Szeptember második hétvégéjén ismét megrendezésre került a Vitézi Rend Amerikai Törzsének vitézavatással egybekötött éves összejövetele, v. Pákh Imre a Vitézi Rend főkapitány-helyettese és az amerikai törzs országos kapitánya, elegáns Long Island-i birtokán. A hagyományos menetrend (köszöntőbeszédek, avatás, kitüntetések, ünnepi ebéd) szerint zajló rendezvényre, amelyet a Szent-korona hiteles másolata tett még ünnepélyesebbé, már előző nap érkezni kezdtek az ország egész területén élő vitézek és családtagjaik. 

v. Pákh Imre a Vitézi Rend főkapitány-helyettese

Miután v. Szigeti István központi székkapitány köszöntötte a zöld szalonban megjelenteket és ismertette az előttük álló programot, majd v. Kiss Barnabás ferences atya igeliturgiája ragadta magával a résztvevőket, meghatározva az esemény további emelkedett hangulatát, v. Pákh Imre, az idén 63 éves amerikai törzs országos kapitánya szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy a 103 éves, jelenleg egyesületi formában működő szervezetük politikától független, ezért többek között kifejezetten tiltanak minden olyan törekvést, amely a Vitézi Rend alapítója, azaz vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó nevét saját politikai eszközként kívánja felhasználni. Ismertette: ez nem csupán egy hagyományőrző szervezet, hanem a kormányzó akaratának megfelelve, széleskörű társadalmi tevékenységet is végez. Mint mondta, tevékenységük Magyarországon kívül kevéssé ismert, de az anyaországban nap mint nap fantasztikus dolgokat visznek végbe. Például a hagyományőrző I. törzskapitányság számos meghívást kap városi ünnepségekre, ahol bemutatják a huszárság történetét, valamint évről évre több óvoda és iskola él azzal a lehetőséggel, melynek keretében hagyományőrző rendtársak rendhagyó történelemórák révén igyekeznek a gyermekek szívébe ültetni a hazaszeretetet. A II. törzskapitányság, azaz a hadisírgondozók pedig nemzetiségi hovatartozás nélkül hozzák helyre az elhanyagolt katonasírokat; abban a reményben, hogy a messzi idegenben nyugvó magyar katonák is hasonló bánásmódban részesülnek. A legaktívabb a karitatív törzskapitányság, amely nemzetközi munkát is végez, szorosan együttműködve a Máltai Szeretetszolgálattal, és az orosz-ukrán háború kitörése óta elsősorban Kárpátalja magyarságát segíti. A Belügyminisztériummal együttműködő katasztrófavédelmi század immár országos hírnevet szerzett: ha baj van Magyarországon, elsősorban őket hívják, mert nagyon gyorsan reagálnak. Végül megemlítette, hogy van katonai és rendvédelmi tagozatuk is, amelyek egész évben, profi kommandós kiképzők vezetésével gyakorlatoznak, és céljuk, hogy törvényes keretek között készen álljanak a haza védelmére, de egyúttal hivatalosan részt vesznek határvédelmi feladatok ellátásában is.

Ezután v. Pákh Imre két magyarországi eseményre hívta fel a figyelmet. Az egyik a növekvő létszámú Vitézi Bál, amelyet a farsangi időszakban rendeznek meg, és amely immár annyira kinőtte magát, hogy talán a legjelentősebb farsangi bál Budapesten. Megtudtuk, hogy a komoly hagyományú bált, melyet az 1920-’30-as években a kormányzó úr jelenlétében tartottak, idén megtisztelte Csák János kulturális innovációért felelős miniszter úr, aki beszédet is mondott. A karitatív jellegű bálon idén 12 millió forintot gyűjtöttek a kárpátaljai magyarság megsegítésére. A másik, nem kevésbé fontos idei esemény: a Vitézi Rend 1944 óta először jelent meg szervezetileg a magyar Országgyűlésben, mégpedig egy, a Vitézi Rendről szóló konferencia keretében. A felsőházi teremben, több száz ember jelenlétében zajló, és remélhetőleg hagyománnyá váló eseményen több politikus és neves történész is felszólalt.

A Vitézi Rend várományosai

Végül a főkapitány-helyettes tolmácsolta v. gróf Molnár-Gazsó Jánosnak, a Vitézi Rend főkapitányának levelét, amelyben az értékelte, hogy „a vitézek messzi idegenben csodálatos példáját adják a magyar identitásnak, és azt minden körülmények között megtartották”, majd köszönetét fejezte ki a  magyar nemzet és a Vitézi Rend érdekében kifejtett munkájukért. Mint üzente: vitéznek lenni nemcsak dicsőség, hanem annál sokkal több: szolgálat a magyar nemzet érdekében. Kérte az amerikai törzs tagjait, hogy az eddig megőrzött magyarságukat őrizzék meg és adják tovább a következő generációknak, hiszen „nem az a magyar, akinek nagyapja is magyar volt, hanem az, akinek az unokája is tud magyarul”.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

 

dr. Vajtay István térdel a Szent-korona előtt

Az ünnepi beszédet a nap legfontosabb eseménye, az új vitézek avatása követte, melynek során a résztvevők azt is megtudták, hogy szeptember 30-án Budapesten 150 főt fognak felavatni. Az eskü szövegét ezúttal is v. Kulcsár István központi törzskapitány olvasta föl az öt avatandó előtt, és minden várományos az „Isten engem úgy segéljen” válasszal erősítette meg elkötelezettségét a Rend és annak céljai iránt, majd egyenként selyempárnára térdeltek  (a hölgyek álltak), v. Pákh Imre országos törzskapitány pedig díszpallosával megérintette a vállukat, ezzel vitézzé és a Rend tagjává fogadva őket. Az amerikai törzs öt újonnan avatott tagját (Deák Pál, Kulcsár Charlotte, Kun Erika, Nyárády Lynanne és dr. Vajtay István) v. prof. Somkúti István köszöntötte. Idén a zászlódíszítést v. prof. Kerekes Judit zászlóanya végezte, majd kitüntetések átadása következett.

v. prof. Kerekes Judit zászlóanya végezte a zászlódíszítést

A Vitézi Rend v. Miklós József nyugalmazott országos törzskapitányt (aki annak idején v. Pákh Imrét is vitézzé avatta) vitézi ezredessé léptette elő; a kitüntetést távollétében v. Ferenc Sándor vette át. Kadéttá avatták Támcsu Benettet. A Vitézi Rend Anyasági Érdemérem kitüntetését v. Gyenis Gyuláné és v. Kunszabó Istvánné Bartha Beatrix kapta, az Ezüst Érdemkereszt kitüntetést pedig v. Pákh Natália, v. Támcsu Erika, v. Hamrák Amália és v. Pákh Sándor. A Rend Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott v. Gyenis Gyula, v. Somkúti Mara Enikő és v. Gerzseni-Rozier Marianna számára; a 3. osztályú Lovagkereszt v. Kiss Barnabást és v. Hamrák Ferencet illette; a Vitézi Rendért Bátorság-Szolgálat Érdemkeresztjét pedig: v. Szigeti István és v. Kulcsár István kapták. Az egyik legmagasabb szintű elismerésben (országos főkapitányi dísztőr) Hóka Ernő vitézi ezredes, az idei összejövetel doyenje részesült.

A kitüntetések átadását a Magyar Himnusz eléneklése és a Detroitből érkező v. Kiss Barnabás ferences atya áldása követte, aki a pezsgős fogadás utáni ebéd elején közös imára hívott és felolvasott egy, a vándormadarak vonulásával kapcsolatos, a közösség együttműködésére vonatkozó tanulságos történetet. A gazdag és finom ebédet estébe nyúló kötetlen beszélgetés követte az eső utáni napsütésben fürdő, csodálatos panorámájú kertben.

Középen v. Kiss Barnabás ferences atya

Antal-Ferencz Ildikó

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.