Hosszas huzavona után az izraeli minisztérium a SpaceCom részvényei 20 százalékának megszerzéséhez adta áldását. Nagy lépés egy cégnek, még nagyobb a hazai űrkutatásnak.

Tavaly ilyenkor jelentette be a 4iG, hogy a globális űrtávközlés piacára kíván lépni.  A cég akkor előzetes megállapodást kötött az izraeli SpaceCom Ltd.-vel annak 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzéséről, amellyel abszolút irányító többségi tulajdont szereztek volna az izraeli társaságban.

A SpaceCom által működtetett AMOS 3 műhold 2004 óta szolgáltat azon, a világűr 36 000 kilométerre lévő pályaszakaszán, amelyet egyébként az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete még évtizedekkel ezelőtt Magyarország számára biztosított.

A Horn- és később a Gyurcsány kormány ezt a sávot egyszerűen bérbe adta az izraeli cégnek, az utolsó szerződés 2024-ben jár le. A tavalyi közlés szerint a bérleti időszak megszűnésével a 4iG, az Antenna Hungária Zrt. és a CarpathiaSat Zrt. az adott pályaszakaszra új, hazai kereskedelmi műholdat bocsátana fel.

Közérdekű hirdetés

Jászai Gellért, a társaság elnök-vezérigazgatója akkor úgy fogalmazott: bízik benne, hogy az ügylet még 2021 őszén lezárul, „A tranzakciót nem csak cégcsoportunk növekedésében gondolom meghatározónak, hiszen egy olyan megállapodást készítünk elő, amely Magyarország számára is új kapukat nyithat az űriparban, illetve az űrtávközlés területén.” – mondta, hozzátéve: a SpaceCom évtizedes technológiai tapasztalata, innovatív megoldásai, globális piacismerete, valamint szakembergárdája nagymértékű támogatást biztosíthat a CarpathiaSatnak az első magyar kereskedelmi műhold fejlesztéséhez, illetve pályára állításához.

A tranzakció, amelynek értékét 65 millió dollárra becsülték,

azt követően jöhetett volna létre, hogy az izraeli kommunikációs minisztérium is áldását adja rá.

Itt akadt el a történet, a szaktárca ugyanis elkezdett időt húzni: az izraeli sajtó szerint azért, mert feltételezésük szerint a 4iG szoros kapcsolatban áll a legfelsőbb magyar kormánykörökkel.

Úgy tűnik, az aggodalmukra megnyugtató választ kaptak, miután a 4iG szerdán kiadott közleménye szerint első lépésként „a Hungaro Digitel Kft., a 4iG és az Antenna Hungária Zrt. leányvállalata, valamint a Space-Communication Ltd. között 2021. október 11-én létrejött, 2022. február 9-én módosított, a SpaceCom részvényei 51 százalékának megvásárlására vonatkozó szerződés kapcsán az izraeli kommunikációs minisztérium a vevő részére a részvények 20 százalékának megszerzéséhez adta meg előzetes hozzájárulását”.

A Budapesti Értéktőzsde azonnal üdvözölte a döntést, a 4iG igazgatósága pedig úgy nyilatkozott:

gondosan meg fogja vizsgálni Izrael döntését,

és azt, hogy a Spacecomban való 20 százalékos részesedés megszerzése hogyan illeszkedne a 4iG Csoport hosszú távú stratégiájába.

Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László 

(Mandiner)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.