Úzvölgye, 2019. június 6.
Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án.
MTI/Veres Nándor
Nézem az eltorzult arcaitokat a televízióban, nézem, ahogy rárontotok egy maroknyi magyarra, rárontotok egy temetőre, rárontotok a halottak nyughelyére, sírkeresztekre.
Nézlek benneteket, és tudom, ti nem ilyenek vagytok.
Csak megint és újra nem tudjátok, mit cselekedtek.
Nézem az eltorzult arcaitokat, és elkalandoznak gondolataim. Felrémlik az első román, akivel volt szerencsém találkozni. Ő nem beszélt, csak románul, én pedig románul csak olyasmiket tudok mondani, amiket feltehetőleg ti most üvöltöztetek, ott, az Úz völgyében, maroknyi magyarnak.
De azért mi jót beszélgettünk azzal a román pásztoremberrel Fogaras mellett, valahol a semmiben. Megkínált bennünket nyírfakéregben tartott csípős túróval, mi megkínáltuk jó magyar borral, szó esett Drakuláról, juhokról, históriáról – elbeszélgettünk, két világ fiai, marslakók és földlakók, s nem kellett ahhoz a szóváltáshoz szó egy darab sem.
Egyszer pedig késő este, szakadó esőben egy stoppoló asszonyt vettünk fel. Román volt. Mondta a falu nevét, ahová menne, mi pedig mérgesek voltunk; fene egye meg, ha tudtuk volna, hogy román és oda igyekszik, talán fel sem vesszük, aztán elvittük, szakadó esőben, éjjel. Mikor megálltunk a portája előtt, pénzt ajánlott; nem fogadtuk el, és akkor szelíd erőszakkal behívott magához. Álltunk egy román portán, esővédett helyen, két magyar. Az asszony térült-fordult, szalonnát, kenyeret s pálinkát hozott, kaparósat, erőset, s olyan volt minden, mintha egy székely portán álltunk volna. Volt valami örök, valami elpusztíthatatlanul emberi az egészben.
Nézem az eltorzult arcaitokat, és Geo Bogza jut eszembe. Hamar, alig tizennégy évesen kezembe került a Jakob Oniszia halála. Elkísér engem az a novella most már, egészen a sírig, elkísér az aninószai román bányász, Jakob Oniszia karácsonyesti szörnyű halála, elkísér a maga faragta baba képe, amit a kislányának készített karácsonyra, és amit elégetett a csillében, hogy ne fagyjon meg. Nagy magyarfaló kommunista volt Geo Bogza, de lám, meg tudta írni a Jakob Oniszia halálát, ezt a remekművet, mert ott volt valahogyan a lelkében az örök, egyetemes emberi.
Nézem az eltorzult arcaitokat, és tudom, hogy ott van bennetek is. És arra gondolok, jó lenne, ha elolvasnátok az Úz Bencét. És megnéznétek az Emberek a havasont. Ha olvasnátok Nyírőt és Wasst, és ismernétek Illyés Gyula Haza a magasban című versét, ti is rádöbbennétek biztosan, hogy nem kell félni a halottaktól, még akkor sem, ha magyarok.
Nézem az eltorzult arcaitokat, és szólok szelíden s üzenem: a férfi attól férfi, hogy képes uralkodni magán, képes fékezni indulatait. S üzenem még, hogy így vagy úgy, de nekünk mindenképpen együtt kell élnünk valahogyan. S a ti ostoba üvöltéseteknek, ott az Úz völgyében, miszerint a „hazátlan magyarok takarodjanak Budapestre”, pont annyi értelme van, mintha mi azt üvöltenénk vissza, hogy „a szőrös talpú románok takarodjanak vissza Bukarestbe”.
Ez nem méltó hozzánk. És hozzátok sem. S azt se feledjétek: van nekünk, lassan s nehézkesen, de mégiscsak egyre inkább egymásra találó kelet-közép-európaiaknak egy sokkal nagyobb, sokkal fenyegetőbb ellenségünk ennél: az, hogy felszív bennünket a globalizált semmi.
Hát ne egymásra fenekedjünk. S még valami: 1100 év alatt felfoghatatlanul nagy erők mozdultak már meg csak azért, hogy mi, magyarok ne legyünk. És mi vagyunk. Jó, ha tudjátok, nektek sem fog sikerülni az eltüntetésünk. Ugyanis ti erősek sem vagytok, csak ügyesek.
Úgyhogy ne féljetek a halottainktól. Nem bántanak ők senkit sem, legfeljebb a lelkiismeretet. Azon meg úgysem segít az eltorzult üvöltés, sem a sírkereszteken vett elégtétel.
“E várnak jelenleg csekély maradványa van, falrakat semmi, csak is az összeomlott falak behantolt gátonya észlelhető, mely körtve alakban vette körül a hegynek ily alaku fennlapját, kerekded vastagabb fele északnak, hegyes vége délnek van fordítva. Északi oldala lévén azon pont, mely a Dezsákhegyét a többi hegyekkel összekötő hegynyakon leginkább megközelíthető volt; ezen oldal megerődítésére is volt a legfőbb figyelem fordítva, azért itt hármas fal övezte azoknak megfelelő sánczokkal, midőn a függőleges hegyoromra fektetett s ekként természetileg is elég erős többi oldalok, csak is egy fallal voltak erőditve. Az e falak által körített beltér csak is 220 lépés kerületü, s ekként Zetavára csekély terjedelmü sasfészek volt, mely csak erős fekvése által birt jelentőséggel. Egy bemélyülést a falak vonalán kivűl a vár kutjának tartanak, a közelében lévő terecskét vár kertjének nevezik, s az ott most is tenyésző vadtulipánok, rozsmarinok, egresfák arra látszanak mutatni, hogy e büszke sziklaszáli várt egykor nem csak szilaj harczosok, hanem a természetben gyönyörködő, a természet költészetét jelképező virágokat ápoló gyöngéd nők is lakták.
E feltevést igazoló következő regét mondott nékem el a vár-fok sziklajára ült vezetőm.”
„Zeta büszke ur volt, a pogány hitben megátalkodott, az ősők vallásához rendületlenül ragaszkodó hatalmas vezér, parancsnoka azon harcznokoknak, kik az itt alattunk elterülő Cselő völgyében feküdt fényes városban laktak. A büszke, rettegett vezér e magas hegyoromra épített magának bevehetetlen várat, ott ült aranytól ragyogó palotájában, tündér szépségü két leánya arany himet vart (arannyal himzett), mikor keresztény hitet felvett fia fehér táltos lovon jelent meg atyja előtt, s inté, hogy térjen át a keresztény hitre, mert ha nem, Isten büntetése fogja érni.
„Hadur az én védistenem s uj jövevény istened haragját kinevetem” – monda Zeta, de a káromló szóra a föld megrendült, a vár Zetával és leányaival együtt elsülyedt, mig istenben hivő fia minden bántódás nélkül ugratott le a várfokról, s ott egy alant lévő sziklában még most is mutatják a ló patkóinak bemélyült nyomait.
Zetának a várral együtt elsülyedt roppant kincsei voltak, s most minden 7-ik évben Szt.-György napkor megnyilnak a hegynek vasajtai.
Vagy száz éve lehet, hogy egy Botházi nevü furfangos ember be ment oda, hol roppant kincs halmazt látott, a kincs mellett pedig Zeta két gyönyörü leányát, kik még mindig himzettek „Meddig vártok még ti itt hugocskáim?” kérdé tőlök. „Addig”, fellének ők, „mig a tehenek meleg tejet adnak, s mig az asszonyok kovásszal sütnek”. Megtöltvén pediglen kucsmáját arany és drága kövekkel, kijöve a kincses pinczéból, de a vas ajtó becsapódott utána s sarkát oda törte. Botházi azután mindig sánta volt, elátkozott pénzből került gazdagsága csakhamar elfogyott, s most cselédei (családja) szegénységben éldögélnek.”
2019. május 26-án, az Egyesült Magyar Egyletek rendezésében került sor a hagyományos Hősök Napi megemlékezésre. 1917 óta minden évben május utolsó vasárnapján hajtunk fejet azon hőseink előtt, akik életüket áldozták a magyar haza védelmében. Idén is a Sunset Memorial kápolnában gyűlt össze az emlékező közösség. A Himnusz után nagytiszteletű Tamásy Éva evangélikus lelkész mondott imát a hősök lelki üdvösségéért és a magyar nép, a nemzet békés boldog jövőjéért. Ezt követően Dr. Szentkirályi Endre, az Egyesült Egyletek elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette a Hősök Napja Ünnepség anyaországi programját. Felhívta figyelmünket arra, hogy ez a hagyományos emléknap a kommunista uralom alatt mintegy 50 évig tiltva volt. Sőt, a második világháború honvédjeiről még csak említést sem lehetett tenni, de a leigázó szovjet horda katonáiról számos helyen emlékművek készültek.
Mindezek után az elnök úr megköszönte a 60 éve működő MHBK csoportnak, hogy Clevelandben minden esztendőben méltó módon megemlékezik a háborúk áldozatairól és az 56-os szabadságharc hőseiről.
Hess János ezredes, Magyarország katonai attaséja.
Ismét megtisztelte ünnepségünket jelenlétével Hess János ezredes Úr, Magyarország katonai attaséja. Köszöntőjében a nemzetünk biztonságának fontosságát emelte ki.
Kossuth szavait idézte: „a biztonság nélkül nincs boldogság és nincs jövő.”
A Magyar Hősök Napi megemlékezést összekötötte egy közelmúltban ünnepelt másik eseménnyel, a Magyar Honvédség Napja alkalmából tartott rendezvénnyel, amely szintén a magyar hősökről, a magyar nemzeti összefogásról és a magyar nép jövőjéről szólt.
Az ezredes Úr folytatta: “A Magyar Honvédség hazánk legdicsőbb pillanataiban született. 1848-ban azzal a céllal jött létre, hogy az elnyomástól, a zsarnokságtól védje, óvja nemzetét, hősei pedig mindenkit megtanítottak az önzetlen és önfeláldozó hazaszeretetre.
Katonáink az elmúlt 171 évben mindenütt helyt álltak, lettlégyen az nemzeti, vagy szövetségi érdek, nincs példa megadásra vagy árulásra akkor sem, ha a kitűzött célok már elérhetetlenné váltak, vagy önfeláldozás nélkül a kisebb sikerek esélye sem látszott. Hát ez előtt hajtunk mi fejet ma, a Magyar Hősök Napján, és ez előtt tisztelgünk a Honvédelem Napjának ünnepén is.
Úgy gondolom, feladatunk, hogy tiszteljük hagyományainkat és hős katonáink, példaképeink maradandó munkásságát, hiszen csak a múltunkra építhetjük a biztonságosabb, megbízhatóbb és boldogabb jövőnket.
A magyar katonák elszántsága, bátorsága, egysége történelmünkön átívelő példaként szolgál. A Magyar Hősök Napja pedig, csakúgy, mint a Honvédelem Napja, a magyar hazaszeretet és az összetartozásunk napja is egyben.
Fontos, és arra is kérem önöket, hogy a múlt hősei mellett a mai elhivatott katonákra is gondoljunk, akik a foglalkozásukat hivatásuknak tekintik, akik a haza és a magyar emberek védelme érdekében áldozatot vállalnak nap mint nap, hazájukban és külföldön egyaránt helytállva.
Katonának lenni ma már nálunk is erkölcsi és társadalmi megbecsültséget, példamutatást, erőt, képzettséget, profizmust és önfeláldozást jelent. A társadalmon belül egyedül a katonák azok, akik esküjükben vállalják, hogy hazájukért és a magyar emberekért a legdrágábbat, akár az életüket is feláldozzák, ha a helyzet úgy kívánja, csakhogy megvédjék családjainkat és értékeinket.
A biztonság mottójával kezdtem, azzal is fejezem be: ahol nincs biztonság, ott fejlődés sincs, ahol nincs fejlődés, ott nincs előrejutás, anélkül pedig történelmi megrekedés van, anélkül nincs virágzó boldog társadalom, nincs csilingelő gyermekkacaj és a lehetőségek hiányában nincs tettre kész, lelkes fiatalság. A biztonság pedig sajnos nem állandó, azért minden áldott nap tennünk kell valamit, minden órában és percben dolgoznunk kell azért, hogy a nyugodt és boldog élet alapjai fennmaradhassanak.”
Dömötörffy Zsolt műsorvezető megköszönte, hogy Hess ezredes ismét részt vett a rendezvényen és képviselte a magyar Kormányt, a Honvédséget és a Nagykövetséget.
Ezután Fazekas Róbert két verset szavalt remek előadásában. Az első vers visszatekintett az eltelt 1500 viharos esztendőre, felelevenítve sorsdöntő csatáinkat és a sok kiontott drága magyar vért. A mű Attila csatáitól az 56-os dicső Szabadságharcig húsz strófán át méltatta a magyar nemzet hősies küzdelmeit az elmúlt századok folyamán.
A vers ezekkel a szavakkal végződik: Kell, hogy emlékezzünk a nemzet hőseire! E véráztatta földön kívül nincs más haza! Közöttünk élnek, míg őket nem feledve, Szívünkben nyílik az emlékek virága.
A második vers a Don Kanyar szörnyűségeit festette elénk: Ez volt a borzalmak tele. Az ismeretlen, puszta táj, hol bőven arat a halál, a fagyhalál, az éhhalál …
Fazekas Róbert előadása és a versek tartalma elnyerte a közönség elismerését.
A műsorvezető záró szavai után a közösség a Hősök Emlékművéhez vonult, ahol kellő tisztelet mellett Dr. Hargitai István amerikai egyesült államok haditengerész sorhajókapitány (Captain) olvasta fel azon magyar származású elhunyt katonáknak a neveit, akik az amerikai hadseregben szolgáltak. Utána a Kapitány Úr és Hess ezredes Úr megkoszorúzta a Hősök Emlékművét, majd eldördültek a tiszteletadás puskalövései. Szentkirályi elnök Úr köszönet nyilvánításával ért véget a megemlékezés.
“Miért zavarja őket, ha magyarul beszélünk egymással, ha a páciens magyarul írja a nevét? – tette fel a kérdést Gizella.
Gyűgy Ipolyságtól tizenöt kilométerre, északnyugatra elterülő fürdőváros, mely világszerte ismert kiváló termál- és gyógyvizeiről, a városban működő gyógyszállóiról és azok jellemzően magas szintű szolgáltatásairól.
A gyűgyi gyógyvíz Szlovákia és Közép-Európa egyetlen olyan gyógyító erejű vize, amely egyidejűleg jó hatással van a mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Nem csoda tehát, hogy egész évben látogatják – többek között – orosz, német és (főleg szlovákiai) magyar gyógyulni vágyó turisták, de nem ritka az albán és a kanadai vendég sem.
Vályi András és Fényes Elek a 18-19. században még magyar-szlovák vegyeslakosságú településként írja le az akkori Gyűgy falut, mára a magyarok lakosság számaránya elenyészőnek mondható. A környékről naponta ingázó magyar munkavállalóknak, egyészségügyi alkalmazottaknak, illetve a felvidéki magyar és magyarországi turistáknak hála azonban ma sem ritka a magyar szó a településen. És ezzel véget is érhetne a történet, de tudjuk, Szlovákiában nem mehetnek ilyen egyszerűen a dolgok…
Gyűgy városa madártávlatból. (dudince_mesto.sk)
A napokban egy régi jó ismerősöm keresett meg felháborodva, aki az egyik – általa megnevezni nem kívánt – gyűgyi szálloda egészségügyi részlegének alkalmazottja. Elmondása szerint az ominózus szálloda megtiltotta a magyar nemzetiségű alkalmazottainak, hogy munkahelyükön egymás között anyanyelvükön kommunikáljanak egymással.
Úgy gondoltam, érdemes az üggyel foglalkozni, ugyanis nem mehetünk el szó nélkül a folyamatos megaláztatások mellett. Már csak azért sem, mert az elszlovákosítás rögös útját járó településeink jövőjébe is betekintést nyújt Gyűgy kétszáz éve. Megtudhatjuk, mire is számíthatunk majd új földesurainktól, ha eljön a fordulat. Mivel forrásom, tartva a retorzióktól, nevének elhallgatását kérte, a cikkben csak Gizellának nevezzük.
Betiltották az alkalmazottaknak a magyar nyelv használatát
Gizella elmesélte, hogy a részlegen, ahol dolgozik, sok a környező falvakból naponta bejáró magyar ajkú dolgozó. Értelemszerű volt tehát, hogy egymás között anyanyelvükön, magyarul beszélnek egymással. Tehették mindezt addig, míg egy “jószándékú” szlovák kolléganő be nem panaszolta őket a vezetőségnél.
Római kori fürdő maradványai Gyűgyön. (dudince.sk)
“Nemrégiben történt, hogy az egyik fiatal kolléganő a saját részlegén magyarul beszélt a kolléganőivel, az ott dolgozó szlovák munkatársai pedig besúgták őt a főnöknőnél. A részleg vezetője behívta őt, hogy nem szeretné, ha magyarul beszélnének a munkahelyen. Ő azzal érvelt, hogy vannak külföldön dolgozó rokonai, ott nem probléma az ilyesmi. A főnöknő erre azt mondta, nem érdekli, Gyűgyön, Szlovákiában vagyunk, nem külföldön, és ezt ő nem kívánja” – magyarázta Gizella, majd így folytatta:
“A következő héten ebéden voltunk, a magyar csoport a szomszéd asztalnál ült, a «kisfőnöknő» pedig csak úgy lesett és fülelt, hogy hogyan beszélünk. Szándékosan többször eljött a hátunk mögött és figyelt. Amikor sétáltunk visszafelé, magyarul beszélgettünk, majd hirtelen elsuhant mellettünk, s jó hangosan ránk köszönt, hogy “dobrý deň”. Ekkor mondtam viccesen a lányoknak, hogy valamelyikünk be lesz hívatva a jövő héten.“
A felvidéki magyar vendégek névhasználata is zavaró
Persze, mondhatnánk erre nagyot legyintve akár azt is, hogy a főnök szava szent, ám a felvidéki magyar páciensekkel sem bánnak kesztyűs kézzel Gyűgyön.
“Volt egy páciens, aki elpanaszolta, hogy amikor jött felvételre a fürdőbe, bemondta a nevét a portán, nevezzük a példa kedvéért Hamis Sárának, így mäkčeň nélkül. Az előzetes bejelentkezés után egyből tudják, hogy felvidéki magyar az illető. Mikor bemondta a recepción a nevét, a recepciós visszakérdezett, hogy: Hamisz Szára? Mondta, hogy nem, Hamis Sára, s mutattaa személyijét is, mondván: így használom, ez a nevem. Erre a recepciós azt válaszolta, hogy használhatja így, de Gyűgyön, itt Szlovákiában így fogjuk olvasni: Hamisz Szára. Erre kérdezi tőlem a páciens: a német nevét miért tudja helyesen olvasni, az enyémet miért nem, a pénzem megfelel nekik?“ – emlékezett vissza Gizella.
Az sem ritka, hogy a szálloda magyar ajkú alkalmazottjai a vezetés irányából érkező gúnyolódásoknak vannak kitéve.
“Amikor elkezdtem dolgozni a részlegünkön, tudták, hogy magyar nemzetiségű vagyok. A főnöknőnk már az első pillanatokban érdekes utalást tett. Azt mondta, ha valamit nem értenék szlovákul, itt egy fiatal kolléganő, majd ő segít, ő is magyar. Láttam a cinikus mosolyt az orra alatt, amit nem tudtam mire vélni. Később tudtam meg, hogy mindezt azért mondta, mert a kolléganőnek korábban nehézségei voltak a szlovák kifejezésekkel” – magyarázta forrásom.
Gyűgy kiváló gyógyvizekkel rendelkezik. (slovenskoroute66.sk)
Gizella elmondta, hogy sok országból érkeznek vendégek hozzájuk, oroszok, németek, kanadaiak, ezért érthetetlen számára, hogy ilyen nemzetközi környezetben hogyan fordulhat elő ilyesmi. Hozzátette: csak a magyar, ezen belül is leginkább a felvidéki magyarok nyelvhasználata sérti a gyűgyi fürdő vezetésének és néhány alkalmazottjának érzékeny fülét.
Mi több, a német és orosz vendégek kedvéért németül és oroszul (is) tudó orvosokat alkalmaznak, továbbá a szlovák mellett német, orosz és angol feliratok, információs táblák segítségével próbálják otthonosabbá tenni a külföldi látogatók itt töltött napjait. A rengeteg szlovákiai magyar látogatónak nem jár hasonló figyelmesség. A pénzüket azonban minden probléma nélkül elfogadják.
Dolgozz nekem, hozd a pénzed és kuss!
Úgy látszik, Szlovákiába még nem köszöntött be a XXI. századi Európa. Több ismerősöm is dolgozik külföldön, sőt, családtagjaim is dolgoztak “kint” évekkel ezelőtt. Barátokkal, “csapatban” indultak útnak, adott munkahelyen egymás közt magyarul beszéltek, nem csak otthon. Általános tapasztalat, hogy Európa-szerte senkit sem érdekel, hogy ki milyen nyelven beszél, csak az, hogy a munka el van e végezve és hogyan.
Ellentmondásos tehát, hogy a magyarfóbia ellenére mégis magyar nemzetiségű munkavállalókat alkalmaznak. Gizella elmondása szerint a magyar ajkú alkalmazottak szerencséje éppen az, hogy a fürdőnek nagy szüksége van rájuk. A szakértelmükre, úgy tarják, a magyarok becsületesen elvégzik munkájukat és kiváló munkaerők. Ennek dacára folyamatosak a szurkálódások, a rosszízű megjegyzések.
“Miért zavarja őket, ha magyarul beszélünk egymással, vagy ha a páciens magyarul írja a nevét? Más nyelv miért nem zavarja őket?”
– tette fel a kérdést Gizella beszélgetésünk során. A választ nehéz megfejteni, talán a félelem, a bosszúvágy vagy revans a magyarokon. Ki tudja? Sajnos, ismét a régi nóta: az adónk, a pénzünk, a munkánk nem büdös, a nyelvünk igen.
Javaslom a gyűgyi szállodáknak, tegyék ki a bejárati ajtóra, hogy mindenki, aki gyógyulni térne be, előre tudja: Magyarul beszélni tilos!
Eredetileg hegedűművésznek készült, tizenöt éves korában még a szegedi konzervatóriumba is felvették, ám úgy döntött, hogy színésznő szeretne lenni. A Pesti Magyar Színiakadémia elvégzése óta szabadúszó színésznőként tevékenykedik. Jelenleg a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a szarvasi Cervinus Teátrum előadásaiban láthatja a közönség. A közelmúltban szerepet kapott a Madách Színház Once című musicaljében. A vajdasági közönség nemrég Szenttamáson, Törökbecsén és Bácsfeketehegyen találkozhatott vele a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című előadásában. Egyebek mellett vajdasági gyökereiről, a kezdetekről és a szabadúszó színészi létről beszélgettünk.
– Úgy érzem, hogy akárhova is sodor az élet, én mindig egy vajdasági lány maradok. A diploma megszerzése után szerettem volna hazajönni, a délvidéki színházi közegben megtapadni. Erre nem kaptam lehetőséget, így az anyaországban maradtam. Oda mentem, ahová hívtak. Szüleim ma is Hódegyházán élnek, gyógynövénytermesztéssel foglalkoznak. Olyan embernek neveltek, akinek fontosak a gyökerei, a hite, a hovatartozása. Fontos, hogy a fészekből (is) töltekezzek, hogy amit képviselek, eljusson ahhoz a közösséghez is, amelyben cseperedtem. Külön öröm, ha azok az előadások, amelyekben játszom, akár az Udvari Kamaraszínházzal, akár a férjemmel való közös produkciók, eljutnak Délvidékre, legfőképpen a szülőfalumba s annak környékére. Más érzés itthon állni a deszkákon.
