„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”

MikesReklamA Magyar Diaszpóra Tanács III. ülése zárónyilatkozatában elfogadta a Mikes Kelemen programot, amelynek célja, hogy a diaszpóra tárgyi örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsuk, és gondoskodjunk későbbi méltó felhasználásáról. A program a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága és az Országos Széchényi Könyvtár összefogásával indul útjára.

Raktáraink 2014. május1. és 2014. szeptember 30. között várják a már nem használt magyar vonatkozású könyveket, dokumentumokat, hagyatékokat. Ezt követően ezeket elszállítjuk Magyarországra, ahol az Országos Széchényi Könyvtár veszi gondozásba őket.

Az adományokat elsősorban a Kárpát-medencei könyvtárakban és iskolákban fogjuk elhelyezni. Terveinkben szerepel továbbá olyan magyarországi és Kárpát-medencei közgyűjtemények támogatása a beérkezett felajánlások által, amelyek már eddig is jelentős emigráns gyűjteménnyel rendelkeztek.

ReklámTas J Nadas, Esq
Bodor Mihály - Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa. Mikes Kelemen program clevelandi vezetője.
Bodor Mihály – Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.
Mikes Kelemen program clevelandi vezetője.

Raktáraink az alábbi városokban várják adományaikat:

USA: Los Angeles, Chicago, New Brunswick, Cleveland

Kanada: Toronto, Vancouver

Argentína: Buenos Aires

Brazília: Sao Paulo

Uruguay: Montevideo

Ausztrália: Canberra, Sydney, Melbourne

A clevelandi raktár helyszíne: Szent Imre Templom és Cserkészház
 West 22nd Street, Cleveland, OH

 (A raktár maga egy container, amely a Cserkészház melletti elkerített részen található. Itt 3 container is van, az utcáról jól látható mindegyik.)

A raktár vezetője: Bodor Mihály
a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa
e-mail: bodormisi@gmail.com
telefon: 216 703 2515

A raktár havonta két alkalommal van nyitva. Június és július hónapokban ezek az időpontok a következők:

júliusaugusztus
július 20., 11:30augusztus 6. szerda, 16-18 óra között
július 27., 11:30augusztus 29. péntek, 16-18 óra között

Amennyiben ezek az időpontok semmiképpen sem alkalmasak, kérem, keressen meg a fenti elérhetőségeimen, találunk megoldást!

A raktár 2014 szeptember végéig tart nyitva, az augusztusi és szeptemberi nyitvatartásról később adunk tájékoztatást.

Amennyiben az adományozás mellett dönt, kérjük, tegye a következőket:

  • Az adományozási szándékáról kérjük, tájékoztasson a bodormisi@gmail.com e-mail címen, itt pontos felvilágosítást tudokadni minden további tennivalóról.
  • A program célja a könyvek, újságok, aprónyomtatványok (plakátok, programfüzetek, meghívók stb.), kéziratok, fotók, kép- és hangrögzítések összegyűjtése, elérhetővé tétele az utókor számára. Kérjük, ilyen jellegű adományokkal támogassa kezdeményezésünket.
  • Az adományokat csak akkor adja át, ha feltétel nélkül le tud róla mondani. Az Országos Széchényi Könyvtár szakmai szempontok alapján fog a dokumentumoknak befogadó intézményt keresni, nem tudja biztosítani, hogy egy dokumentum egy előre meghatározott célba jusson el (például egy konkrét erdélyi iskolába)!
  • A fotók, kép- és hangrögzítések esetében amennyiben lehetséges, kérjük, tüntesse fel, hogy kik, hol, mikor, és milyen alkalom kapcsán szerepelnek rajta. Akkor válnak igazán értékes történeti forrássá, ha minél többet tudunk a keletkezés körülményeiről.
  • Az adományokat dobozba csomagolva adja le. Kérjük, tüntesse fel a dobozon az adományozó nevét, lakhelyét (város, állam), és egy e-mail címet, amin keresztül a feldolgozáshoz szükséges esetleges további adatokért a rokonokat fel tudjuk keresni. Különösen fontos ez a kéziratokat tartalmazó dobozok esetén!
  • Készítsen leltárt, amely legalább a csomagban található könyvek számát tartalmazza! A leltárt, kérjük, helyezze a dobozba!
  • Kérjük, töltse ki az „Adományozó Nyilatkozatot”, hogy a felajánlása jogszerűen juthasson el hozzánk! A nyilatkozatot tegye a dobozba!

A programmal kapcsolatos hivatalos kérdését felteheti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársának is:

mikesprogram@kim.gov.hu

Kérjük, adományával járuljon hozzá, hogy a magyar szellemi örökséget meg tudjuk őrizni a jövő nemzedékek számára!

 

Bodor Mihály

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.