Vasárnap kezdődik az advent. A karácsonyig tartó időszakban a keresztény világ az Úr eljövetelére, a kis Jézus megszületésére vár. „Tulajdonképpen a karácsony Jézus születésnapi zsúrja. Ne feledkezzünk meg arról, hogy róla szól és miatta van a karácsony” – mondta Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa.
Kajtár Edvárd atya
„Az adventnek kettős jelentősége van a számunkra. Egyfelől felkészít bennünket a közelgő karácsonyi ünnepekre, tehát ez egy ráhangolódási időszak. Másfelől emlékezteti a keresztényeket arra, hogy az egész e világi, földi életünk egy nagy advent: Krisztus második eljövetelére várakozunk, készülünk, illetve annak a személyes életünkben való megnyilvánulására, amikor a mi személyes történelmünk véget ér” – emlékeztetett Kajtár Edvárd.
A hagyományokkal kapcsolatban a plébános elmondta: a 19. században vettük át az evangélikusoktól a koszorúállítás szokását és az adventi gyertyák elhelyezését, szertartásos meggyújtását. Említette a hajnali szentmiséket advent hétköznapjain, és ilyenkor készülnek a hittanosaikkal a pásztorjátékra, amelyet karácsony estéjén, délutánján mutatnak be a templomokban.
„A család és a szeretet ünnepének is nevezik a karácsonyt, de jó, ha már az advent idején is a családunkkal készülünk a karácsonyra, például azzal, hogy többet vagyunk együtt, és olvassuk együtt a Bibliából azokat a részeket, amelyek Krisztus érkezésére emlékeztetnek bennünket” – tanácsolta Kajtár Edvárd.
Az adventi koszorúkon három lila és egy rózsaszín gyertya van.
A színek szimbolikájával kapcsolatban a plébános elmondta: hogy a lila szín emlékeztet bennünket egy másik nagy időszakra, a nagyböjtre.
„Az advent valamikor a 600-as évek elején, az 500-as évek második felében egyfajta bűnbánati időszakként született meg, mintegy másolataként a nagyböjtnek. A lila liturgikus szín, a bűnbánatra hívja fel a figyelmünket. Ez idővel kicsit átalakult. A bűnbánati jellege valamilyen szinten megmaradt az adventnek, de nem olyan mértékben, mint a nagyböjt idején” – mesélte Kajtár Edvárd.
„A lila színű gyertyákat advent harmadik vasárnapján felváltja a koszorún a rózsaszín. A rózsaszín gyertyával jelzett vasárnapon olyan énekek és szövegek hangoznak el a napi szentmisében, amelyek Krisztus közelgő jelenlétére vonatkoznak” – folytatta.
„Közel van az, akit várunk, így a lilának a színe kicsit megfakul, rózsaszínné válik, emlékezteti a híveket arra, hogy most már egészen közel van az ünnep, tartsanak ki a készülésben, és tegyék továbbra is lelkivé azt” – magyarázta a pécsi székesegyház plébánosa.
Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte: ez azért is hangsúlyos dolog, mert ezt a lelki készületet eléggé felváltotta egyfajta materiális, anyagi szemléletű készület. Így nagy a veszélye, hogy elsikkad a lényeg. Tulajdonképpen a karácsony Jézus születésnapi zsúrja. Ne feledkezzünk meg arról, hogy róla szól és miatta van a karácsony – emlékeztetett Kajtár Edvárd.
Népszokások
Kántálás, regölés, szentcsalád-járás, pásztorjáték és betlehemezés. Népszokások, amelyek az adventhez kötődnek, de a megkérdezett néprajzkutató szerint már csak az utóbbi kettő mondható az élő hagyomány részének.
Programok adventkor
Ingyenes korcsolyapályával, koncertekkel és népművészeti portékákkal nyit az adventi vásár az Óbudai Fő téren.
Életének kilencvenedik évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja”. A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától.
Fidel Castro Havannába halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka.
“Azért vagyok itt, hogy elmondjam népünknek, Amerikában élő barátainknak és a világnak, hogy ma, 2016 november 25-én, 22 óra 29 perckor meghalt a kubai forradalom főparancsnoka, Fidel Castro Rúz” – jelentette be remegő hangon Raúl Castro a National állami tévében.
Bátyja halálának okáról nem mondott semmit. Annyit közölt még, hogy fivére akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, és a temetést szervező bizottság részletes tájékoztatást ad majd a gyászrendezvényekről. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.
“Mindig előre, győzelemre!” – fejezte be szűkszavú nyilatkozatát Raúl Castro.
A hírügynökségek egymástól eltérően számoltak be arról, hogy Castro hány éves volt. A zavart nyilvánvalóan az okozta, hogy 1927. augusztus 13-án született ugyan, de születési évét később 1926-ra változtatta, hogy előbb vegyék fel a gimnáziumba, és Kubában hivatalosan az utóbbi dátumot használták.
Helyszíni jelentések szerint Fidel Castro halálának bejelentése után Havanna utcáit nem özönlötték el gyászolók, nyugalom volt a fővárosban. Az egyesült államokbeli Miamiban azonban – ahol a kommunista rezsim elől elmenekült jelentős kubai közösség él – sokan vonultak az utcára, kubai zászlókat lengettek, örömmámorban úszva táncoltak, fazekakkal és serpenyőkkel doboltak.
Fidel Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 85 éves Raúlnak. Az utóbbi években egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért időről időre találgatások kaptak lábra egészségi állapotáról. Az idén kétszer, először áprilisban, majd augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni. Az utóbbi alkalommal öccsével és Nicolas Maduro venezuelai államfővel együtt a havannai Karl Marx Színházban gyermekszínjátszók gálaműsorán vett részt. A kubai televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, ahogy a mintegy ötezer meghívott vendég Castro nevét skandálta.
Castro hosszú levélben köszönte meg Kuba népének születésnapi köszöntését, a tisztelgő üdvözleteket, de nem mulasztotta el, hogy ismét bírálja Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, egyebek között azért, mert amikor májusban Hirosimában járt, nem kért bocsánatot a szigetországra a második világháború végén ledobott amerikai atombombákért.
Bár a “Comandante” (parancsnok) születésének kerek évfordulójára hónapok óta rendezvények sorával készültek országszerte, politikai öröksége igencsak megkopott. Nem kevés kubai bírálta Castrót, mert korlátozta személyi szabadságukat, és szovjet mintára parancsutasításos gazdaságot épített ki, míg mások hálásak neki azért, hogy megszabadította az országot az amerikai uralom alól, és mindenki számára elérhetővé tette az egészségügyi ellátást és az oktatást.
A 47 éves uralma alatt tíz amerikai elnökkel dacoló, a kubai hírszerzés szerint több mint hatszáz – Washington és más ellenséges hatalmak által irányított – gyilkossági kísérletet túlélő Castro számára minden bizonnyal a leginkább szíven ütő változás hazája életében az volt, hogy az Egyesült Államok hivatalosan többé nem esküdt ellensége az országnak. A drámai fordulat öccsének, a hatalmat 2008-ban átvevő Raúl Castrónak a munkásságához köthető. Ezzel kapcsolatban azonban a kommunista kubai állam megalapítója nem rejtette véka alá kétségeit.
A karibi szigetország jelenleg az 1959-es forradalom óta nem látott átalakuláson megy keresztül. Bár a politikai szabadságjogok élvezete továbbra is várat magára, egyre több ember dolgozik a felívelőben lévő magánszektorban, lazultak az utazási korlátozások, bizonyos helyeken az internethez is hozzáférhet a lakosság, és tavaly egyfajta történelmi lépésként Havanna helyreállította diplomáciai kapcsolatait legfőbb hidegháborús ellenségével, Washingtonnal.
Ez utóbbi fejlemény annak ellenére történt, hogy az Egyesült Államok befolyása alatt álló Fulgencio Batista kubai diktátor hatalmának 1959-es megdöntésében főszerepet játszó Fidel Castro évtizedeken át Washington politikája és befolyása ellen küzdött, és e harcát tulajdonképpen élete utolsó hónapjaiban is folytatta. Az augusztusban megjelent levelében világossá tette az amerikai elnök márciusi kubai látogatásáról írva, hogy országa nem szorul rá a “birodalomra”. Amerika-ellenességéhez mindvégig hű maradt, és nem is találkozott Obamával, az amerikai elnök történelmi havannai látogatásakor.
Elemzők szerint Fidel Castro visszavonulása után is “közvetett befolyást gyakorolt” a rezsim azon tagjain keresztül, akik nem értenek egyet a Raúl-féle, korábban elképzelhetetlennek tűnő és a társadalom egy részét reménnyel eltöltő gazdasági és külpolitikai reformokkal.
Szilágyi Zsolt elnök szerint tévednek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) magyarországi partnerei, amikor nyíltan támogatják az RMDSZ-t az idei parlamenti választások kampányában. A politikus az Erdélyi Naplónak és a Krónikának adott interjúban elmondta, bár alakulata nem indul a megmérettetésen, szerinte az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú, pártja híveinek pedig azt ajánlja: lelkiismeretük szerint döntsenek, elmennek-e szavazni, illetve kire voksolnak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek? – Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már „melegítettek” is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba? – Jó jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25 százalék. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat…
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon? – Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk: koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15-20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek a véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói? – A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómia-programját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó… Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ, mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik 1989-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték? – Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” számukra. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk álláspontunkról Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára? – Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékos, vagy pedig surranópályán, a négy megyében húsz százalék elérését feltételező alternatív küszöbbel, de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket? – A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-es jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beterjesztették az autonómia-tervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP-tárgyalásra a jövőbeni közös választási szereplés érdekében, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé? – Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke, és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal? – Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon? – Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint Felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt a román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült elérnünk áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció egyaránt lelkiismereti kérdés.
A magyar Igazságügyi Minisztérium európai uniós feladatairól tartott előadást és kriminalisztikai laboratóriumot avatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán csütörtökön Trócsányi László igazságügy-miniszter.
Trócsányi László a magyar közmédiának elmondta: a minisztérium feladatának érzi a magyarországi és a határon kívüli magyar nyelvű jogászképzés támogatását. Emlékeztetett arra, hogy a második bécsi döntés után szegedi jogászprofesszorok mentek tanítani Kolozsvárra. „Ha azt akarjuk, hogy Kolozsváron európai színvonalú jogászképzés legyen, ahhoz nekünk hozzá kell járulnunk” – fogalmazott a miniszter.
Tonk Márton, a Sapientia egyetem kolozsvári karának dékánja elmondta, hogy a magyar igazságügy-minisztérium húszmillió forinttal támogatta az egyetem programjait és felszerelését, és folyamatban van egy hasonló összegű támogatási program előkészítése. Veress Emőd, a kolozsvári jogtudományi szak docense elmondta: a minisztériummal kötött együttműködési program keretében végeztek kutatást a kolozsvári magyar jogászképzés múltjáról, fordították le magyarra a román polgári törvénykönyvet, mely hamarosan interneten és nyomtatásban is elérhető lesz, és ennek keretében szerelték fel az egyetem kriminalisztika laborját. Amint Tonk Márton dékán hozzátette, az egyetem jogászképzése akkreditációra vár, és a jól felszerelt laboratórium akkreditációs feltétel. A labort egyébként Mócsy Lászlóról, a kolozsvári regionális kriminalisztikai laboratórium létrehozójáról és egykori vezetőjéről nevezték el.
A rendezvény után Trócsányi László az MTI kérdésére válaszolva aggodalmának adott hangot a romániai korrupcióellenes harc egyes megnyilvánulásai miatt. Nyomatékosította: nemzeti szinten és európai szinten is küzdeni kell a korrupció visszaszorításáért, de hozzátette, ő maga a jogállamiság híve, és úgy vélte, hogy ennek a küzdelemnek a jogállamiság keretei között kell folynia. Trócsányi László pénteken a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karán a nemzeti alkotmányok legújabb kori fejlődéséről tart francia nyelvű előadást.
Atilla, a hunok királya kiemelkedő alakja volt történelmünknek. Kora egyik leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Bár ez a birodalom az ő halálával szétesett, mégis sikerült az európai történelem legendás figurájává válnia. Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett és az „Isten ostora” névvel illették. Történetíróink azonban művelt, nemes, szelíd és végtelenül szerény uralkodóként számolnak be róla.
Bár azóta több mint 1500 év telt el, Atilla 12 fő erénye -melyeket Váradi Tibor vallásbölcsész gyűjtőnéven egyszerűen csak „Atillaság”-ként említ- máig is él és követendő példa korunk férfijai számára. Lássuk, melyek ezek!
1.Bátorság
Mind a hétköznapi mind az extrém helyzetekben való helytálláshoz. Egyfajta lélekjelenlét ez, önmagunkon átlépés.
2.Belső erő
Az önállósághoz, a szabadsághoz, ahhoz a tudathoz, hogy az ember saját magára támaszkodva képes boldogulni az életben és nincs kiszolgáltatva másoknak, nem befolyásolható. Kitart, átvészel durvább helyzeteket is, ha kell.
3.Döntéshozó képesség
Rengetegen szenvednek döntésfóbiában, mert félnek a következményektől. Viszont az őrlődésben elfolyik az ember energiája. Ezért, amikor az ember dönt, vállalva annak minden következményét, valahogy megnyugszik, leküzdi a bizonytalanságot.
4.Előrelátás
Általában minden helyzetben fel lehet mérni józan ésszel egy tett, döntés, szituáció következményeit. Ez segít abban, hogy jól döntsünk és jól cselekedjünk.
5.Önbizalom
Elengedhetetlen a mai világban. Tudni kell bízni abban, hogy a kitűzött céljaink jók és mi képesek, méltók vagyunk arra, hogy elérjük azokat.
6.Felelősségérzet
A másikra ujjal mutogatás ellentéte. A hibáztatás, kibúvó keresés nagyon nem férfias. Elsőre nehéznek tűnhet, de ha az ember alaposan magába néz, minden bizonnyal meg fogja találni, hogy egy adott dologért hogyan és hány százalékban felelős.
7.Hitelesség
Fontos, hogy aki vizet prédikál, az ne igyon bort. Legyen összhangban egymással a szó és a tett.
8.Állhatatosság
Más szóval kitartás, a jó célokba vetett rendíthetetlen hit és eltántoríthatatlanság.
9.Megbízhatóság
Fontos, hogy egy férfira lehessen számítani, különösen a nehéz helyzetekben, továbbá, hogy szavahihető legyen és betartsa, amit ígér.
10.Bölcsesség
A bölcs férfinak van egy tudása az élet dolgaival kapcsolatban. A vele történt dolgok, az átélt nehézségek bölcsességgé formálódnak benne, ami segíti őt abban, hogy jó döntéseket hozzon és lámpásként világítson környezete számára.
11.Hűség
Nem csak a párkapcsolatban. Barát, munkahely, cél, eszme vagy vallás felé is lehet hűséges az ember.
12.Együttérzés
Sokan gondolhatják, hogy egy igazi férfinak nem szabad ellágyulnia, keménynek kell maradnia. Az együttérzés azonban nem ellágyulás, hanem inkább a belső erő és az emberségre nyitott szív kombinációja, amiből tud fakadni egy odafordulás a másik ember felé, empátia és segítő szándék.
Mit gondoltok, mennyire állja meg a helyét ez a lista a XXI. században, mivel egészítenétek ki?
kép: www.mafab.hu
*Kiegészítés – Attila és Atilla is elfogadott magyar férfi név. Máig nem született azonban teljes egyetértés abban, hogy helyesen Attila vagy Atilla a hunok királya. Habár ma az Attila alak a közismertebb, tekintettel a témára az Atilla alakot használtuk. Köszönjük az észrevételt!
Dr. Bencze Izabella következő előadása elhangzott 2016. november 26-án, a clevelandi 56. Magyar Találkozón, a Cleveland Downtown Hilton Garden Inn, báltermében. Beszédét engedélyével osztottuk meg.
Hölgyeim és Uraim!
Dr. Bencze Izabella
Pár évvel ezelőtt egy csoportos utazáson vettem részt Székelyföldön. Velünk utazott egy olyan hölgy is, akinek nem igazán jelentett sokat a magyarsága, és a kereszténység. Tisztességes ember, középfokú végzettséggel, de nem igazán ismerte a történelmet, nem sokat tudott Trianonról, sőt még azt sem értette igazán, miért is beszélnek magyarul Budapesttől majdnem 1000 km-re. Így aztán 2004-ben „nem”- el szavazott a határon túli magyarok állampolgárságáról, és sokkal jobban szerette a Kádár – féle szocializmust, mint az 1989 utáni rendszert. Ilyen felfogású nemzettársunkból több millióan élnek még hazánkban. Aztán amikor 6 nap után hazaértünk, a következőt mondta nekem: „minden kétkedő anyaországbeli magyarnak kötelezővé tenném, hogy elmenjen pár napra Erdélybe. És akkor teljesen megváltozna Magyarország”.
Én csak egy napja vagyok itt Önöknél, de a nagy távolság ellenére kötelezővé tenném a clevelandi Magyar Társaság meglátogatását is, hogy minden anyaországbéli kétkedő és közömbös magyar ne csak a nevében, de a szívében is magyarrá váljon.
Hölgyeim és Uraim!
Szeretettel köszöntöm Önöket sok magyar szellemiségű anyaországbéli testvérünk üdvözletét is hozva. Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, amely az 56-os szám és a magyar történelem örök kapcsolata okán külön is megtisztelő számomra.
Remek dolog itt, Clevelandban szellemiségről, értékekről, eszmékről beszélni, itt, ahol a szállodától talán 10 km-re, a Szépművészeti Múzeumuk előtt egy olyan Rodin szobor található, amelynek üzenete egyértelmű: a józan emberi gondolkodás hatalma soha nem robbantható szét. Bátor gondolat volt a magyar szellemiség témájához nyúlni, most, amikor olyan egyetemes gondok, problémák nyomasztják világunkat, mint a globalizáció réme, és annak legagyafúrtabb eszközei: a menekültipar, a minden téren burjánzó manipuláció, a lakáj média, a kötelező PC, a keresztény ellenesség és keresztényüldözés, a terrorizmus, és a nemzetállamok felszámolása.
Úgy vélem tehát, kifejezetten aktuális a magyar szellemiség eszméinek és értékeinek megvitatása éppen most, amikor zajos történelmi időket élünk. S mivel túl zajos és túl veszélyes, egyértelműen adódott a gondolat, hogy mondanivalómhoz kölcsön vegyem egy nagyszerű brit történész, Sir Bryan Cartledge magyar történelemről írt mesterműve címét, amely a következő: „Megmaradni”. Megmaradni embernek, magyarnak, nemzetnek. Meggyőződésem, hogy a magyar szellemiség értékeiből táplálkozik a világ megmaradásának lehetősége is.
Talán sokkoló a konferencia témáját a magyarság megmaradásának gondolatával összekapcsolni, de nem dughatjuk homokba a fejünket. Bármennyire is kényelmetlen, ki kell mondanunk, hogy az 1956-ban még világszerte tisztelt magyar szellemiség által képviselt értékek és eszmék az elmúlt évtizedek történelmi és politikai viharaiban némileg megkoptak. A ma még vezető, globális világeszme képviselői pedig mindent el is követnek a nemzetben, függetlenségben és keresztény értékrendben gondolkodók szellemiségének folyamatos elerőtlenítése érdekében.
Nézzük hát sorjában:
Embernek maradni mindig is nehéz volt az elmúlt 200 000 évben, amióta gondolkodó emberi fajról beszélünk. Hiszen az emberi természet tele van buktatókkal: különféle érdekek, hatalomvágy, az anyagi javak iránti sóvárgás, irigység, önzés, hazugságok, ösztönök fekszenek keresztbe annak a krisztusi tanításnak, amit úgy hívnak: szeretet.
Radnóti Miklós így írt 1944-ben: „Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”
Ha Radnóti kegyetlenül igaz megközelítését követjük, akkor ma oly korban élünk a földön, mikor az ember mindent elad, elárul, és elhagyja a teremtő Istent.
Tudjuk, a mai neoliberális világ egyetemes istene a pénz, az anyagi javak esztelen felhalmozása, és a „mának élés”. De ez a világ kioltja az emberből mindazt a nemes tulajdonságot, amivel teremtése, ha úgy tetszik evolúciós fejlődésének első pillanata óta rendelkezik.
Pedig a természetnek léteznek ősi törvényei, amelyek nem csupán a keresztényekre, de az ateistákra is érvényesek. Mert ezek a természeti szabályok biztosítják évmilliók óta a világ működésének lehetőségét, és az ember létezését, még akkor is, amikor az emberi gyarlóságtól vezérelt szándékok néha kilendítik tengelyéből Isten valóságát.
Hamlet szavaival élve, most is kizökkent az idő. Az elmúlt évtizedekben ugyanis rendkívüli erőre kaptak azok a nézetek, amelyek támogatják és követik a Soros György nevével fémjelzett reflexivitás elméletet, amelynek lényege: a világ természeti törvényeinek ember általi manipulálása, egy új, kreált, de valójában emberellenes világ létrehozása érdekében.
David Rockefeller 2002-ben kelt Emlékirata 405-ik oldalán a következő sorok olvashatóak.
„Egyesek azt hiszik, hogy mi (a Rockefeller család) egy olyan titkos szövetséghez tartozunk, amely az USA valódi érdekei ellen tevékenykedik. Családommal együtt internacionalistának minősítenek, aki összeesküszik világszerte másokkal, hogy létrehozhasson egy integráltabb globális politikai és gazdasági világrendszert, egy egységes világot, ha úgy tetszik. Ha pedig ez a vád ellenem, akkor büszkén vállalom, hogy bűnös vagyok.” (Forrás: Drábik János).
Ez a mondat azt bizonyítja, hogy lehet a globális gazdasági-és pénz háttérhatalom létezését tagadni, de semmi értelme.
Ennek az erőszakos beavatkozásnak bevallottan is egy célja van: olyan, ún. nyílt társadalom létrehozása, amelyben az együtt élőket nem az évszázados közös kötelékek, gyökerek, nem a közös hit, vallás, kultúra, vagy nyelv kapcsolja össze, hanem csupán egy írásba foglalt malaszt, amely mindenkinek korlátlan, de hamis szabadságjogot biztosít. Hamis szabadságjogot, mert
ha több milliárd ember szabadságjoga korlátlan, az egyenértékű a káosszal, és az anarchiával. Hiszen minden ember szabadságjoga addig érhet csupán, ahol a másik ember szabadságjoga kezdődik, vagyis az együttélésben nincs korlátlan szabadság. Korlátlan szabadság egyedül a szellemben létezik. Az együttélést szabályozó mechanizmust pedig rendnek hívják, más néven államnak, még szebben: nemzetállamnak. Persze, ez a struktúra fegyelmet, önkontrolt, önzetlenséget, néha lemondást, emberséges gondolkodást és magatartást igényel. Így szinte természetes, hogy a globalizmus támogatói számára a nemzetállami struktúra a legnagyobb ellenség. Szándékosan nem liberalizmusról beszélek, mert az egyrészt túl tág és összetett, sok alfajú fogalom, másrészt a klasszikus liberalizmusnak azért van néhány pozitív értéke is. Ne feledjük, Kossuth is liberális politikus volt. Ugyanakkor a globalizmusnak csupán az azt szervezők számára van előnye.
Szeretnék megemlíteni néhány olyan manipulált eszmét, amely a globalizmus, vagyis a teljes egysíkúság, az identitásvesztés és a totális káosz világába vezet. Ilyen a genderizmus, vagy az egyneműek házasságkötésének támogatása. Miért is? Mert a születéskor kapott biológiai nem természetszerű létezése, illetve a különneműek intim kapcsolata az emberi faj fennmaradásának fizikai alapköve. S ez a tény nem cáfolható. Ki kell mondanunk, hogy az orvosi esetek kivételével a természetestől eltérő irányt támogató eszmék a világ eredendő rendjének felborulását eredményezik. Hálát adok ezért Istennek, hogy olyan országban élek, ahol a család alapját – Magyarország Alaptörvénye szerint is – egy férfi és egy nő alkotja.
Az emberi létezés értékeiben ugyanilyen identitásvesztést eredményez az a manipuláció is, amely mások munkájának, erőfeszítéseinek a kihasználására sarkall milliókat „humánum” fedőnév alatt. S ennek a manipulációnak egy célja van: Európa meggyengítése. Hogy miért pont Európa? Mert Soros György George Bush 1989-es hatalomra kerülése után bevallottan is áttette hadszínterét Amerikából Európába. Áttette, mert az USA bekebelezését keresztül húzta Bush republikánus felfogása. S Európában partnerekre is talált a neoliberális politikusok körében.
Gyökértelenséget okoz továbbá az a mélységes szakadék is, amely a szegény és közép-rétegek valamint a hatalmi elit között mára kialakult. Az a bizonyos olló rendkívül tágra nyílt.
Mintegy 300 trillió dollárt működtet (1 trillió egyenlő 100 milliárddal) a Globális Pénzimpériumnak is nevezett réteg, és ezzel olyan lehetőségek nyílnak meg előttük, amelytől megrészegedve át kívánják venni a teremtő Isten helyét. S ez a tény akár az emberiség kiirtásához is vezethet, mert bármit megtehetnek. Vajon milyen irányba viszi az emberiséget a Föld természeti erőinek teljes kirablása, s az ezzel okozott klímaváltozás? Mi vár ránk a génmódosított termények fogyasztásával? Mi célt szolgál az élőlények öncélú klónozása, a szervkereskedelem, a kábítószerek szervezett terjesztése? Mi lesz velünk a vegyi alapú gyógyszerek elmondhatatlan mellékhatásai, a környezetszennyezés, a modern kori népvándorlás évszázadokig ható negatív következményei miatt? Mit nyújtanak az emberiségnek a vegyi, biológiai fegyverek, vagy „egyszerűen” csak az atom-, és hidrogénbombák?
Hova vezet az emberi mértéktelenség útvesztője?
És milyen irányba visz az a szellemi környezetszennyezés, amely manapság a lakáj kereskedelmi médiumokból árad? Ezek a műsorok rendre eltorzítják a valóságot, és az emberi természet legvisszataszítóbb, legaljasabb jellemzőinek bemutatására helyezik a hangsúlyt. Felmagasztalják az igénytelenséget, és a torzulást állítják milliók követendő példájaként. Államokról, emberekről, történésekről hazugságokat terjesztenek, tudatosan félrevezetnek, embermilliókat manipulálnak irányítóik érdekei szerint. Önök az elmúlt másfél évben testközelben tapasztalhatták meg ennek a manipulációnak az egyik formáját, miközben a valóság két héttel ezelőtt teljesen mást eredményezett.
S milyen irányba viszi az emberiséget az a tény, hogy technikai fejlődés címszó alatt számítógépes virtuális világba taszítják az élet szépségeinek és nehézségeinek megélése helyett, s emberek százmilliói magukba zárkózva, okos telefonjukkal összenőve elfelejtik a társalgás és társas érintkezés művészetét. Rigában, Lettország fővárosában egy közösségi helyen találkoztam egy fontos felirattal: „Nálunk nincs internet, beszélgessetek egymással!”
Hölgyeim és Uraim!
Hogy is kapcsoljuk össze az „embernek” és a „magyarnak” maradás feladatát? Egyszerűen. Nagyjaink gondolataihoz fordulunk. Tamási Áron szavait idézem: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.” Milyen igaz megállapítás!
De mit is jelent a „hitvány” jelző? Rossz minőséget. Olyan embert jelent, aki nem felel meg az elvárásoknak. De végül is mit várunk el a magyar embertől? Ki a magyar? Mi a magyar?
Ismét egy nagyszerű írónk gondolataihoz nyúlok. Illyés Gyula ugyan a XX. századi magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja, de a nemzeti elkötelezettségéhez nem férhet kétség.
Illyés szerint „a hasonló közös lélek, a közös múlt, a hasonló gond… egyesít és választ szét. Magyar az, akinek a nyelve és az esze is magyarul forog….Az a magyar, aki bátran szembenéz a nép bajaival, a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot… meg akarja valósítani. …Magyar az: aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolataiban.”
Ma, Magyarországon igencsak sokan „bírják” gondolataikban a homályt. Teljesen közönyösek, vagy kifejezetten ellenségesek a közélettel, így a magyar szellemiséggel kapcsolatban is. A mondandóm elején példával mutattam be, hogy sok honfitársunk milyen fertőzött gondolati térben éli még ma is az életét. De van olyan értelmiségi politikusunk is, rendszerváltozás utáni időkben országgyűlési képviselő, aki svájci sapkának nevezte a Szent Koronát, vagy egy másik egy hónapja nyilas pogromnak 1956-ot. Nincs még egy olyan ország az Unióban, amelynek egyes képviselői annyiszor jelentették fel a 2010 óta regnáló magyar kormányt, mint a mi országunk. 2004-ben az állampolgárságról szóló népszavazáson megtagadtuk a határon túl élő magyarjainkat. És idén, érdektelenség miatt érvénytelen lett az a népszavazás is, amelyet országunk magyarnak maradása érdekében szervezett meg a kormány. S valljuk be, ebben a harcban a határon túli magyarjaink sem támogatták eléggé az Anyaországot. 10 évvel ezelőtt a hatalom fejmagasságban lövetett gumilövedékkel az 56-os forradalmat békésen ünneplő tömegbe, számtalan szemkilövést és más súlyos sérülést okozva. S ennek a hatalmi felfogásnak még ma is vannak szép számmal támogatói. Így az a gondolati széthúzás, ami a határon belüli magyaroknál – különböző okok miatt – megtapasztalható, erőteljesen kihat a magyarság egy szellemben történő egyesítésének lehetőségére.
De miért van ez? Mi történt velünk az Anyaországban?
Úgy gondolom, bármennyire is elítéljük azokat a társainkat, akiknek nem sokat jelent a magyarságuk, ők csupán a múlt bűneinek hordozói, kivetítői. A kommunista elnyomás, taktika, annak gátlástalan eszközei rögzültek bennük, ami sajnos tovább örökíthető. Sokan élnek még olyanok, akik jellemüket illetően is eligénytelenedtek a gulyás-kommunizmusban, mert ott nem kellett a tetteikért felelősséget vállalni. Helyettesítette őket a pártjuk, hisz a párt proletár gyermekei voltak, s tán még ma is azok.
Az elmúlt évtizedekben az egymás gyűlöletére, megfigyelésére és feljelentgetésére alapozó társadalmi berendezkedés mélyen beleívódott a nem kellően iskolázott, önállóan gondolkodni képtelen, befolyásolt társainkba, s az emberi szabadságról, tisztességről beléjük táplált téves kényszerképzetek máig hatnak. A „merjünk kicsik lenni” szocialisták által képviselt eszméje még mindig érezteti hatását, s ez a negatív erő nem az ideális magyar tudat visszaépítése felé hat.
Az ugyanakkor örvendetes tény, hogy a mostani kormány 2010 óta számtalan olyan intézkedést hozott, amely a magyar szellemiség újjáébresztését célozza. Olyan értékeket teremt, amely a polgárosodás útját kövezi ki. S a magyar közmédia is minden lehetőséget megragad a magyarságtudat erősítése érdekében.
Hiába, az a rombolás, amelyet Trianon óta a magyarságnak el kellett szenvednie, nem törölhető ki 6 év alatt. Azért említek 6 évet, mert nekem úgy tűnik, hogy a magyar szellemiség felélesztése, és a valódi rendszerváltás az Anyaországban csak 2010-ben történt meg.
A magyar szellemiség torzójának egésszé formálása lassú folyamat lesz, de nem adhatjuk fel. Az oktatás, az újra éledt cserkészet, a történelmi egyházak és a közmédia felelőssége óriási, de kemény ellenszélben kell működniük. Csak remélni tudom, hogy a 2018-as választásokon nem fordul meg az irány, mert a magyarságtudat visszaépítése nélkül nem sikerülhet a magyarnak, s ezzel együtt a nemzetnek maradás feladatát végrehajtani.
Természetesen sokan vagyunk elkötelezett magyarok otthon, és néha rendkívüli, szívet – lelket melengető találkozások, programok átélői vagyunk. Sokan vagyunk erős magyar szellemiséggel felvértezve, de még nem elegen. S hogy többen legyünk, Önöknek is segíteniük kell. Elsősorban a liberális média hazánkról szóló manipulált hazugságairól kell a leplet együtt lerántanunk. Sokkal intenzívebb együttműködésre van szükség civil szervezeteink között is, és ki kell használnunk az anyaországbeli közmédia, és a helyi médiumok, valamint az internet adta lehetőségeket is. Ezért szeretnék külön is beszélni a Bocskai rádió szerkesztőivel. Tudjuk, a liberális, globális világhatalom egyik legfontosabb eszköze a hazug, befolyásoló média. Ennek segítségével most épp azt kívánják elérni, hogy a kis, szerintük hőbörgő Magyarország, és a patás ördögnek beállított miniszterelnöke megtörjön. S ha ez bekövetkezne, Magyarország megszűnne magyar országnak lenni. Ezt pedig meg kell akadályoznunk. Ne feledjük, a trianoni tragédia egyik fő okozója is a nyugati hazug sajtó akadálynélküli terjesztése volt.
S hogy miért lett országunk a liberális média célpontja? Mert hazánk az Unióban 2010 óta a nemzeti függetlenség, egy új, ha úgy tetszik, unortodox gazdaságpolitika és az őszinte, PC nélküli politizálás élharcosává vált. Csak remélni merem, hogy a Brexit és az amerikai elnökválasztás eredménye olyan két figyelmeztetés a globális eszme képviselőinek, amely gondolkodásra kényszeríti azt a politikai világ – elitet, amelyet a középosztály már sem itt, sem Európában nem tűr tovább.
Hölgyeim és Uraim!
Most pedig vegyük szemügyre a nemzetnek maradás súlyos, de gyönyörűséges feladatát. Illyés Gyula szerint minden nemzetnek van jellemzője.
„Hogy egy nemzet milyen fajta, a viselkedésén ismerszik meg. …Vannak szolgaiak és szabadságszeretők. …Nekünk a legnagyobb örökségünk: a szabadság. Ezért konok, hallgatag, elhúzódó, sőt egyenetlenkedő a magyar. A függetlenség, a különállás a legnagyobb kincse. Minden nemzetnek fontos a szabadság, de nálunk nagyon sok volt a vér és az áldozat.”
Sir Bryan Cartledge így ír nemzetünkről a „Trianon egy angol szemével” című könyvében:
„Más, szerencsésebb nemzetek történelme diadalokkal és győzelmekkel van megtűzdelve. Magyarországé szerencsétlenségekkel és veszteségekkel. A magyarok erőssége a túlélés és a talpra állás.” Valóban, hosszú időkre visszatekintve sikeresen gyakoroltuk a túlélés és a talpra állás művészetét. És mindig a szabadság eszméje hajtott minket ebben a harcban. Történelmünk szabadságharcok sorozata. Elengedhetetlen ezért, hogy teljes igazságában ismerjük nemzetünk történelmét, mert ez lehet az az erő, amely a minden magyarban rejlő „magyarság kódot” képes életre hívni. Még a közönyösökben is. De valóban az igazságot kell ismernünk. Azt a történelmi igazságot, amelyet évtizedekig elhazudtak előlünk, s amelynek nagyon sok valódi részletét még most sem ismerjük.
Nem ismerjük, mert sokak érdeke – határon belül és kívül – is az volt, s talán még ma is az, hogy ne fedezzük fel népünk nagyságát, erejét. Talán még ma is létezik olyan érdek, amely nem szeretné, hogy megismerjük azokat a technikákat és hatalmi tényezőket, amelyekkel élve, vagy visszaélve, akár a nagy-vagy kisantant országai, aztán külön is a szovjetek országunk meggyalázására, megsemmisítésére törekedtek. El kellene juttatni a magyar társadalom kétkedő rétegét arra a tudati szintre, amelyen felfogja, hogy a kommunizmus nem viszonylagos jólétet hozott, hanem elsilányította az embert, és súlyos tragédiákat okozott. Mindenkinek tudnia kellene, hogy a kommunizmus világviszonylatban mintegy 100 millió emberáldozatot követelt. És mindenkinek meg kellene érteni, hogy a kommunizmus, és a globalitást támogató liberalizmus egy tőből fakad. Egyiknek a „világ proletárjai egyesüljetek” a jelszava, másiknak a nyílt társadalom megvalósítása a célja, amelyben a világ proletárjai egyesülnek. De ezt a tényt még milliónyian nem fogják fel. Nem értik, nem így gondolják, mert a nemzetközi és a magyar kereskedelmi lakájmédia képviselői, valamint Soros és társai által támogatott szervezetek sztárolt „megmondó” emberei, s a nyílt társadalmat támogató politikusok mást állítanak.
Hát így működik a történelemhamisítás, és a magyar hírnév bemocskolása. Így működik, ha nem vagyunk résen, és nem teszünk megfelelő lépéseket a történelemhamisítók ellen.
Ezért is hoztam Önöknek ajándékba több filmet, amelyek közül hármat a Magyar Örökségdíjas rendező, Jelenczki István készített. „A Háború a nemzet ellen” című film a magyar közösségi vagyon rendszerváltozás utáni szétrablásáról, „Az Igazság soha nem késő” című az igazságtétel elmaradásáról, az „Égi élő igazság” pedig a Szent Koronáról szól. Ezt az utóbbi DVD-t a filmrendező küldte Önöknek. A már említett Sir Bryan Cartledge úrral is készült egy film, amelyben Trianon valóságáról beszél rendkívüli empátiával. Ezt a filmet a magyar közönség még nem látta. A Duna Televízió vezérigazgatója az ideutazásom előtti napon adta át, hogy elhozhassam Önöknek az igazságot Trianonról.
Kérem, alkalomadtán nézzék ezeket a filmeket nagy figyelemmel, mert ezekből az alkotásokból sok minden megérthető. Hallhatják pl. Antall József, a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünk beszédét arról, hogy kreált államcsőd kilátásba helyezésével kényszerítette őt a nemzetközi háttérhatalom arra, hogy a kormányzásban a liberálisokkal működjön együtt. Ezekből a filmekből érthető meg, hogy mi munkál bennünk, magyar szellemiségű, anyaországbéli magyarokban akkor, amikor kívülállók számára érthetetlen és értelmezhetetlen módon küzdünk a függetlenségünkért. Úgy akarunk függetlenek és magyarok lenni, hogy egyben európaiak maradjunk egy megújult Unió kötelékében. Magyarok akarunk maradni, keresztények akarunk maradni, és mi akarjuk meghatározni a jövőnket. Mi akarjuk meghatározni, mert elég volt a történelmünk során abból, hogy mások döntsenek a mi sorsunkról! Ez a gondolat képezi a magyar szellemiség alapját, ez a cél adja azoknak az egyetemes eszméknek és értékeknek a lényegét, amely fennmaradásunkat biztosíthatja.
Hölgyeim és Uraim!
Jelenczki István készített még egy filmet, amelyet sajnos még csak viszonylag zárt körben ismerhetünk. ’Ön-tér-kép’ a címe, s egy ismert pszichológiai eljárást, a családállítást kísérelte meg a magyar nemzetre kivetíteni. A családállítás, mint módszer, a múltban és a tudattalanban kutat, és nagyon gyakran segít olyan problémák megoldásában, amelyek csak a tudatalatti agyi tartományokban rejlő okok feltárásával és kimondásával orvosolhatóak. A film döbbenetes, következtetést vont le: a magyar nemzet a teljes szétesés küszöbén áll. De a film szerint van visszaút is. A nemzetben és keresztény értékrendben gondolkodók számára egyértelmű, hogy ez nem más, mint a rend és a szakralitás helyreállítása.
Rend és hit. Hit és rend. Rend az agyakban, rend a lelkekben, rend az országban, és rend a világban. Vissza kell térnünk 10 kicsi szabályhoz, amelyet Tízparancsolatnak hívunk. Vissza kell térnünk a kizárólag a lelkiismereten alapuló döntésekhez. És hit kell. Hit az igazságban, hit az emberben, és elsősorban: hit Istenben. Hit abban az erőben, ami valódi teremtő erő, ami szakrális, s amit a Szent Korona képvisel. Hit a keresztény, egyetemes értékrendben. Hit a közös ima erejében. A legújabb amerikai agykutatás egyes eredményei szerint agyunk kvantumszámítógép módjára működik, így gondolataink ún. kvantumkapcsolatba kerülnek a világegyetem alkotórészeivel, és kölcsönhatásban állnak egymással. Ez azt jelenti, hogy a közös ima és gondolat ereje több mint szakrális, már-már fizikailag mérhető jelentőségű. Ezért a hitünk és imánk közös erővel és Isten akaratából megállíthatja azt a folyamatot, amit a liberális manipuláció eddig elkövetett a természet törvényei és így az emberiség ellen. A jóra irányuló emberi összefogás és akarat ereje ugyanis legyőzhetetlen. Még a globalisták számára is.
De magyarként még ebben a kemény harcban se feledjük Márai Sándor intelmét: akárhova mégy, akárhol vagy, akármit teszel, vagy nem teszel, akármit mondasz, vagy elhallgatsz, „a haza Te magad vagy”!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr. Bencze Izabella A Közszolgálati Közalapítvány kurátora
Mai adásunkban egy olyan szólással foglalkozunk, ami a megtévesztésre, az elbolondításra való próbálkozást kívánja kifejezni. Ilyenkor azt szoktuk mondani: Port hint a szemébe. Az elkövetkező percekben ennek a szólásnak az eredetére, kialakulására adunk magyarázatot a magyar szólásmondásokkal foglalkozó Mi fán terem című könyvből. Elmondja Hargitai István.
A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük és felkarikázzuk. A tojásból hatot megfőzünk, megpucolunk és a kolbásszal együtt szeletekre vágjuk.
A tejföl felébe belekeverünk 4 nyers tojást, sót, és borsot. A burgonya felét egy tepsibe terítjük, meglocsoljuk a tojásos tejföllel.
Erre tesszük a kolbász, majd a tojás karikákat és megszórjuk a sajt felével. Betakarjuk a burgonya másik felével, megkenjük a maradék tejföllel, rászórjuk a maradék sajtot, és / légkeveréses /sütőben, 180 fokon, 40-45 perc alatt készre sütjük.
Ősz van, korán sötétül és künn esik. Vénűl az idő s könnyei szakállára peregnek. Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, S csak ködös hajnalidőbe’ derül, mikor rohanó, Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivű szellem, Idegen szellem közeleg s tengerzöld Szőllőfürtöt tart bús arca elé.
Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek. Ó mily boldogság is esős időkbe’ aludni! Zúghat a szél mos távol temetőknek Nedves sírjai közt és távoli erdők Bővizű, hűs csurgója bugyogva patakzik. S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi Bánat kútja bugyoghat halkan s szűntelenűl.
S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt Sok zöldszemű vadmacska s néhány vörös ordas… S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény, Karcsú, égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé: Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora S mint szőllőfürt, oly áttetsző szép, édes melle-gyümölcse!…
…Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi vidékre, S reggel elhagyom ezt a gonosz várost, ahol annyit szenvedék: Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán… De jaj halaványan, Sírván jön elém lelkemnek alázata újból… S mint gyenge kóró, amelyre leszállt az éjszaka baglya, Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik…
Hosszú hetek óta érlelődtek bennünk a következő gondolatok, amelyek a 2016-os év magyar szempontból legfontosabb eseménye körül, azaz az 1956-os forradalom és szabadságharcunk megemlékezési eseményei körül felmerülő szervezési érthetetlenségekre vonatkoztak. Igazából nem azon gondolkodtunk, hogy elmondjuk-e észrevételeinket, beszéljünk-e róla, hanem hogy mikor a legjobb erről beszélni. Tiszteletbe tartva az 56-os hősök emlékét csupán most láttuk elérkezettnek ezt a pillanatot. Ahhoz, hogy megértsék a mondanivalónkat, engedjék meg, hogy egy kicsit visszatekintsünk az elmúlt négy évre, az elmúlt négy év Bocskai Rádió adásainak készítése körül és alatt kialakult tapasztalatainkra.
Adott a clevelandi Egyesült Magyar Egyletek, ugyebár ernyőszervezetként működik itt a clevelandi magyar társaságokkal karöltve, felelős többek közt két fontos esemény megszervezéséért: Március 15 és Október 23-ért; vagyis mindkét nemzeti ünnepünk körüli ünnepségek, megemlékezések szervezéséért. Négy éve először hívtak meg minket is az éves gyűlésükre, akkor csak hallgattunk és ismerkedtünk, majd saját kérésünkre tagokká is váltunk, mint Bocskai Rádió. Majd telt múlt az idő és mi is elkezdtünk különböző összejöveteleket szervezni, innen tovább ismerik a történetet azok, akik figyelemmel kísérik munkánkat.
Amit sokan bizonyára nem tudnak, az a háttérmunka, amit egy ilyen szervezés igényel. Nem egyszerű, de a kellő akarat és több éves jártasság nem árt. Általában kiválasztanak néhány személyt, különböző feladatok elvégzésére felkérik őket, majd azokat egyeztetve, közeledve az eseményhez körvonalazódik, hogy minden rendben lesz-e? És általában ez rendben is van.
Nos, hogy végre elérjünk a mondanivalónk lényegéhez, az idei év a diaszpórában élő magyarok életének legfontosabb eseményének, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán szervezett megemlékezés sorozatának megszervezéséhez.
Ez is az EME feladata volt. Hogy ki mit szervezett, kinek mi volt a részfeladata abban nekünk semmi beleszólásunk nem lehetett, maximum ötletet adhattunk. Megjegyzem, hogy a Bocskai Rádió már az év elejétől teljes erőbedobással, erőt, ötletet és technológiát igénybe véve támogatta az 1956-os megemlékezési ünnepségek népszerűsítését, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson a hír az ezzel kapcsolatos rendezvényekről. A következőkben az EME által szervezett eseménysorozatok keretében két fontos mozzanatról szeretnénk beszélni. Előrebocsátom nagy tisztelettel, hogy csupán ezt a két rendezvényt szeretnénk kritikával illetni ebben a cikkben. Az egyik a “The Spirit of Hungary” című előadás, amelyet a Magyar Nemzeti Néptáncegyüttes külön erre az eseményre állított össze és amely a magyar kormány támogatásával járta körbe Észak-Amerika magyar közösségeit. Micsoda szégyen ért minket, amikor Toledóba, még egyszer mondom Toledóba, clevelandieknek – akik szép számban voltunk jelen – nekünk szegezték a kérdést a művészek, hogy: “miért nem mehettünk Clevelandbe ezzel az előadással, mikor mindenki tudja, hogy milyen sokan vagytok ott magyarok; nem kell nektek a magyar kultúra, a néptánc? Nincsenek ott ‘56-os magyarok? Nekik készültünk, az ő nagyságuk előtt tisztelgünk a szívünk legőszintébb melegével.”
Oda is mentünk rögtön id. Magyar Kálmánhoz a szervezőhöz és kérdeztük: “Kálmán bácsi, mi vagy ki volt az oka, hogy ez az előadás nem jöhetett Clevelandbe?” Elmondta, ő már egy héttel azelőtt élő telefonos interjú keretében a rádiónkban, hogy az itteni, vagyis a clevelandi sűrű programra hivatkozva nem engedték, hogy ide jöjjenek. Mert azért ugye ez a feladat az EME felelőssége. Tehát ha valaki más szeretne szervezni valami más programot nem lehet, mert akkor harag lesz, mert rájuk szerveznek, de kértük nagy tisztelettel Kálmán bácsit, hogy mondja meg személy szerint ki volt az aki elutasította. Azt mondta szó szerint: “Nem akarok haragot, amúgy meg nem is haragszom az egyénre, aki tisztelettel elutasította ez irányú kérésemet a fent említett okok miatt.” Az együttes Cleveland körül turnézott, nagyobb városokba, ilyenek mint: Buffalo, Toledo, Dayton, Pittsburg, sőt a távolabbi Chicagóban is jártak. Amúgy halkan megjegyezzük, Torontóban 800-an voltak kíváncsiak erre az előadásra. Sok városunk beli vette a fáradtságot és elment őket megnézni ezekbe a környező városokba. A “The Spirit of Hungary” előadás mindenkinek maradandó, nagyszerű élményt nyújtott. Kérdezzük a megfelelő tisztelettel: – Miért is nem jöhettek ide; kinek vagy kiknek állt szándékukban megfosztani a clevelandieket egy ilyen nagyszerű előadástól? Nem tudott volna elbírni városunk egy ilyen nagyszerű előadást a többi mellett? Félő volt talán, hogy nem lesz elég jelentkező az egyetlen fizetős előadásra, amelyre vasárnap került sor? Pedig id. Magyar Kálmán szerint nem is tervezték egyáltalán vasárnapra, bármelyik hétköznap megfelelt volna nekik. A kérdés természetesen költői… Akik erről döntöttek, azok számoljanak el magukkal és a lelkiismeretükkel. Mindenkinek a saját, önnön lelkiismerete legyen a bírája!
Tudomásunk szerint még két hasonló, magyarországi megkeresés történt az EME felé, amelyet ugyanezekre az okokra hivatkozva szintén elutasítottak.
Most pedig térjünk át a másik, kényesebb témára. Történt ugyanis, hogy amikor az EME egyik vezetőségi tagja, összeállította a kezdeti vázlatot az ‘56-os megemlékezés sorozatra, akkor megkérte kollégánkat Hargitai Istvánt – aki szintén ‘56-os bajtársa, akihez ötven éves szoros családi barátság is fűzi -, hogy mondjon pár szót, körülbelül 3 percet a polgármesteri hivatal ünnepségén angolul, amelyre minden clevelandi 1956-os magyart nagy szeretettel és tisztelettel meghívtak és vártak. Ez a beszéd elolvasható a weboldalunkon. Úgyszintén készüljön egy verssel is a vasárnapi záróünnepségre, amelyet a Szent Imre Római Katolikus templomban mondhat el.
Hargitai István kollégánk – mint, aki amit elvállal, azt mindig a tudásához mérten, a legjobban felkészül rá és el is végzi – nagy megtiszteltetésnek vette ezt a felkérést és vállalta is. Megírta a szöveget és átismételte a verset, amelyet kiválasztott.
Na és innen kezd érdekessé válni a történet.
Csütörtökön volt a polgármesteri hivatalban a fogadás és szerdán közölték Istvánnal, hogy idő szűke miatt nem mondhatja el a beszédét, amivel készült a másnapi ünnepségre. Arra az ünnepségre, ahol neki is kiérdemelt helye volt, nemcsak a forradalomhoz szorosan kapcsolódó múltja által, hanem az egész példamutató clevelandi élete által. De ki vagy kik is döntöttek erről? Ez itt a kérdés! Úgy érezzük, hogy az utolsó percben megtagadni Istvánnak azt a jogát, hogy a köszönetét ki tudja fejezni az őt befogadó ország iránt, mondvacsinált okokra hivatkozva ez több mint felháborító. 1956 hatvanadik évfordulója, egy olyan fontos megemlékezés volt, ahol a fiatalabb nemzedéknek példaképként kellene tekinteniük ezekre a nagyszerű emberekre. Természetesen úgy is tekintenek rájuk, de akkor felteszem újra kötelező tisztelettel a kérdést; miért sértenek meg egy olyan bajtársat a tisztelt döntéshozók, aki az itteni magyar közösségnek oszlopos, ismert tagja, aki egészséges, szíve mélyéről fakadó magyarságtudatát a legnagyobb odafigyeléssel, feleségével karöltve átadták mindkét fiúknak, illetve unokáik is gyönyörűen beszélnek magyarul, élete minden cselekedetével a magyarság tisztességes, igazságos érdekeit szolgálja. Aki nem tudná esetleg Hargitai István volt a clevelandi cserkészetnél a fenntartó testületi elnök hosszú évekig, kedves felesége, Mónika 12 évig tanított a magyar iskolában, István a Magyar Baráti Közösségben 25 évet aktívan tevékenykedett, a Paprika bál szervezésében is hosszú évekig részt vett és a Development Panelben is többek közt még elnök is volt. Ezek csak igazából néhány fontosabb feladatkörök a gazdag és termékeny clevelandi magyar közösségen belül végzett önkéntes munkájából. Nyugdíjas korára is aktív maradt és nagy lelkesedéssel és odaadással vállalt egy újabb kihívást, azaz a Bocskai Rádió néhány rovatának az összeállítását; minden, ami a rádió körül fontos és az alapítványunk pénzügyeinek kezelése is az ő feladata.
Hargitai István
Neki is ott lett volna a helye! Senki ne mondja nekem, hogy nem lett volna 3 perc idő arra, hogy István elmondhassa köszönetét Amerikának, Cleveland városának és annak lakóinak, hogy befogadták annak idején őt és családját és hogy ő ezért mennyire hálás. Ezt annak fényében mondom, hogy ott voltunk és láttuk, hogy mi történt. Nem volt ott semmiféle szűk időkeret, mondhat akárki akármit nekem! Istvánnak ott lett volna a helye! – azon a közös fotón, azon a közös kézfogással, közös emlékek felelevenítésével átitatott megemlékezésen!
Erre kérnénk igen nagy tisztelettel egy elfogadható magyarázatot, mert mi akármennyit is gondolkodtunk, még mindig értetlenül állunk e negatív döntéssel szemben. Dacára mindennek… Igaz, hogy nem ment el a polgármesteri hivatalba, mélyen megbántva érezte magát, de felülkerekedett benne az összetartozás, a baráti hűség köteléke és elment a vasárnapi záró ünnepségre a verset elmondani. Megtehette volna, hogy nem megy oda, senki nem szólhatta volna meg érte, de nem tette. És milyen jól tette! Ezt azok is bizonyíthatják, akik részt vettek a záróünnepségen és hallották Istvánt szavalni a “Piros a vér a pesti utcán” című verset. Számomra ez volt az est fénypontja, mondjon bárki amit akar!
Mi a Bocskai Rádió munkatársai lehetőségeinkhez mérten elmegyünk minden olyan magyar egyesület által megrendezett rendezvényre, ahova meghívnak és amiről úgy érezzük, hogy ott kell lennünk. Támogatunk mindenkit, legyen az reklám, fizikai erő, szellemi munka – bármivel, ami az erőnkből telik.
Molnár Zsolt, Pethő Krisztina KCSP ösztöndíjas, Simon Benedek Zsuzsanna és Csibi Lóránd
Egy nagyon fontos és a jövőre nézve tanulságos következtetést vonhattunk le az események alakulásából ez alkalommal: azt, hogy nagyon különbözőek vagyunk és, hogy az együttműködés, az összetartás, összetartozás szavak csak olcsó lózungok pufogtatása a levegőbe bizonyos emberek szájából… Számunkra hiteltelenek azok, aki egyet mondanak a szemünkbe és mást a hátunk mögött. Akik rosszindulatból megkérdőjelezik a magyar nemzethez való hűségünket, azoknál nagyon kificamodott a magyarságtudat. De még nincs veszve semmi. Kellő alázattal és sok türelemmel el kell magyarázni ezeknek az embereknek az igazságot, mert csak így lesz egészséges a magyar nemzeti öntudat. Erre van segítségünkre minden olyan magyar ember, aki szintén ezt az utat vallja magáénak és megerősít minket ebbéli szándékunkban. Mindannyiunknak ez a felelőssége, erre kötöttünk önkéntes alapon szerződést saját magunkkal, akkor amikor minden vasárnap a mikrofonok mögül a magyarokhoz szólunk.
A Bocskai Rádió munkatársai:
Csibi Lóránd Hargitai István Molnár Zsolt Simon-Benedek Zsuzsánna Stróber László
Szombaton, 2016. november 12-én került vetítésre a Bocskai Rádió szervezésében a Szent Imre templom dísztermében a Magyarországon és immáron már világ viszonylatban is egyre nagyobb hírességnek örvendő “Lovasíjász” című film, amely Kassai Lajos ötszörös Gunies rekordot felállító, életművét és lovasíjász iskolájának munkásságát mutatja be.
A filmre mintegy kilencvenen látogattak el, akik nem bánták meg, hogy a szombat estéjüket erre a filmre szánták, hiszen nem csak egy szokványos dokumentumfilmről beszélhetünk, hanem egy életformáló, dinamikus mozgalom bemutatásáról, amely fűszerezve van sok, Kassai-féle bölcs gondolattal.
Nem egy egyszerű filmmel áll szemben az ember, hanem a magyarság származásának kérdéseit boncolgató, a magyar hagyományok őrzésének egy fontos elemét megragadó emberrel és az ő mozgalmával, mely Ázsiától egészen át Európán a nyugati vidékeken is hódít ismerkedhet meg a 1,5 óra alatt a néző.
A lovasíjászat szorosan egybeforr a természet szeretetével és tiszteletével; annak az emberrel való szoros kapcsolatára épülve az igazi értékek megőrzésének és átadásának mentén egy életformaként megélhető elköteleződés.
A film során Kassai Lajos életéről mesél, hogy hogyan alakult ki ez az életformája, amelyet immáron a világon több iskolában is tanítanak, illetve, hogy milyen módon lett az egyszerű és szegény fiúból napjaink egyik kiemelkedő és mélyen tisztelt alakja. Ugyanakkor az lovasijasz iskola elveiről, gyakorlati képzésének folyamatairól is információkat szerezhet az, aki megtekinti a filmet.
Az alkotás – ahogyan méltán kiérdemelte más helyszíneken is az elismerést – itt is mély benyomást keltett a nézőkben, amit mi sem bizonyíthatott jobban, mint hogy a film végére érve a közönség még a film hatása alatt volt pár perc erejéig és azt követően tapsviharral adóztak az alkotók előtt.
A clevelandi közönség a lovasíjászat szeretetéből, jellem formáló hatásának az érzéséből, lüktetésből kaphatott kis ízelítőt a film során, melynek vetítésének helyszínéért ez úton fejezzük ki a hálánkat a Szent Imre plébánia vezetőségének!
