Főoldal Blog Page 886

Falk A. Viktor “Of Fire, Iron and Blood” könyvbemutatója

Múlt szombaton, azaz 2017. február 11-én délután a Clevelandi Magyar Múzeumban bemutatták Falk A. Viktor “Of Fire, Iron and Blood” angol nyelvű könyvét melynek tematikája az I. és II. világháború magyar királyi seregének helyzete, illetve a Don kanyarnál való magyar csapatok harcosainak sorsáról szól. Falk A. Viktor a történelmi kutatásaiért és az újonnan megjelent könyvéért a Magyar Kongresszus alkalmával részesült az Árpád Akadémia kitüntetésében. A kutatásainak eredményeit, a harcosoktól gyűjtött történeteit osztotta meg előbb papírra vetve, illetve a könyvbemutató alkalmával szóban is azokkal, akik szombaton részt vettek a könyvbemutatón, melyet egybekötöttek egy előadással.

YouTube player

Az előadást, illetve egyben könyvbemutatót dr. Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete is megtisztelte jelenlétével.

Az előadás során érdekes keretekbe foglaltan, rengeteg illusztrációval ellátva – melyek térképeket, harcosokat és számadatokat is tartalmazott – osztott meg tényeket, történeteket a szerző a hallgatósággal.

Az előadás során a könyvében is jelen lévő három fő pillérre, részre építette fel gondolatait a szerző: előbb röviden érintette az I. világháborúval kapcsolatos tudnivalókat, majd áttért a II. világháború időszakára és végül a magyar hadsereg Don vidékén ért veszteségeire.

Nagy érdeklődés övezte a könyvbemutatót, melyet az is bizonyít, hogy nagyon sok kérdés és hozzászólás is érkezett az előadóhoz.

Az alkalom végén további kérdéseket lehetett feltenni a szerzőnek, illetve a könyveket is szívesen dedikálta, majd frissítők és apró sütemények fogyasztása közben további kérdések és hozzászólások megvitatására volt alkalom.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Dr. Szemerkényi Réka nagykövet asszony fővédnöke a clevelandi jótékonysági bálnak

A múlt hétvégén, azaz 2017. február 11-én Clevelandbe látogatott dr. Szemerkényi Réka Magyarország washingtoni nagykövete, aki látogatás során előbb Falk Viktor újonnan megjelent könyvének a bemutatóján vett részt a Clevelandi Magyar Múzeumban, majd pedig a Szent Imre templomnál megrendezett farsangi mulatság és egyben adomány gyűjtő est díszvendége is volt.

A clevelandi látogatás alatt úgy gondoltuk, hogy egy rövid interjú erejéig beszélgetésre invitáljuk a nagykövet asszonyt.

A beszélgetés során arra a kérdésre adott számunkra választ, hogy miért tartotta fontosnak, hogy személyesen ellátogasson Clevelandbe és ilyen módon is támogassa az atyhai híveket a templomuk újjáépítésében. Kiemelte, hogy “az a  tragédia, ami egy kicsi falut ért Erdélyben, az mindannyiuknak fáj”, továbbá kiemelte, hogy ez egy nagyon fontos és szép gesztus, amit a diaszpóra magyar közössége, a clevelandi magyarok Mezei András atya vezetésével vállaltak megtenni azért az erdélyi kis közösségért.

Megemlítette, hogy korábban is a közös ügyekért, a magyar misszióért már támogattak más magyar közösségeket is, így például Böjte Csaba munkásságát is korábban támogatásukkal segítették. Ehhez hasonló volt most ez az adománygyűjtő akció az atyhai templom újjáépítésére. Továbbá megjegyezte a nagykövet, hogy  “ezek a találkozások valódi közösséget alkotnak”.

Az adománygyűjtés mellett még az amerikai – magyar kapcsolatok változásokról is kérdeztük az új elnök megválasztása és beiktatása kapcsán. Az interjú során a nagykövet asszony elmondta, hogy kiemelkedően fontos megtartani az elődeinktől örökölt értékrendeket; ebben erős partnerkapcsolatok lehetnek a jövőben az USA és Közép-Európa közt.

Az interjú végén Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde mentén arról beszélgettünk a nagykövet asszonnyal, hogy milyen pozitív kezdeményezések vannak akár külgazdasági, vagy külpolitikai téren az Egyesült Államok és Magyarország közt. Ahogyan a nagykövet asszony is utalt rá, nagyon jó, hogy közös értékalapok vannak, melyek megkönnyítik az együttműködést a két fél közt.

A továbbiakban a nagykövet asszonnyal készült interjút hallgathatják meg:

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Válaszok a trianoni békeszerződés nyitott kérdéseire

A trianoni békeszerződéssel kapcsolatos nyitott kérdésekre keresi a választ a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 Kutatócsoportja. A munkájukról mostantól egy új honlapon, valamint a Facebookon, a Twiterren és a YouTube-on is tájékoztatják a közvéleményt – mondta az InfoRádiónak Ablonczy Balázs, az akadémia Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

„Vannak olyan nagyhatalmak, illetve vannak olyan környező országok, amelyeknek a békeelőkészítés során felmerülő elképzeléseiről vagy a békekonferencián való részvételéről keveset tudunk. Magyar szempontból ugyanis ezek a diplomáciai dokumentumok még nem lettek feldolgozva. Az például, hogy konkrétan

Olaszország, az Egyesült Államok vagy akár Japán mit gondolt arról, hogy hogyan kellene kinéznie a közép-európai határoknak”

– számolt be Ablonczy Balázs.

Hozzátette: öt év múlva, amikor a kutatás véget ér, lesz nyolc-tíz olyan kötet, amiben lesznek forrásgyűjtemények, monográfiák, tanulmánykötetek, és lesznek idegen nyelvű kötetek is. Ez utóbbi azért fontos, hogy a nemzetközi tudományosság felé is megjelenítsük ezeket a kutatásokat.

Ilyen feladat Ablonczy Balázs szerint a menekültkérdés feldolgozása.

„Az elszakított területekről nagyjából négy-ötszázezer ember menekült el, akiknek a sorsáról, a társadalmi integrációjáról, a velük kapcsolatos kormányzati politikáról nagyon keveset tudunk. Erről nem nagyon született eddig munka” – hívta fel a figyelmet a kutató.

A tudományos főmunkatárs szerint ezen a területen vannak ugyan még fehér foltok, de olyan sorsdöntő dokumentumra, ami gyökeresen megváltoztatná a felfogásunkat a trianoni békeszerződésről, nem fognak bukkanni.

Ehhez pedig nagyon mély alapkutatásokra van szükség, ami már el is kezdődött.

„Van olyan kollégám, aki most tér haza Rómából, ahol különböző levéltárakban kutatott.

Indulnak az egyesült államokbeli kutatások is,

és a határon túli kutatások is. Ehhez be kell menni az adott állam nemzeti levéltáraiba, külügyminisztériumi levéltáraiba, katonai levéltáraiba, majd pedig a talált dokumentumokat – amennyire a szerzői jogok engedik – meg kell ismertetnünk” – részletezte.

Példaként hozta a menekültkérdést, amelyben nemcsak az országos, hanem a megyei levéltárak is rejtenek rengeteg olyan dokumentumot, amelyet ebből a szempontból még senki nem nézett át.

„Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy könyveket vagy folyóiratokat olvasgatunk, hanem le kell menni akár a közigazgatás legalsóbb szintjeire, a szolgabírói hivatalok irataiig, hogy rekonstruálni tudjuk ezt az egész problémahalmazt” – mesélte a tudományos főmunkatárs.

Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz távol tartani magukat érzelmileg kutatóként a történtektől, Ablonczy Balázs úgy válaszolt, az elsődleges szempontunk a tudományosság, vagy legalábbis az, hogy tudományosan értelmezhető keretben adjuk elő azt, amit előadunk.

„De ezzel nem akarom elvitatni egyetlen kollégámtól sem az érzelmeit.

Nekem is vannak érzelmeim, családi történeteim és meggyőződésem

ezzel kapcsolatban. Ezt nem lehet kiirtani és nem is tanácsos. Közhelyszerűen hangzik, hogy nincs objektív történetírás, de az objektivitásra törekvés nagyon fontos szempont” – fogalmazott a kutató.

A tudományos főmunkatárs nagyon fontosnak tartja, hogy a Trianonnal kapcsolatos tudás vagy legendakörök hogyan jelennek meg a történelem tankönyvekben.

„Egy történelem tankönyv hatását nagyon nehéz felmérni, az nyilván évekkel később jelenik meg a köztudatban. Az a történelem tankönyv alkotójának vagy megrendelőjének a felelőssége, hogy a legfrissebb történeti tudás hogyan jelenik meg benne. Arra viszonylag kevés befolyásunk van” – fejtette ki Ablonczy Balázs.

A kutató úgy véli, hogy a kutatásnak van egy olyan ága is, ahol az a fontos, hogy a történelmi népszerűsítő sajtóban – a BBC History-ban, a Rubiconban, a Múlt-korban – vagy akár a napi sajtóban, az interneten is hogyan tud megjelenni ez a téma.

Ez is elsődleges cél, ezért napokon belül elindul a honlapunk, a trianon100.hu, van egy Facebook-oldalunk, és elindítottuk a YouTube-csatornánkat is, hogy viszonylag

közérthető formában, rövid hírekkel szolgáljunk azoknak, akiket érdekel ez a probléma

– adta hírül a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

ORBÁN VIKTORT KÖZÉP-EURÓPA VEZETŐJÉNEK TEKINTIK AMERIKÁBAN

A magyar miniszterelnök nagyhatású évértékelő beszéde volt a téma az amerikai sajtóban is. A breitbart.com elemzésében a térség vezető politikusaként tekint a magyar kormányfőre.