– Amikor felvételt nyertem a szegedi konzervatóriumba, épp átszervezés alatt állt. Tizenöt évesen Szegeden megijedtem attól, hogy megszűnik az az intézmény, ahol én a jövőmet elképzeltem. Amikor egy kamasz elszakad az otthonától, új közegbe kerül, kollégiumi lakóvá válik, próbál biztos fogódzókat találni. Talán egy picit drámaibban éltem meg ezt a helyzetet, és végül egy művészeti gimnáziumban tanultam tovább. A hegedű és az éneklés továbbra is fontos része volt az életemnek. Napi rendszerességgel játszottam, jártam tanárhoz, kamarazenéltem. A gimnázium negyedik osztályában bekapcsolódtam a drámatagozat tevékenységébe, ekkor láttam a szegedi színitanodások előadását is, a Szentivánéji popfesztivált. Akkora hatást gyakorolt rám, hogy azt mondtam, ha valamikor is hasonló érzéseket tudok kiváltani egy-egy nézőből, akkor ezt szeretném csinálni. Ugyanakkor tudtam, a zene egyetemes nyelv, általa könnyebben boldogulnék, akár külföldön is, hiszen mindenkit elér, valahogyan megérint – nyelvtől, nemzetiségtől függetlenül. Ilyen szempontból a színház egy picit röghöz, vagy inkább az anyanyelvéhez köti az embert. A színházművészetben az irodalom, a képzőművészet és a zene sajátos módon találkozik, ötvöződik. A színháznak csak az emberi képzelet szabhat határt. Ebben a világban bármi lehetek. Vonzott a misztikuma, a titokzatossága, a szabadsága és az a katarzis, amellyel egy előadás megtisztítja, felszabadítja a nézőt; a közösségformáló és megtartó ereje. A másik gondolatom az volt, hogy orvos leszek. Azóta is dolgozik bennem egy nagyon erőteljes segítő, mondhatni, világmegváltó szándék. Végül erre a pályára nemet mondtam, mivel erősebb volt bennem az elhivatottság a másik irányba. Az a világjobbító akarat és az a fajta szolgálat, amelyet egy színész képviselni tud, nem kevesebb, mint az orvosi hivatás küldetéstudata.
Azenésvagyaprózaielőadásokatrészesítedelőnyben?
– Akkor vagyok teljes, ha mindkét palettán tudok mozogni és alkotni. Elképzelni sem tudnám, hogy a zene egyszer csak kihal az életemből. A prózai előadások mélysége, sokrétegűsége, a szöveg esszenciája – legyen szó klasszikus vagy kortárs darabról – elképesztő erejű. A zenés darabok komplexitása, hogy egyszerre kell tudni táncolni, énekelni, természetesen megszólalni, egy újabb kalandos oldala ennek a pályának. Úgy érzem, a prózai és a zenés színésznő érdekes elegye vagyok. Néha persze elbizonytalanodom, azt gondolván, sokat szeretnék egyszerre markolni, s vajon tudom-e mindezt együtt magas színvonalon művelni. Talán nem is az én tisztem ezt eldönteni. Művész vagyok, ember vagyok, esendő, őszinteségre, teljességre törekvő.
– Fantasztikus. Elképesztő szabadság. Először kollégák voltunk, és a próbaidőszak során szövődött közöttünk szerelem. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni, a rivalizálásnak még az írmagja sincs jelen. Sokszor felmerül a színészházaspároknál az egymás előtti bizonyítás, megfelelés, sőt, az irigység vagy a sikerféltés kérdése. Mi jobban örülünk a másik érvényesülésének, mint a sajátunknak. Az a fajta tisztelet, alázat, amellyel egymás művészete iránt viseltetünk, ahogyan együtt lélegzünk a színpadon, ahogyan fél tekintetből, mozdulatból vagy sóhajból tudjuk, mit akar a másik, felszabadító. A férjemmel játszani kegyelmi állapot, kivételes ajándék a Gondviseléstől.
– Amikor felvettek az akadémiára, prózai osztály indult. Gyermekkoromban választanom kellett, táncolni fogok, vagy zenélni. Jól ment a társastánc, ám a hegedűtanárom azt mondta, csak az egyiket lehet teljes szívvel, kirobbanóan művelni, a kettő együtt nem megy, így hát a zene mellett döntöttem. Színitanulmányaim elején többször éreztem annak hiányát, hogy nem táncoltam aktívan, mint annak előnyét, hogy zenés múlttal rendelkezem. Aztán végzősként egyre több tanár ismerte fel, a vizsgáknál fel lehet használni a hegedűtudásomat. Néhány rendező, akivel együtt dolgoztam, ha csak villanásszerűen is, de számított rám zenészként is a darabokban. Külön öröm, hogy a Madách Színházban kaptam egy hegedűs szerepet a Once című musicalben. Ennek a darabnak az a különlegessége, hogy nincs zenekar a színpad előtti árokban, hanem olyan színészek játszanak benne, akik komoly hangszeres tudással rendelkeznek. Egyszerre vagyunk színészek, zenészek, táncosok és énekesek a történetben. Ez most egy gyönyörű, kihívásokkal teli feladat.
– A férjem aranyköpése: Szabadúszók vagyunk, és néha hideg a víz. Úgy gondolom, nagyon kivételes helyzetben vagyunk, hogy fiatal, szabadúszó színészként megtalálnak a lehetőségek. Az elmúlt években főleg vidéken játszottam. A Pesti Magyar Színiakadémia elvégzése, Miklós Tibor rendezőbarátom halála és a Rock Színházas projektumok félbeszakadása után kicsit kikerültem a fővárosi kőszínházi vérkeringésből. Általában egy-egy vendégelőadás alkalmával tudtam csak a budapesti teátrumok pódiumára kerülni. Ekkor jött a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. Majd néhány évre rá Szarvas. Nagyon szép lehetőségeket kaptam és kapok még ma is a szarvasi Cervinus Teátrumban. Olyan szerepekkel keresnek meg, amelyekről minden fiatal színésznő álmodik. Az, hogy most a Madách Színház által egy kicsit újra belekerültem a fővárosi kőszínházak pezsgő világába, nagyszerű dolog. Budapesten foglalkoztam még improvizációs színházzal is. Illetve tagja vagyok egy fiatal kísérleti műhelynek, a GlobART társulatának, velük saját kortárs és klasszikus műveket viszünk színre – az összművészetiség jegyében. Hálás vagyok, hogy mindig volt munkám. Akadtak ugyan kisebb-nagyobb szünetek, hézagok, amikor elbizonytalanodtam, lehet, más megélhetés után kellene nézni, mert ebből talán nem tudom fenntartani magam. Ezek az időszakok aztán nem tartottak sokáig, mert jókor voltam jó helyen, és éppen akkor jött szembe egy meghallgatás, vagy éppen akkor talált meg egy szép és nemes művészi feladat.
– A jövő évadra vonatkozóan egyelőre annyit tudok, hogy szeptember 20-án és 21-én lesz a Madách Színházban a Once bemutatója. Hosszú próbaidőszak áll előttünk, sőt, már 2 hónapja elkezdődtek a zenés és táncpróbák, most a rendelkező próbáknál tartunk. Nyáron nagyon sok előadás, amelyben szerepelek, eljut szabadtéri színpadokra és fesztiválokra. Július 11-étől 24-éig a SzarvasiVíziSzínpadon fogjuk játszani a szarvasi Cervinus Teátrum előadásait. Egy varázslatos, mesébe illő helyszínen, a Körös partján. Az Udvari Kamaraszínházzal nemrég Vajdaságban turnéztunk, de Erdélybe és Kárpátaljára is készülünk. A Budapesti Nyári Fesztiválra, a Városmajori Szabadtéri Színpadra is elvisszük a szarvasi Cervinus Teátrum két előadását. Az ország különböző szabadtéri színpadain főleg zenés darabokkal lépünk fel, ám a Cervinus Művészeti Fesztiválon, Szarvason prózai előadásokkal is. Mozgalmas hónapok előtt állok.
A tartalomból:- Interjú Horváth Mihállyal a 63. Cserkészbálról- Interjú az elsőbálozó lányokkal- Interjú Vajtay Istvánnal, a KMCSSZ jogi osztályának vezető tisztjével- Interjú Nádas Jánossal (Jánccsal) az idei AKI táborról- Interjú Marshall Tamással az AKI verseny keretmeséjéről- Hírek, hirdetések
Csíksomlyó, 2019. június 1.
Ferenc pápa (j) szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén. A katolikus egyházfõ háromnapos pasztorális és ökumenikus apostoli látogatáson vesz részt Romániában. Balra Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
MTI/Veres Nándor
A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is – mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.
„…ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől” – hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál „közbenjárt” azért, hogy így legyen.
Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.
A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin nyelvű szentmisét mintegy 160 pap jelenlétében.
„Isten iránti örömmel és hálával vagyok jelen ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen” – hangoztatta Ferenc pápa olasz nyelven mondott szentbeszédében, amely román és magyar nyelvű fordításban is elhangzott.
A pápa szerint a zarándokok azért mennek Csíksomlyóra, hogy egymásban valódi testvérekre leljenek. Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést arra, hogy „járjunk együtt az úton, és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket, bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében”.
Hangsúlyozta: zarándokolni azt jelenti, hogy elszakadunk a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egyben kihívás számunkra, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. A katolikus egyházfő arra buzdította a hívőket, hogy a zarándoklat során ne a múltat kutassák, hanem inkább azt, ami elodázhatatlanul vár rájuk. Arra biztatta a jelenlevőket, imádkozzanak közösen a Szűz Anyához, hogy tanítsa meg őket „összevarrni a jövőt”.
Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A szentmise idején az oltáron volt az ötszáz éves csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor, amelyet erre az ünnepi alkalomra szállítottak a hegynyeregbe. A szentmise végén Ferenc pápa arany rózsát helyezett el a szobor lábánál a Szűzanya iránti tisztelet jeléül.
A szertartás végén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megköszönte Ferenc pápának, hogy Erdélybe látogatott, felidézve, hogy húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa kénytelen volt Bukarestre korlátozni romániai vizitjét. Jakubinyi felidézte, hogy a néhai pápa akkor megígérte, újra elzarándokol Romániába, de erre már nem kerülhetett sor. Az érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy – gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári – magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.
A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök.
A pápai szentmisére több mint százezren regisztráltak, a zarándokok már a kora hajnali órákban elkezdtek gyülekezni a csíksomlyói hegynyeregben, ahol szakadó eső fogadta őket és több órán keresztül áztak a hűvös időben, egészen a mise kezdetéig. A pápa a liturgia helyszínére a romániai Dacia autógyár által külön erre az alkalomra kialakított pápamobillal érkezett, köszöntötte a zarándokokat, végighaladva a kijelölt útvonalon.
A katolikus egyházfő csíksomlyói vizitje történelminek számít, hiszen pápa most első ízben látogatott Erdélybe.
Ferenc pápa Csíksomlyóról Jászvásárra (Iasi) a moldvai, zömében román anyanyelvű katolikusokhoz utazik, ahol szombat délután fiatalokkal és családokkal találkozik.
Budapest, 2019. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszél a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján, 2019. május 26-án. A kormányfõ mögött Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Gyürk András európai parlamenti képviselõjelölt, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetõje, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelõs miniszterelnök-helyettes, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Gyõri Enikõ, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselõjelöltje (b-j), mellette Tóth Edina európai parlamenti képviselõ (b).
MTI/Koszticsák Szilárd
Hatalmas győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásokon, a kormánypártok a 10 277 szavazókörből 10 235-ben a legtöbb voksot kapták, azaz a szavazóköröknek a 99,59 százalékát megnyerték. A Fidesz-KDNP ezzel az eredménnyel az Európai Unió legsikeresebb politikai erejének számít, ekkora fölénnyel ugyanis senki nem nyert.
A múlt vasárnapi EP-választásokat a Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte, a magyar kormánypártok európai parlamenti választásokon még soha nem kaptak ilyen sok szavazatot – írja az Origo.hu.
Ha összehasonlítjuk a 2014-es EP-választások eredményét a mostanival, akkor azt láthatjuk, hogy a Fidesz-KDNP nagyjából 630 ezer új szavazatot szerzett, 1 194 000-ről 1 824 000-re növelte szavazatainak a számát.
A Fidesz-KDNP a 10 277 magyarországi szavazókörből 10 235-ben a legtöbb szavazatot kapta, azaz a 99,59 százalékát megnyerte a szavazóköröknek.
A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) 25, a Momentum 14, az MSZP-P, az LMP és a Mi Hazánk Mozgalom mindössze 1-1 szavazókörben tudott győzni.
Farkas Örs politológus az Origónak azt mondta: hiába próbálják az ellenzéki pártok másképp beállatni, óriási Fidesz-KDNP siker született, a balliberális pártok még a legtöbb általuk vezetett településen sem tudtak jó eredményt elérni, a diadaltól pedig nagyon távol álltak.
A Momentum elsősorban az átjelentkezések miatt tudott győzni néhány szavazókörzetben, ezek túlnyomó többsége Budapesten található, a XIII., a VIII. és a IX. kerületekben – fűzte hozzá.
A Gyurcsány-féle DK pedig egy Baranya megyei kistelepülésen, a nem egészen 400 lakosú Cserdiben szerepelt csak jól.
Hatalmas győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a május 26-i európai parlamenti választásokon Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Farkas Örs azt mondja, egyértelműen megértették a magyarok a kormánypártok üzenetét, függetlenül attól, hogy az ország melyik településén élőkről beszélünk, hiszen a főváros XIII. kerületében, és Szegeden is győzött a Fidesz-KDNP, noha az utóbbiaknak ellenzéki vezetésük van.
A politológus hozzátette: a szavazókörök 59,52 százalékában 50 százalék fölötti eredményt értek el a kormánypártok. Soha ilyen egyértelmű győzelmet nem aratott a Fidesz – nyomatékosította álláspontját.
Európai uniós szinten a Fidesz-KDNP pártszövetség a második legjobb eredményt érte el (52,56 százalék), alig maradva le a máltai Munkáspárttól (54,29) – jelentette ki Farkas Örs.
Ehhez még hozzátartozik az is, hogy a bevándorlókkal együtt 475 ezer lakosú Málta szigetén lényegében kétpártrendszer van, a jobbközép Nemzeti Párt 16 százalékkal maradt le a Munkáspárt mögött, 37,9 százalékos eredménnyel.
Ezzel szemben Magyarországon jóval nagyobb a szakadék az első és a második között, hiszen a Fidesz 52,56 százalékot kapott, míg a DK csak 16,05-öt, ami több mint 36 százalékos különbség – hangsúlyozta a politológus.
Az első és a második között ez a legnagyobb különbség az Európai Unióban.
Túlzás nélkül kijelenthetjük tehát, hogy a Fidesz-KDNP történelmi diadalt aratott.
Rendkívül értékes hang- és videófelvétel jutott el szerkesztőségünkbe Mindszenty József bíboros 1974-es amerikai útjának egyik helyszínéről, amelyeket Kerkay László készített annak idején. Látogatásának számos állomása között felkereste a New Jersey államban található Passaic település magyar közösségét is. Ennek az emlékezetes napnak a programjai között megőrizték a Mindszenty bíboros által bemutatott szentmise hanganyagát, valamint a tiszteletére rendezett fogadás hangfelvételét. A passaici magyar plébánia honlapján egy videóösszeállítás is megörökítette a történelmi pillanatot.
Egyházunk egyik legnagyobb ünnepe volt ez a nap
A passaici Szent István magyar templom internetes oldalán a következő beszámoló olvasható Mindszenty József bíboros látogatásáról:
„Mártír Hercegprímás Urunk, szeretett hazánktól száműzve, külföldi magyarjai látogatása során érkezett hozzánk, a passaici Szt. István Magyar Egyház híveihez 1974. május 19-én, vasárnap. Ft. dr. Dunay Antal volt akkor a lelkipásztorunk, aki az üldöztetések idején Prímas Urunk határozott utasítására hagyta el az országot. Philadelphiáig elébe utazva kísérte őt hozzánk.
Egyházunk egyik legnagyobb ünnepe volt ez a nap. Templomunk zsúfolásig megtelt híveinkkel és autóbuszokon érkező vendégekkel. Soha ekkora lelkes hívősereget (kb. 700 személy) még nem látott templomunk. A főúton kordonnal lezárt úton, állami rendőrkocsi vezette szirénázva Passaicig, majd a helybeli rendőrség díszkísérete irányította autóját templomunkig. Szeretett és sokat szenvedett Főpasztorunk diadalútja volt ez a lakosság, iskolánk gyermekei és az egyenruhás magyar cserkészeink sorfala között. Meghatódva üdvözöltük a templomunkba érkező, térdreboruló Főpásztort.
A látogatás eseményeinek sorozata: főpásztori ünnepélyes nagymise, majd a szomszéd utcai magyar Református Egyház gyülekezetének meglátogatása és üdvözlő beszéde templomukban. Délután meglátogatta és megáldotta Ft. Gáspár sírhelyét (aki Zalaegerszegen káplánja volt), utána cserkészeinket szemlélte meg a garfieldi cserkészházukban. Végül a nap nyilvános ünnepi fogadással zárult dísztermünkben, ahol a különféle egyesületek vezetői és delegációi üdvözölhették a Prímás Urat. Beszédei vezérgondolatában mindenütt hangsúlyozta: „Ne hagyjátok a templomot és az iskolát!!!”.”
Ötszázalékos és fokozatosan emelkedő, gyakorlatilag migrációs büntetővámot vet ki Donald Trump Mexikóra. Az amerikai elnök szerint a szomszédos ország nem tesz eleget a területén áthaladó közép-amerikai migránsok megállítására.
Először 5 százalékos, majd októberig fokozatosan 25 százalékra emelkedő vámmal sújt minden mexikói terméket az Egyesült Államok. Donald Trump elnök döntése szerint a fokozatosan emelkedő és példa nélküli büntetés addig marad érvényben, amíg Mexikó nem tesz lépéseket, hogy „jelentősen mérsékelje az illegális migrációt”. Trump azt mondta, hogy a Nemzetközi Vészhelyzetben hozott Gazdasági Döntések nevű törvény jogosítja fel, hogy a Kongresszus megkerülésével bevezesse az intézkedést.
„Mexikó nem engedheti, hogy több százezer ember áramoljon át a területén, át a mi országunkba, megsértve az Egyesült Államok szuverén területét, ha nem tesz lépéseket, akkor az sokba fog kerülni” – mondta az amerikai elnök.
A bejelentés nyomán felmerült, hogy megdrágulhatnak az Egyesült Államokba behozott autók, az élelmiszer és a sör, mivel a vámot az amerikai forgalmazók fizetik majd meg. Trump ráadásul érdekes pillanatot választott: nemrég tárgyalták újra az általa sokat ostorozott Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, a Naftá-t, amelyet azonban még nem iktattak törvénybe. Kormányilletékesek szerint azonban az új büntetővámnak nincs köze az újratárgyalt kereskedelmi alkuhoz.
Trump teljesen váratlanul, szokásához hűen, először a Twitteren jelentette be döntését, és úgy tűnik, meglepte Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnököt és kormányát.
A mexikói államfő egy erőtlennek tűnő üzenetben azt írta Trumpnak: nem akar konfrontációt, a párbeszéd elmélyítésében érdekelt és alternatív megoldást akar találni a migrációs problémára.
„A társadalmi bajokat nem lehet vámokkal és kényszerítő intézkedésekkel megoldani, a Szabadságszobor nem üres jelkép” – írta és hozzátette: Mexikó megteszi, amit tud a területén áthaladó migráció elkerülésére, de úgy, hogy ne sértse az emberi jogokat… ő maga pedig nem gyáva, csak az elvei alapján lép fel.
A hír nyomán esett a mexikói peso árfolyama és eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék is – vesztettek értékükből például azoknak a japán autócégeknek a részvényei, amelyek Mexikóban gyártott kocsikat exportálnak az Egyesült Államokba.
A mexikói kormány „katasztrófálisnak” nevezte Trump lépését és azt mondta, a normális válasz a hasonló intézkedések bevezetése lenne, de ez kereskedelmi háborúhoz vezetne.
Április utolsó napjaiban egy új endoszkópos gerincsebészeti módszerrel műtötte meg két betegét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvoscsoportja. A Dél-Koreából elsajátított technika annyira új, hogy Európában az OKITI orvosai alkalmazták először. Az új beavatkozásnak köszönhetően a gerincműtéten átesett betegeket akár már egy nap után haza lehet engedni. A műtét előkészületeiről, jelentőségéről, előnyeiről, várható elterjedéséről, magyarországi jövőjéről beszélgettünk az intézet munkatársaival. Hármas interjú Óváry Csaba főigazgatóval, Banczerowski Péter professzorral, idegsebészeti szakmai igazgatóval és Czigléczki Gáborral, a Gerincsebészeti Osztály orvosával.
Banczerowski Péter: Mint minden új technológiánál, gondos előkészítést igényelt a beavatkozás, mivel mind az operáló sebészek, mind a műtő személyzete számára újdonság volt az eszközrendszer és annak alkalmazása. Ilyenkor a leggyakorlottabb csapatot választjuk ki annak érdekében, hogy az esetlegesen felszínre kerülő technikai problémákra azonnal, gördülékenyen tudjunk reagálni. Az 5-6 fős csapat sebészekre, altatóorvosra, műtősnőre, asszisztensre és műtőssegédre épül.
Avassuk be picit az olvasókat, hogyan zajlik a folyamat megszervezése?
Banczerowski Péter: Első körben szimuláljuk a műtétet. Előzetesen a teljes eszközrendszert kipróbáljuk a modellezés során, és amikor ez megfelelően működik, akkor alkalmazzuk a betegen. Ennek köszönhetően kevésbé érhet bennünket váratlan esemény.
A beavatkozást egy dél-koreai tanulmányút előzte meg, ahol részt vettünk bemutató műtéteken.
Banczerowski Péter, Óváry Csaba és Czigléczki Gábor
Miért pont Dél-Korea?
Czigléczki Gábor: Ezt a fajta beavatkozást először ázsiai területeken kezdték el alkalmazni, mivel a kifejlesztője egy dél-koreai professzor. Az országban és abban a régióban ez bevett és alkalmazott technológia. Például Indiában a hasonló betegségek 80 százalékát már ezzel a műtéti technikával valósítják meg. Dél-Koreában van egy nemzetközi tréning központ, amit a világ minden tájáról felkeresnek szakemberek.
Azt tapasztalom, hogy Európából is egyre többen mennek és tanulják meg az új technikát, de mi voltunk az első érdeklődők. A gerincsebészet területén már korábban is voltak endoszkópos beavatkozások, azonban ezek leginkább egycsatornás beavatkozások voltak. A különbség most az, hogy az új technika kétcsatornás és ez technikailag plusz manipulációs lehetőséget, ezáltal magabiztosságot biztosít a sebésznek.
Sokkal szélesebb körben tudjuk minimálisan invazív módon gyógyítani a gerincbetegségeket.
Óváry Csaba és Czigléczki Gábor
Hogyan találják meg ezeket az újfajta és hatásos technológiákat?
Óváry Csaba: Az országos intézetek feladatai közé tartozik az olyan eljárások, technológiák meghonosítása, amelyekről azt gondoljuk, hogy jelentős betegcsoportot érintenek, vagy nagyon súlyos betegséget lehet kezelni velük. Egy új megoldás sokszor nagyobb gyógyulási arányt tud nyújtani egy betegség kezelésében. Ez a keresés, kutatás állandóan zajlik a háttérben.
Tavaly nyáron döntöttük el, hogy látva a nagyon nagy beteganyagunkat és az új dél-koreai technológiát, érdemes lehet alkalmazni idehaza, mert számottevő előrelépést érhetünk el. Ennek érdekében utaztunk el, néztük meg a helyszínen közelről a technológiát, és mondtuk azt, hogy ki kell próbálni, és amennyiben olyanok az eredmények, akkor ezt terjeszteni kell.
Sőt, lehetőség szerint mindenki másnak, aki hasonló betegeket kezel, meg kell tudni tanítani. Innen indult el az a folyamat, ami végül áprilisban két ilyen műtétet eredményezett. Az orvoscsapat tagjai részt vettek egy kurzuson Dél-Koreában, ahol az új technikát bizonyos mértékig szimulációs gyakorlatokon keresztül megtanították. Eközben idehaza felmértük a helyzetet és kitaláltuk, hogyan lehet magyar viszonyok közé átültetni, milyen forrásból lehet beszerezni az eszközt.
A know-how elsajátítása mellett mi kell még ahhoz, hogy ez az eljárás jobban elterjedjen Magyarországon, illetve Európában?
Óváry Csaba: Ott kezdeném, hogy el kell dönteni, hogyan tudjuk beszerezni az eszközt és miből lehet finanszírozni a későbbi beavatkozásokat. Ezúttal a Dr. Rose Magánkórház segítségével valósult meg a szükséges eszközök beszerzése, és az előttünk álló időszakban használhatjuk majd ezt az eszközt. Közben a bevezetés érdekében megkezdtük a kontrollingalapú önköltségszámítást, hogy lássuk, az eljárás milyen költségekkel jár és a jelenlegi finanszírozási keretekbe hogyan fér bele.
Ha belefér a közfinanszírozott keretbe, akkor önfenntartó, innentől kezdve csak az eszköz kell hozzá és a szakértelem. Az eszközt meg kell venni, a szakértelmet pedig a mi segítségünkkel meg lehet szerezni másnak is, aki érdeklődik ez iránt.
Banczerowski Péter és Óváry Csaba
Mi történik akkor, ha a finanszírozási keretbe mindez nem fér bele?
Óváry Csaba: Ha kiderül, hogy az önköltség magasabb, akkor tovább kell lépni gazdasági vonalon, és teljes egészségnyereségességi számítást kell végezni.
Ennek keretében vizsgáljuk meg, hogy az új technológiának köszönhetően mennyivel csökkenhet a betegek kórházi tartózkodási ideje, javulhat a gyógyultak aránya, alacsonyabb volt-e a betegség kiújulási rátája és ezek fényében megéri-e a drágább beavatkozás.
Ha elvégeztük az egészségnyereségességi vizsgálatot, akkor egy eljárás-befogadási kérelemmel fordulunk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz és kérjük, hogy meghatározott centrumokban az eljárás finanszírozható legyen. Most itt tartunk, túlvagyunk az első néhány beavatkozáson, ezeknek izgatottan számoljuk a költségeit, sőt azt is számoljuk, hogy a jelenlegi költségeket hogyan lehetne egy kicsit optimalizálni.
A hasonló betegségekre adott korábbi műtéti technikák költségével össze lehet vetni a mostanit?
Óváry Csaba: Hogyne, sőt azt is tudjuk, hogy azokat milyen önköltséggel végeztük, hány nap bentfekvést igényeltek. A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy a korábbi műtéti technikák után milyen életmódbeli megszorításokkal kell élnie egy ideig a betegnek. Csak egy életszerű példa: ha egy kamionsofőrt porckorongsérvvel műtöttek, akkor a beavatkozás után hónapokig nem ülhet, nem dolgozhat.
Banczerowski Péter: Azt gondoljuk, hogy az új technológiának köszönhetően gyorsabb a rehabilitáció. Ez olyan betegek esetében különösen fontos, akiknek gyorsan vissza kell térniük a munkába. Természetesen az első beavatkozások során mindig fokozottan körültekintőek, óvatosak vagyunk. A két említett beteget 2-3 napon át figyeltük és utána engedtük haza.
Amennyiben ez egy magabiztosan, rutinszerűen alkalmazott technológiává válik, a betegek pedig jól vannak, akkor az egy napon belüli hazabocsátásban gondolkozunk.
Czigléczki Gábor: Azt is fontos hozzátenni a költséghatékonyság alátámasztása érdekében, hogy kisebb a műtét utáni fájdalomcsillapító gyógyszerek mennyisége, mert kisebb a vágás és kevésbé fáj a seb. A fertőzési kockázat is alacsonyabb és a kórházi tartózkodás ebből kifolyólag is lerövidíthető.
Banczerowski Péter, Óváry Csaba és Czigléczki Gábor
Gondolom amikor egy egészségnyereségesség alapú megközelítést alkalmaznak, akkor az sem mindegy, hogy Magyarországon mekkora népbetegséget lehet ezzel a technikával kezelni.
Banczerowski Péter: Általánosságban elmondható, hogy a gerincbetegség világszerte népbetegség, így Magyarországon is. Ennek egyik oka, hogy Európában és Magyarországon is javulnak az életkilátások, a népesség öregszik, így az elhasználódásos gerincbetegségek száma fokozatosan növekszik. Az idegsebészeti ellátást igénylő esetek több mint felét, akár 60 százalékát a gerinc kórképei alkotják.
Az intézetben évente megközelítőleg 1600 gerincen végzett beavatkozás történik. Az új technológia természetesen nem minden, a gerincet érintő kórfolyamat kezelésére alkalmas, ugyanakkor az előzetes számításaink szerint az új technológiát akár az esetek felében is alkalmazhatjuk.
Czigléczki Gábor: Egyre gyakoribb a gerincbetegség, és azt látjuk, hogy a fiatalok körében is egyre jobban kijönnek a gerincbetegségek. Az a fő előnye az új beavatkozásnak, hogy ebből mind a fiatalok, mind az idősek tudnak profitálni. Az idősek, akiket jobban megterhel egy nagyobb műtét, illetve a fiatalok, akik pedig hamarabb visszakerülnek a munkába.
Végső soron az is elképzelhető, hogy az új technológia hatékonyságának köszönhetően ugyanabból az összegből több beteget is el lehet látni?
Óváry Csaba: Előzetes intuíciónk is erről szólt, ezért is kezdtünk neki. Lehet, hogy fajlagosan valamivel magasabb az adott beavatkozás bekerülési költsége, de ha rövidebb az ápolási idő és a további, korábban már említett mutatók is kedvezőbbek, makroszinten kiderülhet, hogy valójában olcsóbb ez a beavatkozás. A mi szakmánkban általában úgy szokott lenni, hogy mind az ellátószemélyzetnek, mind pedig társadalmi szinten az a jó, ami a betegnek jó, és egyelőre azt látjuk, hogy ez a beavatkozás a betegnek nagyon jó.
Vannak még olyan új beavatkozások, technikák, amiket szintén vizsgálnak?
Óváry Csaba: A mi intézetünk volt az, ami körülbelül egy évvel ezelőtt arról számolt be, hogy egy operációs robotot kezdtünk el használniParkinson-kóros beteg mélyelektródás kezelésénél. Az is ennek a kutatómunkának volt az eredménye. A zürichi egyetemen a közelmúltban találkoztam egy olyan kollégával, aki agyalapi daganatok endoszkópos műtétének egy Európa-szerte ismert szakembere, és egy olyan együttműködést szeretnénk kialakítani, hogy amikor az intézetünk az Egészséges Budapest Programon keresztül megkapja a műtőjében előzetesen megtervezett fejlesztését – köztük egy olyan endoszkópos eszközt, ami alkalmas más idegsebészeti műtétek elvégzésére is – akkor legyen egy olyan nemzetközi szaktekintély, aki segít ennek a bevezetésében és alkalmazásában. Ezek olyan minimálisan invazív beavatkozások, amelyek ugyan technikailag nehezebbek, de a beteg számára sokkal kisebb terhelést, rövidebb gyógyulást igényelnek. Ha össze kellene foglalni ezt a kutakodást, akkor ez az egyik nagy irány.
Banczerowski Péter: Az intézet mindig is élenjáró volt a minimálisan invazív technológiák fejlesztésében és alkalmazásában. Az elmúlt évtizedekben számos új, többségében a gerincet érintő műtéttechnikai eljárást vezettünk be, amiből voltak olyanok, amelyek világszerte egyedülállóak, és voltak olyanok, amiket a nemzetközi irodalomból adaptáltunk és továbbfejlesztettünk. Az endoszkóp ennek az útnak az egyik állomása, azonban nem állunk meg ezen az úton, hanem folyamatosan keressük a további lehetőségeket. A korábban intézetünkben bevezetett és alkalmazott ROSA-robotnak is van gerincapplikációja, amely segítségével számottevően nagyobb pontossággal tudnánk a csigolyákba csavarokat helyezni szövetkímélő módon is. Az alkalmazások tárháza végtelen, a kérdés a rendelkezésre álló források mértéke és elérhetősége, mivel a modern, magas technológiai szintet képviselő orvostechnikai berendezések nagymértékben költségigényesek.
Óváry Csaba:
Ez egy kicsit olyan, mint a kortárs művészet. A klasszikusokról már mindenki tudja, hogy mi az értékes. A kortársból ki kell tudni választani azt. Nagyon nagy a paletta, meg kell találni, hogy mi az, ami helyi körülmények között az itteni szakértelemmel hozzánk adaptálható.
Nyilván ez igényli az Egészséges Budapest Program forrásait, fejlesztéseit, mert a műtőben olyan technikai felszereltségre van szükség, amit nem lehet józan paraszti ésszel áthidalni. Intraoperatív képalkotó eszköz, CT, karbonasztal, amit át lehet világítani, ez mind előfeltétele a haladásnak.
Szavaikból azt vettem ki, hogy leginkább a forrásbevonás oldalán kell kreatívnak lenni, vagy legalábbis minden rendelkezésre álló lehetőséget felkutatni.
Óváry Csaba: A kiindulási pont, hogy kell egy jövőkép, és ennek mentén kell megtervezni, hogy az intézet hová akar eljutni 5-10 év alatt. Ehhez kell összerakni a lehetséges forrásokat. Lehet, hogy van olyan, amit egy magánellátó tud kipótolni, lehet, hogy van ehhez kormányzati forrás, de az a tapasztalatunk, hogy ha valaki egy koherens, egységes programot le tud tenni az asztalra, és alá tudja támasztani, hogy az milyen egészségnyereséggel jár, akkor előbb-utóbb a forrás is meglesz.
Magyarországon vannak még olyan intézmények, amelyek képesek erre?
Óváry Csaba: Az az intézményi kör, amit jobban ismerünk, az országos intézetek köre. Van egy formális szervezetük, az Országos Gyógyintézetek Szövetsége, ami bizonyos gyakorisággal találkozik, az ágazati problémákról, speciális igényekről beszél. Akár a kardiológiai, akár az onkológiai intézetről beszélünk, a saját területén mindenki hasonló munkát végez. Mindenki próbál nemzetközi tapasztalatokból a saját beteganyaga által támasztott speciális igényekből kiindulva professzionális intézetet létrehozni.
A források előteremtéséhez elengedhetetlen egyfajta menedzsmentszemlélet. Jellemző ez az intézményekre?
Óváry Csaba: Minden csapatmunka. Nem egy egészségügyi szakmenedzser dolga eldönteni, hogy a gerincstabilizációt melyik eszközzel lehetne a legjobban megcsinálni. Ahhoz le kell ülni a kollégákkal. Az egészségügy önmagában is egy csapatjáték, és meg kell próbálni ezt összerakni.
Mennyiben nehezíti a csapatjátékot az Önök intézményében az ágazatot sújtó munkaerőhiány?
Óváry Csaba: Az egészségügyben – és itt most az egyszerűbb érthetőség kedvéért nem számítjuk a műszaki és gazdasági területen dolgozók egyébként nélkülözhetetlen csapatát – vannak a szakdolgozók és az orvosok. A szakdolgozók kérdése mindenütt probléma, különböző mértékben. Nagyon sok munka megpróbálni az intézet növekvő kibocsátásaihoz megfelelő szakszemélyzettel feltölteni. Ez sok embernek állandó munkája, és ez sem mindig sikerül, de ezzel a problémával nem vagyunk egyedül. Legutóbb, amikor Zürichben jártam azért maradt el egy tervezett műtét, mert nem volt aznap altató személyzet. Nem titok, mi is rengeteget küzdünk ezzel a problémával. Mindannyiunknak az a célja, hogy minden beteget minél hamarabb el tudjunk látni, de ez nem mindig sikerül. Az azonban örvendetes, hogy megint elindult a szakdolgozóképzés.
Ami az orvosokat illeti, sokkal jobban állunk. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy az intézet vonzereje érezhető. Most azzal a problémával küzdünk, hogy mindennap több önéletrajzot kapunk, mint ahányan még elférnének az adott kubatúrában.
Egyedül az aneszteziológián van még gondunk, de úgy tűnik, hogy a fiatalok jelentkezése belátható időn belül ezt is megoldja.
Rengeteget beszéltünk a legújabb technológiákról, és hogy az egészségügy is egyfajta technikai sportág. Miként képzelik el ezek fényében a területüket a következő 5-10 évben, reális közelségben van a távgyógyítás?
Banczerowski Péter: Ezt még korainak érzem az idegsebészetben, addig még számos lépést kell megtennie az orvostudománynak. Első körben várhatóan nagymértékben fog beépülni a virtuális valóság megjelenítése a gyógyításban. Elsősorban a sebészi tevékenységről beszélek, amikor már az emberi szervezetet diagnosztikai célból belülről feltérképező képalkotásokat szintetizáló eszközrendszerek alakíthatóak ki, hasonlatosan például egy videójátékban a fejre szerelhető, a képet integráló rendszerhez. Ennek megfelelően a műtéti tevékenységet is úgy lehet végezni, hogy a beavatkozás részben a létrehozott virtuális térben zajlik.
Óváry Csaba: A távgyógyítás nagyon függ az adott ország ellátásának specializáltságától. Például Kanadában vagy Ausztráliában ennek fantasztikus jövője lehet, mert nagyon kevés helyen van igazi professzionális ellátás, nagy területeket kell áthidalni, és nem mindig az a legegyszerűbb, ha a betegek utaztatják. Magyarország ennek pont az ellenkezője, Európában nem itt van a legnagyobb szükség a távgyógyítás bevezetésére. De ha igazán hosszú távon, évtizedekben gondolkodunk, akkor viszont igenis van egy olyan törekvés, hogy az ellátások minőségét a centralizációval lehet eredményesebbé, olcsóbbá, hatékonyabbá tenni.
Nem titok, hogy a mi intézetünkben is van egyfajta ilyen centralizációs törekvés a legspeciálisabb idegsebészeti ellátásokban. És lehet, hogy ebben egy idő után segítséget fog nyújtani a távgyógyítás még kis földrajzi távon is.
A távgyógyításnak egyébként többféle fokozata van. A teleradiológia például itthon is egy létező, működőképes történet. Aztán van olyan, hogy telementoring, amikor valaki szemmel követi megfelelő képalkotással, videóval, hogy egy kevésbé gyakorlott kolléga távolról hogyan végzi a beavatkozást. Ezt lehet permutálni a végtelenségig, ami egy idő után oda is vezethet – ebben nagy jelentősége van a képalkotásnak, pontosabban hogy az adott képet a műtőben hogyan lehet megjeleníteni -, hogy egy idő után azt, hogy a sebész egy robot karjai felé nyúl és néz le, a beteg meg 200 kilométerrel arrébb van, nem lesz olyan bonyolult megszervezni.
A kérdés mindig az, hogy van-e ennek értelme, előnyös-e a betegnek.
Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben
Hatalmas győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a május 26-i európai parlamenti választásokon
