oberfrank Géza vezetésével működő stúdió tagjaként. 2009-től az Operettszínház bonvivánja. 2010-ben megnyerte a Lehár Ferenc nevével fémjelzett operett-énekversenyt, a 2016-os évadban Simándy József-emlékplakettet kapott, 2021-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, valamint az Operaház Kamaraénekese címet is megkapta. Amint azt Kovács Mózes feleségétől, a szervezésben aktívan részt vevő Zsuzsától megtudtam, Nagy Ibolya régi személyes ismerősük-barátjuk; tíz évvel ezelőtt, azaz a klub 100. születésnapján is fellépett. Bár nem vagyok jártas az operett műfajában, a műsor engem is megragadott, a „Hazám, hazám” pedig az én szívembe is belemarkolt, nemcsak a többi 150, többnyire idősebb generációt képviselő ünneplő közönségébe.
Az előadások után Nt. Ötvös Zsolt, a New Brunswick-i Magyar Református templom lelkipásztora, és Juhász Imre, a Szent László római katolikus templom papja szólaltak fel. Előbbi a hivatástudatot, a magyar örökség és lelki ajándék továbbvitelét és a következő generációknak történő átadását hangsúlyozta, áldást kérve az alapítókra, a jelenlegi vezetőségre és minden klubot szolgáló személyre, valamint a vendégekre; utóbbi a gondos szeretettel készített ételekre és italokra továbbá mindazokra, „akik Isten nevében jót tesznek”.
Az ízletes vacsorát Papp Zoltán klubtag catering cége biztosította. A terem és a színpad díszítésének koncepciója és kivitelezése mögött pedig Stumpf Mária, a klub első női elnöke, jelenleg bizalmi (trustee) állt. A gazdag fénytechnikát is felvonultató, elegáns díszítés méltó keretet biztosított az emlékezéshez és az ünnepléshez. A színpadon 13 gyertya égett, a klub alapító tagjai és minden olyan klubtag emlékére, akik már nincsenek köztünk – így fejezve ki a jelenlegi közösség örök háláját elődeik iránt. Mellette egy nagyméretű, a jelenlegi vezetőséget ábrázoló fénykép állt, a kortársak iránt érzett tisztelet jeléül, illetve egy babérlevélből készült koszorú: egyik fele piros-fehér-zöld, másik fele piros-fehér-kék virággal díszítve, és hozzá illő zászlóval dekorálva – az elhagyott hazát és a „110 éve épített” befogadó országot jelképezve, ahol ilyen hosszú ideig „élvezhettük és ápolhattuk magyar hagyományainkat”. Mellettük egy szál, „ma még lángoló gyertya, amit nyújtott kézzel, szívesen adunk át a következő nemzedéknek, hogy érezzék és tudják, hogy a klub milyen fontos szerepet tölt be magyar intézményként a magyarság számára és átérezzék és magukénak tartsák fenmaradásának fontosságát”. S végül a száznál is több táncos gyermeket ábrázoló fénykép, a jövő nemzedékébe vetett hitet és azt a reményt képviselve, hogy az a következő generáció átveszi és megtartja a magyar klubot. „Örök hála elődeinknek. Tisztelet a kortársaknak. Remény a jövő nemzedékben. A generációkat összekötő erő a magyarságunk. Isten áldd meg a magyart! Isten éltesse a 110 éves HAAC-at még legalább 110 évig!”.
Antal-Ferencz Ildikó
