Az államfő felidézte: Kocsis Zoltán már tizenegy évesen tisztábban és igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, majd Bartók “odaadó követe” lett a világban, de Richard Strauss, Liszt vagy Mozart műveit is egyedi hangon játszotta és vezényelte.
“Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegesre” – idézte a világhírű zongoraművész-karmestert.
Kocsis Zoltán megmutatta: “minden zenemű egy-egy öntörvényű birodalom: benne magasztos életfilozófia, nemzeti karakter, kibomló érzelmek, mélységes tudás” – fogalmazott a köztársasági elnök. Mint hozzátette, a mester szerint mindez feltárható, megérthető, műveltséggé alakítható, Kocsis Zoltán ezért éjszakákon át vitázott, beszélgetett, érvelt a zenéről, nappal a televízióban beszélt a zenéről mindenkinek, átiratokat készített, komponált, kutatott, közvetített, újraértelmezett, tanított és tanult tovább.
Áder János kiemelte, hogy Kocsis Zoltánt “kézről kézre adták” a világ legjobb karmesterei és együttesei, ő mégis a hosszú közös munka eredményességében hitt, így zenekart alapított. Új Bartók-sorozaton dolgozott, Bartók-szemináriumot tartott, díjakat vett át: Liszt-díjat, Kossuth-díjakat, Corvin-láncot és még számtalan más elismerést. Tudta, hogy mi az élen járók felelőssége, tudta: szólni kell, amikor mások hallgatnak – jegyezte meg.
Sodró tehetségű művész, akit könnyű megszeretni érzelmes őszinteségért, és tisztelni kell kiváló munkájáért, teljesítményéért – emlékezett Kocsis Zoltánra az államfő, hozzátéve: olyan művész volt, aki zenével gyógyít.
Kocsis Zoltán 64 évesen, távozott, épp annyi esztendősen, mint Bartók Béla. De maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagy ránk – búcsúzott a világhírű zeneművésztől Áder János.
Kurtág György: egy ország érzi Kocsis Zoltán hiányát
Egy ország érzi meg hiányodat – méltatta Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Kocsis Zoltánt.
“Egy hozzád fogható formátumú zongoraművész általában először a saját karrierjét építi. Te, mint egy jó államférfi, kiemelted és megvalósítottad a legfontosabb tennivalókat az egész magyar zenei életben és kultúrában” – fogalmazott Kurtág György.
“A te ajándékod nekünk, hogy Bartók Béla elkezdett közkinccsé válni” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte azt is: Kocsis Zoltán hatalmas szorgalommal és hangyatürelemmel adta közre Bartók Béla minden fellelhető zongorafelvételét, bizonyítva ezzel, hogy a zeneszerző korának egyik legnagyobb zongoraművésze is volt.
“Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak” – emelte ki Kocsis Zoltán egykori tanára és barátja, aki elmondta azt is: számtalan kompozíció mintaértékű előadását köszönheti a 64 éves korában elhunyt zenésznek.
“Ahogy ígérted, halálodig dolgoztál” – fogalmazott. Emlékeztetett: a Kadosa Pál zongoraművész játékát az utókor számára szintén lemezkiadással átmentő Kocsis Zoltán legutolsó, Kelemen Barnabással közös lemeze alig néhány héttel ezelőtt készült el.
“Itt élsz tovább a szeretetünkben” – zárta megrendülve búcsúbeszédét Kurtág György.
Vigh Andrea: Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről
Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében – emlékezett a zongoraművészre a Zeneakadémia rektora.
Vigh Andrea szerint lehetetlen számba venni, hogy az életének 65. évében elhunyt művész mi mindent tett “szűkre szabott, de sokszor hatvannégy évnek tűnő földi idejében”.
Mint felidézte, Kocsis Zoltán zeneszerzőnek készült, de zongoristaként vált világhírűvé; a Zeneakadémián Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként végzett. Később is ezer szállal kötődött a Zeneakadémiához: itt kezdett tanítani 1973-ban, s bár a hetvenes évek végétől formálisan már nem oktatott az intézményben, újra és újra visszatért alma materébe – emlékeztetett a rektor.
Vigh Andrea elmondása szerint Kocsis Zoltán elképesztő memóriával rendelkezett, a legsűrűbb zenei szövetben is meghallotta a legapróbb intonációs bizonytalanságokat és egyedülállóan átfogó intellektussal bírt.
Mint hozzátette, univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját meghatározta két hangszere, a zongora és a szimfonikus zenekar, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan. Bartók volt számára a legfontosabb – méltatta a hatvannégy évesen elhunyt művészt Vigh Andrea, hozzátéve: Kocsis Zoltán szinte pontosan annyi időt élt, mint Bartók Béla.
Vigh Andrea ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Kocsis Zoltán rajongott Debussyért és Rahmanyinovért, imádta Lisztet, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert “mindennapi kenyere” volt, egyedülálló Chopin-játékosnak számított, az utóbbi években pedig számos Richard Strauss-mű magyarországi bemutatóját vezényelte. Rendkívül fontos volt számára a 20. századi modernizmus és a kortárs zene is, ő mutatta be például Kurtág György több művét.
Szigorú ember volt, mert a művészi igazságot kereste, s mert hitt benne, hogy a művészi igazság létezik. De szigorúsága azonnal feloldódott, amikor zongorához ült: a billentyűk mellett azzal a csillogó tekintetű őszinte kíváncsisággal kutatta a nagy zeneművek titkait, amely csakis a gyerekekre jellemző – szólt Kocsis Zoltánról a Zeneakadémia rektora.
“Nem próbáljuk leírni az űrt, amit maga mögött hagy, mert leírhatatlan” – búcsúzott a művésztől Vigh Andrea.
Perényi Miklós: még szélesebb körben meg kell ismertetni Kocsis Zoltán örökségét
Az utókor, a pályatársak feladata, hogy még szélesebb körben segítsék megismertetni Kocsis Zoltán sokoldalú munkásságát, zenetudományi gondolatait – hangsúlyozta a búcsúztatáson Perényi Miklós gordonkaművész.
Perényi Miklós zenész pályatársai nevében is köszönetet mondott, amiért Kocsis Zoltánnal dolgozhattak és átélhették a közös munka során mindig jelentkező zenei gondolatok szabad áramlását.
Mint felidézte, évtizedeken át megtapasztalhatták Kocsis Zoltán sugárzó zenei képzelőerejét, tökéletes belső és külső hallását, hatalmas munkabírását, legendás memóriáját, egészen egyedülálló arányérzékét. Ezek és még sok más rendkívüli képesség méltó helyére emelték őt a magyar zenetörténetben – fűzte hozzá Perényi Miklós.
A gordonkaművész elmondása szerint Kocsis Zoltán különleges kapcsolata a zenével egészen kisgyermek korában megnyilvánult: már az óvodában komponált. Tanárai később nagyszerű pedagógiai érzékkel bontakoztatták ki rendkívüli képességeit, mégis ami tudás birtokába jutott, azt elsősorban saját alkotó fantáziája és lankadatlan szorgalma erejével érte el. Gyermekkora óta szenvedélyes tudásvággyal rendelkezett, fáradságot nem ismerő szorgalommal és elszánással fejlesztette ki senkivel össze nem téveszthető zongorajátékát – jegyezte meg.
Perényi Miklós felidézte, hogy Kocsis Zoltánnak korán lehetősége nyílt a vezénylésre is, és karmesterként bátran felvállalta a zeneirodalom nagy nehézségű és ritkán előadott szerzőinek betanítását és műsorra tűzését is, sok más zeneszerző mellett azonban különleges kapcsolat fűzte Bartók zenéjéhez.
Kovács Géza: a legmagasabb művészi élmény forrása volt
Sokak számára világítótorony, igazodási pont és a legmagasabb művészi élmény forrása volt – méltatta Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója Kocsis Zoltánt.
Kocsis Zoltán legnagyobb öröksége a megalkuvást nem ismerő, a gyakran az önkizsákmányolástól sem mentes elkötelezettsége a tökéletesedésre – fogalmazott. Felidézte: néhány évvel ezelőtt Kocsis Zoltán egy beszélgetés alkalmával úgy vélte, nagy baj, hogy csak kevesen törekednek az isteni tökéletességre, amely neki is csak egyszer, és akkor is csak majdnem sikerült alkotás közben.
“Sugárzó tehetsége és csak a legnagyobbakhoz mérhető tekintélye minden világi hatalmat meghátrálásra késztetett” – hangsúlyozta Kovács Géza, aki szerint bár az utókorral maradnak a felvételei, írásai és kottái, ezek azonban nem pótolják Kocsis Zoltán hiányát.
“Évtizedeken át adott nekünk erőt és hitet, hogy nem elég a születésünkről kapott talentum” – mondta el, hangsúlyozva, hogy Kocsis Zoltán feladatának tekintette a magyar zenei élet tökéletesítését is. A Nemzeti Filharmonikusok vezetőjeként kötelességének érezte az összes magyar szimfonikus zenekarral való együttműködést egy magas színvonalú zenei élet kialakítása érdekében.
Kovács Géza úgy vélte: Kocsis Zoltán a tradíciónak nevezett felszínességtől irtózott, karmesteri ténykedése nyomán a hazai zenei élet számos adósságát sikerült törleszteni.
“Sokat tanultunk tőle, hogy sejtsük merre menjünk, de nem eleget ahhoz, hogy bátran éljünk” – fogalmazott Kovács Géza, aki hozzátette: “itt, a koporsónál kell megfogadnom, hogy nem hagyom elporladni azt a kérlelhetetlen igényességet, amellyel Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusokat a legmagasabb művészi csúcsok ritka levegőjű világába elvezette”.
Mocsári Károly zongoraművész búcsúbeszédében úgy fogalmazott: Kocsis Zoltán játékát hallgatva sokszor kegyelmi állapotot élhetett át a közönség.
“Kívánom, hogy a felvételeken megőrzött játéka mutassa az utat mindannyiunk számára, és éreztesse velünk továbbra is azt az érzékelhetőn túli világot, amelynek már ő a részese” – hangsúlyozta Mocsári Károly a ravatalnál.
