Mit tart a parlamenti ősz legfontosabb politikai történésének?

Lehetséges, hogy még túlságosan is a friss események hatása alatt vagyok, de azt az anarchiába hajló eszetlen, irracionális rendbontást, amely december 12-én történt az Országgyűlésben, illetve a Parlament előtti téren.

Megítélése szerint a Házban mi történt?

Lehetett sejteni, hogy az ellenzék valami szintlépésre készül, hiszen előre be is jelentették, hogy mindenáron meg akarják akadályozni, hogy elfogadjuk azokat a törvényeket, köztük a munkaidő szervezésére vonatkozó törvénymódosítást is, amelyek a törvényhozás asztalán feküdtek. És miután korábban már kipróbáltak mindent, a sípolástól, a szirénázástól, a szimplán torokkal előidézett hangzavaron keresztül a pulpitusfoglalásig, ezért gondoltam, hogy csak ebből az eszköztárból kerülhet ki valami. Jól számítottam, azzal a különbséggel, hogy most ötvözték az eszköztárat, tehát minden előkerült, amit az elmúlt nyolc évben kipróbáltak a Parlamentben.

Szükségesnek látja-e a házszabály módosítását a december 12-i események után?

Ettől teljesen függetlenül gondolkozunk azon, hogy az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján hol kell apróbb finomításokat tenni. Kétségkívül, ami most történt a Parlamentben, felveti annak az igényét is, hogy

nézzük meg, kell-e változtatni a fegyelmi rendelkezéseken, mert úgy tűnik, hogy nem elég visszatartó erejűek.

Csak a tiltás irányába lehet elmozdulni, vagy vannak olyan tevékenységek, szemléltető eszközök alkalmazása például, amit érdemes volna engedélyezni?

Szerintem nincs ilyen. A szemléltető eszközöknek problémája eleve azért került be a házszabályba, mert az ellenzék úgy gondolta, hogy transzparenseket, molinókat, táblákat kell kifeszíteni a karzatra, meg felemelni a padsorok között. Normális körülmények között húsz éven keresztül senkinek nem jutott eszébe.

Bízik abban, hogy a további szigorúbb tiltás meg fogja akadályozni a hasonló folyamatokat?

Nem vagyok ennyire optimista, de

ha az ellenzéknek ez állandó jelleggel alkalmazott taktikai eszköze, akkor erre hadd válaszoljam egy kicsit ironikusan: akkor legalább fájjon nekik.

Tehát ne csak azoknak fájjon, akik normális módon szeretnék a parlamentet arra használni, amire való, a törvényalkotásra, hanem fájjon azoknak is, akik ezt meg akarják akadályozni.

A közös ellenzéki akciót a kampány kezdetének látja, vagy politikai tevékenységnek?

A kampány permanens gyakorlatilag 2010 óta, ezért nem pontosan tudni, hogy fél évvel a választások után ez még az előző választási kampánynak a vége, vagy már az újnak a kezdete. Én inkább lélektani okokra vezetem vissza, semmint politikaiakra.

Az ellenzéki képviselők meg az ellenzéki politikai közösségek olyan mértékben frusztráltak, hogy nem képesek a józan mérlegelésre és a higgadt stratégiakészítésre.

Számít arra, hogy az utcai tiltakozások egy idő után elülnek?

Eddig is így volt, és nem látom az okot, hogy ez most miért lenne másképpen. A modern parlamentáris demokráciák hitelességi válsággal küzdenek, maguk a nemzeti közösségek vannak kitéve olyan nyomásnak, olyan föllazító, destrukciós tevékenységnek, hogy az a közösségi érzés, amely a demokráciát működteti, amely a lelkét adja, kezd mindenhol meglazulni, vagy már talán reménytelenül szét is esett. Magyarországon még nem olyan súlyos a helyzet, de a tendencia megvan,

főleg a fiatalabbak körében eszmék, jövőképek, hitek nélkül nehéz értelmes politikai cselekvésre lehetőséget találni, és ez is egyfajta frusztrációt okoz.

Mindig van egy olyan kisebbség, amelyik heccelhető, amelyik hajlandó az utcai balhékban részt venni.

