Április 30-án, szombaton lesz a tavaszi cserkészbál, a Woodside Event Centernél Broadview Heights-ban. A rendezvény idei bevételével a cserkészek Kárpátalját szeretnék támogatni. A bálon két évfordulót is ünnepel a közösség: a 34. számú Zrínyi Ilona Leány Cserkészcsapat 70. és a 33. számú Szilágyi Erzsébet Felnőtt Cserkészcsapat fennállásának 65. évfordulóját. Természetesen elsőbálozók is lesznek, nem maradnak el a finom ételek és italok sem.

YouTube player

A cserkész, ahol tud, segít! A cserkész törvények harmadik pontja talán különösen érvényes mostanában. A clevelandi cserkészek évente három nagy adománygyűjtő rendezvényt tartanak, ezek egyike az április végén esedékes bál. A CSBK-ban idén nem clevelandi mozgalom boldogulására gondoltak, a kárpátaljai magyar testvéreinknek szeretnének segíteni, akik a háború következtében jóval nehezebb körülmények között élik mindennapjaikat. A szervezők tisztelettel kérik azokat is, akik nem tudnak jelen lenni a mulatságon, adományozzanak a jegy árával, vagy akár azon felül. A legfontosabb információk itt találhatók: csbk.org. A 440-779-1926-os telefonszámon személyesen is lehet intézni a támogatást.

A cserkészetnek a nevelés a célja. Megtanítja az őrsvezető korosztályt arra, hogy a foglalkozások nem merülnek ki a természetjárásban. Időnként érdemes szmokingot és estélyi ruhát ölteni, hogy minőségi időt töltsünk el együtt, báli körülmények között. Nem mondunk újat azzal sem, hogy a minden bál legszebb pillanata az elsőbálozó lányok és fiúk bemutatása a közösségnek. Idén hat lány válik szimbolikusan a felnőtt cserkész társadalom teljes jogú tagjaivá. A hagyományoknak ugyancsak eleget téve: éjfélkor jönnek a finomságok, és ugyanekkor lesz látható a táncparketten a Clevelandi Cserkész Regös Csoport palotás tánca.

A Csodaszarvas-Díj a clevelandi cserkészet példás és kitartó támogatóinak jár, minden évben egyszer kerül kiosztásra. 2022-ben hárman vihetik haza az elismerést: Rátonyi Nagy Pál életreszóló cserkésztevékenységét ismeri el a közösség, Tábor Bea és Tábor Krisztina pedig cserkészvezetői tevékenységükért érdemelték ki a dicséretet.

Tas J Nadas, Esq

Gazdag program, sok tánc és jó hangulat vár mindenkire április 30-án. Ez két dolog miatt is garantált: egyrészt azért, mert a Harmónia zenekar fogja húzni a talpalávalót, másrészt azért, mert a hosszú pandémiás elszigeteltségből végre személyes jelenlétű mulatság lesz!

Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szervezők!  Jöjjünk össze minél többen a magunk örömére és a jótékony, nemes cél érdekében!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.