Főoldal Blog Page 760

A borvíz mondája

“Zsőgőd határán sok ásványos viz buzog fel, ezek legnevezetesbike Vérkápolna vagy Sz.-Vérnek nevezett helyen van az Olt (jobb part) közelében. Borszék feltalálása előtt sokan járták és hordották is.

Zsőgőd között foly le és szakad az Oltba Zsőgőd pataka, mely sokfelé elágazó sziklás völgyében rejtőzködnek az előbbi fejezetben ismertetett Mindszent, Sz.-Lélek számos kiegészitő részeikkel.

Zsőgődön alól az Olt völgye szük szorossá keskenyedik, mindkét oldalról meredeken leszelt hegyek határolják, melyek hogy egykor egybefüggve az egész völgyet áttorlaszolták s hogy azt a felszoritott viztömegnek hánykódó hullámai törték át, már csak hason közetükről is felismerhető, a mennyiben a balparti Hisze épp azon trachyt kőzethez tartozik, mely a jobbparti Hargita és annak kifutványaiban észlelhető. Ezen sötét sziklák fenyegetőleg nyulnak ki a hegy alján vonuló ut felett, hogy pedig azok legördülése gyakori, tanusitják az ut mellett és a réten heverő szikladarabok. A szoros kezdeténél több nagy vastartalommal biró ásványos forrás buzog fel, melyek egyikét egy részvénytársulat fürdővé alakittatta át; egy másik ut-közeli forrás az utasok enyhitésére szolgáltat igen kellemes italt.

A vadregényes zsőgődi szoros – Al- és Fel-Csíknak ezen természetes válvonala – negyed mértföld hosszuságu, keskenyebb helyein alig 3–400 lépés széles, miért oly fontos hadállást nyujt, hol elszánt kis csapat hadserget tudna feltartóztatni; hogy e czélra volt is igénybe véve, fennebb látók, hol elmondók az 1694-ben a tatárok felett kivívott fényes győzelmét a csíkiaknak. – E szorosban a folyam jobb partján Vérkápolna nevü hely van, hol rom-maradványai látszanak egy hajdan ott állott imolának. A hagyomány azt mondja, hogy azon kápolna emléképülete volt az itten vérontással kivivott győzelemnek, miért neve Vérkápolna lett. Losteiner ezen, és egy másik, a szentkirályi határon levő, sz. Bertalannak szentelt kápolnáról tesz emlitést*.

A szoros alsó torkolatjában, a (balparti) Tiva patak Oltba ömlésénél fekszik Szent-Király, mely falu a XIV. század első felében S. Rex néven önálló egyházközségként szerepel*. Neve kétségtelenül sz. István királytól ered, ki egyházának védszentje. Azonban ezen vallásos, inkább az egyházközség fogalmát kifejező elnevezés mellett a falu tizedeinek külön neveiben feltalálhatjuk ős nevét is, mert Szentkirálynak északi részét ma is Poklonfalvának, keleti részét (Sz. Márton felé) Kincsesszegnek, másik erre eső tizedét Tivának, végre Olton tul eső részét Elvei-nek nevezik. Ezen utóbbi, az itt keletre kanyarodó Olton tul, a többi résztől teljesen elkülönitett csoportot alkot. Hogy régen külön falu volt, azt az 1567-ik évi regestrumból láthatjuk, hol Zentkyraly 23 kapuval külön, Poklandffalwa11 kapuval ismét külön van bejegyezve. Ma ugy egyházilag, mint hatóságilag egy községet alkotnak.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A legenda meghallgatható a legendarium.ro weboldalon

Reklám
Tas J Nadas, Esq

„Örülni csak közösségben lehet” – jubileumot ünnepeltek a clevelandi regösök

Fennállásuk 45. jubileumát nagyszabású gálaműsorral ünnepelték a Clevelandi Cserkész Regös Csoport jelenlegi és volt tagjai november 10-én, szombaton, a Lakewood-i középiskola dísztermében. A bölcsőtől a sírig című előadásukban bemutatták mindazokat a néptáncokat és hagyományokat, amelyeket a legnagyobb magyar diaszpóraközösség évtizedek óta ápol. Fellépett a regösök apraja-nagyja, s a közel 120 résztvevővel megvalósult műsor most is nagy sikert aratott.

Az Egyesült Államokban Clevelandben alapították meg elsőként a cserkészmozgalmat 1951-ben, s azóta több mint ezer helyi magyar fiatal tette le a fogadalmat. Ma is négy csapat működik a városban: a fiúké és a lányoké mellett két felnőtt csapat is heti rendszerességgel tart összejöveteleket. 1973-ban a serdülők kezdeményezésére alakult meg a Cserkész Regös Csoport a Kárpát-medence magyar népi hagyományainak elsajátítása és megőrzése céljából. Tagjai az aktív cserkészek köréből kerülnek ki, akik kutatják a népművészet kincseit, s a néptánc, a népzene, a népviseletek, valamint a népszokások területén végeznek értékteremtő tevékenységet. Ötévente tartanak gálaműsort, amikor számot adnak fejlődésükről.

Az idei, 45. jubileumi gálán film-bejátszásokon is láthattuk, milyen sok fiatal vesz részt a hagyományápolásban. Betlehemeznek, kántálnak, locsolkodnak, májusfát állítanak, tojást festenek, de ők készítik a népviseleteik nagy részét is. A Tábor Mátyás és Nádas Andrea regösvezetők által összeállított műsorban különböző tájegységek táncait mutatták be, nagy utat járva be Kazártól Kalocsán át egészen Kalotaszegig, többek között somogyi, szilágysági, délvidéki, gyimesi csángó és gömöri táncokkal kápráztatva el a közönséget. A talpalávalót az ifj. Magyar Kálmán vezette torontói Gyanta zenekar és a helyi Harmonia együttes tagjaiból verbuvált formáció húzta.

A bölcsőtől a sírig című kétrészes előadásban egy leány életét követhettük végig a születéstől a halálig, amelyben a főszereplő által viselt piros cipő magát a hagyományt jelképezte. Az élet állandó körforgását, ahogyan a tudás átöröklődik a következő nemzedéknek. Az árván maradt piros cipő felvétele volt az est számomra legemlékezetesebb pillanata. A legszebb dal pedig a kezdő altató, a legkülönlegesebb tánc a gyimesi csángók jártatója, a leghatásosabb jelenet a lányok magyarbődi karikázója, a legszebb ruha a mérai kalotaszegi, amelyet a legnagyobb mulatásra, a fináléban öltöttek magukra a táncosok.

A clevelandi regös gála szereplőinek szinte mindegyike már Amerikában született másod- vagy harmadgenerációs magyar. Megható volt látni, ahogy anyák és lányaik együtt álltak a színpadon, őrizve felmenőik hagyományát a messzi távolban. A cserkészek és a regösök azt vallják, ez számukra életstílus, amely meghatározza az identitásukat. Minden szabad idejüket a magyar nyelv és kultúra ápolásának áldozzák, ami erősíti az összetartozás érzését.

Az est díszvendége Szabó János néptáncpedagógus volt, a Nógrád Táncegyüttes alapítója, aki Salgótarjánból érkezett Clevelandbe, hogy szakmai tanácsaival segítse a felkészülést. Kapcsolatuk 1996-ban kezdődött, amikor a palóc tradíciókat őrző észak-magyarországi Kazáron gyűjtöttek anyagot a regösök egy tanulmányútjuk során. A mester azóta több koreográfiát tanított be nekik, és számos amerikai magyar fesztiválon is közreműködött, mindenhol megerősítve tanítványait a néptánc és a népzene szeretetében. Hiszen, mint azt rádiónknak nyilatkozta: „Egyedül még sírni sem jó, örülni pedig csak közösségben lehet.”

A regös gála ezért is az egyik legnagyobb ünnep, amellyel a clevelandi magyarok a megmaradásukat ünneplik. Idén a közreműködőkkel és a nézőkkel együtt 750-en voltak jelen a helyszínen, a Bocskai Rádió élő közvetítésének köszönhetően pedig több ezren lehettek részesei az eseménynek a világhálón keresztül. Most is hosszan tartó tapssal, illetve dicsérő üzenetekkel jutalmazták a fiatalokat, akik aztán hajnalig ropták a táncot a cserkészházban, az utóbulin. Életerős és megújuló közösség viszi tovább Clevelandben őseink örökségét.

További képek elérhetők a Regös Csoport FB-oldalán, ide kattintva!

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka

Vörösmarty Mihály
Vörösmarty Mihály

1
A vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

A vadász még lesben ül sokáig,
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a nap áldoztáig,
S ím a várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány, röpteként csapongó.

“Tarka lepke, szép arany pillangó!
Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
Ahol a nap nyúgodóba jár.”
Szól s iramlik, s mint az őz futása,
Könnyü s játszi a lány illanása.

“Istenemre!” szóla felszökelve
A vadász: “ez már királyi vad! ”
És legottan, minden mást feledve,
Hévvel a lány nyomdokán halad.
Ő a lányért, lány a pillangóért,
Verseneznek tündér kedvtelésért.

“Megvagy!” így szól a leány örömmel,
Elfogván a szállongó lepét;
“Megvagy!” így szól a vadász, gyönyörrel
A leányra nyújtva jobb kezét;
S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
A leány rab szép szem sugaránál.

2
Áll-e még az ősz Peterdi háza?
Él-e még a régi harc fia?
Áll a ház még, bár fogy gazdasága
S telt pohárnál űl az ősz maga.
A sugár lány körben és a vendég;
Lángszemében csábító varázs ég.

S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
A kupák már felvillantanak,
Ősz vezére s a hon nagy nevéért
A vén bajnok könyei hulltanak;
Most könyűi, vére hajdanában
Bőven omlott Nándor ostromában.

“Húnyt vezérem ifju szép sugára”
Szól az ősz most “éljen a király!”
A vadásznak vér tolúl arcára
S még kupája illetetlen áll.
“Illetetlen mért hagyod kupádat?
Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat.”

“Mert apád én kétszer is lehetnék
És ha ittam, az nincs cenkekért;
Talpig ember, akit én említék,
Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!”
S illetődve s méltóság szemében,
Kél az ifju, tölt pohár kezében:

“Éljen hát a hős vezér magzatja,
Addig éljen, míg a honnak él!
De szakadjon élte pillanatja,
Melyben attól elpártolni kél;
Egy király se inkább, mint hitetlen:
Nyűg a népen a rosz s tehetetlen.”

S mind zajosban, mindig hevesebben
Víg beszéd közt a gyors óra ment.
A leányka híven és hivebben
Bámulá a lelkes idegent.
“Vajh ki ő, és merre van hazája? ”
Gondolá, de nem mondotta szája.

“Téged is, te erdők szép virága,
Üdvözölve tisztel e pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába;
Ősz apáddal a vadász elvár;
Fenn lakozva a magas Budában
Leltek engem Mátyás udvarában.”

Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
Inti őt a kürthang: menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
“Emlekezzél visszatérni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk.”

Mond szerényen szép Ilonka, állván
A kis csarnok végső lépcsején,
S homlokán az ifju megcsókolván,
Útnak indúl a hold éjjelén.
S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem hatalma.

3
Föl Peterdi s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg csodája;
Mert sok újat meglepetve lát…
A leányka titkon édes óra
Jövetén vár szép találkozóra.

S van tolongás s új öröm Budában:
Győzelemből várják a királyt,
Aki Bécset vívó haragában
Vérboszút a rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
Nem vidúl még szép Ilonka képe.

“Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
Mily szerencse fordúlt életén?
Honn-e, vagy tán messze költözötten
Jár az őzek hűvös rejtekén?”
Kérdi titkon aggó gondolattal,
S arca majd ég, majd szinében elhal.

S felrobognak hadvész-ülte képpel
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A király az: “Áldás életére!”

“Fény nevére, áldás életére!”
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva visszazeng nevére
A hegy és völgy és a zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.

“A vadászhoz Mátyás udvarában
Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a Vértes vadonában
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád.”
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása líliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.
A király jön s áll a puszta házban:
Ők nyugosznak örökös hazában.

1833

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Csak pozitívan

„Számoljátok össze, eddig hányszor volt olyan, hogy egy számotokra elkeserítő helyzetben azt mondták a közeli ismerősök: »Nyugi, minden rendben lesz! Csak gondolkodj pozitívan!« Én nem biztos, hogy a két kezemen össze tudom számolni… Persze, az optimista hozzáállás fontos, de azért mindennek van határa. Még a pozitív gondolkodásnak is. Legalábbis szerintem” – állítja a cikk szerzője, Dakos Edit.

Amióta divatosak lettek az alternatív elmefejlesztő és stresszkezelő módszerek, egyre többen és többen tanácsolják a környezetemben, amikor valami miatt aggódok vagy izgulok: „Gondolkodj pozitívan, be kell vonzani a jó dolgokat!”. Az esetek többségében elengedem ezeket a jó szándékú, mégis szerintem közhelyes tanácsokat a fülem mellett, mert nálam még egyszer sem vált be a vonzás törvénye. Ezt viszont többé nem fogom elmondani a kedves ismerőseimnek, mert van rá azonnali reakciójuk: „Mert nem akartad eléggé!”. (…) Tudom, hogy ez most úgy tűnik, mintha én egy borzalmasan pesszimista és negatív szemléletű valaki lennék, de egyszerűen csak arról van szó, hogy nálam nem vált be ez a módszer, és inkább leszek egészségesen optimista, mint elvakult öngyógyító.

A pozitív gondolkodásnak vannak negatív hátulütői

Hiába bármilyen coach vagy inspiráló üzenet, ha alacsony az önbecsülésünk, a lelkifröccs sok esetben csak ront a kedélyállapotunkon. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint például az ilyen „szeretnivaló vagyok” típusú üzenetek azokra az emberekre vannak jó hatással, akik egyébként is elfogadják magukat. Viszont a kevés önbizalommal rendelkezők önértékelése ezektől a szavaktól még nem fog megváltozni. Sőt, a pozitív gondolkodás sokszor passzívabbá teheti az embert. „Ha egészségügyi problémánk van, elégedetlenek vagyunk a munkánkkal vagy a párkapcsolatunkban, akkor tennünk kell valamit, hogy megváltozzon a helyzet. Az optimista hozzáállás remek dolog, viszont a legfontosabb mégis az, hogy cselekedjünk” – vallja Maja Jovanovic professzor.

Nem lehet vezényszóra szeretni

Ha már a párkapcsolatoknál tartunk: egy szerelmi csalódás vagy válás után senki sem akar egyedül maradni. Megpróbálunk hamar új párra lelni, szörfözünk a társkereső oldalakon, igyekszünk minden potenciális jelöltben meglátni a jót, szeretnénk újra szeretni. Viszont a szerelem nem olyan dolog, ami parancsszóra érkezik az életünkbe, ahogy az álmainkban elképzeltük, bevonzottuk. „A kényszerítő magatartás sokszor ahhoz vezet, hogy nem tanulunk a korábban elkövetett hibáinkból” – mondják a pszichoterapeuták. „Meg kell próbálni tanulni a fájdalmainkból és a veszteségeinkből. Tudni kell átalakítani és eltüntetni a félelmeinket. Sokkal többet ártunk magunknak azzal, ha ezeket az érzéseket elnyomjuk a pozitív gondolkodásunkkal” – teszik hozzá. Arról nem is beszélve, hogy az erőltetett pozitív gondolkodás még nagyobb terhet róhat az emberre.

Nincs olyan, hogy mindig jó

A súlyos betegségben szenvedők egy részét például kifejezetten zavarja a környezetükből érkező, sürgető hozzáállás: „Ne add fel a harcot!” vagy „Maradj pozitív!” Míg egyeseknél hasznosnak bizonyul a lelkesítés, addig sokakra ezzel csak egy plusz nyomás helyeződik. „Jobb lenne, ha elengedném magam?” – joggal tenné fel most a kérdést minden túlzottan pozitívan gondolkodó ismerősöm, és erre csípőből azt válaszolnám, hogy persze, hogy nem. De tényleg azt gondolom, hogy ha lehet, én inkább az arany középutat választom.

Így lehetünk egészségesen optimisták – hogy reálisabban lássuk a világot:

1. Legyen mindig B-tervetek!
2. Ne aggódjatok mindent túl.
3. Írjatok listát azokról a dolgokról, amik jók az életetekben.
4. Minden reggel ébredés után adjatok hálát három dologért, lefekvés előtt pedig fogalmazzatok meg három olyan aznapi tettet, amiért büszkék lehettek magatokra.

Mindezek mellett pedig maradjatok optimisták. De csak egészségesen.

Az eredeti és teljes cikk: https://noklapja.nlcafe.hu/test-es-lelek/2018/11/12/csak-pozitivan-vagy-megsem/

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Erika káposztás tésztája

Hozzávalók két személyre:

2 tojás
1 közepes fej káposzta
2-3 édes alma
liszt
olaj
víz

A házi tészta elkészítése:

Annyi tojásból készítjük, ahány személyre főzünk. Tojásonként kb. fél dl vízzel számoljunk (1,7 oz). Villával felverjük a tojásokat, hozzáadva a vizet és egy kevés sót. Majd annyi lisztet gyúrunk hozzá, amennyit felvesz. Minél keményebb a tészta, annál jobb. 10-15 percet pihentetjük, majd elnyújtjuk jó vékonyra. Ha van időnk, várunk, amíg megszárad. Így könnyebb felvágni háromszög, rombusz vagy négyzet alakúra. Közben egy lábasban vizet teszünk fel, s amikor forr, beledobjuk a tésztát. A főzési idő 3-5 perc. Amikor kész, leszűrjük, s ha még nincs kész a feltét, fedő alatt tartjuk, hogy ne száradjon ki.

Az almás káposztás feltét:

A káposztát legyaluljuk, vagy vékonyan felszeljük, egy kevés sót adunk hozzá, majd egy nagyon kicsi olajon, víz hozzáadása nélkül, fedő alatt pároljuk. Kb. 15 perc után hozzáadjuk a vékonyabb szeletekre vágott, vagy szintén legyalult almát, s együtt pároljuk még kb. 15 percig. (Ha ropogósabban szeretjük a káposztát, vagy zsenge, akkor nem kell olyan sokáig párolni.) Amikor kész, hozzáadjuk a tésztát, és összemelegítjük.

A feltét nemcsak tésztára jó, elkészíthetjük köretnek húsok, sültek mellé is.

Jó étvágyat kívánunk!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Bánk bán és magyar gála – az Opera turnéján jártunk 2. rész [videóval]

Szemere Zita, Áder János, Németh Judit, Placido Domingo, Molnár Levente és Herczegh Anita (Fotó: Nagy Attila)

Bár ez a beszámoló nem a színibírálat terepe, nem tudtam nem szakmai szemmel is nézni a Magyar Állami Operaház New York-i turnéjának Bánk bán előadását. Azon gondolkodtam, vajon elég impozáns-e a Vidnyánszky Attila által rendezett előadás a New York-i közönségnek. Nem túl művészieskedő-e a látvány a kopott plexifallal, az üres terekkel és az egyértelmű szimbólumokkal, úgy mint a vacsorára feltálalt „csodaszarvas” vagy a Hamlet-párhuzamok. Úgy éreztem, sok a kihagyott lehetőség, s attól tartottam, aki nem ismeri jól a történetet, nem fogja észrevenni a sokszor sötétben, takarásban zajló kulcsjeleneteket. A történet súlyához képest nem éreztem elég drámainak a zenét, azon gondolkodtam, vajon mennyire „nemzeti”, illetve nemzetközi viszonylatban mennyire aktuális ez a téma… – aztán magukkal ragadtak az ismert dallamok. (A szaksajtóban később megjelent dicsérő kritikák, amelyeket az Opera sajtóközleményeiben is szemléznek, cáfolták aggályaimat.)

Bánk bán tapsrend. Fotó: Nagy Attila (Forrás: Magyar Állami Operaház)

Különben is egyre jobban előtérbe kerültek az alakítások, s a lenyűgöző formában lévő énekesek. A zenekar is kiválóan játszott Kocsár Balázs vezénylete alatt, s még Szemere Zita gyönyörűen kidolgozott pianói alatt is telítetten szólaltak meg. Az ő Melinda-alakítása volt egyébként számomra a legemlékezetesebb. Lírai koloratúrszopránja hol érzékien, hol teltebben csillogott, s a a fiatal szoprán a nehéz, hosszú áriákban is magabiztos technikai tudásról adott számot. Méltó párja volt Bánk szerepében a már nemzetközi elismertségett szerzett Molnár Levente, akinek erőteljes baritonja talán az első este szólt fényesebben, alakítása azonban a második előadásra lett igazán meggyőző. Rácz Istvánt ünnepelte még kiemelten a közönség Tiborc megformálásáért.

Szemere Zitával a november 4-i gálaest próbája közben beszélgettünk a szerepéről, s arról, hogyan élte meg a New York-i sikert.

Interjú Szemere Zita operaénekessel

Szemere Zita Melinda szerepében debütált New York-ban, ahol a november 4-i gálaműsor próbaszünetében sikerült őt mikrofonvégre kapnunk. Ismerjék meg önök is, érdemes!Vonatkozó cikkünk: https://www.bocskairadio.org/bank-ban-es-magyar-gala-az-opera-turnejan-jartunk-2-resz-videoval/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Tuesday, November 6, 2018

A vasárnap esti magyar gála méltó lezárása volt az operás első hétnek, de már a balettprodukciókból is kaphattunk ízelítőt. A Himnusszal kezdődött az est, valamint Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekes köszöntőjével, aki felidézte pályájának legszebb időszakát, a Metropolitan Operában eltöltött évtizedek sikereit. A nemzeti gyásznapon tartott műsor ezután az 1956-os szabadságharcról való megemlékezés jegyében zajlott. Almási-Tóth András művészeti igazgató letisztult koncepciója jó keretet adott a programnak. Az első részben főként Erkel-művek, a Hunyadi László és a Bánk bán legszebb áriái hangoztak el, miközben a forradalom és a harcok archív felvételeit láttuk. László Boldizsár Bánk-áriája mellett Rőser Orsolya Hajnalka teljesítményét értékelte legjobban a közönség, megérdemelten. A Felméry Lili és Leblanc Gergely által kimagasló precizitással és érzékiséggel előadott Hans van Manen-koreográfia Erik Satie zenéjére már átvezetett a második részhez, amelyben a történelmi események miatt egymástól messzire szakadt párok, családtagok érzései kerültek középpontba: a honvágy, a sóvárgás és a magány.

Balog József, a Bogányi-zongora és Vellai Krisztina. Fotó: Nagy Attila (Forrás: Magyar Állami Operaház)

Néhány jelzésértékű gesztus, a szimbolikus tárgyak és a feketéből a piroson át kiszínesedő jelmezek finoman „aktualizálták” az elhangzott Kodály-műveket. A rendezők érezhetően tudták, kinek készítik a gálát, s a korántsem koherens amerikai (magyar) közegben elegáns módon, magas művészi színvonalon, érzékenyen vitték át „üzenetüket”. A műsor egyszerre prezentálta a magyarok hazafiasságát, a népi és magas művészeti örökségére való büszkeségét, ugyanakkor az elszakadás nemzeti és egyéni traumáját. A Székely fonóból előadott részletek alatt pl. kézzel írt levelek hullottak a (máskor csillagossá váló) égből, a Csitári-duett énekes párját egy artista páros „kettőzte le”, megjelenítve a távol lévő kedves hiányát. Balog József Bogányi-zongorán előadott Liszt: Magyar fantáziája után, a ráadásban Vellai Krisztina levegőakrobata piros szalagos produkciója keltett csodálatot, az élet múlékonyságára és a szárnyalásért vállalt kockázatra emlékeztetve a publikumot. S miközben a fináléban már a legifjabb nemzedék ropta a táncot, bennem a Gál Erika által mély átéléssel előadott Szegény vagyok, szegények születtem nóta sorai visszhangoztak a (magyar) lélek örök elvágyódásáról. A közönség szűnni nem akaró ovációval jutalmazta a gálaestet, amely a Szózat felemelő, közös éneklésével ért véget.

Az előadások után a nézők az Opera jóvoltából ajándékot is kaptak, részleteket a Bánk bánból és egy bemutatkozó kisfilmet. Azonban biztos vagyok abban, hogy minden pillanat felejthetetlen élmény volt mindazok számára, akik ott tudtak lenni egy-egy előadáson. A felfokozott ünnepélyesség, a kimagasló művészi színvonal, az előadók kiváló teljesítménye, a siker és az öröm feledtették a hétköznapok nehézségeit, s azt éreztük, a művészet valóban hidat képezhet nyelvek, kultúrák, nemzetek között. Jó volt magyarnak lenni ebben az egy-két hétben New York-ban, amit nemcsak a művészek, hanem mi is magunkkal viszünk.

Beszámolónk 1. része itt olvasható: https://www.bocskairadio.org/meghoditottak-new-york-ot-1-resz-az-opera-turnejan-jartunk-videokkal/

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Meghódították New York-ot – az Opera turnéján jártunk 1. rész [videókkal]

A New York-i Koch Theater (Fotó: Nagy Attila)

Nagy felhajtás kísérte a Magyar Állami Operaház 134 éves történetének első teljes értékű amerikai turnéját, amellyel egy régi álom vált valóra. Ókovács Szilveszter főigazgató rádiónknak adott előzetes interjújából is tudható, hogy a nyolc évvel ezelőtt meghiúsult Bánk bán vendégjáték terve óta keresték az alkalmat a bemutatkozásra. Az október 30-án kezdődött kéthetes vendégjátékot másfél évig szervezte az Opera csapata, s az is kiderült, hogy a New York-i Lincoln Centerben, a Metropolitan Opera és a New York-i Filharmonikusoknak otthont adó impozáns épületek közvetlen szomszédságában álló David Koch Theatert az intézmény kibérelte erre az időszakra, jelentős szervezési és anyagi kockázatot vállalva magára. Ismeretlen helyen és idegen kulturális közegben, szakszervezeti szabályok útvesztőjében hozták össze a lehetetlent, s állítottak színre négy operaelőadást, három balettet és egy gálakoncertet, valamint számos kísérőprogramot. S tanúsíthatjuk, első osztályú produkciókat mutattak be, amelyekkel meghódították a New York-i közönséget, sőt a kritikusokat is.

Magyar flashmob a Lincoln Centerben. Fotó: Nagy Attila (Forrás: Magyar Állami Operaház)

Telt házas, állótapsos siker kísérte tehát az Opera turnéját, s úgy hírlik, az együttműködés hamarosan folytatódik: a New York City Opera és a Magyar Állami Operaház igazgatói szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy a következő három évben műsorra tűzik egymás produkcióit. Az első éppen nemzeti operánk, a Bánk bán bemutatója lesz, amelyet most először láthatott az amerikai közönség, s amelyet a legnagyobb várakozás övezett mindenki részéről. Ez volt a nyitóelőadás, amelyen hivatalos útját megszakítva részt vett Áder János köztársasági elnök is, még inkább reflektorfénybe helyezve az eseményeket. Az előadás előtt Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet köszöntötte a vendégeket, köztük azt a többszáz ENSZ-diplomatát, akik elfogadták a meghívást, valamint Placido Domingo világhírű tenort, aki Marton Éva, nemzetközi hírű operadívánk mellett a turné egyik fővédnöke volt. Domingóról szakmai berkekben köztudott, hogy nagy rajongója Erkel operájának, s régóta tervezi, hogy mind színpadon, mind filmen megrendezi.

A turné diplomáciai presztízsét növelte, hogy Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár személyében az Emberi Erőforrások Minisztériuma is képviseltette magát, amely nemcsak az Opera fenntartójaként és a vendégjáték fő támogatójaként érdemel külön említést, hanem a számos kísérőprogram megvalósításáért is. Hogy miért tartották fontosnak a kiemelt jelenlétet, arról államtitkár úr beszélt rádiónknak egy rövid interjúban.

Interjú Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral a Magyar Állami Operaház New York-i turnéja kapcsán.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár személyében az Emberi Erőforrások Minisztériuma is képviseltette magát New York-ban, amely nemcsak az Opera fenntartójaként és a vendégjáték fő támogatójaként érdemel külön említést, hanem a számos kísérőprogram megvalósításáért is. Hogy miért tartották fontosnak a kiemelt jelenlétet, arról államtitkár úr beszélt rádiónknak egy rövid interjúban.Összefoglaló cikkünk: https://www.bocskairadio.org/meghoditottak-new-york-ot-1-resz-az-opera-turnejan-jartunk-videokkal/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Tuesday, November 13, 2018

A Külügyminisztérium Vincze Máté vezette New York-i Magyar Kulturális Intézetével és a Kumin Ferenc által vezetett helyi főkonzulátussal együttműködésben városszerte több magyar vonatkozású program is zajlott High Note Hungary fesztivál néven. A megnyitó előtt a Kiégő Izzók budapesti tervezőcsapata fényfestéssel „piros-fehér-zöldre” festette a Manhattan-hidat, a Fővárosi Nagycirkusz artistái, az Opera zenészei és a brit tehetségkutatóból ismert Fricska akrobatikus néptáncformáció tagjai esténként flashmobbal hívták fel a Lincoln Center járókelőinek figyelmét a magyar eseményekre, ahol egyébként a Koch Színház homlokzatán látványos molinók és plakátok hirdették az előadásokat. A Kulturális Intézetben az idén 100 éves Bartók-operáról, a Kékszakállúról tartottak zenetörténeti előadást Komlósi Ildikó és Palerdi András operaénekesek, valamint Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével, aki egyébként az előadások előtti „ráhangoló” koncerteket is kísérte. Az Opera zenekara a Carnegie Hallban vendégeskedett, s a koncert második felében magyar zeneszerzők, Kálmán, Lehár, Bartók és Dohnányi műveit vitte sikerre Rost Andrea operaénekes előadásában. A koncertet részben Domingo vezényelte, aki részt vett a Virtuózok tehetségkutató fiatal művészeinek bemutatkozó koncertjén is. Emellett jazz- és komolyzenei koncerteket láthattak az érdeklődők, és kortárs magyar képzőművészek munkáiból is nyílt kiállítás. Szóval nehéz volt ezekben a napokban New York-ban úgy közlekedni, hogy ne bukkanjuk a magyar kultúra hírére, produktumaira. Ami pedig büszkeséggel tölti el az embert, még akkor is, ha csak turista.

Az Opera művészei a sajtófogadáson: Gál Erika, Sümegi Eszter, László Boldizsár és Komlósi Ildikó. Fotó: Nagy Attila (Forrás: Magyar Állami Operaház)

Az amerikai diaszpóra életében azonban kiemelt jelentőségű volt az eseménysorozat, hiszen ritkán van alkalmuk a kortárs magyar „elit” művészet legjobbjaival találkozni. Sokan utaztak ide más városokból is, a clevelandiek például a Bánk bán szombati reprízén közös fényképpel örökítették meg az emléket. Jó érzés volt látni a másod- és harmadgenerációs magyarokat, akik nagy örömmel köszöntötték egymást, s osztották meg élményeiket a látottakról. Szép számban voltak ott minden előadáson, ám a Koch Színház 2500 férőhelyes nézőterét zömében mégis amerikaiak foglalták el. Köztük sok operarajongó, akik hangos brávókkal, és a leginkább tetsző áriák után percekig tartó ovációval jutalmazták a művészeket. Már a Hazám, hazám első ütemeire várakozással teli morajlás futott végig a teremben, arról árulkodva, hogy ismerik Erkel legnépszerűbb áriáját. Molnár Levente az opera „eredeti”, bariton változatának címszerepében, László Boldizsár tenor pedig a gálaesten aratta le vele a babérokat, s magam sem tudnám eldönteni, melyiket hallgatnám inkább. A Bánk bánnal egyébként is magasra tette az Opera a lécet. Ha nem is sikerült az első este ugyanúgy, mint otthon (l. Ókovács Szilveszter blog-bejegyzéseit az origo.hu oldalon, ide kattintva), a nézőtérről tökéletesnek látszott, s kiváló minőségben zajlott, szólt minden.

Mivel a Bocskai Rádió is fontosnak érezte, hogy részt vegyen és tudósítson a Bánk bán amerikai ősbemutatójáról, a főszerepet játszó Molnár Leventét a repríz előadás után kérdeztük az élményeiről.

Molnár Levente operaénekessel beszélgettünk

A Székelyföldről származó Molnár Levente nem ismeretlen a New York-i közönségnek, hiszen a Metropolitan Operában korábban szép sikeret ért el.Magyar produkcióban viszont most először mutatkozott be a Lincoln Centerben, mégpedig nemzeti operánk, a Bán bán címszerepében. Erkel Ferenc operája, amelyet most először láthatott az amerikai közönség, állótapsos sikert aratott a Koch Színházban. Az ünnepelt bariton énekessel a repríz előadás után beszélgettünk.Vonatkozó cikkünk: https://www.bocskairadio.org/meghoditottak-new-york-ot-1-resz-az-opera-turnejan-jartunk-videokkal/

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Tuesday, November 13, 2018

Beszámolónk folytatása itt olvasható: https://www.bocskairadio.org/bank-ban-es-magyar-gala-az-opera-turnejan-jartunk-2-resz-videoval/

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Katolikus egyház 2018. november 11-i adása

Igét hirdet Mezei András atya, a clevelandi Szent Imre és Szent Erzsébet Katolikus Templomok plébánosa. 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A Szent Imre római katolikus templom éves búcsúja

A múlt vasárnap, november 4-én felemelő, ugyanakkor családias hangulatban ünnepelte a Szent Imre római katolikus templom egyházközössége a védőszentjének, Szent Imre hercegnek a napját.

Mint mindig, most is istentisztelettel kezdődött az ünnepségsorozat. A szentmise keretén belül Mezei András atya, a Szent Imre templom plébánosa szeretettel üdvözölte az egybegyűlt híveket és a tiszteletbeli meghívottakat: Főtisztelendő Dr. Takáts Istvánt, Veszprém megye érsekségi kancellárját, Főtisztelendő Forrai Tamás jezsuita atyát, a torontói Szent Erzsébet római katolikus templom plébánosát és Antal András atyát, a clevelandi Szent Erzsébet templom nyugalmazott plébánosát.

Az ünnepi istentiszteletet Dr. Takáts István celebrálta, aki bátorító beszédében megköszönte a clevelandi magyarok összefogását, magyar érzelmét és a magyar közösség soha nem csüggedő munkálkodását azon, hogy hagyományunkat, kultúránkat ilyen erősen őrizzük messze-messze az anyaországtól. Külön kitért az ’56-os forradalom emlékére, mivel hatvankét évvel ezelőtt éppen november 4-ére eső vasárnap hajnalán oltották ki a szovjet Vörös Hadsereg golyói az ’56-os hősök vére által szabaddá tett Magyarország tüzét.

A szentmisén résztvevők tovább ünnepelhettek a templom dísztermében, ahol a clevelandi Regös Csoport mérai táncokkal szórakoztatta a jelenlévőket. Minekutána a kiadós, ízletes ünnepi ebéd alatt tovább örülhettek egymás társaságának a búcsúsok, egészen késő délutánig. Az ebédet a Szent Imre templom egyházközösségének asszonyai “varázsolták” az asztalokra, mint teszik ezt hosszú évek óta. Ezer köszönet nekik szorgos, fáradhatatlan munkájukért!

Az ünnepség után munkatársunk, Simon-Benedek Zsuzsa Veszprém megye érsekségi kancellárjával, Főtisztelendő Dr. Takáts Istvánnal beszélgetett.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: Manfred Weber megválasztása a mögöttünk álló európai támogatást is szimbolizálja

Az illegális bevándorlást meg kell állítani, saját nemzetünket és állampolgárainkat pedig meg kell védeni – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnököt a CEU-ról is kérdezték.

Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát választotta meg csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé az Európai Bizottság elnöki posztjára, a pártcsalád helsinki kongresszusán. Orbán Viktor miniszterelnök ennek kapcsán elmondta, két jelöltből lehetett választani, egy szélsőséges módon liberális politikus volt az egyik jelölt, a másik pedig a bajor Manfred Weber.

A miniszterelnök szerint nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mellett tegye le voksát a Fidesz-KDNP – írja a hirado.hu.

Kifejtette: Manfred Weber az áprilisi, magyarországi országgyűlési választásokon részt vett, támogatását fejezte ki a Fidesz-KDNP felé. „A mögöttünk álló európai támogatást is szimbolizálja az, hogy a nekünk nyújtott segítséget, és a támogatást most visszaadjuk” – fogalmazott Orbán Viktor.

Összeomlásban van az európai baloldal

Még nem áll készen az EPP a jövő májusi választásokra, azonban a héten megtartott kétnapos kongresszus egy fontos elindulási pontot jelent a pártcsalád életében – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: Európa egyik legerősebb, legbefolyásosabb pártcsaládja az EPP, az elmúlt években a pártcsalád adta az Európai Unió (EU) vezetőit.

Meg szoktuk nyerni a választásokat, azonban még nem vagyunk acélosak – vélekedett Orbán Viktor. Hozzátette: az európai baloldal összeomlásban van, azonban az EPP számára is van még teendő.

Két kudarcunk van

A miniszterelnök kifejtette: miután a Néppárt adta az elmúlt évek európai vezetőit, az elmúlt évek gondjaiért is felelősséget kell vállalni. Két kudarcot tudhatunk magunk mögött: az egyik, hogy a briteket nem sikerült az Európai Unión belül, a migránsokat pedig azon kívül tartani – hangsúlyozta a kormányfő.

Számos országban vissza kell szerezni az emberek bizalmát, ugyanis a bevándorláspárti politikával elvesztették azt a politikusok. Magyarországon a nemzeti konzultáció során megkérdeztük az emberek véleményét, így nem veszett el itthon a bizalom – magyarázta a miniszterelnök. Kiemelte: jobb az emberekkel együtt kormányozni, mint ellenük.

Meg kell védeni az embereket a terrorizmustól

A miniszterelnököt kérdezték az ENSZ migrációs paktumáról is. Az elmúlt időszakban egyre több bírálat érte a migrációs paktumot, az Egyesült Államok és Magyarország után már Ausztria is bejelentette kilépését. Orbán Viktor elmondta, a kormány dolga az, hogy az emberek oldalán álljon.

Az embereket meg kell védeni a terrorizmustól, az illegális bevándorlástól, a gazdasági nehézségektől. Nem szabad aláírni a migrációs megállapodást, mert az az európai emberek elsöprő többségének akaratával szemben áll – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Hozzátette: hasznos dolognak tartja a nemzetközi szerződéseket, de a migrációs csomag egy kivétel. Ez rossz az embereknek, ugyanis olyasmit akarnak a nemzetközi köztámogatottság szintjére emelni, ami ellentétes az emberek akaratával. Megtapasztalhattuk, hogy az illegális bevándorlás nem jó – emelte ki a miniszterelnök.

Az ENSZ-ben többségben vannak a kibocsátó országok, így nem szabad húzó hatást gyakorolni rájuk – fogalmazott Orbán Viktor. Véleménye szerint nem szabad engedni, hogy az emberek úgy értelmezzék a migrációs paktumot, hogy az azt aláíró országok tárt karokkal várják őket. Nem szabad menedzselni a migrációt – húzta alá.

A népességcsökkenés megállítása a cél

Több felvetés is érkezett az ellenzék részéről, miszerint óriási összegeket költ a magyar kormány a családok támogatására. Orbán Viktor erre reagálva elmondta, európai összevetésben, gazdasági teljesítményünkhöz képest valóban sokat költünk a családok támogatására, azonban ennek mélyén egy jelentős megfontolás van.

Kifejtette: a magyar népesség folyamatosan csökken, amennyiben az így megy, el fogunk fogyni. Véleménye szerint, mint politikus, hosszú távon kell gondolkodni, és felelősséget kell vállalnia azért, mi lesz 10-20 év múlva, ha a népesség továbbra is csökkenni fog.

A miniszterelnök elmondta: a felmérések szerint a magyar fiatalok családban gondolkodnak, azonban a felnőtté válás kapujában, anyagi nehézségek miatt, lejjebb adják terveiket, ezért kevesebb gyermeket vállalnak, mint eredeti terveikben állt. Hozzátette: nem kellene egyetlen fiatalnak sem megváltoztatnia a családalapításra vonatkozó terveit emiatt.

Az erős családban és az erős családpolitikában hiszünk, ami jó a nemzetnek, a fiataloknak, és összességében mindannyiunknak, mert vidámabb és boldogabb nemzet leszünk, ha fiatalabbak leszünk. Ezért is fontos a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A CEU helyzete Magyarországon

Kérdésre válaszolva a kormányfő a CEU-ról azt mondta: a törvényeket mindenkinek be kell tartani.

A miniszterelnök szerint az, hogy a CEU elmenne Magyarországról, csupán blöff, hiszen a magyarországi működésüknek minden törvényi feltétele megvan.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: minden várakozást felülmúlt Magyarország és Kína kapcsolatainak fejlődése

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfővel hétfőn Sanghajban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) megnyitása után tartott külön tárgyalásukon a két ország vezetői méltatták a magyar-kínai kapcsolatokat, amelyek számos területen elmélyültek az elmúlt években. Orbán Viktor úgy fogalmazott: minden várakozást felülmúlt Magyarország és Kína kapcsolatainak fejlődése az utóbbi egy évtizedben. A kínai elnök emlékeztetett: Magyarország az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatokat Kínával, és ennek az eseménynek jövőre lesz a 70. évfordulója. Orbán Viktor kifejtette, Magyarország méltó módon fog megemlékezni az évfordulóról, ennek előkészületeit megtették.

A kínai elnök gratulált Orbán Viktornak Magyarország utóbbi években jól látható fejlődéséhez és stabilitásához,

egyben meghívta őt az Egy övezet, egy út együttműködés jövő évi magas szintű fórumára Pekingbe. A meghívást a miniszterelnök elfogadta – mondta Havasi Bertalan.

A konkrét gazdasági projektek közül a megbeszélésen kiemelték a Belgrád-Budapest vasútvonal ügyének előremozdítását, valamint a kínai elnök üdvözölte a magas minőségű magyar agrártermékek kínai importját.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Feledy Botond: óriási szimbolikus csatát nyert a Fidesz

A Fidesz sikerének tartja az Európai Néppárt tagjai által elfogadott dokumentumot Feledy Botond. A külpolitikai szakértő szerint az amerikai félidős választás stabilizálta Donald Trump elnök pozícióját, mivel egyre több hozzá lojális politikus kerül a republikánus pártba.

Az európai parlamenti képviselők szeretik azt hinni, hogy ezek fontos dokumentumok – utalt az Európai Néppárt Helsinkiben elfogadott állásfoglalására az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond. A külpolitikai szakértő szerint az ilyen alkalmak a párton belüli pozíciók felmérésére szolgálnak.

„Óriási szimbolikus csata volt most”

– fogalmazott, hozzátéve: nem szabad túlbecsülni a dokumentumok jelentőségét. Az, hogy a Fidesz el tudta érni, hogy a liberális demokrácia értékeire hivatkozás helyett a kereszténydemokrácia értékeire szerepeljenek a dokumentumban, nagy siker – mondta a szakértő. Szerinte jól mutatja, hogy

a pártcsalád – főleg a weberi vezetés – nem kíván további konfrontációt a Fidesszel, „kizárásról nincsen szó”.

Amennyiben megválasztják az Európai Bizottság elnökévé Manfred Webert, ötven év után kerülhet újra német politikus a vezetői pozícióba – mondta Feledy Botond. „Ez mindenképpen történelmi tény” – jelentette ki. Ez Németország számára közvetlen és új átalakulást hozhat az európai struktúrák működtetésében. Manfred Weber célja a polgárközeli Európa és a hídépítő szerep – tette hozzá a külpolitikai elemző.

Donald Trump sikere a félidős választásokon

Az amerikai félidős választásokon Donald Trump elnök saját szempontjából eredménynek tekintheti azt, hogy azok a kormányzók, akiket támogatott, többnyire győztek, és a szenátusba is a hozzá hű politikusok kerültek be – hangsúlyozta Feledy Botond. A külpolitikai elemző szerint az amerikai elnök sikeresen építi maga köré a Republikánus Pártot, mostanra sikerült feltöltenie olyan emberekkel, akiket ő választott ki. Ez biztosítékul szolgálhat az elnöki szék megtartásához, hiszen az impeachment eljárás második lépése a szenátus.

Az elnök munkája a továbbiakban nem lesz könnyebb, de sokkal nehezebb sem, mivel akár a demokratákkal is képes együttműködni – tette hozzá a szakértő. Bár ezt maga Trump ajánlotta fel, azzal a fenyegetéssel tette, hogyha az alsóház alaposabban nyomozza az ügyeit, semmilyen együttműködést nem kínál a demokrata képviselőknek. Ami az ellenzéki pártnak nem szerencsés helyzet, hiszen a választók azt fogják gondolni, miattuk nem megy az ország.

„Ez meglehetősen nehéz csapdahelyzet lesz, hogy ki meddig fogja ezt a játékot tudni vinni anélkül, hogy a falba beleütközne”

– fogalmazott az elemző.

Feledy Botond arról is beszélt, hogy a választási eredményhez köthető az amerikai igazságügyi miniszter lemondása vagy lemondatása is. „Trump szerintem ezt kifejezetten ide időzítette, pont azért, mert tudta, hogy a médiavisszhang a választások után még mindig a leginkább kedvező környezet, hogy ezt a lépést megtegye” – fogalmazott a szakértő, aki hozzátette: az igazságügyi minisztérium felügyeli a vele szemben folyó Oroszország-vizsgálatot.

Az Egyesült Államokban jelenleg nagyon felfokozott a hangulat, a szavazók nagy része azt gondolja, hogy a másik párt az életére, az egzisztenciájára tör – fogalmazott Feledy Botond.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: infostart.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe