Tiszta tekintetű, ünneplőbe öltözött fiatalember állt előttünk egy szál gitárral a kezében a Hetednapi Adventista Gyülekezet Weslake-i templomában egy szép, október eleji kedd estén. Del Huff, a Friendship International baptista missziós szervezet alapítója mutatta őt be az egybegyűlteknek, akinek meghívására Ruslan Olakh Ukrajnából Amerikába érkezett evangelizációs körútra, s így jutott el Clevelandbe is. A harminc körüli férfi ezek után olyan szép magyarsággal szólalt meg, hogy attól egy pillanatra kifényesedett felettünk az ég. Minden, amit az est további részében magáról és népéről, az életükről és a sorsukról mondott, a közös nyelv tapasztalata által még jobban egyetemes üggyé vált.
A koncertként hirdetett esemény sokkal inkább személyes hitvallás volt, mint művészi előadás, amely Isten dicsőítésében öltött közösségi formát. A dalok, amelyeket Ruslan előadott, többnyire angol nyelven szólaltak meg, s úgy tűnt, nagy részük ismerős az adventista gyülekezetben is. Kellemes énekhangon, meggyőző gitártudással lépett fel, de talán meghittebb lett volna, ha akusztikusan játszik, nem zenei alapra, hiszen „családi körben” voltunk. A tágas, fával borított, otthonos templomban, annak ellenére, hogy körülbelül negyvenen jelentünk meg, felszabadult és vidám volt a hangulat. Néha azt éreztem, mintha tele lenne a helyiség, olyan lelkesen reagáltak a résztvevők: tapsoltak, énekeltek és hangos ámenekkel adták jelét egyetértésüknek, amikor az isteni gondviselésről szóló tanúságtételt hallgattuk.
Egy olyan ember élettörténetét, aki cigány lakótelepen nőtt fel Ukrajnában, s ma is ott él 10.000 magyar sorstársával együtt. Orosz apától és magyar anyától született, ám a megélhetés miatt vályogvetőnek szegődött anyja beadta gyerekotthonba. 13 évesen tért meg, majd egy táborban úgy érezte, jelet kapott és a holland pásztor róla beszél, amikor azt mondta, Isten már anyja méhében ismerte őt és terve van vele. A Lélek hívására missziós iskolába jelentkezett, három hónapig volt úton Indiában és Egyiptomban, majd Budapesten végzett önkéntes evangelizációt két évig. Végül úgy érezte, bevégezte Isten tervét és haza kell mennie az övéihez. Innentől nyomorban telik az élete, ám megismerte a feleségét, és született három lányuk. A nélkülözés azonban depresszióba sodorta, s elérte őket a kísértés, hogy feladják az életüket. Isten azonban ismét jelet küldött számukra, hiába álltak órákig az állomáson, aznap nem jött vonat.
S innentől minden megváltozott, mesélte Ruslan. Noha továbbra sincs semmijük, ami pénzben mérhető, lelki gazdagságukból egy új életet építettek maguk köré. Létrehoztak Ukrajnában egy alapítványt, ahol gyerekekkel foglalkoznak, és a vallásos nevelés mellett írni, olvasni tanítják őket, számítógépes ismereteket, angolt, művészi készségfejlesztést oktatnak, hogy felzárkóztassák őket. Enni adnak nekik, tisztálkodásra nevelik, táboroztatják őket, hiszen nagyon sokan árvák, félárvák. Példát és irányt mutatnak egy jobb és tisztességesebb jövő felé, ami nem kis felelősség, és „more than a full time” elfoglaltságot jelent. Ruslan a fiatalok csoportját vezeti és pásztor a gyülekezetben. Adományokból tartják fenn magukat, így ez a körút is a gyűjtésről szólt. Bár Ruslan többször hangsúlyozta, hogy nem az a célja, hogy sajnálatot és részvétet keltsen, hanem hogy megértsük, mennyivel nehezebb olyan körülmények között meglátni, megélni és hirdetni Isten tervét, ami nekik adatott. Azért jött, hogy tanúságot tegyen emellett, és hogy a bizonyosságot mondja el arról: Krisztus bármilyen mélységbe képes lenyúlni az emberért, hogy felemelje. Azt kérte, imádkozzunk értük, és ha tudunk, segítsünk.
A koncertet a Ruslan alapítványát is támogató Friendship International szervezet bemutatása zárta, amelyet Del és felesége alapított 1990-ben, miután hazatértek 17 évig tartó németországi missziójukról, ahol volt alkalmuk megismerni a kelet-európai országokat. Magyarországon és Romániában táborhelyet alapítottak (Skóciában és Chilében is van bázisuk), és ezeken keresztül folytatnak edukációs és humanitárius segítő tevékenységet. Seniorok számára pl. többhetes tematikus ismeretterjesztő, egyben érzékenyítő utakat szerveznek Európába, amelyek során megismerkedhetnek azokkal a közösségekkel, akiket támogatnak, és kisebb önkéntes munkát is végezhetnek a székhelyeken.
Sokféle módja van tehát az igehirdetésnek és az adakozásnak, aminek más a hagyománya és a kultúrája Amerikában, mint otthon. Jó volt megtapasztalni az itteni emberek nyitottságát és meggyőződését, hogy a legkisebb összeggel is segíthetünk. A jó ügyekkel pedig Isten terve szerint az ő országát építjük.
A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.