Azt, hogy Magyarországon még nem annyira súlyos a helyzet, mint máshol, úgy érti, hogy itt még lehet valamiféle közös cél?

Igen, ami nyilván részben a relatív elmaradottságunkból is fakad. Mi nem éltük meg soha a jóléti államot, történelmi értelemben magunkkal cipelt batyukat próbálunk kiüríteni. Elég drámai helyzetből indultunk 2010-ben, és az elmúlt nyolc esztendő, szerintem, ha valaki tárgyilagosan mérlegeli, akkor Magyarország újabb kori történelmének egyik legsikeresebb időszaka, még akkor is, ha kötelességszerűen és őszintén hozzá kellett tennünk, hogy nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy mindenkinek kolbászból van a kerítése.

Nagyon sok teendő van, nagyon sok ember még nem él úgy, ahogy egyébként a munkája alapján azt megérdemelné, de a folyamatok jó irányba mutatnak.

Házelnöki szempontból mennyire tartja egészségesnek azt a jelenséget, hogy nem a kormány, hanem országgyűlési képviselők nyújtanak be nagyon fontos törvényeket is?

Ez nem volt másképp 2010 előtt sem, legfeljebb a százalékokon érdemes molyolni. Nem látok nagy különbséget a számokban, csak 2010 és ’14 között volt különbség, hiszen akkor egy válságszituációban nagyon gyors törvényalkotási folyamatnak voltunk a részesei. Azóta ez a folyamat lelassult, a számok csökkentek, és ma visszatértünk oda, ahonnan elindultunk.

Nem érzékel olyan szándékot a képviselők által benyújtott törvények esetén, hogy ezzel igazából meg lehet spórolni rengeteg időt, egyeztetést és nyilvánosságot?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez szóba se kerül. Természetesen van erre is példa. Van, amikor az idő sürget bennünket, és nincs idő hosszú hónapokig tartó egyeztetésre, és itt egy kicsit túl őszinte vagy sokakat meglepő megjegyzést is hadd tegyek:

az apparátusok lassító, blokkoló erejét sem szabad figyelmen kívül hagyni.

A mindenkori apparátusoknak, bürokráciának is van egyfajta önmozgása, önérdeke, nem feltétlenül kapkodja el azt, amit egyébként a kormányok sürgősnek tartanának, vagy éppenséggel olyan lobbihatások érik oldalról, amelyek a végén kicsorbítják azt a politikai akaratot, amiből a törvényjavaslat született.

Akkor is, ha nem rá vonatkozik az adott törvény?

Igen, akkor is. Minden szervezetrendszernek megvan a maga belső működési logikája. Szokta volt mondani miniszterelnök úr, hogy

némely esetben a mindenkori miniszterei már úgy viselkednek, mint a saját ágazatuknak a szakszervezeti vezetői.

Már a politikus miniszter is hatása alá kerül a saját apparátusának. Amikor azt látjuk, hogy a magyar államigazgatás túlsúlyos és karcsúsítani kellene, akkor megkéri a miniszterelnök úr a minisztereket, hogy legyenek szívesek előterjesztést tenni, és kiderül, hogy nem tudnak jó ötlettel előállni, mert mindenkire szükség van éppen abban az intézményben, ahol éppen van.

Akkor jön a fűnyíró.

És akkor persze van a sírás-rívás, hogy ez nem teljesíthető. A minisztereket meggyőzik a saját munkatársai arról, hogy mindenkinek fontos a széke. És valóban mindenkinek fontos a széke, főleg az ő nézőpontjából nézve, de nem biztos, hogy társadalmi értelemben szükség van rá.

Elnök úrnak nagyon sok azonnali kérdést kell végighallgatnia. Hogy látja ezek színvonalát? Mert kívülről nézve ezek gyakran álkérdések, labdafeldobások, hogy le lehessen csapni, főleg, ha kormánypárti képviselő teszi fel.

Ezt hadd vitassam! Nem foszthatók meg a kormánypártok képviselői sem attól a lehetőségtől, hogy a saját kormányuktól kérdezzenek. Ellenben

az ellenzéki képviselők által föltett kérdéseknek szerintem legalább a 90 százaléka most már színtiszta gyalázkodás.

Eredetileg az azonnali kérdés mint műfaj arra szolgálna, hogy az interpellációk beadására, rendelkezésre álló időn túl fölmerülő aktuális vagy kevésbé fontos kérdéseket el lehessen mondani. De a konkrét tárgyi kérdések már nem nagyon kerülnek elő. Megszüntetni nem gondolnám, de nem tanácsolom a tisztelt választóknak, hogy sok időt töltsenek azzal, hogy ezt nézik vagy hallgatják a rendelkezésükre álló csatornákon.

A bizottsági munkát sem volna érdemes a jelenleginél nagyobb nyilvánosság elé vinni? Az érdemi munka nagyon sokszor ott zajlik, és néha más hangnemben, mint a plénumon.

Ez a dilemma az én fejemben is létezik. A törvényalkotási bizottságnak, amelyik nagy létszámú és a legfontosabb bizottság, miután a korábbi részletes plenáris vitát tereltük be ide, minden ülése nyilvános, ott van a kamera, tehát bárki hozzáférhet a bizottsági működéshez, és van kezdeményezés arra, hogy a többi bizottság esetében is valósítsuk ezt meg. Én azért vagyok kétségek között, mert a nyilvánosság, különösen a mostani hangulatban, inspirálja a képviselőket arra, hogy ne a szakmailag tartható álláspontjukat mondják, hanem kifelé próbáljanak szerepelni, és akkor a végén eljutunk oda, hogy ugyanaz zajlik majd, mint a plenáris ülésen.

Vissza akarják-e szorítani az úgynevezett salátatörvénykezés technikáját, amit minden kormány nagy kedvvel csinált?

Ez részben már visszaszorult, különösen azóta, hogy köztársasági elnök úr egy-két törvény visszaküldésével jelezte, hogy elege van ebből a gyakorlatból. Most is vannak salátatörvények, de ezek jellemzően egy nagy léptékű törvénymódosításból fakadó módosítási kötelezettségeket tartalmaznak.

Európai parlamenti választások is jönnek. A Fidesz listája készen lesz-e még ebben az évben?

Terveink szerint igen. Elnökségi ülést tartunk, majd választmányit, és ha sikerül összeállítanunk a listánknak legalább azt a részét, amelyik annyi nevet tartalmaz, mint ahány mandátumot Magyarország elnyerhet, akkor ezt beterjesztjük az országos választmány elé.

Nagy változások lesznek, vagy maradnak-e kint a képviselőik?

Maradnak és jönnek is haza.

Milyen arányban?

Ezt most még nem tudom megmondani. Eddig inkább a stabilitás jellemezte a kinti frakciónkat, Szájer József, aki vezette a kinti munkát, azt kérte tőlünk az elmúlt választások előtt is, hogy mivel nagyon fontos pozíció az Európai Parlament, és egy bizonyos ismeretségre meg kapcsolatrendszerre szert kell tenni ahhoz, hogy az ember ott tudja, hogy merre van a járás, csak annyit változtassunk, amennyit okvetlenül muszáj.

Most valószínű, hogy több lesz a változás, mint eddig szokott lenni.

De a magja a csapatnak elméletileg marad?

Sokan maradnak, igen, de nem tudom, hogy arányokban ők lesznek-e többen.

Külhoni magyar szervezetekkel az együttműködés folytatódik-e, vagyis onnan is mehetnek-e ki a Fidesz nevében?

Erdély és a Felvidék esetében ott is választhatnak a magyarok a saját politikai vezetőik közül is európai parlamenti képviselőket. És mi inkább arra ösztönöznénk őket, hogy Szlovákia, illetve Románia kvótáján belül szavazzanak minél többen arra a listára, amely magyarokat küldene az Európai Parlamentbe. Mi szeretnénk a környező országok, Ukrajna és Szerbia magyarságának azt a részét képviseltetni a Fidesz listáján, amelyik egyébként nem tud más módon bejutni oda, merthogy az ország az nem európai uniós tagállam.

Azt, hogy ki megy és ki marad, milyen szempontok szerint döntik el?

Nyilván lesz egy szakmai szempont is, nagyjából lehet tudni, hogy melyek azok a fontos ügyek, ahol jó, ha vannak kint olyan emberek, akik értenek a szakpolitikákhoz. Jó az is, ha mindig kerül be fiatal ember a frakcióba, aki adott esetben már lehet, hogy kint van Brüsszelben és már nem nulláról kezd, hanem beletanult az elmúlt néhány esztendőben. Az is egy szempont, hogy a magyar álláspontot meg kell kint jeleníteni, tehát olyan fajsúlyos politikusunk mindenképpen legyen, akiről tudják, hogy megvan Magyarországon a politikai háttere, valakinek számít a Fidesz informális hierarchiájában. Tehát sok szempont van, amit ötvözni kell.

Több mint tíz mandátumra számítunk, de nem olyan sok, hogy minden szempontot egyszerre lehessen érvényesíteni.

Navracsics Tibor biztosra a kampányban számítanak?

Nem, mert a bizottság mandátuma később jár le, mint a kampány lezajlik, és a bizottság tagjainak elvileg nem szabad pártpolitikai tevékenységet folytatniuk, legfeljebb olyan tevékenység megengedett, amely, mondjuk, a részvételt ösztönzi.

Mi alapján és mikor jelölik ki, hogy ki legyen a következő biztosjelölt a következő Európai Parlamentben?

Ez nagyon sok mindentől függ, példának okáért a következő európai parlamenti erőviszonyoktól is. Tehát az Európai Parlamentnek kell majda döntenie a biztosjelöltek személyéről, végső soron akit ott nem fogadnak el, abból nem lesz biztos. Erre volt korábban is példa. Akkor tudjuk majd felmérni, hogy ki az a személyiség és egyáltalán milyen területre tudunk eséllyel jelölni valakit, ha látjuk az erőviszonyokat a választások után.

Milyen erőviszonyokra készül?

Én azt látom, hogy a jobb- és balközép hagyományos pártok, amelyek belekényelmesedtek a hatalomba, nem vették észre, hogy közben a támogatottság meg elhúzódik mögülük és jönnek föl új radikális, adott esetben rendszerellenes, rendszerkritikus pártok. Ezek a nagy pártok most elkezdtek egy kicsit módosítani a korábbi retorikájukon. A politikájukon még nem, de már a migráció kérdését illetően a szóhasználaton, a verbális célkitűzésen már igen. Érzékelik, hogy veszélyben vannak, ezért próbálnak az emberek, a közvélemény irányába húzódni, hogy mentsék, ami menthető. A baloldal, a szocialisták, szociáldemokraták szinte menthetetlenek, ami nem azt jelenti, hogy a baloldal eltűnik, csak át fog alakulni.

Lehet, hogy a jobb- és a baloldal közötti erőviszonyok nem alakulnak át nagyon, csak a szerkezetük fog változni.

Érdeklődéssel várom, hogy milyen koalíciók jöhetnek létre majd a választások után.

Hol lesznek az erőközpontok az Európai Parlamentben?

Fennáll annak az esélye, hogy a korábbi értelemben véve nem lesznek erőközpontok, hanem önmagában a helyzet kinyitja a gondolkodást arról, hogy milyen koalíciós képletekben érdemes gondolkodni.

Kihez akarunk tartozni mi a következő Európai Parlamentben? Vagy kiket szeretnének, ha hozzánk tartoznának a következő Európai Parlamentben?

Mindenképpen azokat szeretnénk szövetségesül megnyerni vagy megtartani, akik az Európai Uniót valóban erősíteni akarják.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a mostani kormány és a Fidesz nem Európai Unió-ellenes. Az az álláspontunk, hogy a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére az Európai Unió a ma elképzelhető legjobb, leghasznosabb keret,

ennél nem tudunk jobbat, tehát nem akarunk kiszállni, nem akarjuk szétverni az uniót, nem akarjuk gyengíteni, épp ellenkezőleg. Azt látjuk, hogy az unió nem elég erős. Csak ebből mi nem azt a következtetést vonjuk le, hogy ez ürügy lenne arra, hogy megszüntessük a nemzetállamokat és egy föderalisztikus uniót hozzunk létre, ami pro forma hasonlít az Amerikai Egyesült Államokhoz, hanem azt vonjuk le, hogy azért gyöngült meg az Európai Unió, azért vesztette el a bizalmat nagyon sok társadalomban, merthogy éppen ezeknek a társadalmaknak, nemzeteknek a feje fölött akart valamiféle szupranacionális képződményt létrehozni. Inkább a nemzetállamok beleszólási lehetőségeit kellene megnöveln annak érdekében, hogy egységesen lépjenek fel. Nem mindenben kell egyetérteni. Szerintem Európa erőssége egyúttal a gyengéje is. A kulturális sokszínűség, az, hogy nemzetek alkotják és nemzetek építették fel az elmúlt ezer esztendőben, ezt egész egyszerűen nem lehet és nem is szabad homogenizálni, hanem tudni kell megállni az integrációban.

Önkormányzati választások is jönnek, a polgármesterek újraindításáról mikor döntenek?

Messze van ez még. Mindig azt az árkot szeretnénk átugrani, amely éppen előttünk van.

Fél évvel az általános választás után hogy látja, mi a Fidesz politikájának a célja az új ciklusban?

Bízzunk a közgazdászoknak a véleményében, és akkor Magyarország előtt jó gazdasági esztendők állnak. Viszonylag nagy, az Európai Unió ütemét meghaladó gazdasági növekedésre lehet számítani. A mögöttünk hagyott esztendők is ilyenek voltak és a mögöttünk hagyott esztendőknek egy jó részében már ezt a növekedést a bérek, a jövedelmek növekedése is követte. Ha ez a nyugodt gyarapodás folyik a következő néhány esztendőben, akkor Magyarország olyan lépést tesz előre, amelyre korábban nem volt még csak esélyünk sem.

Én szép évek elé néző Magyarországot látok magam előtt, remélem, hogy ez nem illúzió,

és persze ilyenkor mindig kötelességszerűen hozzá szoktam tenni, hogy ez csak az eszköz, a lehetőség arra, hogy az egyéb nem feltétlenül materiális, anyagi dolgokon múló társadalmi problémáinkat is próbáljuk megoldani. A demográfia, a népesedés, a családok helyzete, a gyermekvállalási kedv ösztönzése az, ami mindig első helyre kívánkozik.

Miért 2030-ig gondolkodnak? Még csak 2018 van.

Mert a demokráciának van egy súlyos hátránya, amit mi szeretnénk orvosolni: hogy a kormányok mindig négy évre néznek előre. Vannak olyan társadalmi bajaink – a demográfiát említettem, de az iskolarendszer ugyanúgy ide tartozik vagy az egészségügy –, amelyeket nem lehet négy év alatt megoldani.

Ha át akarunk alakítani nagy társadalmi rendszereket vagy meg akarunk oldani történelmi problémákat, ahhoz kell a távlatos gondolkodás.

Hogy akarja bevonni a határon túli magyarlakta területeket a kormány Magyarország fejlődésébe anélkül, hogy abból kint konfliktusok lennének?

Ez egy csöndes siker, amit fel tudunk mutatni az elmúlt években. A Felvidéken, a Délvidéken, Erdélyben és eleddig Ukrajnában is működött az a gazdaságfejlesztési program, amelyben a magyar kormány olyan forrásokat fordított ezekre a területekre, amelyek az ottani gazdasági, vállalkozói életet segítették annak érdekében, hogy az ottani magyarok boldoguljanak a saját szülőföldjükön. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy nemcsak ők gyarapodnak, hanem gyarapodik az ő környezetük is, tehát azok a települések is, ahol nemcsak ők élnek, hanem szerbek, románok, szlovákok vagy éppen ukránok, és közben azok a gazdasági kapcsolatok is bővülnek ezáltal, amelyek ezeket az országokat Magyarországgal összekötik. Minden okos kormány, mint az ukránt leszámítva az összes többi, ezt nem gáncsolja, nem ellenzi, hanem megpróbálja a maga javára fordítani.

Forrás: infostart.hu