Legnagyobb örömünkre öt év után újra láthattuk és hallhattuk a 2011 -es magyarországi Csillag születik zenei vetélkedő nyertesét, a Kézdivásárhelyi László Attilát. 2013 október 6-án a Nyugat Oldali Református Egyház dísztermében tartott koncerten ismerhette meg a clevelandi közönség Attilát. Az akkor még 17 esztendős serdülőkorú fiatal tehetség hangja ígéretesnek bizonyult, bizonyára azért is nyert annak idején.
A Bocskai Rádiónak adott rövid interjújában arról faggattuk, hogy mivel telt az elmúlt öt éve és arról is, hogy mivel tölti mostanság a napjait. A mindennapos gyakorlás mellett, minden felkérésnek, megkeresésnek megpróbál eleget tenni, volt a válasz .
Mindezek mellett a világháló adta lehetőségeket is bátran, napirenden használja, hogy a rajongóit úgymond kiszolgálja, ezzel együtt a saját fejlődését is bemutassa. Amely fejlődést természetesen a mostani koncertjén mi is, clevelandi magyarok és nemcsak, akik részt vettek a Szent István fesztiválon, megtapasztalhattuk, megtapasztalhatták. Mostanra már egy igazán kidolgozott, egy mélyebb, bársonyos, kellemes énekhanggal rendelkező énekest hallhattunk.
Aki ezúttal nem csak a hangjával, de közvetlenségével, szerénységével és alázatával sokunk elismerését és nagyrabecsülését nyerte el. Rengeteg fotó készült vele és nagy szeretettel visszavárjuk László Attilát bármikor.
https://www.facebook.com/BocskaiRadio/videos/223846288479191/






















