Smithsonian Folklife Festival - MAGYAR ÖRÖKSÉG - SOKSZÍNŰ NÉPHAGYOMÁNYSmithsonian Folklife Festival (SFF) 1967 óta évente megrendezésre kerülő szabadtéri népművészeti és hagyományőrző fesztivál, mely a Washington Emlékmű és a Capitolium között található National Mall-on kap helyet. Magyarországot 2013-ban az a megtiszteltetés érte, hogy a rendezvény történetében először, az esemény díszvendége lehet. A 2013. június 26-tól július 7-ig tartó fesztivál magában foglalja az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepét, a Függetlenség napját, július 4-ét is, ezért a látogatók száma minden évben 1 millió főre tehető, médianyilvánossága pedig közel 40 millió embert ér el.

A Smithsonian Folklife Festival szervezői változatos programkínálattal várják az érdeklődőket: a helyszínen többek között lehetőség nyílik mesterség- és főzésbemutatók megtekintésére, emellett a rendezvényre kilátogatók bekapcsolódhatnak a gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasnak ígérkező, interaktív foglalkozásokba is, melyek az egyedülálló kézműves hagyományok bemutatására törekszenek.

A táncos programok a meghívott országok főbb tánctípusainak gazdagságát tükrözik; a legtöbbször a műsorok elengedhetetlen élőzenei kíséreteként megjelenő, de önálló színpadi produkcióként is meghallgatható repertoár pedig népzenei hagyatékuk sokszínűségéről tanúskodik.

A program általános célkitűzése, hogy a jelen lévő nemzetek népi kultúrájának örökségét megismertessék és megszerettessék az amerikai közönséggel, amihez a fesztivál forgataga kiváló környezetnek bizonyul.

Előzetes a Smithsonian Folklife Festival -ról a Skanzen Alapítvány jóvoltából:

Pünkösdi sokadalomtól a Smithsonian Folklife Festival -ig:

A Washingtonba utazó kalocsai asszonyok így pünkösdöltek a Skanzenben. A pünkösdi sokadalom jó főpróbaként szolgált a Smithsonian Folklife Festiválra induló csapatnak.

Készülnek a táncosok a Smithsonian Folklife Festival -ra:

Így készülnek a táncosok a fesztiválra a Fonóban:

 

SAJTÓMEGJELENÉSEK

 

Forrás: folklife.hu

2 COMMENTS

  1. Kedves Zsolt!

    Nagy erdeklodessel olvastuk Hargitai Istvan es Monika “Magyar Kalvaria” beszamolojat. Tovabbra is nagy szeretettel tekintenenk meg a kepeket, de az emlitett website cime hianyzik a leirasba.

    Udv.

    Magdi

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.