Törökországban 2,95 millió ember él menekültszállásokon. Sokan jönnének Líbiából, Jordániából, Egyiptomból, Tunéziából és Algériából is.

A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba – írta kedden a Bild című német lap.

Egyedül Törökországban 2,95 millió ember él menekültszállásokon, Líbiában pedig 1,2 millióan várnak arra, hogy átkelhessenek Európába – írta a Bild egy bizalmas jelentésére hivatkozva.

A német biztonsági szervek adatai szerint Jordániában mintegy 710 ezer, Egyiptomban nagyjából 500 ezer, Tunéziában körülbelül 150 ezer, Algériában 400 ezer, Marokkóban 60 ezer menekült készül az EU-ba. További mintegy 80 ezer ember a balkáni migrációs útvonalon vesztegel, köztük 63 ezren Görögországban vannak.

Sok menekült a közép-afrikai térségből származik, és Malin, illetve Nigeren keresztül vándorol északra a Földközi-tenger felé. Ezért a német szövetségi kormány igyekszik elérni a bamakói és a Niamey-i vezetésnél, hogy zárják le a migrációs útvonalakat és lépjenek fel az embercsempészek ellen.

Az észak-afrikai térség államaival kapcsolatban Berlin az EU-Törökország migrációs megállapodás mintájára épülő egyezmények kidolgozását szorgalmazza. Ezért látogatott volna Angela Merkel kancellár kedden Algériába, de az utat Abdel-Azíz Buteflika elnök betegsége miatt az utolsó pillanatban le kellett mondani – írta a Bild.

Reklám

A kamara új irányelve szerint a “tradicionális nemi kifejezések” kerülendők, mert sértik a transzszexuális polgárok jóérzését

A Brit Orvosi Kamara szerint nem szabad a várandós hölgyeket többé „kismamának“ hívni, mert azzal sértik a transzszexuális polgárok jóérzését. Ehelyett a semleges hangzású “állapotos ember”, vagy a “terhes személy“ használata ajánlott az egészségügyi intézményekben, mert az „mindenki számára elfogadható“.

Az utasítás egy belső körlevélben szerepel, amiben a „helyes kommunikáció“ új formáira, kifejezéseire hívták föl az orvosok és az ápolók figyelmét, ezzel lehet elkerülni ugyanis, hogy „félelem“ vagy „intolerancia“ alakuljon ki a nemüket megváltoztató páciensekkel szemben. Bár marginális jelenségről van szó, de előfordul, hogy egyes brit „férfiak“ – olyan biológiai nők, akik férfivá anyakönyveztették át magukat – spermadonor segítségével teherbe ejtik magukat, hogy „apukává“ válhassanak. Nemi identitásuktól függetlenül a gyermeküket természetesen nekik kell „megszülniük“, de az orvosi kamara szerint jogosan várhatják el, hogy a szülészeti osztályon továbbra is a választott nemükön: terhes apukaként vagy terhes személyként utaljanak rájuk. Sőt az „anya, várandós anyuka, édesanya vagy nevelőanya“ kifejezéseket teljes mértékben ki kell szorítani a brit egészségügyből, mert használatuk önmagában “kirekesztő” és “elavult”. A dokumentum így fogalmaz:

“A nemi egyenlőtlenség oka, hogy a férfi és női nemet a hagyományos tradíciók keretein belül értelmezzük annak ellenére, hogy

 EZEK CSAK MÉLYEN GYÖKEREZŐ HIPOTÉZISEK ÉS SZTEREOTÍPIÁK, AMIK IDŐVEL MEG FOGNAK VÁLTOZNI.

A kamara hozzáteszi, hogy „a biológiai férfi vagy nő“ kifejezés is sértő, helyette az „alárendelt nemként“ kell utalni a születési adottságból fakadó nemi állapotra: „Bár a terhes emberek többsége magát nőként határozza meg, nem lehetünk kirekesztőek azokkal a transzszexuális férfiakkal sem, akik jobban örülnének, ha ‘állapotos személyként’, nem pedig ‘várandós anyukaként’ utalnánk rájuk.“

A Brit Orvosi Kamara patinás épülete Londonban. 156 ezer orvos tagja az 1832 óta fennálló neves intézménynek

Helytelen továbbá használni az olyan hagyományos névhez kapcsolódó előtagokat, mint a „Mr“, „Mrs“ vagy „Miss“, de az erőteljesen férfi jellegük miatt a „Prof“ vagy a „Dr“ is kerülendő. Az „Útmutató a helyes kommunikációhoz: Befogadó nyelvezet a munkahelyen“ című 14 oldalas dokumentumot a kamara 156 ezer orvos tagja kapta meg és az új „kommunikációs forma“ használata erősen ajánlott az összes brit egészségügyi intézmény területén.

„Ennek az útmutatónak a célja, hogy bemutasson olyan helyes nyelvi kifejezéseket, amik tiszteletet és érzékenységet mutatnak mindenki felé.

A SZAVAK HELYES MEGVÁLASZTÁSA NAGYBAN HOZZÁJÁRUL AHHOZ, HOGY TERJESSZÜK A NYÍLT ÉS BEFOGADÓ HOZZÁÁLLÁST A TÁRSADALOMBAN

– áll a bevezetőben.

A kamara álláspontja széles körű tiltakozást váltott ki a konzervatív oldalon: Philip Davies jobboldali képviselő „totál nevetségesnek“ és abszurdnak nevezte az útmutatót, és visszakérdezett, hogy

MILYEN VILÁG AZ, AHOL MÁR EGY TERHES NŐT SEM HÍVHATUNK ANYÁNAK?

Michael Nazir-Ali, Rochester pakisztáni származású püspöke szerint: “Szomorú, hogy a társadalmat ebbe az irányba akarják tolni. Isten minket férfivá és asszonnyá teremtett, és egy anya másképp kötődik a gyermekéhez, mint egy apa. Ez a szabályozás csak annyit ér el, hogy összezavarja az emberekben az anyaság és a gyermeknevelés természetes képét.”

Heather Ashton, a „TG Pals“ nevű transzneműeket támogató civil szervezet aktivistája szerint azonban az új „kommunikációs irány“ példaértékű: „Tudjuk, hogy biológiailag a nők szülnek gyereket, de a transzneműek is szülők és számukra ez az új szabályozás védelmet jelent majd a diszkriminációval szemben. A régi terminológia megváltoztatása örömteli hír mindenki számára, aki szülő akar lenni, annak joga van azzá válni.“

Brit férfi: Négy hónapos terhes vagyok

A „várandós férfi“ kifejezés egyébként azután kapott nagyobb sajtónyilvánosságot, hogy a Sun riportot készített Hayden Crossról, egy húszéves angol lányról, aki férfivá való operációját felfüggesztette arra az időre, amíg nem tud szülni egy gyereket, hogy az „apukája“ lehessen. Ennek érdekében egy speciálisan transzneműeket összekötő Facebook-csoportban férfi spermát „rendelt“, amit egy anonim adományozó egy kis fecskendőben el is juttatott neki. Ennek a segítségével aztán teherbe is esett, de nem engedte, hogy bárki „anyukának“ hívja, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy Ő továbbra is férfi:

AZT SZERETNÉM, HA A GYERMEKEM MINDENBŐL A LEGJOBBAT KAPNÁ. ÉN LESZEK A LEGJOBB APA.

Forrás: The Telegraph / vigyazo.blog.hu

Reklám

Egy eddig kevéssé ismert tanulmány szerint az amerikai spanyol ajkúak körében legalább 2 millió illegális szavazó „csúszhatott át a rendszeren” annak érdekében, hogy az urnák elé járulhassanak a 2016-os amerikai elnökválasztáson, írja a The Washington Times.

A The Washington Times beszámolója szerint több millió illegális választópolgár – azaz amerikai állampolgársággal nem rendelkező személy – adhatta le a voksát a tavalyi évben megrendezett elnökválasztás kapcsán, amely súlyos kérdéseket vet fel az egész választási rendszer megbízhatóságával összefüggésben.

Reklám

PARADOX MÓDON MOST SCHULZ AZ, AKITŐL A NÉMETEK VÁLTOZÁST VÁRHATNAK

Nagyot fordult a világ Angela Merkel körül. Németország néhány éve még jó kapcsolatokat ápolt Moszkvával, Ankarával, Washingtonnal és Brüsszellel. Az orosz viszonyt az EU amerikai nyomásra hozott gazdasági szankciói és az azokra adott orosz ellenszankciók rontották meg. A korlátozások eredménye még ugyanúgy várat magára, mint egy nyílt vita azok értelméről és hasznáról. A német gazdaság persze oroszországi gyárépítésekkel ki tudja kerülni a szankciókat, ám egyre több német gazdasági vezető ráncolja a homlokát Berlin önsorsrontó politikája láttán. A német kormány a washingtoni héják nyomására újabban már az Északi Áramlat 2 vezetékről is lemondana, így csökkentve Németország és az EU függését az orosz gáztól (és növelve azt az Európán kívüli szállítók irányába).

Ankarával a török belpolitikába való beavatkozás rontotta meg a viszonyt. Az örményekkel szemben száz éve elkövetett népirtás parlamenti határozatban való elítélése ugyanúgy rossz pont Ankara szemében, mint számos puccsista politikai menekültként való befogadása. Szinte az EU–Törökország-migránsegyezmény maradt az utolsó kapocs, ami a két ország kormányát összeköti. A Recep Tayyip Erdogan által vágyott vízummentességet az EU továbbra is a török terrorellenes törvények módosításához kötné, és csak feltételekkel, azaz visszavonható módon adná meg. A törökök migránsügyi jóindulatát Brüsszel évenként eurómilliárdokkal jutalmazza, ami stabil és kiszámítható alap ugyan, ám továbbra is zsarolható helyzetben tartja az EU-t.

A német elit a brexithez hasonlóan elképzelhetetlennek tartotta Donald Trump elnökké választását. 2016 második felében így szakadt meg Berlin angolszász kapcsolatrendszere. A britek távozásával megcsappant a szabadkereskedelem unión belüli támogatóinak száma. Ráadásul a német gazdaság súlya is megnőtt, amit az adósságválságban vergődő olaszok és a politikai bizonytalansággal, gazdasági nehézségekkel küzdő franciák sem tudnak ellensúlyozni. Berlint annyira váratlanul érte Trump megválasztása, hogy nem ismertek senkit az új elnök csapatából. Minden kártyájukat Clintonné győzelmére tették, nem készültek alternatív forgatókönyvekkel.

Pedig nem ártott volna komolyan venni a Trump-csapat korábbi nyilatkozatait, amelyekben Kína és Mexikó mellett immáron Németország (és az általa dominált EU) is gazdasági ellenfélnek számít. Trumpék a legsúlyosabb váddal illetik ezen országokat, nevezetesen azzal, hogy manipulálják valutájukat, ezzel szerezve előnyt exportjuk számára. Az új amerikai kormány a világ többi részének kárára szanálná az USA 20 ezer milliárd dolláros államadósságát, amihez Trumpék még jó néhány milliárdot hozzácsapnának.

Ez persze nem új, legutóbb Richard Nixon elnök próbálkozott a dollár masszív leértékelésével és védővámokkal, de Ronald Reagan elnök is amerikai gyárépítéshez kötötte a japán autómárkák piacra lépését. A hidegháború idején a japánok, németek és franciák jobban féltek a szovjet fenyegetéstől, mint az amerikaiak protekcio­nista intézkedéseitől. Kérdés, most mit fognak szólni ahhoz, hogy Washington a világszinten optimalizált gyártási láncokat politikai szóval akarja felülírni, hogy egy új merkantilista politika jegyé­ben amit lehet, ismét az USA-ban gyártsanak.

Elvégre Kína is ezt leste el az elmúlt két évtizedben az amerikaiaktól, akik az első világháború után hasonló módszerekkel vették át az angoloktól a világhatalmi stafétát. Trumpék nem akarják megvárni, míg Kína megelőzi őket, inkább maguk is a merkantilista politika eszközéhez nyúlnak. Berlin ehhez próbál jó képet vágni, miközben már számolják a költségeket. A német export 10 százaléka megy az USA-ba, amit a szankciók vagy az alacsony olajár miatt csak nehezen tudnának máshová eladni. Abba bele sem mernek gondolni, hogy mi lenne, ha az amerikai védővámok miatt a kínai és mexikói termékek a németekkel versenyezve keresnének maguknak új piacot, vagy ha idővel az újraiparosított USA termékei is nagyobb számban jelennének meg a külpiacokon.

Moszkva és Ankara után London és Washington is kiesett Merkel szövetségi rendszeréből. Marad Brüsszel és Párizs – gondolhatnánk. Brüsszel helyett azonban immár Frankfurtban születnek a fontos döntések. A brexit után az EU (a mag-Európa) még jobban az eurózónára zsugorodik. Arra az eurózónára, amelynek csúcsszervé­ben, az Európai Központi Bank tanácsában a Bundesbank elnökét az eurózóna déli tagországai rendre leszavazzák. Ideig-óráig persze Berlin is profitál az alacsony kamatokból, ám az eurózóna déli perifériája a pénznyomtatással drágán megvásárolt időt nem a strukturális reformok végrehajtására fordítja.

Itt érkeztünk el Merkel kancellár idei fő külpolitikai rémálmához: a francia elnökválasztáshoz. Marine Le Pen ugyanis az olasz 5 Csillag Mozgalomhoz hasonlóan nem a neoliberális megszorításokban, hanem az eurózónából való kilépésben és a leértékelt nemzeti valutákhoz (a gazdasági szuverenitáshoz) való visszatérésben látja a gazdasági válság megoldását. Egy sikeres francia és/vagy olasz eurózónából való kilépésről szóló népszavazás az euró mint közös fizetőeszköz után az EU végét is jelentené. Az EU alapját képező német–francia tengely szakadása Berlint is a „Germany first” politika felé lökné, ami a történelem ismeretében nem sok jóval kecsegtet. Alternatívaként persze Berlin adhatna új nyertes–nyertes ajánlatot is az EU-nak, ám ennek semmi jele nem látszik.

Angela Merkel politikája elszigetelte Németországot a nagyhatalmak világában, egyedül a kommunista Kína érvel Berlinhez hasonlóan a szabadkereskedelem mellett. A külpolitika romhalmazán túl Merkel megingathatatlannak tűnő belpolitikai helyzete is megrendült. A Brüsszelből a német politikába visszatérő Martin Schulz személyében Merkel érdemi kihívót kapott. Kettejük kül- és gazdasági politikája alig különbözik, elvégre a Bundestagban és az Európai Parlamentben is régóta nagykoalícióban kormányoz a mérsékelt bal- és jobboldal. Schulz repülőrajtja a hátrányából próbál erényt kovácsolni, így iskolázatlanságában a kisemberekhez való közelségét látja. Brüsszeli évei alatt ráadásul kimaradt a népszerűtlen berlini helyezkedésekből, így kívülről jött emberként ajánlhatja magát.

Schulz legnagyobb dobása a Gerhard Schrö­der korábbi szociáldemokrata kancellár megszorító politikájának, a népszerűtlen Agenda 2010-nek a kilátásba helyezett revíziója. Felismerve a korszellemet, Schulz többet osztana vissza fentről lentre, ezt németül elosztási igazságosságnak hívják. Merkel jobb híján hivatali bónuszában bízik: David Cameronhoz, Hillary Clintonhoz és Matteo Renzihez hasonlóan azt szajkózza, hogy még soha nem ment ilyen jól a gazdaság, és még soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség.

Paradox módon most Schulz az, akitől a németek változást várhatnak. Merkellel ugyanis folytatódna az eddigi lecsúszás, a bizonytalanság és a felső egy százaléknak kedvező politika. A szavakban harcias Schulz a gazdagok vagyonadójából fizetné jótéteményeit, aminek persze kicsi az esélye, de legalább magában rejti a változás esélyét. Zárul a kör, Merkel a külpolitika után immáron hazai pályán is szorításba került.

A szerző politológus

Forrás: magyaridok.hu

Reklám