Lezajlott a második Diaszpóra Iskolatábor Midwest-ben. A Csík Hágó Magyar Iskola és Óvoda vezetője, Stétz Andrea nyilatkozott a megvalósult programról, és bepillantást engedett az elkövetkezendő hónapok chicagói magyar eseményeibe, amelyek már nem csak az iskolásoknak szólnak majd.

Külföldi Magyar Cserkész Szövetség égisze alá tartozó Diaszpóra Iskolatábor első alkalommal 2019-ben költözött Chicagóba. A tavalyi kényszerszünet megalapozta az idei tábortüzek, kirándulások, közös éneklések és játékok hangulatát. A szülök között végzett felmérés alapján a napközis formátumnál döntöttek. Sok család bizonytalan volt az ottalvós tábor lehetőségével kapcsolatban.

Az ötnapos program reggeltől délután négy óráig foglalta le a 24 iskolást. Ahogy a tábor nevéből is kiderül, komoly oktatás zajlik a délelőttök folyamán. Az idei alkalom a cserkészet és cserkésztörténelem jegyében telt. Mivel 2020-ban a cserkész gyerekeket felkészítő foglalkozások is elmaradtak, így összekötötték a kellemest a hasznossal. Akik az őrsvezetői táborra készültek, felkészülhettek a vizsgára, a többi, nem cserkész gyerek pedig szintén gazdagodott általános műveltséggel. 5 táborvezető tanította a gyerekeket térképészetre, elsősegély-nyújtásra, rovásírásra, cserkész alapismeretekre. Arra törekedtek a szervezők, hogy egyensúlyba hozzák a tanulást és a szórakozást. A hosszú – Zoom-on töltött szünet után – különösen értékelték a gyerekek a személyes találkozást. A délutánokat kirándulással töltötték: voltak víziparkban, csúszdázni, úszni, minigolfozni, de meglátogattak egy botanikus kertet is.

Az anyagi támogatásért, tananyagban és az oktatók kiválasztásában nyújtott segítségért a Nemzetpolitikai Államtitkárságot és Szórád Gábort, a Diaszpóra Iskolatábor vezetőjét illeti köszönet.

Stézt Andrea a magyar közösség egy kulcsfontosságú tagja Chicagóban. Széleskörű feladatokat lát el, többek között a Chicagói Magyar Klub élén tevékenykedik. Ünnepélyesen jelentette be, hogy 2022. január 29-re tűzték ki a jubileumi 100. Gálabált, helyszínül pedig a Drake Hotelt választották ki. Nagyon szimbolikus, hogy a szálloda 1920-ban nyílt, ezért korban és hangulatban is nagyon közel áll ahhoz az elképzeléshez, amilyennek a centenáriumi gálát megálmodták a klub vezetőségi tagjai. A jó hangulatért és a talpalávalóért a Budapest Showtime zenekar lesz a felelős, akik a hangszereikkel és a repertoárral szintén a 20-as évek Amerikáját idézik majd. Már korábban kikerült a felhívás, és legnagyobb örömükre, közel 30 elsőbálozó jelentkezett. Nem csupán Chicago környékéről szeretnének csatlakozni a fiatalok, hanem olyan közösségekből is, ahol a csekély létszámú magyarság miatt nincs lehetőség ilyen ünnepélyes programon részt venni. A díszvendég Takács Szabolcs washingtoni nagykövet úr és a chicagói konzul, Kovács Tamás lesz.

Természetesen nem kell jövő évig várni a chicagói magyaroknak, hogy társaságban lehessenek. Augusztus 29-én ugyanis pikniket tart a Chicagói Magyar Klub. Végezetül még egy jó hír: amennyiben az egészségügyi szabályok így maradnak, a következő tanévet végre személyes jelenlétű oktatással indítja a Csík Hágó Magyar Iskola és Óvoda.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.