Főoldal Blog Page 845

Török Testvérek újra Clevelandben!

Hétfő este 7-kor pazar koncertet adtak a Török Testvérek a Szent Imre Római Katolikus templomban.

2017-es Amerikai turnéjuk kereteiben jártak Clevelandben, az egy hónappal ezelőtt kezdődő turnéjuk nyitányaként felléptek az Itt-Ott Találkozón, Floridában, New Yorkban és még sorolhatnánk. A clevelandi közönség nagy szerencséjére két fellépést is leszerveztek városunkban, így pár nap múlva 21-én egy másik repertoárjukkal ismételten koncertet adnak a Nyugat Oldali Református Templomban is.

12 számból álló koncertet adtak elő a Török Testvérek, ráadásként plusz két dallal, meglepetés fellépőkkel.
Tilla, Flóra és Ádám előadásuk alatt, élménybeszámolóval szolgáltak az idei turnéjukról, mely színesitette és személyesebbé tette fellépésüket, közelebb engedve magukhoz a közönséget. Koncertjüket egy gyönyörű ima dallal kezdték, mely után Ádám elárulta a nézőknek, hogy haza érkeztek! Cleveland felé közeledve már érezték a plusz energiát, mely eltöltötte őket, azáltal, hogy haza jönnek. Felcsendültek klasszikus népdalok, mint például a Tavaszi szél vizet áraszt, melyet a közönség együtt énekelt a fellépőkkel. De felhangzottak saját dalok is, amit a Tisza ihletett, az a folyó amellett felnőttek. Hoztak saját feldolgozású népdalokat is, mint például a Szerelem, szerelem, mely az Oscar díjas Az angol beteg című filmben is felhangzott. De hallhattunk Vajdaságból származó népdalokat is, elhangzott a Kis pacsirta a magasba című dal is, melyet az aznapi hangulatukhoz igazítottak, így egy kis keleti hangzással fűszerezték meg az előadást. A Török Testvérek fellépése alatt több hagyományos magyar népi hangszert is használtak, felcsendült a furulya, a kaval, a citera, a hegedű, a doromb, az esőbot, a táltos dob és a koboz hangjai is. Sőt a magyar kürt duda hangjai is felcsendültek úgy, hogy a hangszer nem is volt jelen a koncerten. Hogy ez, hogy volt lehetséges, az maradjon a koncert és közönség titka.

Az utolsó dal a Gyöngyöt az embernek című dal volt, mely egy szép kerek ívvel zárta le a műsort. A hallgatóság álló tapssal köszönte meg ezt a remek, harmonikus előadást.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

533. honismereti rejtvényjáték – 2017.09.17.

A BOCSKAI RÁDIÓ
533. honismereti rejtvényjátéka. 2017. szeptember 17.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Baptista gyülekezet 2017. szeptember 16.-i adása

Igét hirdet id. Kulcsár Sándor a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Wass Albert: Hontalanság hitvallása

Wass Albert
Wass Albert
Wass Albert
Wass Albert

Hontalan vagyok,
Mert vallom, hogy a gondolat szabad,
Mert hazám ott van a Kárpátok alatt
És népem a magyar.

Hontalan vagyok,
Mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
Mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok,
Mert hiszek jóban , igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
És Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
És maradok ez úton, míg csak élek
Töretlen hittel ember és magyar.

YouTube player

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A média és az internet veszélyei

Az öngyilkosságot helytelenül bemutató tudósítások növelhetik az öngyilkosságok számát, ezért a hírközlési és médiabiztos – az Egészségügyi Világszervezet javaslatát követve – ajánlásokat fogalmazott meg az ilyen esetek megjelenítésére a médiában. Bodonovich Jenő A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián, Balatonalmádiban ismertette javaslatait.

Magyarországon naponta átlagosan több mint hat ember követ el öngyilkosságot, a 15-24 évesek körében ez a második számú, míg a 25-30 évesek körében a leggyakoribb halálok.

Bodonovich Jenő pozitív és negatív példákat is hozott arra, hogy a médiának komoly szerepe van az elkövetések növekedésében vagy csökkenésében: az első magyar szépségkirálynő halálának középpontba állítása után mintegy kétszáz fiatal lány öngyilkosságát hozták összefüggésbe az esettel, míg az Ausztriában korábban divatossá vált, a metróban elkövetett esetek száma csökkent, miután a sajtó már nem számolt be az újabb halálokról.

A biztos hangsúlyozta: az öngyilkosság tényét csak akkor kellene közzétenni, ha az feltétlenül szükséges. Kerülni kell az eset környezetének vagy az elkövetés módjának bemutatását, emellett az érzelmi háttérről sem lenne szabad beszámolni. Csökkenti az utánzások számát, ha az öngyilkosságot a média lelki zavar hatásaként mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy az megelőzhető lett volna. Bodonovich Jenő a híradásokban szerepeltetné a krízishelyzetben lévőknek létrehozott segélyvonalak elérését is.

Rakoncza Zsolt a világhálón és a mobiltelefonokon érkező fenyegetésekkel kapcsolatos szülői feladatokról és a rendelkezésre álló eszközökről beszélt. Azt mondta: tavaly világszerte mintegy 560 millió áldozata volt az internetes támadásoknak.

Mivel a gyermekek bevallottan látogatnak olyan oldalakat, amelyekről tudják, hogy szüleik nem engednék azt, a felnőtteknek fontos feladatuk van ezen a téren – hangsúlyozta. A többi közt meg kell tanítaniuk gyermekeiket a közösségi oldalak biztonsági beállításaira, arra, hogy jelszavaikat ne adják ki még a barátaiknak sem, és csak szülői felügyelettel töltsenek le bármit az internetről, a folyamat során ugyanis az adathalász programok aktívak lehetnek. Kerülni kell a személyes adatok megosztását vagy másokat ábrázoló fotók közzétételét.

A cége által nyújtott, ingyenes programot bemutatva elmondta: azzal a szülők nyomon követhetik gyermekeik számítógépes és okostelefonos aktivitását, ami alapján beszélgetést kezdeményezhetnek velük. A program segítségével láthatóvá válik, mely oldalt próbál megnyitni a fiatal annak ellenére, hogy az tiltott számára, továbbá a gyermek aktivitása a közösségi oldalakon, hogy mire kíváncsi a kereső oldalakon és az is, hogy milyen időpontokban használja mobiltelefonját. Ez utóbbival kiszűrhető, hogy a tanórákon tegye azt.

Forrás: egeszsegkalauz.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Faképnél hagy

Mindenki tudja, hogy akit faképnél hagynak, azt szó nélkül otthagyják, vagy hűtlenül elhagyják. Arra a kérdésre azonban már kevesen tudnának felelni, hogy miféle faképet emleget ez a szólás és hogy honnan ered az egész kifejezés. Ennek járunk ma utána O. Nagy Gábor: Mi fan terem című könyvéből, elmondja kollégánk Csibi Lóránd.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Rakott padlizsán

Idényzöldségnek számít most a padlizsán, tehát készitsünk egy gyors tepsis vacsorát – vagy ebédet, ha úgy tetszik – belőle.

Hozzávalók:

  • 3 db padlizsán
  • 2 font burgonya
  • 1 font paradicsom
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • Só, bors, oregánó, bazsalikom ízlés szerint
  • 4 ek olaj + a sütéshez
  • 1 font darált hús (bárány az autentikus)
  • 1 konzerv sűrített paradicsom
  • 1 tk cukor
  • 0,5 tk őrölt fahéj
  • 1 db tojás

A besamelhez:

  • reszelt gouda sajt
  • 2 db tojássárgája
  • 4 dkg vaj
  • 4 ek liszt
  • 6 dl tej
  • szerecsendió ízlés szerint

 

Elkészítés

  1. A padlizsánokat megmossuk és hámozatlanul kb. fél centi vastagon felkarikázzuk. Alaposan besózzuk, és kb. 1 órán át állni hagyjuk, hogy a levét kiengedje.
  2. A burgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, hűlni hagyjuk, majd hámozás után ugyanolyan karikára vágjuk mint a  padlizsánt. A paradicsomot szintén karikára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk.
  3. Elkészítjük a húsos ragut: 3 evőkanál olajon a hagymákat megfonnyasztjuk, rádobjuk a darált húst, és kb. 5 perc alatt megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a fűszereket: a cukrot, a fahéjat, a bazsalikomot, az oregánót, sót és borsot. Fedő nélkül még 10-15 percig élénk tűzön addig pirítjuk, amíg a leve teljesen elfő. Amikor kihűlt, összedolgozzuk 1 darab tojással.
  4. Elkészítjük a besamelt: a vajban sárgára pirítjuk a lisztet, majd simára keverjük a forró tejjel. Mérsékelt tűzön sűrűsödésig főzzük, majd langyosra hűtjük. Ízlés szerint a fűszereket is hozzáadjuk: sót, borsot, a szerecsendiót, majd a 2 tojás sárgáját, végül a reszelt sajtot is.
  5. A padlizsánszeleteket alaposan lecsepegtetjük, kicsit kinyomkodjuk, lisztbe forgatjuk (de ez kimaradhat) majd kevés olajon kisütjük.
  6. A sütőt 400F fokra előmelegítjük.
  7. 1 evőkanál olajjal kikenünk egy közepes méretű tepsit. Aljára tesszük a karikára vágott burgonya felét, picit sózzuk, majd beterítjük a padlizsán felével. Rásimítjuk a húsragut, elkenjük rajta a besamel felét, aztán a maradék padlizsán következik. Ezután újra burgonya, majd a felkarikázott paradicsom jön. A megmaradt besamelmártással zárjuk a rétegezést.
  8. A forró sütőben kb. 50 percig sütjük.

Kockára vágva tálaljuk, még melegen. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szüreti Mulatság a Hirami Magyar Klubnál

Szeptember 10-én került megrendezésre az Észak Kelet Ohioi Magyar Kulturális Center őszi fesztiválja, a szüreti mulatság. Körülbelül 730 látogató fordult meg a Hiram parkban. A jó hangulat aláfestő zenéit biztosította György Bátyi és Alex Udvary, utóbbi Chicagoból érkezett az eseményre. Természetesen a Regös csoport táncai sem maradhattak ki a magyar mulatságból, továbbá felléptek a Szent Erzsébet Szüret táncosai is.

A park kedvelt helye volt a kirakodóvásár, ahol sokan megfordultak mert hatalmas volt a választék. Vásárolhattak édességeket, lekvárokat, kézműves termékeket, magyar kerámiákat, könyveket, ékszereket és iskolai írószereket is. A fesztivál izgalmait tetőzte a tombola, mellyel értékes nyereményekért lehetett játszani. A kisebbek kedvenc helye a gyereksarok volt, ahol tök faragással és kézműves foglalkozásokkal tölthették az idejüket.

Nyilvánvalóan a finomabbnál finomabb, magyar ínyencségek sem hiányozhattak a palettáról. A teljesség igénye nélkül, a menü a következő volt; töltött káposzta, gulyásleves, lacipecsenye, kolbász, lángos és főtt kukorica. Akik a laktató ebéd után édességet kívántak, nem kellett csalódniuk, csak a legnépszerűbbeket említve, volt dobostorta és kürtőskalács is.

Ezt a hatalmas étel mennyiséget, a még nem egészen kész állapotban lévő de teljes mértékben megújult és méreteiben is kibővült konyhának köszönhettük. A munkálatokról a klub elnöknőjétől, Mary Jane Molnártól érdeklődtünk, akinek elmondása szerint bántóan hosszúra sikerült ez az amúgy pár hónaposra tervezett felújítás. De annál jobban örülnek most, hogy végre használhatják újra az épületet és benne a frissen épült, férfi és női mellékhelyiségeket. Elmondása szerint talán a vendégek ennek örültek a legjobban. Sokan az ablakon át nézhettek csak be a konyhába, mivel ilyenkor minden nagyon zsúfolt, tele van önkéntesekkel és lelkes klub tagokkal. Az átalakítások saját pénzből kezdődtek el, majd felhasználtak egy kis banki kölcsönt is. Minden kedves klubtagot arra kérnek nagy tisztelettel, hogy ne felejtsék el befizetni az éves tagság-díjat, ezzel is segítve a hirami magyar klub zavartalan működését. Még tavaly elkezdődött egy járda kialakítása, helyére kerültek az első téglák, ezek némelyikében nevek szerepelnek. Szerették volna ezt folytatni és elkészíteni egy újabb részét erre a piknikre. Ez az időszűke miatt elmaradt, de a második rend tégla már készen várja, hogy lerakásra kerüljön. Aki eddig mindkét esélyt elszalasztotta, hogy szerettei, családtagjai neveit megörökítse, annak lesz egy harmadik esélye is, ugyanis már most elkezdik a formanyomtatványokat szétosztani és elérhetővé tenni azok számára akik szeretnék ilyen módon is támogatni a klubbot.

A Hiram park egy újabb, emlékezetes szüreti mulatságnak adott otthont. A szervezők nagy szeretettel köszönik mindazoknak akik ellátogattak erre az első és egyben utolsó piknikre, természetesen a kedves szavakat , a biztatást, no meg a sok támogatást!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat – a Transindex.ro portálról

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika kötelessége megvédeni a magyar embereket, akárhol is élnek. Mint mondta, “szégyenletes és gyalázatos, a kisebbségek jogait durván” megsérti az ukrán oktatási törvény módosítása, aminek az ügyében a bolgár, a román és a görög külügyminiszterrel közösen lépnek fel. Ez világosan mutatja, hogy nem magyar-ukrán ügyről van szó – mutatott rá.

Kifejtette, hogy közös levelüket csütörtökön az ukrán külügyminiszterhez, az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához is eljuttatták. Közölte, minden nemzeti kisebbség jogait durván megsértették, ezt senki nem hagyhatja szó nélkül. Hozzátette, hogy kezdeményezik továbbá, hogy az uniós külügyminiszterek tanácsának októberi ülésén tűzzék napirendre az ügyet.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal. A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Romániában a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében egészen kritikus a helyzet, több mint száz magyar diákot kényszerűségből 15 intézményben “szórtak szét” a megyében.

Mint mondta, a nulladik, azaz előkészítő, az ötödik és a kilencedik évfolyamba jelentkezett diákok esetében a legrosszabb a helyzet. A nulladik és ötödik osztályosok magyar nyelvű iskolákban folytatják a tanulmányaikat, de különböző intézményekben, és csaknem minden kilencedikesnek gimnázium helyett szakiskolában kellett megkezdenie a tanulmányait.

Úgy látja, Romániában ahelyett, hogy a megoldásra törekednének – hiszen kiderült, hogy csak a román hatóságokon múlik, működhet-e tovább az iskola -, “elővették újra a nacionalista kártyát”, egy képviselő ugyanis kezdeményezte, hogy az iskolaépület átadásának visszavonását fontolják meg. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának a felülvizsgálatát Marius Pascan, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, Maros megye volt prefektusa kezdeményezte.

A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy sikerült a Szent Márton-szigetről egy Amerikából bérelt magángéppel kimenekíteni hat magyar állampolgárt, akik ezt kérték. Sikerült azt is elintézni, hogy egy Pápára érkező szállítógép hazahozza őket, ez várhatóan szombaton történhet meg – közölte. Hozzátette, összesen hét embert hoztak el a szigetről, hat magyar állampolgárt, akik közül öten egy család tagjai, valamint egy szlovén állampolgárt.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy az új nemzeti konzultáció fontos, Európa jövőjét nagyban meghatározó kérdésről szól, a kormány pedig a jövő héten tart ülést, és akkor már elé kerülhet az ügy.

Forrás: vilag.transindex.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

“Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával”

Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával, amely súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait – mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter telefonon Tallinnból, ahol az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján vesz részt.

A csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozásnak az EU soros elnöke, Észtország ad otthont. A tagállamok külügyminiszterein kívül jelen vannak a keleti partnerség keretében az EU-val együttműködő országok, köztük Ukrajna diplomáciai képviselői is. Szijjártó Péter elmondta, hogy a találkozón az egyik legfontosabb kérdésként tartja napirenden a héten elfogadott ukrán oktatási törvénymódosítást.

Súlyosan sérülnek a magyar kisebbség jogai

“Szégyennek tartjuk, hogy a módosítás súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait, szégyen, hogy egy, az EU-val egyre szorosabb kapcsolatokra törekvő ország ilyen, az európai értékekkel homlokegyenest ellentétes törvényt hozott. Elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában elvették a jogot a magyaroktól, hogy anyanyelvükön tanulhassanak a középiskolákban és az egyetemeken, csupán az óvodákban és az általános iskolákban hagyták meg ennek lehetőségét” – mondta a magyar diplomácia vezetője.

Hozzátette, hogy a törvénymódosítás a Kárpátalján működő magyar iskolák jelentős részének működését fenyegeti. Az ukrán döntés nemcsak a 150 ezres lélekszámú magyar kisebbség érdekével, az európai értékekkel ellentétes, hanem semmibe veszi Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásait is. Ezért a magyar kormány minden létező európai fórumon fellép, hogy ez a jogszabály ne léphessen majd életbe – mondta Szijjártó Péter.

A döntés Magyarország irányában különösen barátságtalan

Külön kitért arra, hogy a döntés Magyarország irányában különösen barátságtalan, mivel az utóbbi hónapokban többször világossá tette Budapest az ukrán vezetők számára, hogy a módosítás a magyar érdekekkel súlyosan ellentétes, mégis meghozta Kijev. Tette ezt annak ellenére, hogy Magyarország az elmúlt időszakban számos olyan segítséget nyújtott Ukrajnának, amely elementáris fontosságú volt akár az európai integrációs folyamat, akár Ukrajna szociális vagy biztonsági helyzete szempontjából – mondta.

“Mi voltunk azok, akik a leghangosabban támogattuk az ukránok vízummentességét, az elsők között ratifikáltuk a társulási megállapodást Ukrajna és az EU között, gázt szállítunk Ukrajnának Magyarországon keresztül, 600 millió forint étékben nyújtottunk humanitárius támogatást, 2600 ukrán gyermek üdülését tettük lehetővé az utóbbi három évben. Ezek után az ukrán oktatáspolitikai döntést nem lehet másként értékelni, mint Magyarország és a magyar emberek hátba szúrásaként” – mondta Szijjártó Péter.

Az Észak-Korea jelentette veszély is téma volt

A találkozó munkaülésein az Észak-Korea jelentette veszély is téma. Ezzel kapcsolatban a magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a magyar álláspont szerint Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki kiszámíthatatlan, ezért súlyos globális veszélyt jelent. Magyarország támogatja, hogy az ügyben döntő szavú nagyhatalmak – az Egyesült Államok, Japán, Kína, Oroszország – minél előbb állapodjanak meg olyan megoldásban, amellyel rá lehet kényszeríteni Észak-Koreát nukleáris programjának haladéktalan leállítására.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Lengyel kormányfő: Szlovákiát kivonták a kötelezettségszegési eljárás alól, hogy szétverjék a V4 egységét

 Nemcsak a terrorizmus veszélyezteti Európát, hanem a kulturális gyökerek hiánya is a bevándorlók egy részénél – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő hétfőn megjelent interjújában, utalva az olaszországi Riminiben megerőszakolt lengyel turista esetére. 

A Sieci című konzervatív hetilapnak adott terjedelmes interjú egyik témája a migrációs politika volt. Arra a felvetésre reagálva, hogy a múlt hét végén Riminiben afrikai bevándorlók által megtámadott két lengyel turista esete megmutatja, milyen fenyegetéssel néznek szembe “a tömeges migrációt megengedő országok”, Szydlo úgy vélekedett: látható, hogy nemcsak a terrorizmus jelent veszélyt, hanem “a kulturális gyökerek hiánya is a bevándorlók egy részénél”.

Olaszország “eltekintett a politikai korrektségtől” 

Az olasz hatóságok vasárnap letartóztatták a többszörös megerőszakolás és rablótámadás mind a négy elkövetőjét – két fiatal korú marokkói, egy szintén fiatalkorú nigériai és egy 20 éves kongói állampolgárt. Szydlo megköszönte, hogy Olaszország ebben az esetben “eltekintett a politikai korrektségtől”, s az európai gyakorlattól eltérően “nem tussolta el az ügyet, nem mondták azt, hogy csupán incidensről van szó”.

A lengyel kormányfő szerint a jelenlegi európai migrációs politika lehetővé teszi “az átgondoltan megvalósított akciót”, amely “rombolja mindazt, ami eddig építette Európát: a biztonságot, a közösséget, a szolidaritást, a jólétet és az emberi jogokat, a nők iránti tiszteletet megalapozó keresztény gyökereket”.

A lengyel jogállamiságra vonatkozó, az utóbbi időben többek között Angela Merkel német kancellár szájából elhangzott bírálatokat Szydlo egyrészt a német választási kampánnyal, másrészt Varsó migrációs politikájával magyarázta. “Az európai elit azért támadja Lengyelországot és a visegrádi csoport (V4) országait, mert nem akarunk beleegyezni a kényszerű menekültkvótákba” – mondta.

Vétkesnek állítják be Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot

Egyúttal úgy vélekedett, hogy a migráció témájában egyre több állam a lengyel kormánynak ad igazat. “Mit mondanak az olaszok? Segítsünk a helyszínen” – utalt Szydlo az Európai Parlament olasz elnöke, Antonio Tajani által az utóbbi időben tett kezdeményezésekre.

A 2015-ben jóváhagyott, szeptember végéig teljesítendő egyszeri menekültelosztási kvótát illetően rámutatott: ezt egyik EU-tagállam sem valósította meg. “Vétkesnek állítják be Lengyelországot, Magyarországot és Csehországot” – utalt Szydlo a három visegrádi ország ellen elindított kötelezettségszegési eljárásra. Megjegyezte: Szlovákiát “valami miatt kivonták e körből, biztosan azért, hogy szétverjék a V4 egységét, hiszen a francia és a német politikusok következetesen tesznek erre próbálkozásokat”.

A lengyel kormányfő elutasította, hogy Varsót az uniós források megvonásával büntessék migrációs politikájáért. Megerősítette: Lengyelország az Európai Unió tagja akar maradni, “éppen ezért jogosan követeli az elvek betartását, a valódi közös piac, a biztonság, a fejlődés megőrzését”.

Forrás: korkep.sk

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gulyás Gergely lett a Fidesz frakcióvezetője

Megválasztották a Fidesz-frakció új vezetőjének Gulyás Gergelyt a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának velencei ülésén.

A döntést Kósa Lajos, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője, a Modern városok programért felelős leendő tárca nélküli miniszter jelentette be csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, a helyszínen.

Gulyás Gergelyt a törvényalkotási bizottság élén Hende Csaba váltja, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke pedig – Kósa Lajos helyett – Németh Szilárd lesz.

A leköszönő frakcióvezető arról is tájékoztatott, hogy az elhunyt Rubovszky György igazságügyi bizottsági elnöki posztját a KDNP-s Vejkey Imre kapja, őt pedig a szintén kereszténydemokrata Hargitai János váltja a mentelmi bizottság élén.

Forrás: nepszava.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Politico: Orbán Viktor nyerésre áll az európai migrációs vitában

Orbán Viktort sokan szidják az Európai Unióban bevándorlóellenes retorikája, a határkerítés felépítése és a menekültügyi kvóták elutasítása miatt, közelebbről nézve azonban világosan látható, hogy a magyar kormányfő nyerésre áll a migrációs vitában – írja pénteken megjelent cikkében a Politico.eu brüsszeli hírportál.

“Ezt Brüsszelben senki nem akarja hangosan kimondani, de Orbán Viktor nyerésre áll a migrációs vitában” – írták a cikkben, hangsúlyozva, hogy az uniós vezetők többsége az utóbbi időben átvette a magyar álláspont egyes elemeit.

A szerző szerint “az EU vezetőinek szavaiból és tetteiből az látszik, hogy a migrációs válság 2015-ös csúcspontja után valahogy Orbán nézőpontja érvényesült, amely a bevándorlás akadályozását részesíti előnyben az érkezők integrációjával szemben.”

A híroldal példaként említette, hogy Orbán követelése a szigorúbb határellenőrzésről visszaköszönt az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker minapi évértékelő beszédében, amelynek egyébként – mint írták – több olyan része is volt, amelyet akár egy az egyben a magyar kormányfő is elmondhatott volna.

Noha Magyarország és Szlovákia elvesztette a kvótapert az Európai Bíróságon, a tények azt mutatják, hogy az Európai Unió Tanácsa csak “üres” jogi győzelmet aratott – húzta alá a Politico.

Az EU sok energiát fektetett a szolidaritás hangsúlyozásába, egyes tagállami kormányok intézkedései ugyanakkor tökéletesen illeszkednek Orbán Viktor régóta hangoztatott megoldási javaslatába, miszerint egyebek mellett szigorítani kell a határellenőrzést és fel kell lépni a Földközi-tengeren tevékenykedő NGO-k ellen.

Az is vitathatatlan, hogy Emmanuel Macron francia államfő részben átvette Orbán álláspontját azzal, hogy nemrég befogadóközpontok felállítását szorgalmazta Csádban és Nigerben – mutattak rá.

Mint írták, nem kell feltétlenül meglepődni a vita súlypontjának eltolódásán, miután Európa láthatta, milyen súlyos politikai következményekkel járt Angela Merkel német kancellár számára, hogy 2015 szeptemberében megnyitotta országa határait a menekültek előtt.

A Politico által megkérdezett uniós tisztségviselők szerint bizonyos területeken a magyar megközelítés egyszerűen a józan észt képviseli, de az EU vezetése ennek ellenére továbbra is elkötelezett a nyitottság politikája, a legális bevándorlási csatornák kialakítása mellett. Egyikük szerint az Orbánnal való látszólagos egyetértés mindössze ideiglenes.

“Nem az számít, hogy egyetértünk-e Orbánnal. Először meg kell mutatnunk, hogy ellenőrzésünk alatt áll a helyzet, utána pedig kidolgozhatjuk a bevándorlóáradat kezelésének jobb módjait” – mondta egy uniós diplomata.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Több ezren fordultak meg a Mesterségek Ünnepén New Yorkban

Felbecsülhetetlen a New York-i Mesterségek Ünnepe identitáserősítő hatása, emellett pedig az is cél volt, hogy minőségi magyar programokat prezentáljunk a magyar közösség számára – mondja a Mandinernek Nagy Idikó főszervező, a New York-i Magyar Ház igazgatója. Nagy Ildikó elmondta: a közönség 40 százaléka amerikai volt.

Háromezer ember fordult meg a Magyar Örökség Fesztivál három napja alatt a New York-i Magyar Házban és az utcafesztiválon.
A rendezvény  telt házzal zajlott, az esti programokra szűknek bizonyult a Magyar Ház díszterme, ahová nem fértek be a látogatók – von mérleget a Mandinernek Nagy Ildikó, a Magyar Ház igazgatója a hétvégén tartott, New York-i Mesterségek Ünnepéről.

A budapesti  Mesterségek Ünnepe mintájára a rendezvény kiemelt fókusza a kézművesség volt. Hét mester nyújtott betekintést mesterségének titkába, és óránkénti folklórprogramban mutatták be a Kárpát-medence néphagyományát. Minden egyes bemutató utcai táncházzal végződött – vázolja a fesztivál menetét Nagy Ildikó.

A fesztiválra Bostontól Floridáig érkeztek látogatók, s a becslések szerint a vendégek legalább 40 százaléka amerikai volt.

Kérdésünkre, hogy mi lehet a fesztivál hosszabb távú hatásam, az igazgató azzal válaszol: a Magyar Ház számára nagyon fontos, hogy intézményes kapcsolatban legyen Magyarországgal és jól működő programokat, eseményeket ültessen át a diaszpóra környezetébe. A  New York-i Magyar Háznak és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ez volt az első nagyszabású együttműködése, ami úgyszintén ezt volt hivatott elősegíteni.

„Emellett azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy minőségi magyar programokat prezentáljunk a magyar közösség számára.
Egy ilyen fesztiválnak identitáserősítő hatása felbecsülhetetlen, nemcsak az hangsúlyos, hogy Magyarország egy kis szeletét prezentáltuk az érdeklődőknek, hanem az is, hogy olyan szeletet, amelyre büszke minden magyar felmenőkkel rendelkező, legyen az friss emigráns vagy harmadik generációs magyar” 
– tette hozzá Nagy Ildikó.

Megjegyezte azt is: a programokat olyan interaktív módon alakították ki, amely nyelvtől függetlenül mély kulturális élményeket, tapasztalásokat okozott minden érdeklődőnek. A tánc, a zene, a kézműves hagyományok erre kiválóan alkalmas formák.

Másodszorra rendezték meg 2017. szeptember 8-10-én New Yorkban a Magyar Örökség Fesztivált, amelynek idei alcíme az volt: Mesterségek Ünnepe New Yorkban. A  New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által rendezett szabadtéri fesztivál a vásári hangulat mellett 23 magyar művészt is bemutatott az amerikai közönség számára. A fesztiválon hét díjazott, nemzetközileg elismert magyar népi iparművész mutat be egy-egy hagyományos mesterséget, és fellépett többek között Dresch Mihály, a népzenét játszó Üsztürü zenekar valamint a Magyar Állami Nép Együttes táncosai. Külön hangsúlyt kapott a Matyóföld, Kalotaszeg és Székelyföld bemutatása.

Forrás: mandiner.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe