Fennállásuk 45. jubileumát nagyszabású gálaműsorral ünnepelték a Clevelandi Cserkész Regös Csoport jelenlegi és volt tagjai november 10-én, szombaton, a Lakewood-i középiskola dísztermében. A bölcsőtől a sírig című előadásukban bemutatták mindazokat a néptáncokat és hagyományokat, amelyeket a legnagyobb magyar diaszpóraközösség évtizedek óta ápol. Fellépett a regösök apraja-nagyja, s a közel 120 résztvevővel megvalósult műsor most is nagy sikert aratott.

Az Egyesült Államokban Clevelandben alapították meg elsőként a cserkészmozgalmat 1951-ben, s azóta több mint ezer helyi magyar fiatal tette le a fogadalmat. Ma is négy csapat működik a városban: a fiúké és a lányoké mellett két felnőtt csapat is heti rendszerességgel tart összejöveteleket. 1973-ban a serdülők kezdeményezésére alakult meg a Cserkész Regös Csoport a Kárpát-medence magyar népi hagyományainak elsajátítása és megőrzése céljából. Tagjai az aktív cserkészek köréből kerülnek ki, akik kutatják a népművészet kincseit, s a néptánc, a népzene, a népviseletek, valamint a népszokások területén végeznek értékteremtő tevékenységet. Ötévente tartanak gálaműsort, amikor számot adnak fejlődésükről.

Az idei, 45. jubileumi gálán film-bejátszásokon is láthattuk, milyen sok fiatal vesz részt a hagyományápolásban. Betlehemeznek, kántálnak, locsolkodnak, májusfát állítanak, tojást festenek, de ők készítik a népviseleteik nagy részét is. A Tábor Mátyás és Nádas Andrea regösvezetők által összeállított műsorban különböző tájegységek táncait mutatták be, nagy utat járva be Kazártól Kalocsán át egészen Kalotaszegig, többek között somogyi, szilágysági, délvidéki, gyimesi csángó és gömöri táncokkal kápráztatva el a közönséget. A talpalávalót az ifj. Magyar Kálmán vezette torontói Gyanta zenekar és a helyi Harmonia együttes tagjaiból verbuvált formáció húzta.

A bölcsőtől a sírig című kétrészes előadásban egy leány életét követhettük végig a születéstől a halálig, amelyben a főszereplő által viselt piros cipő magát a hagyományt jelképezte. Az élet állandó körforgását, ahogyan a tudás átöröklődik a következő nemzedéknek. Az árván maradt piros cipő felvétele volt az est számomra legemlékezetesebb pillanata. A legszebb dal pedig a kezdő altató, a legkülönlegesebb tánc a gyimesi csángók jártatója, a leghatásosabb jelenet a lányok magyarbődi karikázója, a legszebb ruha a mérai kalotaszegi, amelyet a legnagyobb mulatásra, a fináléban öltöttek magukra a táncosok.

A clevelandi regös gála szereplőinek szinte mindegyike már Amerikában született másod- vagy harmadgenerációs magyar. Megható volt látni, ahogy anyák és lányaik együtt álltak a színpadon, őrizve felmenőik hagyományát a messzi távolban. A cserkészek és a regösök azt vallják, ez számukra életstílus, amely meghatározza az identitásukat. Minden szabad idejüket a magyar nyelv és kultúra ápolásának áldozzák, ami erősíti az összetartozás érzését.

Az est díszvendége Szabó János néptáncpedagógus volt, a Nógrád Táncegyüttes alapítója, aki Salgótarjánból érkezett Clevelandbe, hogy szakmai tanácsaival segítse a felkészülést. Kapcsolatuk 1996-ban kezdődött, amikor a palóc tradíciókat őrző észak-magyarországi Kazáron gyűjtöttek anyagot a regösök egy tanulmányútjuk során. A mester azóta több koreográfiát tanított be nekik, és számos amerikai magyar fesztiválon is közreműködött, mindenhol megerősítve tanítványait a néptánc és a népzene szeretetében. Hiszen, mint azt rádiónknak nyilatkozta: „Egyedül még sírni sem jó, örülni pedig csak közösségben lehet.”

A regös gála ezért is az egyik legnagyobb ünnep, amellyel a clevelandi magyarok a megmaradásukat ünneplik. Idén a közreműködőkkel és a nézőkkel együtt 750-en voltak jelen a helyszínen, a Bocskai Rádió élő közvetítésének köszönhetően pedig több ezren lehettek részesei az eseménynek a világhálón keresztül. Most is hosszan tartó tapssal, illetve dicsérő üzenetekkel jutalmazták a fiatalokat, akik aztán hajnalig ropták a táncot a cserkészházban, az utóbulin. Életerős és megújuló közösség viszi tovább Clevelandben őseink örökségét.

További képek elérhetők a Regös Csoport FB-oldalán, ide kattintva!

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám

Bár ez a beszámoló nem a színibírálat terepe, nem tudtam nem szakmai szemmel is nézni a Magyar Állami Operaház New York-i turnéjának Bánk bán előadását. Azon gondolkodtam, vajon elég impozáns-e a Vidnyánszky Attila által rendezett előadás a New York-i közönségnek. Nem túl művészieskedő-e a látvány a kopott plexifallal, az üres terekkel és az egyértelmű szimbólumokkal, úgy mint a vacsorára feltálalt „csodaszarvas” vagy a Hamlet-párhuzamok. Úgy éreztem, sok a kihagyott lehetőség, s attól tartottam, aki nem ismeri jól a történetet, nem fogja észrevenni a sokszor sötétben, takarásban zajló kulcsjeleneteket. A történet súlyához képest nem éreztem elég drámainak a zenét, azon gondolkodtam, vajon mennyire „nemzeti”, illetve nemzetközi viszonylatban mennyire aktuális ez a téma… – aztán magukkal ragadtak az ismert dallamok. (A szaksajtóban később megjelent dicsérő kritikák, amelyeket az Opera sajtóközleményeiben is szemléznek, cáfolták aggályaimat.)

Különben is egyre jobban előtérbe kerültek az alakítások, s a lenyűgöző formában lévő énekesek. A zenekar is kiválóan játszott Kocsár Balázs vezénylete alatt, s még Szemere Zita gyönyörűen kidolgozott pianói alatt is telítetten szólaltak meg. Az ő Melinda-alakítása volt egyébként számomra a legemlékezetesebb. Lírai koloratúrszopránja hol érzékien, hol teltebben csillogott, s a a fiatal szoprán a nehéz, hosszú áriákban is magabiztos technikai tudásról adott számot. Méltó párja volt Bánk szerepében a már nemzetközi elismertségett szerzett Molnár Levente, akinek erőteljes baritonja talán az első este szólt fényesebben, alakítása azonban a második előadásra lett igazán meggyőző. Rácz Istvánt ünnepelte még kiemelten a közönség Tiborc megformálásáért.

Szemere Zitával a november 4-i gálaest próbája közben beszélgettünk a szerepéről, s arról, hogyan élte meg a New York-i sikert.

A vasárnap esti magyar gála méltó lezárása volt az operás első hétnek, de már a balettprodukciókból is kaphattunk ízelítőt. A Himnusszal kezdődött az est, valamint Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekes köszöntőjével, aki felidézte pályájának legszebb időszakát, a Metropolitan Operában eltöltött évtizedek sikereit. A nemzeti gyásznapon tartott műsor ezután az 1956-os szabadságharcról való megemlékezés jegyében zajlott. Almási-Tóth András művészeti igazgató letisztult koncepciója jó keretet adott a programnak. Az első részben főként Erkel-művek, a Hunyadi László és a Bánk bán legszebb áriái hangoztak el, miközben a forradalom és a harcok archív felvételeit láttuk. László Boldizsár Bánk-áriája mellett Rőser Orsolya Hajnalka teljesítményét értékelte legjobban a közönség, megérdemelten. A Felméry Lili és Leblanc Gergely által kimagasló precizitással és érzékiséggel előadott Hans van Manen-koreográfia Erik Satie zenéjére már átvezetett a második részhez, amelyben a történelmi események miatt egymástól messzire szakadt párok, családtagok érzései kerültek középpontba: a honvágy, a sóvárgás és a magány.

Néhány jelzésértékű gesztus, a szimbolikus tárgyak és a feketéből a piroson át kiszínesedő jelmezek finoman „aktualizálták” az elhangzott Kodály-műveket. A rendezők érezhetően tudták, kinek készítik a gálát, s a korántsem koherens amerikai (magyar) közegben elegáns módon, magas művészi színvonalon, érzékenyen vitték át „üzenetüket”. A műsor egyszerre prezentálta a magyarok hazafiasságát, a népi és magas művészeti örökségére való büszkeségét, ugyanakkor az elszakadás nemzeti és egyéni traumáját. A Székely fonóból előadott részletek alatt pl. kézzel írt levelek hullottak a (máskor csillagossá váló) égből, a Csitári-duett énekes párját egy artista páros „kettőzte le”, megjelenítve a távol lévő kedves hiányát. Balog József Bogányi-zongorán előadott Liszt: Magyar fantáziája után, a ráadásban Vellai Krisztina levegőakrobata piros szalagos produkciója keltett csodálatot, az élet múlékonyságára és a szárnyalásért vállalt kockázatra emlékeztetve a publikumot. S miközben a fináléban már a legifjabb nemzedék ropta a táncot, bennem a Gál Erika által mély átéléssel előadott Szegény vagyok, szegények születtem nóta sorai visszhangoztak a (magyar) lélek örök elvágyódásáról. A közönség szűnni nem akaró ovációval jutalmazta a gálaestet, amely a Szózat felemelő, közös éneklésével ért véget.

Az előadások után a nézők az Opera jóvoltából ajándékot is kaptak, részleteket a Bánk bánból és egy bemutatkozó kisfilmet. Azonban biztos vagyok abban, hogy minden pillanat felejthetetlen élmény volt mindazok számára, akik ott tudtak lenni egy-egy előadáson. A felfokozott ünnepélyesség, a kimagasló művészi színvonal, az előadók kiváló teljesítménye, a siker és az öröm feledtették a hétköznapok nehézségeit, s azt éreztük, a művészet valóban hidat képezhet nyelvek, kultúrák, nemzetek között. Jó volt magyarnak lenni ebben az egy-két hétben New York-ban, amit nemcsak a művészek, hanem mi is magunkkal viszünk.

Beszámolónk 1. része itt olvasható: https://www.bocskairadio.org/meghoditottak-new-york-ot-1-resz-az-opera-turnejan-jartunk-videokkal/

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

1 of 15

Reklám

Nagy felhajtás kísérte a Magyar Állami Operaház 134 éves történetének első teljes értékű amerikai turnéját, amellyel egy régi álom vált valóra. Ókovács Szilveszter főigazgató rádiónknak adott előzetes interjújából is tudható, hogy a nyolc évvel ezelőtt meghiúsult Bánk bán vendégjáték terve óta keresték az alkalmat a bemutatkozásra. Az október 30-án kezdődött kéthetes vendégjátékot másfél évig szervezte az Opera csapata, s az is kiderült, hogy a New York-i Lincoln Centerben, a Metropolitan Opera és a New York-i Filharmonikusoknak otthont adó impozáns épületek közvetlen szomszédságában álló David Koch Theatert az intézmény kibérelte erre az időszakra, jelentős szervezési és anyagi kockázatot vállalva magára. Ismeretlen helyen és idegen kulturális közegben, szakszervezeti szabályok útvesztőjében hozták össze a lehetetlent, s állítottak színre négy operaelőadást, három balettet és egy gálakoncertet, valamint számos kísérőprogramot. S tanúsíthatjuk, első osztályú produkciókat mutattak be, amelyekkel meghódították a New York-i közönséget, sőt a kritikusokat is.

Telt házas, állótapsos siker kísérte tehát az Opera turnéját, s úgy hírlik, az együttműködés hamarosan folytatódik: a New York City Opera és a Magyar Állami Operaház igazgatói szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy a következő három évben műsorra tűzik egymás produkcióit. Az első éppen nemzeti operánk, a Bánk bán bemutatója lesz, amelyet most először láthatott az amerikai közönség, s amelyet a legnagyobb várakozás övezett mindenki részéről. Ez volt a nyitóelőadás, amelyen hivatalos útját megszakítva részt vett Áder János köztársasági elnök is, még inkább reflektorfénybe helyezve az eseményeket. Az előadás előtt Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet köszöntötte a vendégeket, köztük azt a többszáz ENSZ-diplomatát, akik elfogadták a meghívást, valamint Placido Domingo világhírű tenort, aki Marton Éva, nemzetközi hírű operadívánk mellett a turné egyik fővédnöke volt. Domingóról szakmai berkekben köztudott, hogy nagy rajongója Erkel operájának, s régóta tervezi, hogy mind színpadon, mind filmen megrendezi.

A turné diplomáciai presztízsét növelte, hogy Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár személyében az Emberi Erőforrások Minisztériuma is képviseltette magát, amely nemcsak az Opera fenntartójaként és a vendégjáték fő támogatójaként érdemel külön említést, hanem a számos kísérőprogram megvalósításáért is. Hogy miért tartották fontosnak a kiemelt jelenlétet, arról államtitkár úr beszélt rádiónknak egy rövid interjúban.

A Külügyminisztérium Vincze Máté vezette New York-i Magyar Kulturális Intézetével és a Kumin Ferenc által vezetett helyi főkonzulátussal együttműködésben városszerte több magyar vonatkozású program is zajlott High Note Hungary fesztivál néven. A megnyitó előtt a Kiégő Izzók budapesti tervezőcsapata fényfestéssel „piros-fehér-zöldre” festette a Manhattan-hidat, a Fővárosi Nagycirkusz artistái, az Opera zenészei és a brit tehetségkutatóból ismert Fricska akrobatikus néptáncformáció tagjai esténként flashmobbal hívták fel a Lincoln Center járókelőinek figyelmét a magyar eseményekre, ahol egyébként a Koch Színház homlokzatán látványos molinók és plakátok hirdették az előadásokat. A Kulturális Intézetben az idén 100 éves Bartók-operáról, a Kékszakállúról tartottak zenetörténeti előadást Komlósi Ildikó és Palerdi András operaénekesek, valamint Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével, aki egyébként az előadások előtti „ráhangoló” koncerteket is kísérte. Az Opera zenekara a Carnegie Hallban vendégeskedett, s a koncert második felében magyar zeneszerzők, Kálmán, Lehár, Bartók és Dohnányi műveit vitte sikerre Rost Andrea operaénekes előadásában. A koncertet részben Domingo vezényelte, aki részt vett a Virtuózok tehetségkutató fiatal művészeinek bemutatkozó koncertjén is. Emellett jazz- és komolyzenei koncerteket láthattak az érdeklődők, és kortárs magyar képzőművészek munkáiból is nyílt kiállítás. Szóval nehéz volt ezekben a napokban New York-ban úgy közlekedni, hogy ne bukkanjuk a magyar kultúra hírére, produktumaira. Ami pedig büszkeséggel tölti el az embert, még akkor is, ha csak turista.

Az amerikai diaszpóra életében azonban kiemelt jelentőségű volt az eseménysorozat, hiszen ritkán van alkalmuk a kortárs magyar „elit” művészet legjobbjaival találkozni. Sokan utaztak ide más városokból is, a clevelandiek például a Bánk bán szombati reprízén közös fényképpel örökítették meg az emléket. Jó érzés volt látni a másod- és harmadgenerációs magyarokat, akik nagy örömmel köszöntötték egymást, s osztották meg élményeiket a látottakról. Szép számban voltak ott minden előadáson, ám a Koch Színház 2500 férőhelyes nézőterét zömében mégis amerikaiak foglalták el. Köztük sok operarajongó, akik hangos brávókkal, és a leginkább tetsző áriák után percekig tartó ovációval jutalmazták a művészeket. Már a Hazám, hazám első ütemeire várakozással teli morajlás futott végig a teremben, arról árulkodva, hogy ismerik Erkel legnépszerűbb áriáját. Molnár Levente az opera „eredeti”, bariton változatának címszerepében, László Boldizsár tenor pedig a gálaesten aratta le vele a babérokat, s magam sem tudnám eldönteni, melyiket hallgatnám inkább. A Bánk bánnal egyébként is magasra tette az Opera a lécet. Ha nem is sikerült az első este ugyanúgy, mint otthon (l. Ókovács Szilveszter blog-bejegyzéseit az origo.hu oldalon, ide kattintva), a nézőtérről tökéletesnek látszott, s kiváló minőségben zajlott, szólt minden.

Mivel a Bocskai Rádió is fontosnak érezte, hogy részt vegyen és tudósítson a Bánk bán amerikai ősbemutatójáról, a főszerepet játszó Molnár Leventét a repríz előadás után kérdeztük az élményeiről.

Beszámolónk folytatása itt olvasható: https://www.bocskairadio.org/bank-ban-es-magyar-gala-az-opera-turnejan-jartunk-2-resz-videoval/

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

1 of 7

Reklám

A múlt vasárnap, november 4-én felemelő, ugyanakkor családias hangulatban ünnepelte a Szent Imre római katolikus templom egyházközössége a védőszentjének, Szent Imre hercegnek a napját.

Mint mindig, most is istentisztelettel kezdődött az ünnepségsorozat. A szentmise keretén belül Mezei András atya, a Szent Imre templom plébánosa szeretettel üdvözölte az egybegyűlt híveket és a tiszteletbeli meghívottakat: Főtisztelendő Dr. Takáts Istvánt, Veszprém megye érsekségi kancellárját, Főtisztelendő Forrai Tamás jezsuita atyát, a torontói Szent Erzsébet római katolikus templom plébánosát és Antal András atyát, a clevelandi Szent Erzsébet templom nyugalmazott plébánosát.

Az ünnepi istentiszteletet Dr. Takáts István celebrálta, aki bátorító beszédében megköszönte a clevelandi magyarok összefogását, magyar érzelmét és a magyar közösség soha nem csüggedő munkálkodását azon, hogy hagyományunkat, kultúránkat ilyen erősen őrizzük messze-messze az anyaországtól. Külön kitért az ’56-os forradalom emlékére, mivel hatvankét évvel ezelőtt éppen november 4-ére eső vasárnap hajnalán oltották ki a szovjet Vörös Hadsereg golyói az ’56-os hősök vére által szabaddá tett Magyarország tüzét.

A szentmisén résztvevők tovább ünnepelhettek a templom dísztermében, ahol a clevelandi Regös Csoport mérai táncokkal szórakoztatta a jelenlévőket. Minekutána a kiadós, ízletes ünnepi ebéd alatt tovább örülhettek egymás társaságának a búcsúsok, egészen késő délutánig. Az ebédet a Szent Imre templom egyházközösségének asszonyai “varázsolták” az asztalokra, mint teszik ezt hosszú évek óta. Ezer köszönet nekik szorgos, fáradhatatlan munkájukért!

Az ünnepség után munkatársunk, Simon-Benedek Zsuzsa Veszprém megye érsekségi kancellárjával, Főtisztelendő Dr. Takáts Istvánnal beszélgetett.

Reklám