Főoldal Blog Page 900

Vádat emeltek Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen

Forrás: kronika.ro

Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – közölte kedden a vádhatóság.

Az RMDSZ politikusa a vádemelés után is hatósági felügyelet alatt marad: továbbra sem láthatja el alpolgármesteri teendőit, csak ügyészi engedéllyel hagyhatja el az országot és nem kommunikálhat az ügy szereplőivel.

A DNA keddi közleményéből kiderül, hogy bíróság elé állították Fodor Zsolt kolozsvári üzletembert is, akit megvesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozó hatóság szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi önkormányzati választás kampányában tevékenykedő önkéntesei számára Fodor Zsolttól, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Fodor Zsolt üzletember szabadlábon védekezhet.

A vádhatóság közleményéből kiderül, hogy Horváth Anna alpolgármesterként ez év februárja és májusa között befolyását felhasználval közbenjárt a kolozsvári önkormányzat alkalmazottjainál annak érdekében, hogy sürgessék meg a másik vádlott, Fodor Zsolt egyik ingatlanprojektjével kapcsolatos engedélyek és jóváhagyások kibocsátását. A DNA szerint Horváth Anna szolgálataiért cserében két fesztiválra szóló 60 bérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben. A belépőket a helyhatósági választás kampányában tevékenykedő önkéntesek között osztotta szét az alpolgármester – írja a DNA.

Az ügyészek szerint a vádlottak a Fodor Zsolt által vezetett egyik cég, illetve egy Horváth Anna által megjelölt társaság közötti támogatási szerződéssel próbálták a törvényesség látszatát kelteni. A közleménye arra is rámutat, hogy a DNA zár alá vett egy, az alpolgármester tulajdonában levő kolozsvári ingatlant. Mivel Horváth Anna ügyvédként is tevékenykedik, a pert a kincses városi ítélőtábla fogja letárgyalni.

Egyébként a Fodor Zsolt elleni vádemelés annak ismeretében érdekes, hogy a Krónikának a DNA-hoz eljuttatott megkeresésére a bukaresti főügyészség októberben még azt válaszolta: az Euro GSM mobiltelefon-értékesítő hálózat tulajdonosa ellen nem folyik bűnvádi eljárás a Horváth Anna nevével fémjelzett ügyirat keretében, abban a vállalkozónak se gyanúsítotti, se vádlotti minősége nincs.

Horváth Anna hatósági felügyeletét december elején hosszabbította meg a korrupcióellenes ügyészség, fellebbezését pedig a bíróság elutasította. Az alpolgármester ekkor azt állította, hogy a februárban kezdődött, „teljes körű nemzetbiztonsági megfigyeléséből” származó lehallgatások értelmezései ürügyén indult ellene eljárás.

kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Távozik a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese

A kinevezése után mindössze három hónappal távozik a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének éléről Szentannai Ágota, aki október elseje óta töltötte be a regionális csatorna főszerkesztő-helyettesi tisztségét.

Szentannai kinevezése egybeesett azzal, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása novemberben elsejei hatállyal áttért az egész napos sugárzásra az új, 98,8-as FM-frekvencián. Megtudtuk, a főszerkesztő-helyettes december 29-étől már nem dolgozik a közszolgálati csatorna kolozsvári stúdiójánál, mivel a budapesti Román Kulturális Intézet programszervezője lesz.

„Addig is próbálom előkészíteni, megtervezni a rádió műsorait, megszervezni a szerkesztőségi munkát január közepéig. Arról, hogy ki lesz helyettem a magyar szerkesztőség vezetője, még nem lehet semmit tudni, a rádió bukaresti vezérigazgatója fogja kinevezni az illetőt” – mondta el a Krónika megkeresésére Szentannai Ágota, aki a főszerkesztő-helyettesi tisztséget tíz évig betöltő Rostás-Péter Istvánt váltotta. Hozzátette, a Donát úti rádió egész napos magyar nyelvű adása egyelőre nem rendelkezik elegendő munkatárssal, folyamatos változások, ugyanakkor egy egészséges fluktuáció is jellemezte az elmúlt időszakot, ráadásul többen is megbetegedtek.

Szentannai kérdésünkre azt is elmondta, tulajdonképpen már másfél éve számított arra, hogy a budapesti Román Kulturális Intézethez kerül, hiszen a kinevezésének folyamata már korábban beindult, de ez csak azt követően vált hivatalossá és valósult meg konkrétan, hogy elkezdett dolgozni a Kolozsvári Rádiónál. „A román külügyminisztérium küld ki Budapestre a négy éves mandátum idejére, egyelőre azonban még azt sem lehet tudni, hogy ki fogja vezetni a Román Kulturális Intézetet” – mondta Szentannai Ágota. A távozó főszerkesztő-helyettes – aki egyébként Demeter András, a román közszolgálati rádió egykori elnök-vezérigazgatója révén került a csatornához – korábban úgy nyilatkozott lapunknak: új, aktuális értelemben vett közszolgálatiságot szeretnének képviselni, ami egyszerre köti le a hallgató figyelmét és nyújt számára hasznos és érdekes információt.

Lapunk értesülései szerint egyébként a Kolozsvári Rádió magyar adásánál egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a 24 órás sugárzásra való átállás. A szerkesztőség azt tekinti a legnagyobb hiányosságnak, hogy nem sikerült új állásokat kicsikarni a bukaresti vezetőségtől, így gyakorlatilag kevesebben kénytelenek előállítani a többszörösére nőtt adásidőt, mint a korábbi néhány órásat. (Mint megírtuk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben mondott le a Kolozsvári Rádiónál papíron betöltött szerkesztői posztjáról, amely ezáltal meg is szűnt). Ugyanakkor rossz alkunak bizonyult a frekvenciaváltás is, a jelenlegi, csak Kolozsváron (valamint az interneten) fogható ultrarövid hullám ugyanis még a kincses város bizonyos negyedeiben is élvezhetetlen.

Kiss Judit, Rostás Szabolcs
kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reményik Sándor: Nagy Magyar télben

Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen

Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh’se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh’se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

1919. február

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Nincs idő egy jót reggelizni

Hiába tartjuk fontosnak a reggelizést, sok esetben alig szánunk rá pár percet vagy teljesen elmarad – állapította meg egy kutatás.

Sokunk számára indul nehezen a nap: rohanunk, nincs elég energiánk, esetleg még a hangulatunk is ingadozó egészen ebédidőig. Jól tudjuk, hogy a reggelizéssel mindez elkerülhető, sok esetben mégsem szánunk rá időt – derült ki az Ipsos kutatásból.

A reggeli fogyasztása lényeges.

Ilyenkor töltjük fel szervezetünk energiatárát

– ez segít a vércukor szinten tartásában –, serkenti az agyműködést, alapvető tápanyagokat juttatunk szervezetünkbe, és nem utolsó sorban segít vonalaink megőrzésében, hiszen az elhízás egyik fő oka a rendszertelen táplálkozás.

A 600 fős mintavétellel készült felmérésből kiderült, hogy lényeges számunkra a reggeli, a megkérdezettek egyhetede tulajdonít szerepet neki rendszeresen. A válaszadók 58%-a minden nap, 12%-a többször egy héten, 23%-a ritkán, míg 7%-a szinte soha nem fogyaszt reggelit.

„Örülök, hogy a magyarok többségének fontos a reggelizés, de ez az arány lehetne magasabb is, mert, nem csak a napunk indul több energiával, hanem egészségünket és ideális testsúlyunkat is könnyebb megőrizni, ha nem marad ki a nap egyik legfontosabb étkezése” – mondta Dusa Fanny dietetikus szakértő.

A Philadelphia megbízásából végzett kutatásból az is kiderült, hogy az emberek felénél különbözik a hétköznapi reggelizés a hétvégitől. A válaszadók élethelyzetétől, ennek következtében a szabadidejétől is függ, mennyi idő jut elkészíteni és elfogyasztani a reggelit. Hétköznap a megkérdezettek 28%-a kevesebb mint 10 perc, 61%-a 10-20 perc alatt készíti el és eszi meg az ételt, ezzel szemben sokan (43%) hétvégén fél órát is rászánnak a közös családi reggelizésre.

A soha nem reggelizők csoportjának 68%-a az időhiányra hivatkozik, és szerintük a rohanás miatt nem marad elég idő a reggelire, 43%-a pedig egyszerűen nem érez éhséget ébredés után.

A felmérés érintette a reggeli kiválasztásának főbb szempontjait is. Elsődleges feltétel, hogy az étel egészséges legyen, de mérvadó az is, hogy finom, gyorsan és könnyen elkészíthető, valamint laktató legyen az ennivaló. A válaszadók a csökkentett kalóriatartalmú vagy laktózmentes ételek iránt kevésbé érdeklődnek.

„Érdekes eredmény, hogy az egészséges reggeli fontosabb a városokban élőknek, mint a fővárosi lakosoknak” – emelte ki Závecz Tibor, a kutatás vezetője. „Az, hogy a reggeli jóízű és finom legyen, a férfiaknak fontosabb, mint a hölgyeknek. Lehet, hogy valóban van alapja a mondásnak, miszerint a férfiakhoz a hasukon át vezet az út.”

Forrás: 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Amint fújják, úgy táncol

Ismét egy érdekes és ismert szólást fogunk elemezni, amelyik így szól: amint fújják, úgy táncol.  Nos ezt tisztázza előttünk O, Nagy Gábor Mi fán terem című könyve. Elmeséli Hargitai István.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Vega pörkölt (gombás zölborsó) recept

Hozzávalók:

  • 30 dkg csiperkegomba
  • 20 dkg zöldborsó
  • 5 dl paradicsomlé
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 ek napraforgó olaj
  • 1 kávéskanál só
  • 1 késhegynyi bors
  • 1 csipet bazsalikom
  • 1 db babérlevél
  • 2 dl víz

Elkészítése: Apróra vágott hagymát, gombát , zöldborsóval olajon megdinszteljük. Amikor a hagyma már üveges , az egészet felöntjük paradicsomlével. Ízesítjük a babérlevél , bazsalikom , bors , só hozzáadásával. Amikor nagyon sűrű lesz és még a borsó kemény, akkor kis vízzel felöntjük, amíg puha nem lesz . A gombával együtt szépen megfőzzük, a vizet elpároljuk.  Amikor már kellemes sűrűségű, szaftos, pörköltszerű, levesszük a tűzről. A tésztát főzök ki, ami lehet akár spagetti vagy eperlevél, fusilli tészta, stb . Ki mit szeret hozzá. S majd együtt tálaljuk.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

495. honismereti rejtvényjáték – 2016.12.25.

A BOCSKAI RÁDIÓ
495. honismereti rejtvényjátéka. 2016. december 25.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kívánunk!

Kedves Barátaink!

Áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kívánunk!

Köszönjük, hogy a Bocskai Rádiót hallgassa, olvassa, tartson velünk a 2017-es esztendőben is!

Az év utolsó hetében tisztelettel hívjuk fel figyelmét január 21-i eseményünkre, mely reményeink szerint a következő év legjobb clevelandi magyar eseménye lesz!

Sztár vendégeink Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró, televíziós riporter valamint Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek lesznek.

Klikk a képre bővebb infóért.

Sztár vendégeink Vujity Tvrtko Pulitzer-emlékdíjas újságíró, televíziós riporter valamint Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek lesznek.

Jegyek itt vásárolhatóak

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Hetednapi Adventista gyülekezet ünnepélyes Istentisztelete [videó]

December 17-én, szombaton a Hetednapi Adventista gyülekezetben ünnepélyes istentiszteletre került sor, ahol a gyülekezet fiataljai zenei szolgálatot teljesítettek. Illetve a hétvégi iskola gyermekei kis műsorral  ajándékozták meg az egybegyűlteket. Az ünnepélyes gyülekezeti alkalmon igét hirdetett a közösség lelkipásztora, dr. Márton Marius.

Az ünnepi istentiszteletről egy rövid összefoglalót tekinthetnek meg az alábbiakban:

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ft. Dr. Krasznai Csaba igehirdetése advent 4. vasárnapján [videó]

Krasznai Csaba

2016. december 18-án, advent 4. vasárnapján részt vettünk a Walton Hills-i Első Magyar Református Egyház ünnepi istentiszteletén, melyen igét hirdetett Ft. dr. Krasznai Csaba, a Kálvini Zsinat püspöke. Az ünnepi igehirdetést, a jánosi szavakra építette: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

A püspök szívhez szóló, továbbelmélkedésre buzdító szentbeszédéről és az istentiszteletről egy rövid képösszeállítást alább tekinthetnek meg a kedves érdeklődők.

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkészkarácsony Clevelandben [videó]

Pénteken, 2016. december 16-án este fél nyolckor került megrendezésre a cserkészek karácsonyi ünnepsége a Szent Imre templomban.

Az érdeklődő szülőket, nagyszülőket, barátokat a cserkészek kórusa fogadta ráhangoló, karácsonyi énekekkel, ezt követően Pethő Krisztina KCSP ösztöndíjas, aki gondoskodott a műsor összeállításáról, szólt pár szót a jelenlevőkhöz a cserkészek nevében, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a cserkészek nagy szeretettel készültek műsorukkal, melyet ajándékként szánnak az érdeklődő közönségnek és amely karácsony igaz jelentésére igyekszik felhívni a figyelmet. Majd Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész egy rövid imával és egy csodálatos történettel ajándékozta meg a hallgatóságot és a cserkészekhez is ezzel szólott. János evangéliumának harmadik fejezetének azon részét emelte ki, mely arról szól, hogy “Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta néki”. Erre a szentirási részre fűzte fel ünnepi gondolatait a lelkész, mely során elmesélte egy olyan kisgyermek Jézusnak címzett szívszorító levelének történetét, aki nagyon szegény családban él és nem kér mást, csak meleget és élelmet karácsonyra.  A történettel a karácsony egyik nagyon fontos jelentőségére, a segítségnyújtásra hívta fel a figyelmét a jelenlévőknek és kérte, hogy hazatérve vigyék magukkal Krisztust bármerre is járnak.

Ezt követte a cserkész csapatok által előadott műsor, melyben a kiscserkészektől egész a regösökön át a cserkészvezetőkig mindenki a saját szerepében hódolt a kis Jézus előtt, akinek a születését rövid betlehemessel jelenítették meg. Ki angyalként, ki pásztorként, vagy éppen királyként, énekesként, illetve József vagy Mária szerepébe bújva fejezhette ki tiszteletét a kis Jézus előtt.

Nem csak a sötét templomban áradhatott szét a fény, ahogy az angyalok bevonultak a templomba a kis mécseseikkel, hanem aki nyitott szívvel vett részt az ünnepségen, már ezen alkalommal szívébe engedhette azt a fénysugarat, amely felé az adventben szaporodó gyertyák fénye vezetett és karácsonykor ragyogott a legfényesebben. A fényt, mely az emberek megváltását hozta el a világba.

Miután a cserkészek dalokkal és versekkel megjelenítették a szenteste történéseit Mezei András atya, mint házigazda is szólott pár szót az ünneplő közösséghez. Beszédében felhívta a figyelmet, hogy “nem az ajándékozásról szól a karácsony, hanem arról, hogy mennyire tudunk szeretni és mennyire tudunk odafigyelni családtagjainkra”? Beszédében ő is megosztott egy történtet, egy novellát, melynek címe “Melyiket a kilenc közül?” és egy olyan nagy családról szól, ahol a kilencedik gyermek születésénél az édesanya meghal. Az édesanya nélkül maradt nagycsalád következő karácsonyáról szól a történet, amely alatt a család tagjai a legkisebbtől a legnagyobbig felfedezik, hogy az örömöt az egymással töltött idő adja, az igazi értékeket nem pénzen lehet megvásárolni. Illetve az igaz értékek mentén dicséretével illette a plébános a helyi magyar családokat, a szülőket, hogy a magyarság megtartásával és átadásával értékeket képviselnek és adnak át a jövő nemzedéknek.

Ez után a két csapatparancsnok, Stróber Ilona, a 34. számú Zrínyi Ilona leány cserkész csapat vezetője és Csajka Tamás, a 14. számú Görgey Artúr fiú cserkész csapat vezetője átadta a budapesti Ballassi Intézet okleveleit azoknak, akik a magyar nyelv és a magyarságismeretben való jártasságukról az intézet által elismerésben részesültek.  Név szerint az elismerésben Gyermán Mónika, Kovács Erika, Linder Karica, Pigniczky Enese, Szigeti Julianna, Tamásy Viola,  Juhász András és Somogyi Ferenc részesült.

Ezt követően pedig néhány köszönő szó után a cserkészek mindenkit meghívtak egy szerény szeretetlakomára a Szent Imre templom dísztermébe, ahol kötetlen beszélgetésekre is sor kerülhetett és ki-ki megkóstolhatta a cserkészek, illetve a szüleik által sütött finomabbnál finomabb süteményeket.

YouTube player

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ökumenikus, gyertyafényes Istentisztelet Clevelandben [videó]

Vasárnap, 2016. december 18-án délután négy órakor az evangélikus és a református egyház közös szervezésében ökumenikus, gyertyafényes istentiszteletre került sor a Nyugat Oldali Református Egyház templomában.

Az egybegyűlteket Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész köszöntötte és külön tisztelettel és örömmel üdvözölte a más egyházak képviselőit és híveit, akik megtisztelték jelenlétükkel ezt az istentiszteletet és örömét fejezte ki aziránt, hogy Jézus szíve előtt egységben lehet együtt több felekezet is.

A köszöntő után kezdetét vette az istentisztelet, melyben előbb ünnepélyesen meggyújtották az adventi koszorú négy gyertyáját, majd szolgálatot teljesített a templom kórusa is. Majd advent negyedik vasárnapjára szóló igét olvasta fel a lelkész, mely az örömre hívja fel a figyelmet: “Örüljetek az úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Filip 4,4). Majd meghallgathatta a közönség  Szentkirályi Júlia előadásában a Mary did you know című dalt, melyet zongorán játszott el. Ezt követően a cserkészek megajándékozták  néhány karácsonyi dallal a kántáló repertoárjukból az ünneplő közönséget. Az est a kisgyermekek karácsonyi műsorával folytatódott, melyben a legkisebbtől a legnagyobbakig mindenki énekkel, verssel ajándékozta meg a közönséget. Az előadás során pedig egy dalt  énekeltek a kicsik a templom kórusával közösen. A továbbiakban pedig a templom kórusának előadásában hallgathattak karácsonyi dalokat a jelenlévők. Majd Ady Endre – Karácsony című versét elszavalta két gyülekezeti tag.

Az evangéliumot követően a szívhez szóló szentbeszédében Nt. Tamásy Éva felhívta a figyelmet arra egy novella mentén, melynek címe “A Jóisten csomagja”, hogy bár sokszor nem ajándékozhatjuk azt, amit szívünk szerint ajándékként adnánk, mert korlátokba ütközünk, de mégis örvendenünk kell, hisz Isten társként ajándékozta nekünk magát. Illetve, hogy Isten megmentett minden büntetéstől és ha magányosnak is érzi magát valaki, vagy nem szereti a karácsonyi időszakot, akkor is gondoljon bele abba, hogy nem vagyunk egyedül, Isten társként velünk van, megszületett nekünk Jézus, hogy nekünk életünk lehessen, hiszen a “karácsony az Élet ünnepe” – ahogyan a lelkész mondta.

Végezetül pedig azt kívánta, hogy a “szeretet lángja és a szeretet melegsége kössön össze mindenkit a Jóistennel és egymással.”

Utolsó pillérként pedig Vásárhelyiné Simon Judit csodálatos hangjával és egy gyönyörű énekkel ajándékozta meg az egybegyűlteket. Majd az istentisztelet a Csendes éj eléneklésével ért véget, miközben sorra gyúltak a gyertyák fényei az elsötétített templomba.

Az istentisztelet után a házigazdák mindenkit egy kis szeretetvacsorára invitáltak meg a templom dísztermébe.

YouTube player

 

 

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,430FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe