Főoldal Blog Page 801

A román államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt

Klaus Iohannis jobboldali román államfő pénteken bejelentette: megvonja bizalmát Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnöktől, alkalmatlannak tartja őt tisztsége ellátására, és lemondásra szólítja fel.

Az elnök szerint a kormányfő megkérdőjelezte a román jegybank függetlenségét, az államfő szerepét az ország külpolitikájának kialakításában, képtelennek bizonyult az állam más intézményeivel folytatott lojális együttműködésre, és csak a pártjától kapott utasításokat hajtotta végre.

Az államfő szerint az alig három hónapja tisztségben lévő Dancila alkalmatlansága sérülékennyé tette Románia kormányát, ezért távoznia kell tisztségéből.

A román alkotmány szerint a kormányfőt csak a parlament válthatja le, az elnöknek semmilyen eszköze nincs ennek kikényszerítésére.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

London szeretné, ha az EU-állampolgárok Nagy-Britanniában maradnának

Brexit-ügyi államtitkár: London szeretné, ha az EU-állampolgárok Nagy-Britanniában maradnának.

A brit kormány szeretné, ha a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradnának az életvitelszerűen letelepedett külföldi EU-munkavállalók, mivel

nagyra tartja munkájukat, és hálás az ország fejlődéséhez nyújtott hozzájárulásukért

– mondta Nagy-Britanniában élő magyaroknak csütörtökön a Brexit-tárgyalásokat brit részről irányító minisztérium (DExEU) államtitkára.

Lord Martin Callanan, aki a tárca felsőházi kapcsolattartásáért, valamint az uniós intézményekkel és a civil szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős, a londoni magyar nagykövetségen szervezett csütörtök esti tájékoztató fórumon kijelentette: a brit kormány törekvése az, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok mindegyike a Brexit után is pontosan ugyanúgy folytathassa életvitelét, mint eddig.

Lord Callanan a teltházas rendezvényen megerősítette:

az Európai Unióval decemberre kidolgozott közös álláspont alapján a brit kormány törvényben rögzíti a Nagy-Britanniában élő 3 millió külföldi EU-állampolgár, köztük a magyarok jogosultságait.

Az államtitkár szerint ez bizonyosságot teremt az uniós állampolgároknak a tartózkodási jogosultságon felül egyéb fontos területeken, így az egészségügyi ellátásban, a nyugdíjjogosultságban és egyéb juttatásokban.

Martin Callanan hangsúlyozta: a megállapodás biztosítja, hogy a családok együtt maradhassanak, és azt is, hogy a közeli családtagok a brit EU-tagság jövő évi megszűnése utáni időszakra tervezett, várhatóan 2020. december 31-éig tartó átmeneti időszak lejárta után is csatlakozhassanak Nagy-Britanniában élő hozzátartozóikhoz, feltéve, hogy a családi kapcsolat az átmeneti időszak utolsó napján már fennállt.

Lord Callanan kijelentette: ezek tényleges jogosultsági garanciák, a brit kormány elkötelezett szándéka a kilépési feltételrendszer törvényi rögzítése, ami lehetővé teszi az uniós állampolgárok jogosultságainak teljes körű igazságszolgáltatási védelmét a független brit bírósági rendszeren keresztül.

A DExEU-tárca államtitkára a rendezvény után az MTI-nek nyilatkozva – arra a kérdésre, hogy a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok mikortól számíthatnak jogosultságaik garantálásának törvénybe iktatására – elmondta:

ez a törvényi aktus a kilépési megállapodás része lesz, a jogosultságok garantálásáról szóló elvi megállapodás az EU-val megvan, jelenleg folyik ennek jogi szöveggé alakítása,

és a kilépési feltételrendszerről szóló megállapodással együtt válik a brit törvények részévé.

Az Európai Bizottság októberig kívánja lezárni a kilépési feltételrendszerről folyó tárgyalásokat Londonnal.

Lord Callanan kijelentette: nagyon jó esélyt lát arra, hogy az októberi határidőig sikerül is befejezni a tárgyalási folyamatot az EU-val.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Csányi Sándor: eljött a komoly befektetők ideje a magyar futballban

Vissza fognak térni a nézők a magyar pályákra – mondta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A futballvezető szerint javult a bajnokság színvonala, a válogatott pedig akkor lesz sikeres, ha jó munkát végeznek a klubokban.

“Nagy az érdeklődés a magyar futball iránt, még akkor is, ha ez a nézőtéren nem feltétlenül látszik, de a televíziós közvetítések nézettsége rekordokat dönt” – mondta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az InfoRádióban, és bízik abban, hogy visszatérnek a nézők a lelátóra. Ezt arra alapozza, hogy nő a magyar fiatalok szerepe a labdarúgó-bajnokságokban, korszerű stadionokban kulturált módon lehet szurkolni, és nincs már erőszak a lelátókon.

Csányi Sándor szerint nem használt a nézőszámnak, hogy a csapatok jelentős része hosszabb időn keresztül nem saját stadionjában játszotta a mérkőzéseit, de másfél éven belül elkészülnek az új vagy felújított pályák, és mindenki otthon futballozhat, és kulturált körülmények között lehet szórakozni.

“Tudom, hogy sokan felhördülnek, mégis azt gondolom, hogy javult a bajnokság színvonala,

és az utóbbi egy év sikertelensége ellenére a válogatott is jobban teljesít. Csak kint volt az Európa-bajnokságon 44 év után, és bízom benne, hogy hasonló sikerekre képes lesz a jövőben is, és 2020-ban, amikor mi is rendezzük az Európa-bajnokságot, a válogatottat láthatják a magyar szurkolók” – mondta az MLSZ elnöke.

A sikertelenségért a felelősséget szerinte ketté kell választani: a fiatalok kiválasztásáért, képzéséért, szerepeltetéséért, a klubfutball sikeréért a klubok a felelősek, szerinte ez ügyben az MLSZ, amit tudott tenni, megtette. A válogatott sikere pedig szoros összefüggésben van a magyar csapatok nemzetközi teljesítményével, és azzal, hogy nevelnek-e ki a klubok olyan fiatal játékosokat, akik külföldi bajnokságokban is sikerrel szerepelnek.

“Ha külföldön is sok magyar játékos lesz, és a hazai csapatokban is, akkor kérhetjük számon, hogy a válogatott miért nem sikeres.

Addig azonban meglehetősen kicsi a mozgástere a szövetségi kapitánynak. Hiszen 3-4 nappal a mérkőzés előtt érkeznek meg a játékosai, fizikai állapotukon nem tud változtatni, csak a kiválasztás, a taktika megválasztása, az ellenfelek feltérképezése a feladata” – mondta Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöke úgy látja, az utánpótlásműhelyek minden segítséget megkaptak a működéshez. Jelentősen javult az infrastruktúra, 1100 pályán építettek, 1700-at felújítottak. Az amatőr futball költségeinek a kilencven százalékát az MLSZ finanszírozza, az utánpótlásműhelyek edzőinek a bérezése a tao-rendszeren keresztül szintén megoldott.

“Minden feltétel adott. Ehhez képest az eredmények, úgy tűnik, hogy még váratnak magukra.

De nem is lehet azonnal számon kérni. A fejlesztési program öt éve kezdődött, és most fejeződik be. évtizedes lemaradásban voltunk” – mondta Csányi Sándor.

Eljött a magánbefektetők ideje

Az üzletember sajnálja, hogy olyan hagyományos futballvárosok, mint Szeged, Békéscsaba, Győr nem rendelkeznek élvonalbeli csapattal.

“Eljött az idő, hogy komoly befektetők is megjelenjenek a magyar futballban,

hiszen nemcsak az utánpótlás-, hanem a profi csapatok pénzügyi helyzete is stabilizálódott, és sokkal olcsóbb innen nemzetközi kupaszereplést elérni, mint tőlünk nyugatabbra jó néhány országban. A sportot ugyanolyan ágazatnak tartom, mint bármelyik másik iparágat, és előbb-utóbb önmagának kell profitot termelnie” – vélekedett a futballvezető, és úgy látja, ha valaki képes nemzetközi sikerekre, akkor nagyon gyorsan megtérül a befektetés, sőt jövedelmet tud realizálni, és a sikeres utánpótlás-nevelésben benne van a nagy üzlet, a játékoseladás.

MOL-Pick Szeged: csak egy lépés hiányzik

A kézilabdában is szerepet vállal Csányi Sándor, a MOL-Pick Szeged tulajdonosa is. A csapat az örök ezüstérmes a Telekom Veszprém mögött, legutóbb a Magyar Kupa döntőjében veszített.

“Rosszul élem meg, hogy kikapnak a Veszprémtől. De nemcsak megélem, próbálok ellene tenni is.

Áttörést a következő bajnoki évadra ígértek, lesz egy-két erősítésünk, és meglátjuk, képesek lesznek-e felvenni a versenyt” – mondta Csányi Sándor, de hozzátette, már nagy öröm volt számára, hogy sikerült bajnoki mérkőzést nyerni Veszprémben. Ugyanakkor nem értette az utóbbi idők rövidzárlatait, a Magyar Kupa-döntőben és a Kiel elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben is a hajrában blokkolt le a csapat.

“Ezt lehet csalódottságként is felfogni, de úgy is, hogy csak egy lépésre vagyunk.

Ezt az öt-tíz percet kell átlépnünk ahhoz, hogy nagyon sikeresek legyünk Magyarországon és az európai színtéren is” – mondta a Szeged tulajdonosa.

Forrás: infostart.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

10 lépés a boldogság felé, amelyre mindenki képes lehet!

Szeressük az életet, találjuk meg azokat az örömforrásokat, amelyek boldogságot okoznak, és fogadjunk meg pár bölcs tanácsot, hiszen lehet, hogy első halásra túl egyszerűnek tűnnek, de sokkal boldogabb pillanatokat szerezhetünk magunknak, ha az életet egyszerűen éljük meg.

1. Higgyünk a karmában

Mikor valami pozitív dolgot csinálunk, vagy kedvesek, megértőek vagyunk valakivel szemben, akkor ez később kifizetődik, hiszen amikor segítségre szorulunk, a semmiből fog előbukkanni valaki, vagy valami, ami elhárítja a problémát. A karma szerint, ha jót cselekedünk, jóra számíthatunk.

2. Vállajunk önkéntes munkát

Bármilyen önkéntes feladatot vállalunk, ha azt szívből csináljuk, hozzáteszünk valamit, amitől boldogabb lehet az életünk. Egy önzetlen segítségnyújtás, egy jó szó akár egy ember életét is megváltoztathatja.

3. Fogadjuk el önmagunkat

Igen, emberek vagyunk, és olykor haragot, dühöt, féltékenységet, félelmet érzünk. Nem fenékig tejföl az élet, ahol minden szép és nagyszerű. Tisztába kell legyünk az érzéseinkkel, így elkerülhetjük azt, hogy másokat is megsértsünk.

4. Gondoljunk mindennap valami jóra

Az élet nem tökéletes, semmi sem az. Inkább fogjuk fel úgy a helyzetünket, hogy száz százalék az, hogy vannak, akik nálunk is rosszabb helyzetben vannak. Gondoljunk inkább mindennap arra, hogy mennyi mindennek örülhetünk.

5. Örüljünk, hogy a szeretteink mellett lehetünk

Viselkedjünk, cselekedjünk úgy, mintha ez lenne az utolsó napunk a földön. Mutassuk ki szeretetünket, hálánkat a szüleink, barátaink iránt. Közöljük velük, hogy nagyon szeretjük őket.

6. Ne ítélkezzünk, inkább legyünk toleránsak

Senki sem tökéletes, mindenkinek meg vannak a maga hibái. Meg kell tanulnunk elfogadni másokat, hibáikkal együtt. Ez akkor fog sikerülni, ha magunkkal is rendben vagyunk. Ez a viselkedés elégedettséggel és boldogsággal fog majd eltölteni.

7. Meditáljunk

Elmélyedve gondolatainkban képesek leszünk megnyugtatni magunkat, lezárni a negatív érzéseket, megbocsátani másoknak. Meditációval képesek leszünk visszanyerni lelki egyensúlyunkat. Naponta 5 perc erejéig csendesedjünk el, és rálelünk a harmóniára.

8. Készítsünk listát teendőinkről

Elsőre kissé viccesnek hangzik, de sokkal rendezettebb, nyugodtabb lesz az életünk, ha mindennap felírjuk egy lapra, hogy ma mit fogunk elintézni. A nap végén sokkal elégedettebbek leszünk magunkkal.

9. Szabaduljunk meg a feszültségtől

Meg kell találnunk azokat a kikapcsolódási formákat, szabadidős tevékenységeket, ahol a lelkünk újból erőre kaphat. Itt kiadhatjuk a felgyűlt feszültséget, utána pedig sokkal könnyebbnek érezzük majd magunkat.

10. Hallgassunk a szívünkre, na meg az eszünkre is

Tegyük fel a kérdést magunknak, akár kétszer is, hogy „Valóban szükségem van arra a pár új cipőre?” Legyünk őszinték magunkkal, tudjunk mérlegelni, hogy mi a helyes döntés, mi nem az, így a jövőben sok hibás lépést meg tudunk akadályozni.

Forrás: filantropikum.com

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hargitai Péter: A forradalom lánya – hangjáték (2/10)

A felvétel meghallgatható itt a weboldalon is a vasárnapi élő adás után.

Fordította: Lukács Laura

rádióra alkalmazta és rendezte: Tálas Tünde és Surányi András

a hangfelvételt készítette: Likszai Károly (és Gera Csilla 1. rész)

Zenéjét szerezte: Binder Károly

Hangmérnök: Rosenmann Péter

Közreműködtek:

2. rész 23:45

narrátor: Szamosi Zsófia

Izabella: Sztarenki Dóra

Csatornapatkány: Bakonyi Gábor

Ágnes nővér: Sárosdi Lilla

nagynéni: Györgyi Anna

Michelangelo: Ruszina Szabolcs

Bajusz: Menszátor-Héresz Attila

gyermek Hargitai Péter: Lovász Borsa

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mesék Mátyás királyról: Mátyás király Gömörben

YouTube player

Rendezte: Ujváry László
Narrátor: Helyey László
Zene: Kaláka Együttes

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gombás köles

A köles az utóbbi időben kissé feledésbe merült. A magas rosttartalma elősegíti a normál bélműködést. Különösen javasolt cukorbetegeknek, mivel nem emeli gyorsan a vércukor szintet. Jól tesszük, ha többször is kölest választunk köretként a fehér rizs és a krumpli helyett.

Lisztérzékenyek is fogyaszthatják, mivel a kukoricához, rizshez, szójához és hajdinához hasonlóan nem tartalmaz glutént.

Hozzávalók:

  • egy csésze hántolt konyhakész köles
  • 1 font gomba, erdei gomba a legjobb
  • Só, bors
  • egy ek. olívaolaj
  • egy fej vöröshagyma
  • egy friss piros paprika
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • reszelt parmezán

Elkészítés:

Felaprítjuk a hagymát, egy lábasba egy evőkanálnyi olívaolajon megdinszteljük,  beletesszük a szeletkékre vágott erdei gombát majd egy csipet sóval, borssal egy kicsit megfonnyasztjuk. Ekkor rátesszük a kölest, együtt pirítjuk egy kicsit, majd rádobjuk a felaprított pirospaprikát.

Ekkor öntünk rá  4 dl húslevest vagy vizet. Összekavarjuk és lefedve, időnként bele-bele kavarva készre pároljuk (felszívja a felesleges folyadékot). Petrezselyemzölddel és parmezánnal meghintve tálaljuk

Jó étvágyat kívánunk!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

565. honismereti rejtvényjáték – 2018.04.29.

A BOCSKAI RÁDIÓ
565. honismereti rejtvényjátéka – 2018. április 29.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A forradalom lánya (hangjáték), interjú a producerrel, Tálas Tündével

Tálas Tünde

Tálas Tünde a clevelandi Bocskai Rádió volt KCSP ösztöndíjasa egy nagyszerű sikerről és elismerésről számolt be a múltheti élő adásunkban. Egyenesen Budapestről jelentkezett be telefonon, ahol elmondta a Forradalom lánya című könyvből készült félig animációs dokumentumfilm sikerét, a kitüntetést amelyet Los Angelesben, Hollywoodba vehetett át az íróval Hargitai Péterrel együtt.

Ezek után a következő lépésről adott számot, ugyanis itt nem állt meg a könyv és a dokumentumfilm sikersztorija. Készült belőle egy tíz részes rádiójáték, magyarországi hivatásos színészek szereplésével, amelyet a következő másfél hónapban a clevelandi Bocskai Rádió hallgatói elsőként hallhatják. Tünde beszélt ennek a tervének megvalósulásának lépéseiről és a következő hosszútávú elképzeléseiről. Büszkék vagyunk az elért sikereihez és kívánunk neki további kitartást a munkájában.

Az alábbi linken hallgassák meg Tálas Tündével készült élő telefonbeszélgetést.

 

A hangjáték itt hallgatható meg:

Hargitai Péter: A forradalom lánya – hangjáték (1/10)

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Erdélyi hívogató 2018 Torontói Magyar Házban

Április 14-én szombaton került sor a torontói Orbán Balázs Társaság szervezésében a három éve új épületbe költözött torontói Magyar Házban a 2018-as év Erdélyi Hívogató bálra. Az elnöknő meghívására mi is részt vettünk ezen a bálon, igaz április közepéhez képest nagyon rossz időjárás volt éppen akkor a városban, havas eső, jégeső havazás volt egész nap.

Ez volt az oka annak is hogy néhányan nem is vállalták a csúszós, havas utakon az autózást, nem jöttek el, de a hiányzók nélkül is majdnem tele volt a bálterem. A báli műsor Elekes Imola elnök köszöntőjével kezdődött majd a Kodály néptáncegyüttes fellépése következett. Ezek után a finom vacsora tálalása következett amely alatt a  Fesztivál zenekar jobbnál jobb népdalokkal szórakoztatta az egybe gyűlteket. Az édesség felszolgálása után egy kicsit hangosabb lett a zene, amikor is mindenki akinek kedve kerekedett, táncolhatott.

Ezt az időszakot használtam ki és kértem meg Dr. Fecső Andrást a torontói Magyar ház alelnökét és Boda Lázár Juditot a ház jelenlegi elnökét, hogy beszéljenek a magyar ház mostani állapotáról és a jövőbeli terveikről.

Torontói Magyar Házról

Boda Lázár Juditot a torontói Magyar Ház elnökét és Dr. Fecső Andrást a ház alelnökét kértük, hogy beszéljenek a magyar házról és a jövőbeli terveikről.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, April 22, 2018

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Május 8-án ül össze az új Országgyűlés

Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben. 

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi meg munkáját – olvasható az államfő kommünikéjében.

Áder János ezzel egy időben az Országgyűlésbe bejutott, országos listáról mandátumot szerző pártok és pártszövetségek listavezetőit levélben kérte fel, hogy kezdjék meg az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat.

A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. A köztársasági elnök az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges. Szintén az alakuló ülésen választják meg – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú  képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után. A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg. A megválasztott képviselők megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be. Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek. A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról. Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.

Az április 8-i parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 133 országgyűlési mandátumot szerzett, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

MTI / echotv.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Budaházy-ügy: eljárási hibák miatt semmissé vált a korábbi ítélet

A 2006-os választás utáni hídfoglaló és a hallgatóság java része örömmel nyugtázta a fejleményeket Fotós: Havran Zoltán

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A bíró indoklásában hosszan sorolta a törvényszék eljárási hibáit.

A hatályon kívül helyezést abszolút és relatív okok egyaránt szükségessé tették – kezdte Lassó Gábor, a Fővárosi Ítélőtábla bírója az indokolását, miközben a hallgatóságból több mint százan tapssal, éljenzéssel üdvözölték a döntést.

A tanács elnöke kifejtette: a jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság széles bizonyítási eljárást folytatott le, ez mégsem köszön vissza az ítéletben; sőt olybá tűnik, mintha csak a nyomozási anyag állt volna a rendelkezésére, ez pedig megalapozatlanságot eredményez. A bíró szerint számtalan eljárásbeli hibát vétett a korábban eljáró törvényszék.

– A másodfokú tanácsnak nem feladata, hogy mérlegelje az első fok által figyelembe nem vett bizonyítékokat; úgy vélem, rengeteg kérdésben maradt adós a bíróság, hiszen számos olyan indítványt nem bírált el, amellyel bőven lett volna teendője, így értékelés nélkül maradt például a hangszakértői vélemény is – magyarázta Lassó Gábor, hozzátéve: a vádlottaknak sérült a védekezéshez való joguk is.

– A bíróságnak kötelessége a védekezéshez való jog gyakorlását teljes körűen biztosítani, ehhez hozzátartozik, hogy megismerhessék a jegyzőkönyvek tartalmát. Volt olyan jegyzőkönyv, amit két évvel később adtak ki a vádlottak számára. Ez példátlan – szögezte le.

A táblabíróság úgy vélte, nem volt elég adat Budaházy felbujtói magatartására, a törvényszék esetenként még tényállást sem állapított meg, és nem tisztázott fontos körülményeket.

– Semmilyen bizonyítás nem volt arra, hogy Budaházy György hogyan adott utasítást, miként mondta azt, hogy menjél oda, fiam, és okozz 20 ezer forint érték feletti kárt. Ahogy azt is elmulasztották bizonyítani, hogy Budaházynak van-e lőfegyvere, a cselekmények időpontjában ki volt ott valóban, ki dolgozott, és igaz-e az az állítás, hogy a gépkocsi szervizben volt – sorolta a bíró.

A 2006-os választás utáni hídfoglaló és a hallgatóság java része örömmel nyugtázta a fejleményeket
Fotós: Havran Zoltán

A megismételt eljárásra vonatkozóan részletes iránymutatást adott az elsőfokú bíróságnak: az eljárási szabályok tiszteletben tartása mellett egyes bizonyítékok értékelésére, tanúk újbóli meghallgatására kötelezte, de leszögezte azt is, hogy csak a legszükségesebb körben kell megismételni az eljárást.

A tábla továbbá minden vádlott esetében feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat.

Ismert: Budaházy Györgyöt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélték terrorcselekmény miatt, vádlott-társai különböző időtartamú, többségé­ben fegyházbüntetést kaptak. A vád szerint a Budaházy által létrehozott, Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni az MSZP–SZDSZ-kormány politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban.

Állítólag Molotov-koktélt dobtak Hiller István (MSZP) oktatási miniszter, Kóka János (SZDSZ) frakcióvezető és akkori kormánypárti ország­gyűlési képviselők otthonára, Szilvásy György (MSZP) titkosszolgálati miniszter nyaralójára és pártirodákra. Molotov-koktéllal támadtak a vád szerint melegszórakozóhelyekre és egy jegyirodára, összeverték a Hír TV műsorvezetőjét, Csintalan Sándor volt szocialista politikust.

AZ ÉRTÉKELÉS

Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője a korábbi döntést a magyar jogtörténet egyik legfelháborítóbb, legdurvább jogsértésektől hemzsegő ítéletének nevezte csütörtökön. „Kimondhatatlanul boldog vagyok, jogászi hivatásom egyik legfelemelőbb perce volt” –mondta. Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos politikus a jog és a nemzeti ellenállók ünnepének nevezte a tegnapi napot. A tárgyaláson jelen lévő Toroczkai László Jobbik-alelnök szerint bár nincs vége, a legfontosabb, hogy a vádlottak szabadon távozhattak.

A szintén megjelent másik Jobbik-alelnök, Sneider Tamás a 24.hu-nak azt mondta: Budaházynak nem lenne helye a Jobbikban, mert „biztos, hogy teljesen más elképzeléseink vannak rengeteg dologban, úgyhogy nem, ilyen kérdés fel sem vetődhet”. Hozzátette: akkor is ellátogatott volna egy ilyen tárgyalásra, ha egy baloldali vagy liberális politikus lenne így meghurcolva. Toroczkai viszont úgy leszögezte: „Budaházy Györggyel bármikor, bárhol közösen dolgozom a hazáért, Magyarországért.”

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe