Sorbaállások, jegyrendszer, hadigazdaság és infláció. Ezek a fogalmak szervesen hozzátartoztak az első világháború hétköznapjaihoz. Amíg az arisztokrácia és a véleményformáló  politikai elit tagjainak életszínvonala alig-, vagy csak keveset változott, a középosztály megsínylette a háborús időket, a társadalom jelentős részét alkotó szegényparasztság és a városi munkásság életkörülményei pedig drasztikus mértékben romlottak. Fény és árnyék a Nagy Háború hátországában.

Ételosztás az Epreskertben. Forrás: mno.hu
Ételosztás az Epreskertben. Forrás: mno.hu

Az első világháború kitörésekor még tapasztalható lelkesedés alig egy év leforgása alatt jelentősen megcsappant, még annak ellenére is, hogy a kormányzat a világháborús elkötelezettség fenntartása érdekében komoly propagandát működtetett.. Azzal, hogy a munkaképes felnőtt férfilakosság jelentős része kikerült a frontra a gazdaság teljesítménye visszaesett, a termelés csökkent. A munkaerőhiányon hadifoglyok munkára fogásával és nők alkalmazásával igyekeztek ugyan segíteni, de ezek a törekvések csak mérsékelt sikerrel jártak. A lakosság fogyasztása szempontjából a legfontosabb élelmiszer ekkor is a kenyér volt, a kenyérgabona termelése viszont két év alatt, már 1916-ra visszaesett a háború előtti mennyiség kétharmadára, 1918-ra pedig a felére.

Ahogy az lenni szokott, a háború következtében ezúttal is jelentősen megnőtt az állam szerepe. Amellett, hogy a hadianyag előteremtése és frontra szállítása állami feladattá vált, a hátország lakosságáról való gondoskodás terhe is rá hárult. Ez azzal járt, hogy a termelés érdekében az állam sokkal nagyobb mértékben avatkozott be a gazdaság irányításába és korlátozta a piac működését. A háborús helyzettel járt, hogy a Központi Hatalmak országaival szemben az Antant gazdasági blokádot alkalmazott. 1915-ben Magyarországon is hadigazdaságot vezettek be, ami azt jelentette, hogy a termelést a hadsereg igényeinek rendelték alá. A háború végére már majdnem ezer üzem állt állami irányítás alatt.

Társadalmi célú reklám:


Már röviddel a háború kitörése után maximalizálták az alapvető élelmiszerek és közszükségleti cikkek árát. Amiket viszont nem soroltak ezek közé, azoknak az ára az évek során jelentősen megnőtt. Nagy terhet jelentett a lakosságnak, hogy ez utóbbiknak az ára ebben a négy évben folyamatosan növekedett. Ennek volt köszönhető a húsfogyasztás jelentős visszaesése. A háború négy éve alatt 1 kiló marhahús ára az 1914-es két koronáról 1918-ra 11 koronára nőtt, azaz majdnem megötszöröződött. A sertéshús ára pedig a háború végére huszonöt koronára, azaz tizenkétszeresére emelkedett.

Kenyérjegy. Forrás: atlatszo.hu
Kenyérjegy. Forrás: atlatszo.hu

A növekvő árak miatt már 1915-ben bevezették a kenyérjegyet, majd később a legtöbb élelmiszerre kiterjesztették a jegyrendszert. 1915 tavaszától állandósult a liszt- és a zsírhiány, ugyanezen év nyarától érzékelhető a húshiány is. Csak jegyre lehetett kapni 1916 decemberétől a cukrot, 1917 tavaszától a kávét és a szappant, 1917 júniusától pedig a rizst és a vajat is. A kormányzat a közszükségleti cikkek hatékonyabb elosztását a Közélelmezési Hivatal és Tanács felállításával próbált mgoldani – mérsékelt sikerrel. Nagy elégedetlenséget okozott, hogy úgynevezett „közérdekű munkákra” az otthonmaradtak közül 1916-tól gyakorlatilag bárkit befoghattak. Ugyanekkortól válnak rendszeressé a rekvirálások, amikor az állam bizonyos termékeknek és állatoknak az árát központilag szabta meg, és kényszerítette, hogy a termelő ezen az alacsony áron – tehát jelentősen áron alul – szolgáltatássa azt be. Az élelmesebb polgárság és a vagyonosabb vidéki parasztság kevéske megtakarítását pedig a központilag „előírt” hadikölcsönjegyzések emésztették fel.

A beszolgáltatásoknak és az állatállomány kényszerű átadásának köszönhetően a termelés még tovább csökkent, ami nagyarányú inflációval, és a bérek csökkenésével járt együtt. Az utolsó békeévhez képest a tisztviselők reálbére a háború végére 67%-al, a napszámosoké 54%-al, a gyári munkásoké pedig 47%-al csökkent. Ezekből az adatokból is látszik, hogy az emelkedő árakhoz, csökkenő fizetések tartoztak, ami miatt jelentősen csökkent az életszínvonal is.

Ugyan az arisztokrácia hölgytagjai közül is sokan jótékonykodtak és dolgoztak ápolónőként, a gazdasági és a politikai elit a vásárlási szokásain – kis túlzással – csak annyiban változtatott, hogy igényeiket az elérhető berlini, bécsi és fővárosi piacra korlátozták, tagjainak pedig még ebben az időben sem kellett felhagyni a nyaralási szokásaikkal. A középosztályhoz tartozó családokat viszont már alaposan megviselte a háború és visszafogottságra, takarékosságra voltak kényszerítve. 1916-ra a főváros tartalékai is elapadtak. Ezért volt, hogy aki csak tehette a korábban oly „lesajnált” és elmaradottnak csúfolt vidékre ment „élelmiszer-beszerző körutakra”. Illyés Gyula az 1941-ben így írt erről: „Mert aztán a háborúval fordult a sor! Akkor a városiak álltak a falusi kiskapuk előtt úgy, mint a szalonnadarabra váró kutya. Szalonnáért, tojásért, egy kis szütyő lisztért rimánkodtak, hónuk alatt a családfő frakkjával, egy perzsaszőnyeggel, egy konyhaszékkel, mindennel, amit el tudtak mozdítani hazulról. A kölcsön visszaadatott duplán, úgyhogy a falu a prédát ráadásul még helybe kívánta. Szabóéknak zongorájuk lett, egy fél süldőért! A városokból még a zongorák is megindultak, a legszörnyűbb dűlőutakon az ország legistenhátamögöttibb zugába is elvánszorogtak”. Sok panasz volt a korszakban a feketézőkre és a lánckereskedőkre, akik a szigorú előírásokat kijátszva, magas haszonra tettek szert. A társadalmi piramis alsó felében élők, különösen a szegényprasztság és a városi munkásság sínylette meg leginkább az elhúzódó küzdelmeket. Nagyon rossz volt a rokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák helyzete is. Az ő segítésükre állították fel az Országos Hadigondozó Hivatalt, ami segélyeket folyósított a rászoruló özvegyeknek, iskoláztatta a hadiárvákat, és – lehetőségei szerint – próbálta segíteni a végtagjukat elveszítő férfiak munkaszerzését is.

kep53
Dr. Oetker féle sütőpor felhívása a hamisítások ellen.

A krónikus élelmiszerhiány sok leleményességet és praktikát kívánt meg a háziasszonyoktól. Ahogy erről korábbi adasáunkban is volt röviden szó, a szűkös lehetőségekre tekintettel háborús szakácskönyvek jelentek meg. Egyik ilyen szerzője, Alsószopori Ferencné a következőket javasolta a háziasszonyoknak: „Ez a kis könyvecske útmutatást kíván adni a mai abnormis idők főzési módjáról, a hústalan, zsírtalan napi kosztolásról. […] ki gondolta azt, hogy ily rémes időket érünk meg valaha? Amidőn a háborús spekuláció főleg az élelmezés terén ily hallatlan áremelést produkál. Most bizony akarva, nem akarva spórolni kell, sőt  a háziasszonyoknak törni a fejét mit is főzessen? Szerintem első sorban függetlenítsük magunkat lehetőleg a főbb tápszerek boltban való beszerzésétől. És nemcsak a főzőkanalat vegyük a kezünkbe, hanem süssünk v. süttessünk otthon kenyeret, zsemlefelet, kétszersültet, laskát. Készítsünk tarhonyát, sajtot stb. És konzerváljunk télire minden lehető főzelék és gyümölcsfélét. Ami tetemes pénz- és időmegtakarítással jár, mert nem kell naphosszat utána szaladgálni. […] Most csak mintegy kiegészítésképpen közlöm e kis füzetkében a mai viszonyokhoz alkalmazkodó ételsort és ételleírásokat, amelyek kipróbált, ízletes és lehetőleg olcsó előállítással azt hiszem, szíves utánzásra lelnek, és a háború után is aktuálisak lesznek. Most nem az a kérdés, mit szeretünk, hanem mit lehet ennünk? Függesszük tehát fel a várva várt békeidőkig kifejlett ínyencségünket, és érjük be addig kevésbé finom, de minél táplálóbb és egyszerű élelemmel. Ez a legkisebb áldozat, amit drága Hazánkért hozhatunk.”

kep54
Háborús főzőkönyv. Kép az Osrszágos Szécsényi Könyvtár Propaganda az 1. világháborúban című kiállításáról.

Budapest már a háború előtt is nemcsak az ország fővárosának, hanem a szórakozás fellegvárának is számított. Ez a központi szerepe nem változott meg a háborús körülmények dacára sem. A pesti polgár, ha egyre vékonyabb erszénnyel is, de amíg csak tudott, kávéházba járt. Ugyanez a „virágzás” figyelhető meg az éttermeknél és a fogadóknál is, dacára annak, hogy a háborús konjunktúra miatt mindenhol egyre silányabb minőségű ételeket szolgáltak fel. […]a messzi határokon talán hideg konzervet és reá frissen hullott havat étkeznek testvéreim, azonban úgy látom, hogy a városban még mindig elegen vagyunk, a vacsorázóhelyeken nehéz a kellemes asztalhoz való jutás, a divatos éttermekben a zene és a női kacaj együtt tündöklik a csillárok lángjaival, a vásárcsarnokok tömve vannak és a csemegekereskedők alig győzik kiszolgálni vevőiket – és Pesten soha ily rossz nem volt az élelmezés, mint manapság. Rendes ételt kapni nem lehet a város fogadóiban…Szégyenletesen elromlott a híres magyar koszt. Fehér holló a vendéglő, ahol tisztán, ízletesen, ehetően főzik meg az ételeket.” – így sommázta Krúdy Gyula a fővárosi éttermek minőségéről alkotott lesújtó véleményét.

Országos mozinap. 1915. május 19. Forrás: hangosfilm.blog.hu
Országos mozinap. 1915. május 19. Forrás: hangosfilm.blog.hu

Az ellenségnek számító külföldi „filmhatalmak” filmjeit betiltották. Az olasz, francia, brit és amerikai filmek kitiltásának- és a szaporodó filmsúdióknak köszönhetően pedig fellendült a hazai filmgyártás is. 1915-ben huszonhat játékfilmet forgatnak, 1918-ban pedig már százkettőt.

Igazi ünnepnapnak számított az elhunyt Ferenc József utódjának, IV. Károlynak ünnepélyes megkoronázás 1916. decemberében.  A nehézségeken azonban a fiatal uralkodó sem tudott úrrá lenni. 1917-től mind gyakrabban került sor munkamegtagadásokra, üzemi sztrájkokra és kisebb nagyobb lázadásokra is. A háborúellenes jelszavakat skandáló, nagyobb munkabéreket és általános választójogot követelő szociáldemokrata szakszervezetek tagsága pedig megnőtt, és 1918-ra elérte a háromszázezer főt. Mind jobban aktivizálták magukat a Magyarországon élő nemzetiségek politikai képviselői is, akik a háború alatt emigráns kormányokat hoztak létre és a háború végére a Monarchia felosztásának programját képviselték. 1917-től pedig a katonák teherbírásának a végét jelzik a mind nagyobb mértékben előforduló dezertálások a frontokon.

Ugyanerre az időszakra a hátország is teljesen kimerült, és általános lett a háború mielőbbi befejezésének óhaja, azaz a békevágy.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. 3. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 104–112.

Hajdu Tibor: Krúdy a világháborús Budapestről. In: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. 12. Budapest, Hadtörténeti Múzeum, 2011. 35–40.

Bödők Gergely: Propaganda a háború jegyében – Első világháborús kiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban. (http://ujnautilus.info/propaganda-a-haboru-jegyeben-elso-vilaghaborus-kiallitas-nyilt-az-orszagos-szechenyi-konyvtarban)

Bödők Gergely: Fény és árnyék – Mindennapi élet az első világháborús Magyarországon. Rubicon. 2016/8. 30–43.

A hangfelvétel meghallgatható a vasárnapi rádió adás után itt is.

1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.