„A lehetetlent próbálták meg” – Ötszáz évvel a mohácsi csata után számos, évszázadokon át rögzült történelmi kép szorul felülvizsgálatra. Dr. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem általános és oktatási rektorhelyettese, középkorkutató történész szerint az újabb kutatások alapján már nem tartható az a leegyszerűsítő értelmezés, amely a fiatal II. Lajos királyt, a magyar politikai elitet és a Jagelló-korszakot teszi felelőssé az 1526-os katasztrófáért. A mohácsi vereség hátterében mindenekelőtt az Oszmán Birodalom óriási katonai, gazdasági és logisztikai fölénye állt. A történész novemberben Clevelandben is előadást tart a témáról, ahol a legújabb tudományos eredmények segítségével igyekszik közelebb hozni a diaszpóra közönségéhez a magyar történelem egyik meghatározó eseményét.
Ötszáz év telt el azóta, hogy 1526. augusztus 29-én a Mohácsnál megsemmisítő vereséget szenvedett a II. Lajos magyar király által vezetett keresztény sereg. A csata nem csupán egy elvesztett ütközet volt: meghalt a mindössze húszéves uralkodó, életét vesztette a magyar világi és egyházi elit jelentős része, és néhány évtizeden belül három részre szakadt a Magyar Királyság. A mohácsi vereség nyomán kibontakozó politikai és katonai folyamatok mintegy másfél évszázadra meghatározták a Kárpát-medence történetét.
Dr. Fedeles Tamás középkorkutató szerint azonban az elmúlt évtizedek kutatásai jelentősen árnyalták azt a képet, amelyet korábban a tankönyvekből ismerhettünk. Mohács története ugyanis nem egyszerűen egy gyenge király, önérdekű főurak és rosszul működő ország története.
A hagyományos történelmi narratíva szerint a Mátyás király halála utáni Jagelló-korszak hanyatlást hozott Magyarország számára. A fiatal II. Lajos nem volt képes megfelelően irányítani az országot, az uralkodói és nemesi elit pedig saját érdekeit követte. Fedeles Tamás szerint ezt a képet az újabb kutatások már alapjaiban megkérdőjelezték.
„Abszolút módon átértékeltük Jagelló-korszakot” – fogalmazott a történész, utalva többek között Kubinyi András, Varga Szabolcs, Szűcs Norbert és B. Szabó János kutatásaira. Mint mondta, önmagában az, hogy egy ország élén fiatal vagy gyermekkorú uralkodó állt, nem jelentette azt, hogy az állam működésképtelenné vált volna. Európa más királyságaiban is előfordult hasonló helyzet, és éppen ezért kialakultak azok az intézmények, amelyek az uralkodó mellett biztosították az ország kormányzását. A királyi tanács és más állami struktúrák tovább működtek, vagyis nem arról volt szó, hogy az országot egyszerűen magára hagyták volna. A szakértő szerint a Jagelló-kor katonai és gazdasági lehetőségei sem voltak lényegesen rosszabbak a Mátyás halálát követő időszakban, mint korábban. A probléma sokkal inkább az volt, hogy közben az Oszmán Birodalom nagyságrendekkel erősebbé vált.
A mohácsi ütközet erőviszonyait nézve hamar világossá válik, milyen nehéz helyzetben volt a magyar vezetés. A keresztény sereg létszámát a történészek mintegy 25–28 ezer főre becsülik, miközben az oszmán hadsereg 70–80 ezer katonával érkezett.
„Az oszmánok ellen gyakorlatilag kevés európai uralkodónak lett volna esélye” – mivel ez nem egyszerű számbeli különbség volt. Az Oszmán Birodalom mögött egy hatalmas, folyamatosan bővíthető gazdasági és katonai rendszer állt. A birodalom újabb és újabb meghódított területekről tudott katonákat és erőforrásokat bevonni, miközben 1517-ben Egyiptom meghódításával a gabonaellátás szempontjából is óriási erőforráshoz jutott.
A háborúhoz természetesen nemcsak katonákra, hanem pénzre és ellátásra is szükség volt. A kutató szerint az oszmán kincstár bevételei legalább tízszeresen meghaladták a magyar király lehetőségeit. Egy több tízezer fős hadsereg mozgatása pedig hatalmas mennyiségű élelmet és takarmányt igényelt. Az Oszmán Birodalom erre is lényegesen nagyobb tartalékokkal rendelkezett.
Mindezek alapján a mohácsi vereség nem egyszerűen egy rosszul megválasztott haditerv vagy néhány politikai vezető hibájának következménye volt. Az erőviszonyok már a csata előtt rendkívül kedvezőtlenek voltak.
A mohácsi csata egyik ma különösen nehezen értelmezhető alakja Tomori Pál kalocsai érsek, a magyar sereg egyik fővezére. Mai szemmel szokatlan lehet, hogy egy egyházi vezető páncélt öltött és hadsereget vezetett, a 16. században azonban ez korántsem számított példátlannak. Fedeles Tamás szerint az egyházi személyek katonai szerepvállalása a keresztes hadjáratok korától kezdve természetesnek számított. Tomori ráadásul nem tapasztalatlan emberként került a hadsereg élére: korábban az ország déli részén katonai alakulatokat irányított, és harctéri tapasztalattal is rendelkezett. A mohácsihoz hasonló méretű hadsereg vezetésére azonban nem volt tapasztalata. Ráadásul nem is szívesen vállalta el a feladatot. A körülmények mégis ezt a megoldást kényszerítették ki.
Szapolyai János, az erdélyi vajda tapasztalt katona volt, de Erdélyben kellett tartania csapatait, hiszen az oszmánok támadásának pontos helyét nem lehetett előre tudni. Frangepán Kristóf szintén más feladatokat látott el, miközben a déli határvidéket sem lehetett védtelenül hagyni. Így került Tomori a sereg élére. A történész kiemelte: Tomoriért katonái tűzbe mentek. A kalocsai érsek a csata végéig harcolt, és életét is áldozta a küzdelemben.
Felmerülhet az kérdés is: ha a magyar vezetők tudták volna, milyen hatalmas oszmán hadsereggel állnak szemben, miért nem próbálták elkerülni az összecsapást? A helyzet azonban ennél összetettebb volt.
A Magyar Királyság folyamatos diplomáciai kapcsolatban állt Európa uralkodóival. Segítséget kértek a pápaságtól, Velencétől, Angliától és más hatalmaktól is. Érkezett is támogatás, ám Európa figyelmének középpontjában ekkor az itáliai háborúk álltak. A Habsburgok és a francia király konfliktusa jelentős katonai és politikai erőket kötött le.
Mindeközben az Oszmán Birodalom célja egyre világosabbá vált. Nándorfehérvár 1521-es eleste után a Magyar Királyság déli védelmi rendszere súlyos csapást szenvedett. Fedeles Tamás szerint ettől kezdve már csak idő kérdése volt, mikor indul meg egy teljes oszmán hadjárat Magyarország ellen.
A 16. század emberének szemében a Magyar Királyság nem pusztán egy politikai terület volt, hanem keresztény királyság is, amelynek védelmét kötelességnek tekintették. „Legyen egy vazallusállam, vagy megpróbálják az utolsó leheletüket védeni a keresztény királyságot” – fogalmazott a történész.
Mohács jelentősége ezért nem merül ki a vereségben. II. Lajos halála után két királyt választottak: Szapolyai Jánost és Habsburg Ferdinándot. A két tábor közötti küzdelem polgárháborús időszakhoz vezetett, majd 1541-ben az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság középső része mintegy másfél évszázadra oszmán uralom alá került, miközben létrejött a Királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség sajátos rendszere.
Mégis éppen ebben rejlik Mohács egyik fontos történelmi tanulsága. „A vesztes csatákat is meg kell vívni” – idézte Fedeles Tamás kollégája megfogalmazását. Ha a magyar állam 1526-ban egyszerűen feladta volna a küzdelmet, az sem garantálta volna az ország és a magyar államiság fennmaradását.
„Becsülni kell azt, hogy innen is föl tudtunk állni” – hangsúlyozta a középkor kutató történész, aki szerint a mohácsi tragédia egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a magyarság a pusztító vereség után is képes volt talpra állni. A magyar nyelv, a kulturális identitás és bizonyos állami struktúrák fennmaradtak, miközben az ország különböző részei eltérő politikai körülmények között éltek tovább.
Ötszáz év távlatából Mohács már nem pusztán egy nemzeti tragédia emléke. A legújabb kutatások arra ösztönöznek, hogy az eseményt szélesebb európai összefüggésben, az Oszmán Birodalom felemelkedésének és a 16. századi keresztény Európa konfliktusainak részeként vizsgáljuk.
Dr. Fedeles Tamás novemberben, a clevelandi Magyar Társaság éves konferenciáján erről is beszél majd. Előadásában az új tudományos eredményekre, valamint azokra a Moháccsal kapcsolatos tévhitekre kívánja felhívni a figyelmet, amelyek az elmúlt évtizedek kutatásai nyomán megdőltek.
Mohács története a vereségen túl arról is szól, hogyan próbált meg egy kisebb ország szembenézni egy nála sokszorosan nagyobb birodalommal, és hogyan volt képes a legsúlyosabb történelmi törések után is megőrizni államiságának, kultúrájának és identitásának fontos elemeit.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