  • Az Orbán-beszédet elemezték.
  • A magyar miniszterelnök szembement Brüsszellel.
  • Őt tekintik Közép-Európa vezetőjének.

A portál Orbán Viktor beszédének több részletét is elemzi. Felidézik többek között, hogy több fronton is vitára számít 2017-ben Brüsszellel (egészen pontosan öt nagy témakört említett a miniszterelnök), valamint a migráció kapcsán az alábbi mondatát: „így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak Európába sok millió migránst”.

Orbán Viktor kapcsán megjegyzik, hogy ő volt az, aki ellenállt az EU „nyitott kapukat” meghirdető politikájának – jelenleg pedig

ő tekinthető Közép-Európa vezető politikusának, aki szembemegy a nyugaton dúló szélsőséges multikulturalizmussal.

Breitbart.com nem felejti el külön megemlíteni, hogy Orbán Viktor kitért arra is, hogy nem tartja elfogadhatónak, hogy külföldről finanszírozott szervezetek igyekeznek befolyást szerezni a magyar belpolitikában. Idézik is Magyarország miniszterelnökét: „azt is tudnunk kell, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy itt nagytestű ragadozók úszkálnak a vízben. Ez itt Soros György határokon átnyúló birodalma, rengeteg pénzzel és nemzetközi nehéztüzérséggel.”

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tünetmentességük miatt is terjednek ezek a betegségek

Egyre több a nemi beteg Magyarországon. A szifiliszt, illetve a méhnyakrákot okozó humán papillomavírust is egyre többször diagnosztizálják az orvosok – írta a Magyar Nemzet. Az InfoRádió által megkérdezett bőr- és nemigyógyász szakorvos, Várkonyi Viktória szerint ennek hátterében a szabados szexuális kapcsolatok és az óvszerhasználat mellőzése mellett még egy tényező meghúzódik.

Az elsődleges ok az, hogy túl könnyedén létesítenek ma az emberek szexuális kapcsolatot, ráadásul gyakran nem védekeznek. Az emberek promiszkuitását egyértelműen jelzik a klasszikus nemi betegségek terjedési adatai.

Az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy orális és anális kapcsolatból meg lehet kapni olyan betegségeket, mint a szifilisz, a gonorrhea vagy a HIV.

Emellett korábban nagyon jól működött a fertőző forrás felkutatása, és a fertőzött kontaktusok kezelése. De manapság nincs fertőző forrás, így aki már fertőzött de még nem tudja, nem fogja megkapni a szükséges kezelést. Ez a nemi betegségek terjedésének másik fontos oka.

A különféle nemi betegségek nem mindig okoznak tüneteket, ezért akkor is kellene szűrővizsgálatokra járni, ha nincs tünet.

A szexuális úton terjedő fertőzések ráadásul nemcsak intim területeken okozhatnak gondot, hanem például a torokban is – például torokfájást, és ha azzal nem nemi gyógyászhoz kerül a beteg, a vizsgáló orvos nem biztos, hogy gondol arra, hogy egy korábbi szexuális kapcsolatból származó gonococcus okozhatja a problémát.

Szifilisznél és gonorrheánál az időben felfedezett betegség száz százalékban gyógyítható, de egy újabb kapcsolatban ismét beszerezhető. Ezért kiemelten szükségesek a vizsgálatok és szűrések, de ehhez

az embereknek tudatában kellene lenniük annak, hogy milyen veszélyeket rejtenek az alkalmi kapcsolatok.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Áttörés közelében járnak magyar agykutatók

Világszenzáció lehet, hogy nemcsak alvó, hanem mozgó, éber kísérleti állatok agyát is nagy sebességgel lehet vizsgálni egy új módszerrel, amelyet magyar kutatók fejlesztettek ki. „Az lesz majd egy nagy áttörés, ha ezt a technikát be tudjuk vezetni az orvosi alkalmazásokban is. Azon dolgozunk most, hogy mielőbb eljussunk odáig, hogy humán orvosi vizsgálatokat tudjunk végezni diagnosztikai vagy terápiás céllal” – mondta az InfoRádió “Szigma – A holnap világa” című magazinműsorában Rózsa Balázs agykutató.

Az eddig ismertnél milliószor nagyobb sebességgel lehet vizsgálni az agyat magyar kutatók új módszerével. Az is különlegesség, hogy nemcsak az elaltatott kísérleti állatok agytevékenységét lehet így megfigyelni, hanem az éber, mozgó és éppen gondolkodó állatokét is. A csapat azt reméli, hogy a módszert hamarosan az orvostudomány is felhasználhatja majd.

Ha egy gondolkodó agyat szeretnénk vizsgálni, akkor mik az alapvető nehézségek, amiket le kell küzdenünk, amivel szembe kell néznünk?

A nehézség ebben az, hogy ha az agy gondolkodik, akkor az állatnak ébren kell lennie. Viszont ha ébren van, és mozog, akkor az agy is megmozdul, mert az agy rugalmas szalagokon keresztül van felfűzve.

Azt tapasztalták, hogy ha nem éber és nem gondolkodó állat agyát mérik, akkor nagyon más lehet az agyműködés, mint éber állapotban. A jelek nagyon lelassulnak és nagyobb szinkronizációk jönnek létre. Így éber állatban ritkásabb, szétszórtabb mintázatok jelennek meg.

Ezért ha azt tanulmányozzuk, hogy hogyan működik egy agy, akkor alapvetően éber állaton kell ezeket a méréseket végezni.

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy ezek a finom elmozdulások teljesen el tudják mosni az információt. Hiszen az agy elemi alkotórészének a mérete legalább egy nagyságrenddel kisebb, mint azok a mozgások, amelyek az éber állatban megjelennek.

Önök egy olyan új megoldást alkalmaznak, ami kiküszöböli ezt a problémát. Ez a gyakorlatban mit jelent?

Ultrahangot eresztünk be átlátszó kristályokba. A korábban gázgyújtó készülékekben használt átlátszó kristályok oldalára piezoelektromos meghajtót szerelünk fel, és elektromos áram hatására rezgésbe jönnek. Egy haladó hullám keletkezik az átlátszó kristályban, amely eltéríti a fényt.

A haladó hullám tulajdonképpen egy optikai rácsot hoz létre, és a térben x, y, z-koordináták mentén tudunk mozdulni a fénnyel.

A megoldásunk újszerűsége az volt, hogy kitaláltunk egy olyan 20-30 oldalas matematikai képletrendszert, amellyel úgy tudjuk vezérelni ezeket a haladó ultrahanghullámokat, hogy közben a fény egy adott pályán menjen.

A trükkünk az volt, hogy

megfejtettük azt a matematikát,

amelynek segítségével a létrejövő térbeli mozgást meg tudjuk feleltetni a kristályok vezérlő jelével.

Így egyértelmű megfeleltetést tudtunk létrehozni a vezérlő jelek és a térbeli mozgás között.

Korábban ilyen tudományos munka nem született annak ellenére, hogy 40-50 éve ismerik azt a technológiát, amelynek során átlátszó kristályokba eresztett hanggal elterelik a lézerfényt.

Mennyivel gyorsabb ez a megoldás, mint a korábbiak?

Önmagában az alaptechnika, amit kidolgoztunk,

körülbelül egymilliószor gyorsabb sebességeket tesz lehetővé.

Elég kiterjedt tartományokkal dolgozunk, most már köbmilliméteres tartományokat tudunk mérni, és nemsokára ennél is nagyobb tartományokat tudunk vizsgálni.

Azt szoktuk mondani ugyan, hogy nagyságrendileg egymilliószorosára növeltük a sebességet, de valójában már ennél is sokkal nagyobb értéket ki tudunk hozni.

Idegsejt- illetve nyúlványaktivitást látnak így. A gyakorlatban mire használható ez a mérés?

Gyakorlati szempontból az lesz majd

a nagy áttörés, amikor ezt a technikát be tudjuk vezetni az orvosi alkalmazásokba is.

Azon dolgozunk most, hogy mielőbb eljussunk odáig, hogy humán, orvosi vizsgálatokat tudjunk végezni diagnosztikai vagy terápiás céllal.

Tudomásunk szerint nincs a világon még olyan műtő vagy laboratórium, ahol ezeket a vizsgálatokat el tudnák végezni emberen. Az igény azonban nagy, hiszen agysebészeti műtétek során jelenleg nem vizsgálják az agy funkcióját. Vannak más képalkotó eljárások, de ezek időbeli vagy térbeli felbontása sokkal rosszabb, nem teszi lehetővé, hogy feloldható legyen ez az igen összetett struktúra.

Az igény az, hogy gyakorlatilag néhány századnanométeres skálán fel tudjuk bontani ezeket a struktúrákat. Erre jelenlegi ismereteink szerint csak ez a módszer alkalmas.

Nem titkolt szándékunk, hogy az agy mélyebb működését megértsük. Számos olyan kutatás folyik a laboratóriumunkban, és számos olyan felfedezésünk van, amely remélem, hogy nem sokára nagyon magas szintű lapokban fog megjelenni, mert

alapjaiban tudjuk átírni például a látás mechanizmusát.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ausztrália és Magyarország migrációs politikája teljesen megegyezik

Fotó: KKM

Ausztrália és Magyarország migrációs politikája teljesen megegyezik, ezért Magyarország határozottan támogatja Ausztrália tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva szerdai canberrai tárgyalásai után.

Magyarországot az ősszel választották be az ENSZ-testületbe három évre, így ha Ausztráliát is beválasztják az idén, akkor a két ország két éven át együtt tud működni azonos migrációs politikájuk elfogadtatása érdekében – tette hozzá.

Fotó: KKM

“Az ausztrálok is fenntartják maguknak a jogot, hogy ők döntsék el, kit engednek be saját országukba, fenntartják a jogot országhatáruk megvédésére, és amellett foglalnak állást, hogy már Ausztrália területén kívül eldőljön, ki kap jogosultságot a belépésre és a menekültstátusra. Magyarország is azt szeretné, ha már az Európai Unión kívül, az úgynevezett hot spotokban eldőlne, ki léphet be az Európai Unió területére” – mondta.

“Egyetértünk abban, hogy a segítséget kell elvinni oda, ahol erre szükség van, és nem a bajt oda, ahol még nincs baj. Az ausztrálok is a háború sújtotta Irak és Szíria körüli országok támogatását tartják fontosnak annak érdekében, hogy onnan ne induljanak tovább a menekültek” – fejtette ki Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter és Julie Bishop ausztrál külügyminiszter tárgyalása
Fotó: KKM

Utalt arra, hogy Magyarországhoz hasonlóan nemrégiben Ausztrália is megszigorította terrorizmusellenes törvényét, elrendelte az idegenrendészeti őrizetet azokkal szemben, akik illegálisan érkeznek az országba, és menekültstátusért folyamodnak.

A miniszter beszámolója szerint dinamikusan bővül a két ország gazdasági kapcsolatrendszere. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a 500 millió amerikai dollárt (145 milliárd forint). Ebből 440 millió dollár magyar export volt, alapvetően a jármű- és a gépipar, valamint egyre inkább a gyógyszeripar tud exportálni Ausztráliába.

Szijjártó Péter tárgyalása Stephen Parry ausztrál szenátorral, a szenátus elnökével

Annak érdekében, hogy Budapest tovább tudja javítani a magyar vállalatok piaci jelenlétét, elkötelezett támogatója az Ausztrália és az Európai Unió között megkötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak, és arra biztatja az EU-t: használja ki azt a történelmi lehetőséget, hogy az Egyesült Államoknak a Csendes-óceáni Partnerség néven ismert multilaterális kereskedelmi megállapodás tárgyalásaiból történő kilépése miatt Ausztrália is új partneri kapcsolatokat keres.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy januárban életbe lépett a két ország megállapodása az úgynevezett working holidayről, ami azt jelenti, hogy azok a fiatalok, akik tanulás vagy turizmus céljából ellátogatnak a másik országba, egy évig könnyített feltételekkel vállalhatnak ott munkát.

Magyarország az Eximbanknál nyitott egy 742 millió dolláros (215 milliárd forint) hitelkeretet, amelyből magyar vállalatok ausztráliai piaci terjeszkedését fogja finanszírozni, és e tekintetben fontos, hogy Ausztrália éppen egy nagy regionális fejlesztési tervet valósít meg az ország északi részének modernizálása érdekében. “Ebben a projektben nagy szükség lehet a magyar infrastruktúrafejlesztési és vízgazdálkodási megoldásokra” – jelentette ki a miniszter.

Szijjártó Péter és Steven Ciobo ausztrál kereskedelmi ügyekért felelős miniszter
Fotó: KKM

Megállapodás született arról, hogy Magyarország, amikor idén júliustól soros elnöke lesz a visegrádi országok együttműködésének, “V4 plusz Ausztrália” külügyminiszteri találkozót rendez Budapesten. “Canberra ugyanis nagyon érdeklődik a közép-európai térséggel való együttműködés szorosabbra fűzése iránt” – mondta.

Szijjártó Péter beszámolt arról: Magyarország úgy döntött, hogy a canberrai és a melbourne-i nagykövetsége, illetve konzulátusa mellett Sydneyben is létrehoz egy külgazdasági és konzuli képviseletet, ugyanis még jobban szeretné növelni jelenlétét az országban, ahol egy körülbelül százezer fős magyar kisebbség él, és a hatalmas földrajzi távolság ellenére Budapestnek komoly gazdasági érdekei vannak, valamint jelentős a politikai együttműködés is a két ország között.

(MTI) / kormany.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

NYELVI ÉS ZENEI KINCSÜNK

Forrás: MTI A szervezők az együtt éneklésre és a táncra helyezik a hangsúlyt

HUSZONEGYEDIK ALKALOMMAL RENDEZIK MEG A CSÁNGÓ BÁLT BUDAPESTEN

Ezúttal a Millenáris Park ad helyet szombaton a már hagyományossá vált ünnepnek, amely a csángó magyarok szokásait eleveníti fel minden évben, széles közönség előtt. Németh Zsolt, az Ország­gyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte, hogy tudatosítanunk kell az anyaországban élőkkel és az egész világgal, hogy a moldvai csángó kultúra unikális nyelvi, néprajzi érték, a bál pedig lehetőség arra, hogy a fiatalok is megismerjék e népcsoport szokásait, zenevilágát. A csángó bált idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Budapesten.

A csángók éves nagy találkozóhelyévé nőtte ki magát évtizedek alatt a budapesti csángó bál, mely annak idején azzal a céllal született meg, hogy a moldvai magyar kultúrát eljuttassa az anyaországiakhoz. A Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által rendezett ünnep kulturális esemény, a megannyi színpadi előadó mellett a hangsúlyt a közösségépítésre, az együtt éneklésre és táncra helyezik a szervezők.

A bál lehetőség arra is, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat is bemutathassák.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Magyar Idők megkeresésére elmondta, a moldvai csángó ügynek két fontos szintje van: egyik a politikai diplomáciai szint, vagyis hús-vér közösségek problémáinak kezelése, a másik a hagyományőrző, kulturális szegmens.

– A magyar állam százmillió forinttal támogatja a csángó oktatást, melynek értelmében kétezer gyermek huszonkilenc intézményben részesül a magyar nyelv oktatásában. Tudatosítanunk kell az egész világgal, hogy a csángó magyarok megmaradása egy unikális, nyelvészeti, néprajzi érték megőrzése. Egyebek mellett a csángó bál feladata a fiatalokhoz is eljuttatni, divatba hozni ezt a kultúrát és a folyamatos érdeklődést fenntartani iránta – emelte ki a politikus.

Forrás: MTI
A szervezők az együtt éneklésre és a táncra helyezik a hangsúlyt

A színpadi gálaműsor az újévköszöntő hejgetéstől a farsangvégi húshagyó keddig tartó időszakot fogja át, bemutatva a moldvai és gyimesi farsangi szokásokat. A szóban forgó népzenei kultúrát jól ismerő zenészek, énekesek és táncosok Diószénből, Pusztinából, Külsőrekecsinből, Klézséről, Somoskáról, és Gyimesből érkeznek. A megnyitóbeszédet Kövér László, az Országgyűlés elnöke tartja meg, a rendezvény fővédnöke pedig Áder János köztársasági elnök lesz.

A Millenáris Park B épületének színpadán Kacsó Hanga Borbála, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Szalóki Ági, Antal Tibor, Benke Róbert, Dresch Mihály, Hodorog András, Legedi László István, Román Stefan, Tímár János, Tímár Viktor, a Fanfara Complexa, a Juhász Családi Zenekar, a Kőketánc Gyerektáncház, a Servet Zenekar, a Somos Együttes, a Zurgó Együttes, Bálint Róbert és Gyúr Gabriella, valamint a Fölszállott a páva csángó díjazottjai is fellépnek.

Forrás: magyaridok.hu

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Csíkszeredában le kell venni a Városháza feliratot

Csíkszeredában is le kell venni a Polgármesteri Hivatal épületéről a Városháza feliratot. A Csíki Hírlap megtudta, hogy a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet, amit Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a helyi önkormányzat nyújtott be, a Városháza felirat eltávolításáról rendelkező jogerős ítélet megsemmisítését kérve.


Nem maradt hazai jogorvoslati lehetőség a Méltóságért Európában Polgári Egyesület által kifogásolt Városháza felirat megvédésére – a rendkívüli perorvoslati kérelem volt az utolsó, amivel próbálkozhattak. A bíróság Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester magánszemélyként benyújtott perbe-avatkozási kérelmét sem vette figyelembe, ő azért kérte ezt, hogy a fellebbezés elutasítás esetén a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhasson a felirat érdekében. A döntés arra kötelezi a helyi önkormányzatot és a polgármestert, hogy a Városháza feliratot távolítsák el a hivatali épület homlokzatáról. A Dan Tanasă vezette egyesület 2015 novemberében indított pert a felirat eltávolításáért.

Dobos László
Marosvásárhelyi Rádió

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nem lesz „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napja”

Elvetette a képviselőház kedden azt a törvénykezdeményezést, amely „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává” nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta volna a trianoni békeszerződés jogosságának nyilvános megkérdőjelezését Romániában.


A tervezetet Bogdan Diaconu volt független parlamenti képviselő, a nacionalista Egységes Románia Párt (PRU) elnöke terjesztette a bukaresti parlament elé 2015-ben.

A törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló, szakértőkből álló törvényhozási tanács kedvező véleményezést adott a tervezetre, azzal a megjegyzéssel, hogy törölni kellene belőle „az erdélyi románok Trianon előtti és a második világháború alatti, a magyar elnyomás által okozott szenvedéseire” utaló részt. A szakmai testület nem emelt kifogást az ellen, hogy egytől öt évig terjedő börtönnel sújtsák Romániában a békeszerződés jogosságának megkérdőjelezését vagy gyászjelvények használatát a történelmi eseménnyel összefüggésben.

A még Victor Ponta vezette román kormány 2015 októberében kiadott véleményezésében a parlament belátására bízta a döntést a törvénykezdeményezés ügyében. A véleményezésben a kabinet felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmányos előírások garantálják ugyan a véleményszabadságot, de korlátozzák is. Példaként az ország vagy a nemzet gyalázását, háborús uszítást, nemzeti, faji vagy vallási gyűlöletkeltést, területi szeparatizmust célzó felbujtást említ.

A képviselőházban kedden négy támogató és hat tartózkodó vokssal, nagy többséggel vetették el a tervezetet, miként 2015 novemberében a szenátusban is nagy szavazattöbbséggel, három támogató és hét tartózkodó szavazat mellett bukott el a törvénykezdeményezés.

„A parlament törvényhozó szerepével nem élhet vissza egyetlen választott képviselő sem, még azok sem, akik nacionalista eszméket vallanak. A törvényalkotásnak európai szellemben kell történnie. A képviselőház ma helyrehozott egy tévedést” – idézte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) keddi hírlevele Szabó Ödön frakcióvezető-helyettest. A politikus a Diaconu-féle kezdeményezést kommentálva hozzátette: az elmúlt mandátumban az RMDSZ egyik legfőbb teendője az volt, hogy megállítsa a magyar közösség ellen irányuló támadásokat és erősítse a magyarok biztonságérzetét.

A PRU-ra a választók mintegy három százaléka – kétszázezer ember – szavazott a tavaly decemberi parlamenti választásokon, így a nacionalista párt nem jutott képviselethez a bukaresti parlamentben.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Darabokban kelt útra az Atlanta Falcons magyar madara

Úton van az Egyesült Államokba az észak-amerikai profi futball-ligában szereplő Atlanta Falcons új stadionjához készülő madárszobor – mondta az InfoRádióban az alkotás tervezője. Szőke Gábor Miklós hozzátette, a szobrot júniusra állítják fel.

Múlt szerdán pakolták konténerekbe a Sólyom alkatrészeit. Jelenleg Németországban lehet, onnan hajóval megy Atlantába, március közepére fog odaérni – jelezte Szőke Gábor Miklós.

„A szobor azon részei, amelyek most kimentek körülbelül 30 tonnásak. Csomagolással, konténerekkel, raklapokkal együtt 40. Atlantában még hozzájönnek a betonemelvény alkotóelemei. A bronzlabda, a Sólyom belső váza, a tollazatához lemezek és a szobor előkészített, félkész állapotban indultak most útnak.”

A szobrászművész hozzátette, vannak olyan részei, amelyek már össze vannak hegesztve, például a feje meg a tollazat egy része.

Több tízezer alkatrészről van szó, ami becsomagolva, dobozolva elindult.

„Izgalmas kihívás az összeszerelése is. A magyarországi munkafázis lezárult, egy-két hét várakozás, amíg megérkeznek a konténerek. Március közepétől aztán nagyjából 2,5-3 hónap van az összeszerelésre a június elejei stadion átadásig.”

A tervezés, a statika, a fizikai megvalósítás, majd a logisztika két évig tartott – mondta el Szőke Gábor Miklós.

„Kimegyünk, darukat bérlünk, több mint harminc embert kell kivinni. Meg kellett tervezni a világítást és a felületkezelést is, mindez két évet vett igénybe.”

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Érik a Fradi bombameglepetése

Újra győzött a Ferencváros és a Dunaújváros a jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében.

A Ferencváros nagy meglepetésre 3-1-re legyőzte a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék együttesét a negyeddöntő második mérkőzésén, ezzel már 2-0-ra vezet. A zöld-fehéreknél Shinkaruk két gólt szerzett, a kapuban Sevela is nagyszerűen teljesített.

A Dunaújváros szintén 2-0-ra módosította az Újpest elleni vetélkedés állását azzal, hogy otthon 4-2-re nyert.

Mindkét párharcban a kiemelt – s most hátrányban lévő – csapat nyerte a négy egymás elleni mérkőzést az alapszakaszban.

A MAC Budapest hosszabbításban, Pozsgai Tamás győztes góljával 3-2-re nyert a Fehérvári Titánok vendégeként , ezzel már szintén 2-0-ra vezet összesítésben.

Eredmények:

negyeddöntő, 2. mérkőzések:

Ferencváros-DVTK Jegesmedvék 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

A párharc állása: 2-0, a Ferencváros javára.

Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 4-2 (1-0, 2-0, 1-2)

A párharc állása: 2-0, a Dunaújváros javára.

Fehérvári Titánok-MAC Budapest 2-3 (2-1, 0-1, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után

A párharc állása: 2-0, a MAC javára.

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Baptista gyülekezet 2017. február 19.-i adása

Igét hirdet id. Kulcsár Sándor a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Közölték a boldogsághoz vezető tíz lépést

Ha boldog akarsz lenni, gondolkodj pozitívan és kapcsold ki a mobiltelefonod! – egyebek közt ezt tanácsolja a hivatalosan kedden indult Action for Happiness (Tégy a Boldogságért!) világmozgalom.

kezdeményezés hivatalosan ezen a héten “startolt” Londonban. Létrehozói társadalomtudósok, közgazdászok, pszichológusok, szociológusok, vallási vezetők; többek között a Dalai Láma is csatlakozott hozzá.

A mozgalom elutasítja az individualizmust, az anyagi javak hajszolását és alternatívákat ajánl – egyebek közt gyakorlati tanácsokat ad – a boldogabb élethez.

A gazdasági-technikai fejlődés ellenére a brit és amerikai felmérések szerint az emberek nem elégedettebbek életükkel, mint 60 évvel korábban – áll a mozgalom nyilatkozatában. “Az egyén boldogságának legfontosabb külső meghatározója kapcsolatainak minősége otthon, munkahelyén, tágabb közösségében. A legfőbb belső tényező pedig a mentális egészség” – olvasható a nyilatkozatban.

A mozgalom szerint a boldogsághoz vezető tíz lépés a következő:

1. Segítsünk, adakozzunk!
A segítség nemcsak annak esik jól, aki kapja, legalább annyira boldoggá és ezáltal egészségessé teszi az adakozót is, akinek társas kapcsolatait is megerősíti. Fontos, hogy nemcsak pénzzel segíthetünk, ajándékozhatunk időt, ötletet, és az is adomány, ha energiáinkat mások problémáira fordítjuk.

2. Építsünk kapcsolatokat!
A több stabil társas kapcsolattal rendelkezők boldogabbak, egészségesebbek és tovább is élnek. A családdal, barátokkal való közeli, szerető kapcsolat értelmet ad az életnek, és kapcsolatainkon keresztül értékesebbnek is látjuk magunkat. A tágabb kapcsolati háló pedig a valahová való tartozás érzését erősíti bennünk.

3. Törődjünk testünkkel!
Elménk és testünk kapcsolatban állnak egymással. A mozgástól jobban érezzük magunkat testünkben, javul a hangulatunk, a rendszeres testedzés akár a depresszióból is ki tud rángatni bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy naponta maratoni távokat kellene lefutnunk, már az is előrelépés, ha néhány megállónyi távolságot gyalog teszünk meg. A másik dolog, amit a mozgás mellett testünkért, elménkért tehetünk: a pihentető alvás – ne spóroljunk rajta!

4. Járjunk nyitott szemmel!
Aki folyamatosan érdekesebb, izgalmasabb élet után vágyakozik, álljon meg egy pillanatra, és tekintsen körbe. Nézze más szemmel lakóhelyét, az utat, amelyen munkába jár, a munkatársait, egyen lassabban, figyeljen az ízekre. Ha figyelünk világunk apróbb részleteire is, kevesebbet merengünk a múlton, és nem aggódunk annyit a jövőn.

5. Tanuljunk új dolgokat!
A tanulás többféleképpen is pozitívan hat közérzetünkre. Egyrészt az új ismeretek segítenek fenntartani érdeklődésünket, nyitottságunkat, rugalmasságunkat, másrészt úgy érezzük, gazdagodunk általuk, növeli az önbizalmunkat, ráadásul még azt is érzetet is adja, hogy időnket hasznosan töltjük el. A tanulást érdemes tágabban értelmezni: tanulhatunk énekelni, táncolni, belevághatunk egy új sportba, vagy egyszerűen csak megoszthatjuk valamilyen speciális tudásunkat barátainkkal.

6. Legyenek vágyaink, céljaink!
A boldogság szempontjából fontos, hogy pozitívan tekintsünk a jövőbe. Szükségünk van célokra, amelyek motiválnak bennünket, kihívást jelentenek, de ne legyenek elérhetetlenek, különben csak egy újabb stresszforrást iktatunk az életünkbe. Ha reális célokat tűzünk magunk elé, azok irányt adnak életünknek, és teljesítésük elégedettséggel tölt el bennünket.

7. Álljunk pozitívan a dolgainkhoz!
“Próbáljunk minden szituációban a félig üres pohár helyett a félig tele pohárra koncentrálni.” Tudatosítsuk magunkban esténként, hogy aznap mire lehetünk büszkék, mi miatt lehetünk hálásak, elégedettek, milyen apró örömök értek bennünket.

8. Legyünk rugalmasak!
Mindnyájunk életében sok az elkerülhetetlen stressz, fájdalom és trauma, de viszonyulásunkat ezekhez a helyzetekhez már mi választjuk meg. Segít, ha megőrizzük rugalmasságunkat, ami – mint szinte minden más képesség – fejleszthető.

9. Szeressük magunkat!
Senki nem tökéletes. Ennek ellenére sokszor hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, és inkább koncentrálunk arra, hogy milyenek nem vagyunk, mint arra, hogy kik is vagyunk. Fogadjuk el magunkat hibáinkkal együtt, ily módon másokat is könnyebben tudunk elfogadni olyannak, amilyenek.

10. Adjunk értelmet az életünknek!
Akik úgy érzik, életünknek van célja és értelme, boldogabbak, urai életüknek, nem pedig elszenvedői az eseményeknek. Jellemzően kevesebb stresszről, szorongásról és depresszióról számolnak be. Mi lehet az életünk értelme? Megtalálhatjuk a vallásban, a szülői hivatásban, vagy egy olyan munkában, amellyel úgy érezzük, hogy teszünk valamit a világért. Mindenki mást tart értelmesnek, de a legtöbb embernél ez egy nála nagyobbhoz, őt meghaladóhoz (egységhez, rendszerhez) való tartozást jelent.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,419FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe